Létrehozva: 2019.09.29.

A Pest megyében elhullott vaddisznókban Afrikai sertéspestist  mutattak ki

Öt, a Budakeszi Erdészet elkerített vadászterületén talált vaddisznóból mutatták ki az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vasárnap az MTI-vel.

Szerző Ripost

Tájékoztatásuk szerint miután a Budakeszi Erdészet elkerített vadászterületéről több esetben is vaddisznók elhullását jelezték, az országos főállatorvos elrendelte a vaddisznótetemek fokozott keresését a területen és az ott kilőtt vadakból is mintákat vettek. A Nébih laboratóriumába beérkező több tucat minta közül ötnél szombaton az ASP vírus jelenlétét igazolták a vizsgálatok – közölték.

Fotó: MTI

Ezért az országos főállatorvos elrendelte a vadaskert kerítéssel határolt részén a vaddisznó-állomány felszámolását, és kijelölnek egy fertőzött, valamint azon belül a járványügyi védekezés szempontjából fontos, szigorúan korlátozott területet.

A Nébih szerint a fertőzés megjelenésének okára a járványügyi nyomozás adhat majd magyarázatot.

Valószínűsítik, hogy emberi közvetítéssel érkezett a vírus a vadasparkba, mert az Magyarországon vaddisznókban az érintett területtől távol van csak jelen. Az elmúlt hetekben azonban több olyan külföldi is járt a területen, akik ASP-vel súlyosan fertőzött országból érkeztek, de akár hazai fertőzött régiókból is behurcolhatták a betegséget – írták.

A közleményben hangsúlyozták: az afrikai sertéspestis az emberre nem veszélyes, de a megbetegedett állatok leölése és a kereskedelmi korlátozások jelentős gazdasági kárt jelentenek. Ezért a Nébih szerint a legfontosabb továbbra is a járvány házi sertésekre történő továbbterjedésének megakadályozása, amelyhez elengedhetetlen az állattartók részéről a járványvédelmi előírások maradéktalan betartása.

(Augusztusban még így állt a hazai helyzet)

Felhívták az állattartók figyelmét arra, hogy a sertéseket állati eredetű anyagot tartalmazó élelmiszer-hulladékkal – azaz „moslékkal” – tilos etetni, és ha hirtelen lázas megbetegedést, vérzéses tüneteket vagy elhullást észlelnek a sertésállományában, akkor 24 órán belül értesíteni kell az állategészségügyi szolgálatot.

Mivel a vírust a kirándulók is továbbterjeszthetik, a Nébih azt kéri, lehetőség szerint egyelőre ne látogassák az érintett területet, és általánosságban véve ne hagyjanak élelmiszer-hulladékot erdőkben, cipőiket pedig alaposan tisztítsák, mossák le a kirándulás után.

Az ASP betegségről, az amiatt elrendelt előírásokról, korlátozásokról, valamint az érintett területekről részletes és folyamatosan frissülő információk találhatók a Nébih weboldalán:

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat