Létrehozva: 2019.12.09.

Az európai parlamentihez hasonló szabályok jönnek itthon is

Az Országgyűlés szavaz a parlamenti szabályok módosításáról.

A kormánypártok kezdeményezték a szigorítást az ellenzéki botrányok miatt. A Fidesz frakcióvezetője korábban úgy fogalmazott, hogy „trágárságnak, ocsmányságnak és rendzavarásnak nincs helye az Országgyűlésben”. Az ellenzék tiltakozik, szerintük el akarják hallgattatni őket. Külföldön nem nagyon van példa primitív megmozdulásokra, rendzavarás előfordul, azt általában szigorúan büntetik – közölte az M1 Híradója.

Lökdösődésig, sőt dulakodásig fajult az olasz parlament egyik ülése még 2017-ben. Egy törvénytervezet miatt tört ki a rendbontás, amely olasz állampolgárságot biztosított volna az Olaszországban a bevándorló szülőktől született gyermekeknek. A közelharcban az egyik miniszter meg is sérült. Az M1 Híradó szerint az agresszív politikusok öt és tizenöt nap közötti felfüggesztést kaptak.

Idén októberben pedig az Európai Parlamentben az egyik olasz képviselő egy doboz bonbont vágott földhöz, amikor Törökország szíriai katonai beavatkozását bírálta. Angelo Ciocca szigorú büntetést kapott az akciójáért. Öt ülésnapra felfüggesztették minden parlamenti tevékenysége alól a plenáris szavazást kivéve, és mintegy egymillió forintnak megfelelő pénzbüntetéssel is sújtották.

Az elmúlt egy évben a magyar parlamentben is történtek hasonló túlkapások.

Az ellenzéki politikusok több akciójukkal is megzavarták az országgyűlés munkáját.

Tavaly decemberben például elállták a pulpitust és megakadályozták, hogy az ülést levezető elnök elfoglalja a helyét. A tiltakozó ellenzékiek hangosan sípoltak, fütyültek, és voltak, akik közben cédulákat szórtak az ülésterembe.

Idén októberben a volt LMP-s képviselő, Hadházy Ákos trágár hangvételű táblát tartott fel a parlamenti ülésen. Az országgyűlés elnöke figyelmeztette a független képviselőt.

A kormánypártok ezután nyújtották be azt a törvénymódosító javaslatot, ami szigorítaná a parlamenti képviselőkre vonatkozó fegyelmi szabályokat. A javaslat szerint

akár hat havi fizetését is elveszítheti az a képviselő, aki fizikai erőszakot alkalmaz, vagy akadályozza a parlamenti ülést.

Már a törvénytervezet vitája sem múlt el ellenzéki akció nélkül. A jobbikos Jakab Péter beült Orbán Viktor székébe és a levezető elnök többszöri felszólítása ellenére sem volt hajlandó felállni onnan.

A tervezett szigorítás ellen a magyar ellenzéki EP-képviselők is tiltakoztak Strasbourgban.

Az ellenzéki képviselők viselkedése készteti arra a törvényalkotást, hogy olyan szankciókat vezessen be, amelyek megakadályozzák a parlamenti munkát zavaró akciókat – erről beszélt Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője az M1-en.

„Fizikai erőszak esetében akár hatvan napra el lehet tiltani egyes képviselőket, más esetben mondjuk harminc napra, de hát itt olyan szigorításról van szó, amely a nyugat-európai parlamentekhez vagy például az Európai Parlamenthez hasonlóan azokat a képviselőket szankcionálja eltiltással, akik fizikai erőszakot alkalmaznak vagy megzavarják az országgyűlésnek a működését” – fogalmazott a szakértő.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút