RETRO RÁDIÓ

Magyar Péter bosszút állt azon, aki feltárta az ügyeit

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2026. 06. 09. 11:41
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Ripost

A Diákhitel Központnál...

A Fidesz szerint a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökének leváltása összefüggésben állhat azzal a korábbi vizsgálattal, amely Magyar Péter Diákhitel Központnál folytatott tevékenységét érintette.

 

 

 

A Fidesz felháborodással értesült a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) elnökének kirúgásáról, akinek az egyetlen bűne az volt, hogy felderítette Magyar Péter miniszterelnök zavaros ügyeit a Diákhitel Központ élén – közölte a párt.

Forrás: Facebook

 

Emlékeztettek: a Kehi 2021-ben vizsgálatot indított Magyar Péter ügyleteivel kapcsolatban, és elképesztő közpénzszórásra derült fény: Magyar Péter a Diákhitel Központ vezetőjeként rendszeresen túlárazott, felesleges kommunikációs és tanácsadói szerződéseket írt alá, sok esetben a saját ismerőseivel.

A Fidesz elítéli, hogy Magyar Péter a felelősség vállalása helyett inkább bosszút állt az igazságot kiderítő kormányhivatal vezetőjén. Ezzel valójában a saját bűnösségét is beismerte a vitatható ügyletekben

– írták. A Fidesz az eset kapcsán felszólítja a közjogi méltóságokat, az állami hivatalok vezetőit és minden jogtisztelő polgárt, hogy továbbra is álljanak ellen az alkotmányosságot és a jogállamiságot nem tisztelő „magyarpéteri” önkénynek.

Magyar Péter miniszterelnök felmentette tisztségéből Gaál Szabolcs Barnát, a Kehi elnökét. A Magyar Közlönyben megjelent döntés Ruff Bálint miniszter javaslatára született, és a mai nappal, június 9-ével lépett hatályba.

A Miniszterelnökség pályázatot írt ki a Kehi elnöki tisztségének betöltésére. A hivatal vezetését az átmeneti időszakban megbízott vezető látja el.

A Diákhitel Központ és a Balásy Gyula érdekeltségébe tartozó kommunikációs cégek között 2018 óta nettó 1,1 milliárd forint értékben kötöttek szerződéseket. A közérdekű adatokból az derül ki, hogy összesen nyolc ilyen szerződésről van szó, amelyek a New Land Media Kft. és a Lounge Design Kft. részvételével jöttek létre.

A 2021-ben kötött szerződést Magyar Péter a Diákhitel Központ vezetőjeként kötötte Balásy Gyulával Forrás: Mandiner 

 

 

Mint ismert, Magyar Péter 2019 és 2022 között volt a Diákhitel Központ vezetője. Ehhez az időszakhoz köthető a felek között megkötötött szerződések legnagyobb tétele, amelyet 2021. áprilisában írtak alá. 

Ez nettó 227 millió forintos értéket képviselt.

 A legutolsó ismert szerződés 2023 szeptemberében született, mintegy 47 millió forint értékben. A dokumentumokban a megrendelések megnevezése jellemzően „egyéb szolgáltatásként” szerepel, amely nem részletezi pontosan a konkrét feladatokat.
A Mandiner azt írja cikkében, hogy Magyar Péter egy nyilvános megszólalásában arról beszélt, hogy hivatali ideje alatt több, szerinte túlárazott kommunikációs szerződés került elé a kormányzati megbízások jelentős részét elnyerő Balásy-cégektől. A most ismert adatok szerint a szerződéses kapcsolat 2018 óta folyamatos, és bár az egyes tételek nagysága változó volt, a teljes keretösszeg így is meghaladta az 1,1 milliárd forintot.

Összesen több mint nettó 1,1 milliárd forint értékben kötött szerződéseket 2018 óta a Diákhitel Központ a Balásy Gyula érdekeltségébe tartozó kommunikációs cégekkel – írta meg nyilvános adatokra hivatkozva a Telex. A megállapodások a New Land Media Kft. és a Lounge Design Kft. részvételével jöttek létre, 

összesen nyolc külön szerződés keretében.

A legnagyobb tétel egy 2021 áprilisában kötött megállapodás volt, amely nettó 227 millió forintos értéket képviselt. A legutolsó ismert szerződés 2023 szeptemberében született, mintegy 47 millió forint értékben. A dokumentumokban a megrendelések megnevezése jellemzően „egyéb szolgáltatásként” szerepel, amely nem részletezi pontosan a konkrét feladatokat.

 

Ismert, Magyar Péter – aki korábban a Diákhitel Központ vezetője volt – egy nyilvános megszólalásában arról beszélt, hogy hivatali ideje alatt több, szerinte túlárazott kommunikációs szerződés került elé a kormányzati megbízások jelentős részét elnyerő Balásy-cégektől. A most ismert adatok szerint a szerződéses kapcsolat 2018 óta folyamatos, és bár az egyes tételek nagysága változó volt, a teljes keretösszeg így is meghaladta az 1,1 milliárd forintot.


Tucatszám kötötte a felesleges és túlárazott megbízásokat a Magyar Péter vezette Diákhitel Központ - írja a baloldali Átlátszó hírportál a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) 2021-es jelentésére hivatkozva. 

Kiszivárgott jelentés: haverjaival kötött túlárazott szerződéseket Magyar Péter

A KEHI nem nyilvános jelentése szerint a Diákhitel Központ 2020-ban közel 500 millió forintot költött hirdetésekre és reklámokra. „Az ezek között megrendelt kutatások, elemzések és tanulmányok díjazása több esetben nem állt arányban az ellenszolgáltatással, előfordult, hogy triviális, az interneten számos helyen ingyenesen elérhető megállapításokra jutottak, illetve bizonyos esetekben a szerződéskötéseket megelőzően olyan cégeket kértek fel ajánlattételre, amelyek teljesítő képessége eleve kétséges.”

 

A napvilágot látott dokumentumok szerint Magyar Péter megrendelésére "egy interneten többnyire ingyenesen elérhető tartalomból összeállított tanulmány oldalanként 100 ezer forintba került, és összesen 4 milliót fizettek ki rá, egy 18 diából álló előadás pedig 4,4 millióba került."

Az Átlátszó beszámolója szerint a KEHI emberei több kérdéses szerződést is vizsgáltak, amelyekből kiderült, hogy egyes ajánlattételek esetében nem állt fent valós verseny, vagy éppen túlárazás történt. A jelentés megjegyzi, hogy

"az általuk vizsgált tanulmányok értéke sokszor nem állt arányban az ellenszolgáltatással, miután olyan triviális megállapításokra jutottak, amiket ingyen az internetről bárki letölthetett volna."

Magyar Péter 4,4 millió közpénzt fizetett egy 18 diából álló előadásért

Ahogy arról korábban a Metropol is bezámolt, Magyar Péter a Diákhitel Központ vezetőjeként körmönfont megoldásokkal juttatta sok pénzhez azokat a haverjait, akikkel most éppen a politikában próbálkoznak. Fiktívnek tűnő szerződéseket, az utolsó pillanatban történt megállapodásokat, és a közbeszerzési értékhatárt trükkösen megkerülő ügyleteket is kötött a baloldal legújabb messiása.

Magyar Péter olyan szerződéseket is aláírt, amelyeknek semmiféle ésszerű értelme nem volt, szinte bizonyosan csak a pénzlenyúlás elfedésére szolgáltak. Egy alkalommal például azzal bízott meg egy baráti céget 50 millió(!) forint közpénzért, hogy „gondolja újra a Diákhitel Központ hitelnyújtási tevékenységét, mint alaptevékenységet”.  Hogy ténylegesen mire gondolhattak, az sosem derült ki, viszont az 50 milliót kifizették.

A Magyar Nemzet egy korábbi cikke szerint százmillió forintos nagyságrendben kerülhettek közpénzek a Diákhitel Központtól Magyar Péter barátaihoz és ismerőseihez, amikor a TISZA párt elnöke még az állami intézmény vezérigazgatója volt.

