
A családtámogatási rendszer eltörlését követeli az Erste Bank
Szerintük "ki kell söpörni"!
Alig állt fel a Tisza-kormány, a bankszektor máris benyújtotta első követelését. Harmati László, az Erste Bank vezérigazgató-helyettese a Portfolio Hitelezés 2026 konferenciáján ugyanis lényegében kimondta: a jelenlegi otthontámogatási rendszert fel kell számolni. A dolog pikantériája, hogy Kármán András jelenlegi pénzügyminiszter éppen az Erste Banknál dolgozott korábban – hívta fel a figyelmet a fejleményekre a Mandiner.
– Az egész jelenlegi támogatási rendszert ki kellene söpörni, és valami újat kellene felépíteni – fogalmazott Harmati.
Ez önmagában is erős üzenet lenne a magyar családoknak, csakhogy a történetnek van egy különösen pikáns része: a jelenlegi pénzügyminiszter, Kármán András korábban az Erste Lakástakarékpénztár Zrt. ügyvezetői és elnöki posztját töltötte be, ahol az Erste Jelzálogbank létrehozásának irányításában is szerepet vállalt.
Ha ezt megtennék, akkor ezzel együtt nyilván az Otthon startot is megszüntetnék, amely fix 3 százalékos hitellel segíti a magyar fiatalokat és családokat saját lakáshoz jutni.
Miközben a támogatott konstrukcióval egy család húsz év alatt nagyjából 52 millió forintot fizet vissza egy 40 milliós hitel után, addig 6 százalék körüli kamatszintnél ez már 70 millió forint körül alakulhat. Ez havonta is drámai különbséget jelent: körülbelül 220 ezer forintos törlesztő helyett akár 300 ezer forintot is fizethetne egy család. Nem véletlen, hogy az Erste korábban maga is arról számolt be: az Otthon start jelentős lökést adott a lakáshitelezésnek, és az új lakáshitelek nagy része ehhez a konstrukcióhoz kötődött.
Most azonban már más hangok jönnek a bankvilágból. A kérdés többé nem az, hogyan lehet minél több fiatalnak segíteni az első lakás megszerzésében, hanem az, hogyan lehetne „kisöpörni” azt a rendszert, amely ezt lehetővé teszi – írta a Mandiner.
Nem véletlenül nyilatkozta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Orbán Viktor volt miniszterelnök a következőket:
A Soros-hálózat megkapta a miniszterelnöki hivatalt, a gyermekvédelmet és az oktatást, Brüsszel minden kívánságát teljesítik, sőt lesik, feladtuk a semlegességünket, és a háborúban az ukránok oldalára álltunk, az unió következő költségvetéséből a magyarok pénze is megy Ukrajnába. A pénzügyminisztert az Erste adja, az államtitkárt az OTP, a gazdasági és energiaminisztériumot vitte a Shell.
Rövid időn belül átlépheti az ezermilliárd forintot a folyósított Otthon start hitelek állománya hívta fel a figyelmet a Netrisk.hu. A már folyósított állomány kamattámogatása évi mintegy 45 milliárd forintos költségvetési kiadást jelent. Az áprilisi választásokat követő hozamcsökkenés ugyanakkor érdemben csökkentheti a finanszírozás terhét: minden újabb tízmilliárd forintnyi kihelyezés után éves szinten 120–140 millió forinttal kisebb kamattámogatást kell fizetnie az államnak, ha a kedvező környezet fennmarad, ám az Otthon start program költségvetési terhe még így is számottevő lesz.

Debrecen, 2025. szeptember 1. Az Otthon Start Programot hirdető plakátok Debrecenben a program indulása napján, 2025. szeptember 1-jén. Az új lakhatási konstrukció központi eleme a fix, 3 százalékos kamatozású lakáshitel. A program célja, hogy az első lakásukat megszerző fiatalok számára a piacinál jóval kedvezőbb feltételekkel váljon elérhetővé a saját otthon megszerzése. MTI/Czeglédi Zsolt Fotó: Czeglédi Zsolt Forrás: MTI Fotószerkesztõség
Alaposan átírja a hitelezési folyamatokat és számottevő könnyebbséget okoz a költségvetésnek az országgyűlési választások eredménye, illetve annak pénzpiaci reakciója – hívta fel a figyelmet a Netrisk.hu. Az elmúlt hetek politikai történéseit nagyon komoly forinterősödés és – ami a hitelezés szempontjából fontosabb – jelentős pénzpiaci mozgások követték. Miközben a választások előtt, március végére a lakáshitelek referenciakamataként szolgáló tízéves BIRS a február végi 6,58 százalékról 7,19 százalékra emelkedett, április közepétől érdemi korrekció indult, április 27-én pedig már csak 5,75 százalékon állt. Hasonló mozgás látszik az állampapírpiacon is: az Otthon start hitelek kamattámogatásának elszámolásában kulcsszerepet játszó ötéves ÁKK-referenciahozam egy hónapja még 7,15 százalék volt, április 27-re viszont 5,93 százalékra csökkent.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Ezer milliárd forint felett az Otthon start
Mindez egy olyan időszakban történik, amikor az Otthon start továbbra is rendkívül gyorsan fut fel.
„Októbertől már 183,8 milliárd forintnyi folyósítás történt, novemberben 199,6 milliárd, decemberben 194,3 milliárd, januárban 183,8 milliárd, februárban pedig újabb 179 milliárd forintot helyeztek ki. A szerződések száma eközben tartósan öt-hatezer körül alakult havonta, az egy szerződésre jutó átlagos hitelösszeg pedig 32–33 millió forint körül alakul. A számok egyértelműen azt mutatják, hogy a program néhány hónap alatt a lakáshitelpiac egyik meghatározó termékévé vált. A már ismert folyósítások alapján pedig az Otthon start állománya márciusban meghaladta az ezermilliárd forintot” – mondta Besnyő Márton, biztosítási termékek mellett immár lakossági hiteltermékek összehasonlításával és közvetítésével is foglalkozó Netrisk.hu regionális ügyvezetője.
Ez azért különösen fontos, mert az ekkora állomány után fizetendő kamattámogatás már nemcsak bankpiaci, hanem költségvetési szempontból is érdemi tétel.
Negyvenötmilliárdot már biztos fizet a költségvetés
A referenciahozamok csökkenése az újonnan folyósított Otthon start hitelek még mindig magas költségvetési terhét mérsékelheti, még akkor is, ha az új szerződések esetén a szabályok szerint az ügyleti kamat (és így az első öt évre szóló kamattámogatás) mértékét a folyósítást megelőző három hónap referenciahozam átlagából kell számolni. Így a hozamcsökkenés hatása nem azonnal, hanem fokozatosan jelenik meg az új kihelyezéseknél, ugyanakkor már a nyári hónapoktól – feltételezve, hogy fennmarad – közel teljes mértékben érvényesül. Ennek megfelelően minden újabb tízmilliárd forintnyi folyósítás éves szinten nagyságrendileg 120–140 millió forinttal kisebb kamattámogatási terhet jelenthet a költségvetésnek a korábbi hozamszintekhez képest.
Az eddig kihelyezett, csaknem ezermilliárd forintos állomány után az idei évben mintegy 45 milliárd forint kamattámogatási teher jelentkezik, ami már önmagában is jól mutatja a konstrukció költségvetési súlyát. A Netrisk.hu szakembere ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy a kamattámogatást nem egyetlen évben, hanem akár húsz éven keresztül kell fizetni, miközben annak mértéke csak öt évente árazódik újra.
Így a már mostanáig felépült ezermilliárd forintos állomány és a következő hónapok folyósításainak kamattámogatása hosszú időre beépül a költségvetés kiadási oldalába. Az Otthon start fenntarthatósága szempontjából a referenciakamat csökkenése fontos, de nem végleges megoldás: inkább időt és költségvetési mozgásteret ad a konstrukciónak. Hosszabb távon ugyanakkor az Otthon start jövője attól függhet, mennyire marad kezelhető szinten az állam kamattámogatási terhe.
Majdnem négyéves csúcsra emelkedett a kiadott új építési engedélyek száma az első negyedévben, és ha ebben az ütemben folytatódik a felfutás, akkor idén a 2018 óta nem látott bűvös határ is elérhetőnek tűnik – derül ki a KSH legfrissebb adataiból. Úgy tűnik, elegendő lakás épül, kérdés ugyanakkor, lesz-e rájuk fizetőképes kereslet – mutat rá elemzésében az OTP Ingatlanpont.

Fotó: Czeglédi Zsolt Forrás: MTI Fotószerkesztőség
Még nagyobb sebességre kapcsolt az első negyedévben az újlakás-piac, ami elsősorban a kiadott építési engedélyek számában mutatkozott meg – derül ki a KSH statisztikájából. A három hónap alatt engedélyezett 9291 lakásépítés ugyanis 64 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet, illetve majdnem négy éve, 2022 második negyedéve óta nem látott csúcsot jelent.

Emelkedett az értékesítési céllal épült lakások aránya
Sőt, ha ilyen lendülettel folytatódik a kínálat bővülése, akkor akár az is előállhat idén, amire 2018 vége óta nem volt példa, hogy egyetlen negyedév alatt több mint tízezer építési engedélyt adjanak ki.
„A most megjelent számok azt támasztják alá, ami már látszott az elmúlt hónapokban: a tavaly ősszel indult Otthon start hitelprogram szinte az egész ország piacát megmozgatta. A községekben például az alacsonyabb árak miatt a szükséges önerő összege is alacsonyabb, miközben Budapest lakáspiaca a jelenlegi árszintek mellett már csak lassabban tud bővülni” – emelte ki Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.
Hozzátette, hogy a felfutáshoz hozzájárult az is, hogy a kedvezményes hitelprogramnak bizonyos feltételekkel megfelelő beruházások nemzetgazdasági szempontból kiemelt státuszt kaptak, jelenleg 31 olyan projekt van, melyek már megkapták ezt a minősítést, minimum 250 lakással egyenként. Ezek között szép számmal vannak vidéki beruházások is.
Az építési engedélyek természetesen még nem feltétlenül jelentek meg lakásként a piacon, az ilyenkor megkezdett társasházi beruházások jellemzően két-három év múlva mutatkoznak meg átadásokban. Éppen ezért az első negyedéves használatbavételi engedélyek száma mindössze négy százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.
- Ezen belül Budapesten és a megyei jogú városokban mértek tíz százalék feletti növekedést,
- miközben a községekben még csökkent is az átadott lakások száma tavaly év elejéhez képest.
Jól jelzi az Otthon start program hatását, hogy emelkedett az értékesítési céllal épült lakások aránya. Budapesten ez már 95,5 százalék volt az év első három hónapjában, de országosan is a használatba vett lakások kétharmadát értékesítési céllal építették. A fővárosban 2022 eleje óta nem volt példa ilyen magas részarányra ebben a mutatóban.







