
Húsvéti csoda: Így mentették ki az amerikai gép pilótáit
150 repülőgép vett részt az akcióban.
Az amerikai haderő mintegy százötven repülőgépe és több száz katonája, köztük a különleges erők egységei vettek részt az Irán fölött lelőtt vadászrepülőgép legénységének kimentésére indított két akcióban a hétvégén - közölte Donald Trump hétfőn.
Az amerikai elnök a Fehér Házban tartott rendkívüli tájékoztatón az adminisztráció több illetékes vezetőjével együtt számolt be a katonai művelet részleteiről, amelyet mélyen az ellenséges területen hajtottak végre emberveszteség nélkül, mindkét katonát sikeresen kimenekítve. A katonai kutató- és mentőakciót Donald Trump "történelmiként" értékelte.
Az elnök felidézte, hogy csütörtökön Isfahan térségében vállról indítható rakéta találta el az Irán elleni katonai műveletben részt vevő F-15-ös vadászrepülőt, amelynek kéttagú legénysége katapultált, de egymástól távol ért földet.
Az elnök elmondása szerint a gép pilótáját fényes nappal, egy hétórás művelet során az ellenséges területről helikopterrel mentették ki még pénteken.
A gép legénységének ezredesi fokozatban szolgáló másik tagja súlyosan megsérült a földet éréskor, ennek ellenére mintegy kétezer méter szintkülönbséget leküzdve a közeli hegyvidéken rejtőzött el, ahol vészjelzést adott le - hangzott el a sajtótájékoztatón.
Donald Trump arról is beszámolt, hogy a két különálló mentőakcióban résztvevő, alacsonyan közlekedő repülők, drónok és helikopterek több alkalommal keveredtek ellenséges tűzbe.
Az elnök a részletekről szólva elmondta, hogy a helyszínen összeszerelhető, jól manőverező helikoptereket is bevetettek a művelet során.
A műveletben részt vevő, iráni területen leszállt két nagy C-130-as szállítórepülőgépet az amerikai egységek maguk semmisítették meg, miután a puha talajról a nagy testű gépek nem tudtak ismét felszállni. A személyzetet ugyanakkor egy másik, kisebb súlyú repülőgép a fedélzetére vette - tette hozzá.
Az elnök "húsvéti csodaként" emlegette a katonai mentőakciót, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nyomozás indult, és bűntetőeljárás elé nézhet az a személy, aki a katonai művelet sikerét veszélyeztetve a hétvégén a médiának információkat szivárogtatott ki a második eltűnt katonáról.
Pete Hegseth hadügyminiszter a tájékoztatón "közel tökéletes katonai teljesítménynek" nevezte a mentőakciót. Elmondta, hogy az F-15-ös legénységének második tagja a Zagrosz-hegység egy hasadékában rejtőzködött mintegy két napon át, amíg a mentőegységek megtalálták.
Dan Caine, az amerikai haderő egyesített vezérkarának főnöke arról számolt be, hogy a katonai mentőakció húsvét vasárnapján zárult, amikor 50 órával az F-15-ös vadászrepülőgép lezuhanása után annak mindkét tagja baráti területen volt.
John Ratcliffe, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója elmondta, hogy a sikeres mentőakció érdekében több figyelemelterelő műveletet is végrehajtottak, mert az iráni hatóságok is nagy erőket mozgósítottak a rejtőzködő amerikai katonák kézre kerítése érdekében, és nagy összegű fejpénzt is kitűztek a két napon át iráni területen bujkáló amerikai ezredesre.
Az izraeli hadsereg (IDF) légiereje Irán petrolkémiai komplexumait támadta, és iráni katonai vezetőket likvidált - jelentette be Jiszrael Kac védelmi miniszter hétfőn.
Az izraeli hadsereg Irán déli részén, Pársz térségében egy petrolkémiai létesítményt támadott. "Erőteljes csapást mértünk Irán legnagyobb, Aszalújéban található petrolkémiai üzemére, amely az ország petrolkémiai termelésének feléért felel" - írta Kac közleményében.
Azt is közölte, hogy a múlt héten Irán másik központi létesítményét is megtámadták. "Működésképtelenné vált és nem üzemel ez a két üzem, amely együtt Irán petrolkémiai termelésének mintegy nyolcvanöt százalékáért felelt. Ez súlyos gazdasági csapás az iráni rezsim számára, amelynek petrolkémiai ipara kulcsszerepet játszik a Forradalmi Gárda és a katonai erő finanszírozásában" - írta Kac.
Korábban Iránból is arról számoltak be, hogy robbanásokat hallottak egy petrolkémiai üzemben az ország déli részén. A jelentések szerint megtámadták azokat a vállalatokat is, amelyek áramot, vizet és oxigént biztosítanak a petrolkémiai komplexumnak, és megszakadt az áramellátás a létesítmény egységeiben.
Két nappal ezelőtt Izrael Bandar Imám térségében, Mahsahr kikötővárosban, Irán délnyugati részén mért csapást az ottani petrolkémiai ipari övezetre. Abban a támadásban legalább öt ember meghalt, és további százhetven megsérült.
Irán olajügyi minisztériumának két magas rangú tisztviselője szerint több mint ötven, a komplexumban működő petrolkémiai üzem termelését kellett leállítaniuk, és a teljes termelés helyreállítása akár két évig is eltarthat.
A petrolkémiai komplexumok földgázból és kőolajból állítanak elő alapvető vegyipari termékeket.
Márciusban támadás érte a Perzsa-öbölben található, a világ legnagyobb ilyen típusú földgázmezőjének tartott Dél-Pársz földgázmezőt is, amelyhez kőolajfinomító létesítmények is tartoznak. Északi része Iránhoz, déli része pedig Katarhoz tartozik.
Az (IDF) azt is bejelentette, hogy az elmúlt napon két külön csapásban megölte az Iráni Forradalmi Gárda Kudsz Erők nevű egységének két magas rangú tagját. Először az Imam Husszein hadosztály tüzérségi parancsnokát, Kamil Melhemet.
Az Imam Husszein hadosztály az IDF szerint "az ellenállási tengely megerősítését és terrorcselekmények végrehajtását szolgálja az IDF és izraeli civilek ellen".
Kamil Melhem irányította és felügyelte az Izrael és az IDF ellen irányuló tüzérségi támadásokat, valamint részt vett az iráni rezsim fegyvereinek beszerzéseiben, és a hadosztály parancsnokaként is szolgált. A légicsapásban a hadosztály több más tagja is életét vesztette.
Az IDF egy második, vasárnapi csapásban szintén megölte a Forradalmi Gárda 840-es, globális terrorakciókért felelős egységének vezetőjét, Aszgar Bagerit. Ez a csoport világszerte izraeli, amerikai és zsidó célpontok elleni terrorakciókon dolgozik.
Bageri 2019 óta vezette az alakulatot, terrorakciókat tervezett és mozdított elő Izrael területén, valamint Szíriában és Libanonban. A korábban szíriai rezsim hadseregében szolgáló embereket arra használt fel, hogy támadják az izraeli-szíriai határ közelében állomásozó izraeli katonákat, és iráni fegyverek Izrael területén működő ügynökökhöz juttatásán is ügyködött.
Hétfőn az amerikai hadsereg Középső Parancsnoksága (CENTCOM) közleményben cáfolta az iráni Iszlám Forradalmi Gárda állítását arról, hogy a USS Tripoli rohamhajó találatot kapott és visszahúzódott az Indiai-óceán déli vizeire. A közel-keleti térségért felelős amerikai irányítási törzs bejelentése szerint a partraszállás támogatására is képes hadihajó fedélzetén több ezer katonával változatlanul az Arab-öbölben tartózkodik, és támogatja az amerikai haderő Irán elleni katonai offenzíváját, a Hatalmas Harag Műveletet (Operation Epic Fury).
Úgy tűnik, Irán vezetői megegyezési szándékkal vesznek részt az Egyesült Államokkal zajló tárgyalási folyamatban – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök.
Az elnök a Fehér Házban tartott rendkívüli sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy Irán oldalán egy készséges és aktívan tárgyaló felet lát, hozzátéve, hogy az ország új vezetése "bölcsebb, élesebb eszű és kevéssé radikális", mint a korábbi.
Hangsúlyozta, hogy az egyezségben érdekelt államok részt vesznek az amerikai és iráni fél közötti közvetítésben, és a megbeszélések jól haladnak.
Az elnök kritikus időszaknak nevezte az elkövetkezendő napokat, és emlékeztetett arra, hogy az Iránnak adott meghosszabbított ultimátum washingtoni idő szerint kedden este 8 órakor lejár, és hangsúlyozta, hogy amennyiben addig Irán nem állapodik meg az Egyesült Államokkal, akkor a légicsapások "a kőkorszakig" vetik vissza Iránt.
"Minden híd és minden erőmű" elpusztul kedden éjfélig, amennyiben nincs egyezség – hangoztatta az elnök, hozzátéve, hogy nem szeretné, ha ez történne.
Azt is megismételte, hogy az Egyesült Államok elsődleges célja Iránnal kapcsolatban, hogy megfossza a nukleáris fegyver birtoklásának lehetőségétől.
Donald Trump ismét kijelentette, hogy csalódott a NATO-ban az iráni műveletben való segítségnyújtás elutasítása miatt.
Megjegyezte, hogy ezen nem változtat az sem, hogy a katonai szervezet főtitkára, Mark Rutte szerdán Washingtonba látogat.







