Létrehozva: 2020.03.30.

A magyarok 90 százaléka a veszélyhelyzet fenntartását akarja

Mind a koronavírus-törvény hatálya, mind a járványügyi rémhírterjesztés elleni fellépés kapcsán a kormánynak sikerült a többséget meggyőznie: a magyarok 58 százaléka a „járvány végéig” adna rendkívüli intézkedésekre felhatalmazást a kabinetnek, 72 százaléka pedig a büntető törvénykönyv speciális szigorításával is egyetért – ez derül ki a Nézőpont Intézet első, a járvány miatt home office-ban készült telefonos közvélemény-kutatásából.

A magyarok 90, a kormánypártiak 94, míg a kormánykritikusok 80 százaléka ért egyet azzal, hogy „továbbra is fent kellene tartani a veszélyhelyzetet Magyarországon, amely rendkívüli jogrendet vezetett be”.

Ennek ellenére feltételhez kötötte a parlamenti ellenzék a veszélyhelyzetről szóló törvény gyorsított elfogadását múlt hétfőn, s ezen az álláspontján azóta sem változtatott. A magyarok többségét mégsem győzték meg.

Arra a kérdésre, hogy meddig kell meghosszabbítani a „veszélyhelyzetben hozott rendeletek hatályát” a magyarok 58 százaléka válaszolta azt, hogy a „járvány végéig”, amely a kormány javaslata volt, s 39 százalékuk azt, hogy „csak június 30-áig”, hogy utána „ismét a parlament döntsön az esetleges folytatásról”. Így az ellenzéki taktika nem vált be egyelőre. Ugyan álláspontjuk mellé tudtak támogatókat gyűjteni, de kisebbségben maradtak, s táboruk igencsak megosztott (a kormánykritikusok 48 százaléka a járvány végéig, 50 százaléka június végéig hosszabbítana).

A túlnyomó többség a járványügyi rémhírterjesztők elleni szigorítást is támogatja. A félreértések elkerülése végett a lehető legpontosabban próbáltuk megfogalmazni kérdésünket, a törvény szövegéből idézve. Így a magyarok 72 százaléka egyetértett, 20 százaléka viszont nem azzal az állítással, hogy „aki különleges jogrend idején nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel legyen büntetendő”. Még a kormánykritikusok 62, s a budapestiek 64 százaléka is egyetértett az állítással, amely visszafogottságra intheti az ellenzéket.

A járvány idején az ellenzéknek is inkább az együttműködést kellene keresnie. Figyelmeztető jel számukra, hogy továbbra is egyedülálló a kormány intézkedéseinek támogatottsága. A kilakoltatások felfüggesztésével 89, a családtámogatások meghosszabbításával a megkérdezettek 95 százaléka értett egyet. Éppen a múlt hét csütörtök és szombat között zajló adatfelvételünk közepén jelentette be a kormányfő a kijárási korlátozásokat, így a „valamilyen formájú kijárási tilalom” 71 százalékos támogatottsága inkább csak sejteti a konkrét intézkedés magas elfogadottságát.

A láthatóan minden erejét a védekezésre és válságkezelésre összpontosító kabinettel való elégedettség továbbra is magas: négyből hárman (74 százalék) elégedettek a kormány munkájával, amely jól szemlélteti a kormány mögötti nemzeti egységet. Ugyan a kormánykritikusoknak a 40 százaléka elégedett a kormány járványügyi munkájával, ez a támogatás aligha váltható át szavazatokká.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt