Létrehozva: 2021.03.16.

A brit vírusmutánssal fertőzöttek között is lehetnek szuperterjesztők

„Ha ilyen ütemben zajlik az oltás, ahogyan most, akkor talán nyár elejére elérhetjük a közösségi és egyéni védelmet is„ – mondta az Origónak Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi főosztályának vezetője.

Arról is beszélt, hogy a koronavírus brit variánsa terjed az országban, amely sokkal gyorsabban fertőz, egy fertőzött általában három embernek adja át a vírust. De közöttük is lehet úgynevezett szuperterjesztő, aki még ennél is több embert képes megfertőzni. Interjú Galgóczi Ágnessel.

A brit vírusvariáns sokkal fertőzőképesebb, mint az ősszel terjedő vadvírus – egy fertőzött körülbelül három embernek adja át a kórokozót. A brit vírusmutánssal fertőzöttek között is lehetnek úgynevezett szuperfertőzők, akik akár még több embert megbetegíthetnek? Természetesen, vannak a populációban, akik nagyon enyhe tünetekkel, vagy akár tünetmentesen esnek át a fertőzésen, viszont szuperfertőzők, így nagyon sok – háromnál több – embert megfertőzhetnek. Folyamatosan oltják az embereket, elsősorban az időseket és a krónikus betegeket. Mikor kezdhetik el oltani a fiatalabb, egészséges embereket, akik regisztráltak és meg szeretnék kapni a vakcinát? Ez attól függ, hogy hogyan érkeznek a vakcinák, és hogy tudunk haladni a tervezett stratégia szerint az oltásokkal. Ráadásul ezt a tervet a járványügyi helyzet is befolyásolhatja. Elsősorban még mindig az idősebbeket oltjuk, hiszen ők vannak a legnagyobb veszélyben. Náluk nagyobb az esélye annak, hogy súlyos betegség alakul ki a fertőzés következtében, és akár kórházba is kerülhetnek. Még egyszer mondom: minden attól függ, hogy milyen oltóanyag-mennyiségek érkeznek, hiszen ezen múlik, hogy milyen gyorsan tudjuk beoltani először a kockázati csoportba tartozókat, majd a fiatalabb, nem krónikus pácienseket, akik meg szeretnék kapni a védőoltást. Mindenki a háziorvosától várhatja az értesítést, vagy oltópontokra is kaphatnak az emberek „behívót„? Bárkit behívhatnak oltópontra is, mert az oltóanyagok érkezésének függvényében reményeim szerint lesz olyan hét, amikor csaknem egymillió embert oltunk be. Egyrészt azért, mert esedékessé válik az emlékeztető – második – oltás, másrészt azért, mert úgy tervezzük, hogy ilyen sok vakcina érkezik rövid időn belül. A háziorvosokat nem terhelhetjük ennyire, hiszen így is rengeteget dolgoznak – szerveznek is, oltanak is, és a betegeiket is ellátják. Biztos tehát, hogy lesz, aki sms-ben kap értesítést, hogy valamelyik oltópontra érkezzen, de az is lehet, hogy levélben értesítik az oltás idejéről és helyszínéről. Ezért is fontos, hogy mindenki pontosan adja meg az adatait – a lakcímét, a telefonszámát és a tajszámát – a regisztráció során, hogy minél kevesebb hiba csússzon az értesítésekbe. Előfordulhat, hogy valaki már elkapta a vírust, de még nincsenek tünetei, és a betegség lappangó fázisában kap oltást? Ha igen, annak milyen következményei lehetnek? Ha az oltás után nem sokkal megjelentek a koronavírus tünetei, többnyire az derült ki, hogy valóban a védőoltás beadása előtti napokban fertőződött meg, és már nem tudta az oltás kifejteni a hatását, nem tudta megakadályozni a betegség kialakulását. A védőoltásnak is kell idő, mire kialakul a szervezetben az ellenanyag. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy ha valaki lappangási időben kapta meg az oltást, nem lett súlyosabb a betegség lefolyása. Milyen és mennyi oltás érkezik a következő hetekben Magyarországra? Az Európai Bizottság által kötött szerződések teljesítésére a gyártók negyedévekre irányozták elő a beszállítandó mennyiségeket. A Pfizernél jelenleg április végéig pontosan látjuk, hogy hetente mennyi oltóanyag érkezik. Ezzel biztosan tudunk számolni. Volt egy rövid időszak – januárban és februárban -, amikor gyártási gondokra hivatkozva kevesebbet szállítottak a vártnál, de azóta a heti előirányzott mennyiség megbízhatóan érkezik. Az egyéb – kínai és orosz – szerződéseknél rögzített időpontokon érkeznek a szállítmányok. Oroszországból több részletben érkezik majd vakcina. Kínából most érkezett 450 ezer darab. A Moderna rendszerint kéthetente szállít oltóanyagot, az érkező pontos mennyiséget egy- két héttel korábban tudjuk meg. Valójában hosszú hetekre előre nem tudjuk megmondani, hogy pontosan mennyi vakcina érkezik, hiszen például az AstraZeneca felől most kaptunk tájékoztatást, hogy 2 hétig jóval kevesebbet tudnak szállítani annál, mint amit ígértek. A további szállításokról folyamatosan tájékoztatnak majd. Mikorra érhetjük el a védelmet nyújtó átoltottságot? Abban bízunk, hogy ha ilyen ütemben zajlik az oltás, ahogyan most, akkor talán nyár elejére elérhetjük a közösségi és egyéni védelmet is. Tehát az egyén védett lesz – hiszen megkapta az oltást -, és mivel sokan megkapják a vakcinát, közösségben sem tud hatékonyan terjedni a kórokozó. Hogyan változott a lakosság körében az oltások elfogadása? Egyre többen akarják beoltatni magukat, ez látszik a regisztrációs adatokból. Látva a járványügyi helyzetet, sokan úgy gondolják, hogy leghatékonyabban a vakcinával lehet védekezni a betegség ellen. Ma már jóval többen akarnak oltásban részesülni, mint néhány hónapja. Rendkívül fontos, hogy az emberek a megfelelő forrásokból tájékozódjanak, ha az oltásokról akarnak többet megtudni. Előfordulhat, hogy a koronavírus is hasonló lesz, mint például az influenza, hogy szezonálisan minden évben újra és újra be kell oltatnunk magunkat? Ha így lesz, mikorra jöhet el az az idő, amikor bárki beoltathatja magát azzal a vakcinával, amelyikkel akarja? A klinikai kutatások nem álltak le azzal, hogy a vakcinákat engedélyezték. Folyamatosan követik az oltott embereket, hogy lássák, mennyi ideig tart a védettség, mikor csökken a szervezetben kialakult ellenanyagszint. Ebből megállapítható majd, hogy milyen gyakran kell ismételni az oltást. Ezzel kapcsolatban várjuk a kutatási eredményeket. Azt is vizsgálják, hogy a koronavírus valóban olyan változékony lesz-e, mint az influenza, és szezonról szezonra más genetikai állományú, más antigén tulajdonsággal rendelkező vírusok fognak-e cirkulálni, és okoznak fertőzéseket. Ha ezekről többet tudnak majd a kutatók, kiderül, hogy kell-e újra és újra oltani. A jelenlegi járványhelyzetben az a cél, hogy minél több embert beoltsunk. Ha ezután a kórokozó szezonális vírussá szelídül, és a gyártók is felkészülnek arra, hogy évente szükség lesz új oltásokra, akkor rendelkezésre állhat a lakosságnak a megfelelő védőoltás minden járványszezonban – akár az influenza esetében.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat