
Szijjártó: Csak a nemzeti kormány képes kimaradni a háborúból
Megvédik a rezsicsökkentést és a védett benzinárat is.
Csak a nemzeti kormány képes kimaradni a Tisza Pártot kitaláló brüsszeliek és kijeviek háborújából – mondta Szijjártó Péter az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta: a Tisza Párt létrejötte óta folyamatosan tagadja, hogy Magyarország háborús veszélyben lenne. Rémhírkeltésnek, átverésnek nevezik, arról beszélnek, hogy ez csak propaganda – tette hozzá.
Szijjártó Péter felhívta a figyelmet: ehhez képest a valóság az, hogy Magyarország négy éve él a háború szomszédságában, és a háború nagyon súlyos továbbterjedési veszéllyel jár. Brüsszelben döntés született arról, hogy Európának háborúba kell mennie, ők készen állnak katonákat is küldeni – mutatott rá a miniszter, aki jelezte: eddig majdnem 200 milliárd eurót küldtek a háborúra, és be akarják hozni az ukránokat az Európai Unióba, ami „gyakorlatilag azt jelentené, hogy a háborút magát hozzák be az Európai Unióba”.
Szijjártó Péter kijelentette: a magyar kormány négy éve „minden egyes nap küzd az ellen, hogy minket bele tudjanak zsarolni, provokálni ebbe a háborúba.” Mint mondta, minden nap van „valami belerángatási kísérlet”, de ezeknek eddig mind ellenálltak.
Szavai szerint ehhez nagyon erős szuverén nemzeti politikára van szükség, mert nemet kell tudni mondani a nyomással szemben. „Egy olyan párt, amit azért hoznak létre, hogy végrehajtsa a brüsszeli politikát, az nyilván nem mondana nemet. Ezért is tagadták, hogy itt háborús veszély lenne” – magyarázta.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: a nyugat-európai politikusok rendszeresen azt mondják, hogy „ez a mi háborúnk”, úgy kezelik a helyzetet, mintha Európa állna hadban Oroszországgal. „De ez nem így van. Van egy orosz-ukrán háború, amihez nekünk semmi közünk sincsen, semmi felelősséggel nem bírunk ebben az ügyben, mi nem kértünk senkit, hogy védjen meg minket, mert nem kell, ezért nem is tartozunk senkinek” – szögezte le.
A külügyminiszter beszélt arról is, hogy Európában hosszú távú háborúra készülnek, erről szólnak a pénzügyi előterjesztések is. A legutóbbi külügyminiszteri tanácsi ülésen arról volt szó, hogyan segítsünk Ukrajnának felkészülni a következő háborús télre – idézte fel.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: a magyar kormány minden háborús döntést fékez, megakaszt, megvétóz, ezzel biztosítják, hogy Magyarország kimaradjon. Felhívta a figyelmet arra is, hogy ha a háború mégis eszkalálódna, akkor annak az első számú veszélyeztetettje Magyarország lenne, egyrészt a földrajzi közelség miatt, másrészt azért, mert Ukrajnában „nagyon durva, nyílt, magyarellenes politika zajlik.”
Szijjártó Péter rögzítette: egy feladat van, ebből a háborúból ki kell maradni. Hozzátette: Magyarország nem csak a háborús politikát, de a brüsszeli migrációs politikát és a genderideológia elterjesztésére irányuló törekvéseket is akadályozza.
Kijelentette:
Brüsszelben és az összes európai fővárosban pontosan tudják, hogy ha a jelenlegi kormány marad, akkor a következő négy évben is meg fogják akadályozni azokat a törekvéseket, hogy „minket belenyomjanak ebbe a háborúba.” „Ha mi maradunk, akkor otthon fogjuk tartani a magyarok pénzét, és Ukrajna soha az életben nem fog csatlakozni az Európai Unióhoz” – folytatta, jelezve: meg fogják védeni a rezsicsökkentést és a védett benzinárat is.
Szijjártó Péter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kiemelte: a Tisza Párt megalakulása óta tudni lehet, hogy a párt azért jött létre, hogy a brüsszeli politikát végrehajtsa. Hozzátette: a Tisza Párt elnökét Brüsszel mentelmi jogával a markában tartja, a háborúra viszont „csak szuverén politikával” tudnak nemet mondani.
A miniszter beszámolt arról is, hogy a mostani választási kampányban minden eddiginél nyíltabb, durvább, súlyosabb a külföldi beavatkozás, és a beavatkozáshoz titkosszolgálati eszközöket is igénye vesznek.
Ezzel kapcsolatban leszögezte:
Magyarország jövőjéről nem a külföldi titkosszolgálatok, hanem a magyar emberek kell, hogy döntsenek.
A miniszter arra kérte az embereket, hogy április 12-én szavazzanak a békére és biztonságra. „Magyarországon a magyar embereknek joguk van békében és biztonságban élniük. Mi ezt garantálni és biztosítani fogjuk” – húzta alá Szijjártó Péter, aki szerint a fizikai és anyagi biztonságot érdemes mérlegelnie annak, aki még nem döntötte el, hogyan szavaz vasárnap. Megjegyezte továbbá, hogy most olyan geopolitikai helyzet van, amelyben a „nullkilométeres kalandorokat reggelire eszik meg.”
„Csak mi vagyunk képesek megoldani ezt, ma a biztos választás a Fidesz” – jelentette ki.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek nem három nappal a magyarországi választás előtt kellene színházat játszania Kárpátalján, hanem sürgősen be kellene fejeznie a kényszersorozásokat, és vissza kellene adnia a magyar kisebbség jogait – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Facebookon.
A minisztérium közlése szerint a tárcavezető arra reagált legújabb bejegyzésében, hogy az ukrán elnök a nap folyamán Kárpátaljára látogatott, ahol a magyar közösség képviselőivel találkozott.
Szijjártó Péter kiemelte: „Zelenszkij elnöknek nem három nappal a parlamenti választás előtt kellene Kárpátaljára látogatnia és színházat játszania, hanem
sürgősen be kellene fejeznie a kényszersorozásokat, a nyílt utcai embervadászatokat, és haladéktalanul vissza kellene adnia a kárpátaljai közösségtől 2015 óta elvett kisebbségi és anyanyelvhasználati jogokat.”
Noha eddig tagadták, a Tisza Párt elnöke egy kiszivárgott hangfelvételen arról beszélt, hogy óriási háború vár Európára, azonban ezen Magyarországot kívül kell tartani, amire csakis a szuverén nemzeti kormány képes – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebookon.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető kifejtette, hogy „a Tisza Párt politikusai mindeddig rémhírterjesztésnek és hazugságnak tartották azt, hogy Európa háborús veszélynek néz elébe, ehhez képest egy ma kiszivárgott hangfelvételen maga a Tisza Párt elnöke beszél arról, hogy óriási háború vár Európára”. Szijjártó Péter ezzel arra a Patrióta birtokába került felvételre utalt, melyben a Tisza-vezér kijelentette, hogy „g…ci nagy háború lesz”, ezzel ellene mondva a kampány során a saját maga által tett kijelentéseinek.
„Jó reggelt kívánok! Ez a valóság” – jegyezte meg a tárcavezető.
„A Tisza Pártot kitaláló brüsszeliek és kijeviek valóban háborúba akarják vinni az egész európai kontinenst. Nekünk egy feladatunk van: ebből a háborúból ki kell maradni. Ez az elmúlt négy évben sikerült, mert nap mint nap nemet tudtunk mondani Brüsszelnek, nemet tudtunk mondani Kijevnek, és nem engedtük, hogy belekavarjanak, belezsaroljanak, beleprovokáljanak minket ebbe a háborúba”
– fejtette ki.
„A következő négy évben is erre van szükség, mindennap nemet kell tudni mondani, és ezt csak mi tudjuk megtenni, a szuverén nemzeti kormány, csak a Fidesz. Ha valamikor, akkor most a biztosat kell választani!” – összegzett.







