Létrehozva: 2019.09.29.

A magyar kormány továbbra is kiváló jelöltnek tartja Trócsányi Lászlót

Az internacionalista, bevándorláspárti erők bosszúból nem akarják engedni, hogy Trócsányi László személyében olyan ember kerüljön az Európai Bizottságba, aki aktív szerepet játszott Magyarország határainak megvédésben.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára a Kossuth rádióban közölte, felháborodással szemlélik, ami az Európai Parlamentben (EP) történik. „Mi azt gondoltuk, hogy az előző Európai Parlament politikai kampányai, boszorkányüldözése és lejárató hadjárata után talán egy belátóbb és valamivel konszolidáltabb időszak következik” – fogalmazott Kovács Zoltán. Hangsúlyozta, az EP jogi bizottsága (JURI) gyakorlatilag lábbal tiporja az európai jogot és azt a bosszúhadjáratot folytatja, amelyet a bevándorláspárti parlamenti többség indított Magyarország ellen, amikor összeférhetetlenséget állapít meg Trócsányi László biztosi pozíciójával kapcsolatban. Az államtitkár teljesen nyilvánvalónak nevezte, hogy „koncepciós eljárásban” hurcolták meg a neves, elismert magyar jogászprofesszort, vagyis szerinte nem az összeférhetetlenség a valódi oka annak, hogy a „baloldali bevándorláspárti többség” nekiment Trócsányi Lászlónak az EP-ben.

Kiemelte, már a migrációs válság előtt is látható volt, hogy a magyarországi baloldalnak, szocialistáknak, liberálisoknak semmi sem volt drága, amikor a kormányt kellett támadni.

Mondvacsinált okokkal akkor is feljelentéseket tettek az új alaptörvény, a médiatörvény, a sarkalatos törvények és egy sor másik gazdasági, társadalmi intézkedéssel szemben – mondta. „A migrációs válság 2015-ös kirobbanását követően ez csak rosszabb lett” – fogalmazott. Azt mondta, hogy a Demokratikus Koalíció eljárása a kommunista időket idézi és annak az internacionalizmusnak a folytatása, amely az '50-es, '60-as, '70-es és '80-as években oly sok kárt okozott Magyarországon.

Ez egy olyan új típusú internacionalizmus, amely nem fogad el más típusú felfogást, nem csak egy kérdésben, nevesül a migráció kérdésében, hanem semmilyen más dologban sem – mondta Kovács Zoltán.

Szerinte, ha valakinek lett volna kétsége az elmúlt évek történéseivel kapcsolatban, annak is összeállhat a kép a Trócsányi Lászlóval szemben elkövetett „rágalmazás és lejáratás” után: bosszúhadjárat folyik Magyarország ellen a bevándorláspártiak oldaláról.

Az internacionalista boszorkányüldözést folytatók nem hagyhatták szó nélkül, hogy Magyarország és Trócsányi László olyan kulcsfontosságú, a bővítésről és a szomszédságpolitikáról szóló portfóliót kaphat, amely az egyik legfontosabb Európa jövője szempontjából – tette hozzá.

Az államtitkár hangsúlyozta, Trócsányi László élen járt annak a jogi határzárnak a megalkotásában, amelyik a 2015-ben épült kerítéssel és megerősített déli határvédelemmel hatékonnyá tudta tenni a migráció elleni védelmet.

A magyar kormány továbbra is kiváló jelöltnek tartja Trócsányi Lászlót, olyan „européer embernek”, aki többszörösen bebizonyította: a kontinens jövőjéről alkotott összeurópai képpel megegyező perspektívákat és célokat tud megfogalmazni – mondta.

Kovács Zoltán közölte, az EP jogi bizottsága hétfőre ígért írásos indoklást a Trócsányi László jelöléséről hozott döntéséről.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat