
Irán egyetlen kártyája a Hormuzi-szorost érintő zsarolás
Erről beszélt Donald Trump.
Donald Trump szerint Irán vezetésében nem tudatosul, hogy egyetlen kártyája az, hogy a világot rövidtávon zsarolni képes egy nemzetközi hajózási útvonallal, a Hormuzi-szorossal.
Az amerikai elnök pénteken, az Iránnal másnapra tervezett béketárgyalás előtt a közösségi oldalán tett bejegyzésében azt is kifejtette, hogy "Irán ma egyedül azért van életben, hogy tárgyalhasson". Az elnök egy másik posztban azt a véleményét hangoztatta, hogy Irán sokkal jobb a nyilvánosság előtti kommunikációban, mint a harcban.
Donald Trump elnök még csütörtökön szintén a közösségi oldalán megjelent bejegyzésében arra figyelmeztette Iránt, hogy ne próbáljon áthaladási díjat szedni a Hormuzi-szoroson keresztül közlekedő hajóktól. A többi között azt írta, hogy "Irán rossz munkát végez", valamint megállapította, hogy amit Teherán tesz, az nem felel meg a tűzszünetről szóló megállapodásnak.
Donald Trump amerikai elnök a Libanon területén a Hezbollah ellen végrehajtott izraeli katonai csapások intenzitásának csökkentésére kérte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt csütörtökön.
Az amerikai elnök az NBC News televíziónak adott telefoninterjúban közölte: telefonon beszélt az izraeli kormányfővel, aki megígérte, hogy teljesíti a kérést.
Donald Trump egyben optimizmusát hangoztatta a szombaton Pakisztánban kezdődő amerikai-iráni béketárgyalások sikerét illetően. Megjegyezte, hogy az iráni vezetők az egyeztetéseken általában teljesen másként beszélnek, és "sokkal észszerűbbek", mint a nyilvánosság előtt, a sajtóban.
"Beleegyeznek mindenbe, amibe bele kell egyezniük" - fogalmazott az elnök, egyben felhívta a figyelmet arra, hogy Iránt "leigázták", és mostanra nem rendelkezik hadsereggel.
Egyben megismételte figyelmeztetését, hogy amennyiben Irán nem köt megállapodást, az "nagyon fájdalmas lesz".
Az elmúlt napokban vita bontakozott ki arról, hogy Libanon része-e az Egyesült Államok és Irán között bejelentett kéthetes tűzszünetnek. Teherán úgy tekinti, hogy a Hezbollah Irán-párti fegyveres szervezetnek otthont adó Libanonra is vonatkozik a tűzszünet, míg Izrael és az Egyesült Államok ezt tagadja. Donald Trump amerikai elnök ugyanakkor a küszöbön álló iráni béketárgyalások sikere érdekében önmérsékletre kérte a jeruzsálemi kormányt.
Az izraeli hadsereg öt hadosztálya harcol Dél-Libanonban a Hezbollah ellen, és a harcok március 2-i kezdete óta a síita milícia több mint 4300 létesítményét számolták föl az arab országban, valamint több mint 1400 fegyveresét ölték meg - közölte pénteken a hadsereg szóvivője.
Az izraeli hadsereg a levegőből, a tengerről és földön is támadott az öt hét alatt. Több száz rakétaindító állást semmisítettek meg. A légierő csak az utóbbi egy napban több mint 120 célpontot támadott.
A héten likvidálták Ali Kámel Ábar al-Hasszant, a Hezbollah Nászír egységének tüzérségi felelősét, valamint megöltek több mint kétszázötven tüzért, köztük tizenöt parancsnokot - mondta a szóvivő.
A Hezbollah Irán melletti szolidaritásaként március 2-án rakétákkal támadta Izraelt, és ezzel belefolyt a február 28-án Irán ellen elindított izraeli-amerikai háborúba. Izrael megtorolta ezt, és kettejük párharca azóta is tart.
Az utóbbi napokban vita bontakozott ki arról, hogy Libanon része-e az Egyesült Államok és Irán között április 8-án bejelentett kéthetes tűzszünetnek. Az iráni vezetés szerint a tűzszünet Libanonra is vonatkozik, míg Izrael és az Egyesült Államok szerint nem. Donald Trump amerikai elnök viszont a várható iráni béketárgyalások sikere érdekében pénteken önmérsékletre kérte a jeruzsálemi kormányt.
"Az izraeli hadsereg továbbra is harcol Libanonban, és folytatja az észak-izraeli településeket érő közvetlen fenyegetés felszámolását. A hadsereg háborús állapotban van, nincs tűzszünet, folytatjuk a harcot ezen a fronton, most ez a fő hadszíntér számunkra" - mondta Éjál Zamír vezérkari főnök, amikor szemlét tartott Dél-Libanonban az öt hadosztálynál. "Iránnal tűzszünet van érvényben, de ott is bármelyik pillanatban visszatérhetünk a harcokhoz" - tette hozzá. "A háború eddigi eredményei történelmi jelentőségűek. Irán már nem ugyanaz, mint ami volt a háború előtt, sokkal gyengébb. Az Iránt érő veszteség a Hezbollahra is hatással van, mert elszigetelődött"- mondta Zamír.
Az izraeli hadsereg szóvivője közölte, hogy egy tartalékos altiszt súlyosan, egy másik katona pedig könnyebben megsérült pénteken, amikor egy drón becsapódott a Dél-Libanonban harcoló erők közelében. A katonákat kórházba szállították, családjukat értesítették.
Keir Starmer brit miniszterelnök szerint egy teljes nemzedéknyi időre meghatározó következményei lesznek az iráni konfliktusnak.
Starmer, aki a héten háromnapos körutat tett a Perzsa-öböl mentén fekvő, rendszeres iráni támadásoknak kitett arab országokban, péntek este, látogatásának végén a BBC televíziónak kijelentette: az Egyesült Államok és Irán tűzszüneti megállapodása "törékeny", és a konfliktus végleges rendezésének tartalmaznia kell a Hormuzi-szoroson áthaladó hajóforgalom szabadságának garantálását is.
A Hormuzi-szoros a világ legforgalmasabb tengeri kereskedelmi útvonala, amelyen a globális nyersolaj- és cseppfolyósítottföldgáz-szállítmányok 20 százaléka halad át. A vízi utat az Irán elleni amerikai és izraeli hadműveletek kezdete után a teheráni rezsim gyakorlatilag lezárta, és emiatt a korábbi 73 dollár körüli szintekről jóval 100 dollár fölé emelkedett a globális alaptípusnak tekintett Brent nyersolaj hordónkénti világpiaci ára.
A munkáspárti brit miniszterelnök a péntek esti BBC-interjúban kijelentette: tárgyalópartnerei egyöntetűen elvetették azt az iráni követelést, hogy a Hormuzi-szoroson áthaladó hajók fizessenek átkelési díjat a teheráni kormánynak.
Starmer kijelentette azt is, hogy az iráni konfliktus "nemzedéknyi időre meghatározó hatással lesz ránk", és erre a helyzetre az erő pozíciójából kell válaszolni.
Elmondta: előző este telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel, akinek közvetítette az öbölmenti arab országok nézeteit, és azt az álláspontjukat is, hogy a tűzszüneti megállapodás végrehajtásába őket is be kell vonni.
A brit kormányfő ugyanakkor nem kívánt érdemben további kommentárokat fűzni ahhoz az előző napi kijelentetéséhez, amelyben Trumpot és Vlagyimir Putyin orosz elnököt egyszerre bírálta a nagy-britanniai megélhetési költségek emelkedéséért.
Keir Starmer csütörtökön az ITV brit kereskedelmi televízió hírműsorának nyilatkozva úgy fogalmazott: Nagy-Britanniának energiaellátási függetlenségre kell törekednie, mivel "elegem van abból, hogy Putyin vagy Trump akciói miatt a brit családok és az üzleti vállalkozások energiaszámlái emelkednek".
Pozitív várakozásának adott hangot az Iránnal kezdődő béketárgyalásokra indulva JD Vance amerikai alelnök pénteken.
Az alelnök a repülőtéren adott nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy amennyiben az iráni delegáció jóhiszeműen áll a tárgyalásokhoz, akkor az Egyesült Államok részéről nyitottsággal találkoznak majd.
"Ha megpróbálnak kijátszani bennünket, akkor egy kevéssé fogadókész tárgyalócsapattal szembesülnek"
- fogalmazott JD Vance, ugyanakkor hozzátette, hogy "pozitív" egyeztetésre számít.
Az amerikai alelnök arról is beszámolt, hogy Donald Trump elnök világos iránymutatást adott tárgyaláshoz.
Az amerikai és iráni küldöttség a tervek szerint washingtoni idő szerint pénteken éjszaka ül tárgyalóasztalhoz a pakisztáni fővárosban, Iszlámábádban.
Donald Trump elnök csütörtökön a közösségi oldalán megjelent bejegyzésében arra figyelmeztette Iránt, hogy ne próbáljon áthaladási díjat szedni a Hormuzi-szoroson keresztül közlekedő hajóktól.
Azt írta, hogy "Irán rossz munkát végez", valamint megállapította, hogy ez nem felel meg a tűzszünetről szóló megállapodásnak.
Donald Trump kedden este jelentett be két hétre szóló, mindkét félre vonatkozó tűzszünetet, ami lehetőséget ad arra, hogy végleges megállapodást kössenek Iránnal a konfliktus lezárásáról.