Miközben Magyar Péter a korrupció elleni harc apostolaként próbája feltüntetni magát, addig a Diákhitel Központ élén sorra kötött teljesen indokolatlan és túlárazott megbízási szerződéseket. Szinte szórta a pénzt a haveroknak. 

 

A Magyar Nemzet beszámolója szerint a Magyar Péter-féle korrupciógyanús szerződéseknél gondosan ügyeltek arra, hogy egyik se érje el a 15 millió forintos összeghatárt. Ez azért volt fontos, mert ez alatt nem szükséges közbeszerzési eljárás kiírása, így Magyar kézi vezérléssel dönthette el, melyik cég legyen végül befutó. Az ilyen típusú megállapodások legnagyobb haszonélvezői Trentin Balázs Lajos kommunikációs szakember cégei voltak, aki jelenleg a Tisza Párt egyik megkerülhetetlen kulcsfigurája.

Magyar Péter másik trükkje a közpénzek kijátszásra az volt, hogy az „utolsó pillanatban” kötött szerződéseket.

Ezeket minden esetben az adott pénzügyi év legutolsó napjaiban hozták tető alá, ilyenkor lényegében „eltakarították” a Diákhitel Központ év végére megtakarított pénzállományát. 

Ez a módszer azonban nem működött mindig zökkenőmentesen: 2020. december 2-án például Magyarnak sikerült egy olyan közvélemény-kutatási szerződést aláírnia az egyik baráti céggel, ami alapján már az napra (!) el kellett volna végezni a munka oroszlánrészét. Ez nyilvánvalóan fizikai lehetetlenség, ami azt a gyanút erősíti, hogy kamuszerződésről volt szó, valós munka, teljesítés nem állt mögötte.

 

Magyar Péter olyan szerződéseket is aláírt, amelyeknek semmiféle ésszerű értelme nem volt, szinte bizonyosan csak a pénzlenyúlás elfedésére szolgáltak. Egy alkalommal például azzal bízott meg egy baráti céget 50 millió (!) forint közpénzért, hogy „gondolja újra a Diákhitel Központ hitelnyújtási tevékenységét, mint alaptevékenységet”.  Hogy ténylegesen mire gondolhattak a sosem derült ki, viszont az 50 milliót kifizették.

Sajnos azt kell mondanom, hogy egyáltalán nem csak a propagandasajtót finanszírozó szerződések hasznossága és/vagy ára volt megkérdőjelezhető. Amit láttam, az szerintem a büntetőjogi felelősség kérdését is felvetheti százmilliós nagyságrendű, egyéb szerződéseknél is” – írta korábban a Facebookon Hadházy Ákos akkori független országgyűlési képviselő azután, hogy betekintést kapott a Diákhitel Központ néhány szerződésébe. 

 

Erre azután került sor, hogy Magyar Péter a Partizánnak adott interjújában azt mondta, az éves, több száz milliárdos állami kommunikációs tendereket mindig megnyeri egy cég, és kvázi azzal kell leszerződnie mindenkinek. A Diákhitel Központnak is ezzel a céggel kellett leszerződnie, és egyrészt nem voltak megelégedve a szolgáltatás minőségével, másrészt a piaci árhoz képest sokszorosan (volt, hogy háromszorosan, máskor hatszorosan) túlárazott ajánlatokat kapott, amiknek az aláírását nem akarta vállalni, több körben is megtagadta, mire jelezték neki, hogy „ezt nem kéne”. Arra a kérdésre, hogy a Balásy Gyula-féle kommunikációs cégekről van-e szó, annyit felelt: „azt hiszem, van köze hozzá”.

 

Hadházy állítása szerint „a propaganda hirdetéseit elosztó New Land Media keretszerződésének ajánlati árait most sem mutatták meg, de a lehívott megrendelések áraiból azért lehet következtetéseket levonni”, szerinte egy évi 50 milliárdos csalássorozatról van szó. „De vannak itt közvélemény-kutatások, erősen megkérdőjelezhető árazással, tanulmányok, amik valószínűleg soha el sem készültek, vagy ha igen, akkor azok mosolyt fakasztóan primitívek és semmitmondók, és még sok, nagyon furcsa szerződés” – teszi hozzá a képviselő.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.