
Hagyják békén Magyarországot! - ezt üzente az amerikai elnök.
A magyar emberek szuverén politikát akarnak.
„Az amerikai alelnök a budapesti látogatásával üzenetet küld a brüsszeli bürokratáknak, akik ártani akarnak a magyar gazdaságnak, mert nem szeretik Magyarország miniszterelnökét, és mert a magyar emberek szuverén politikát választanak. Hagyják békén Magyarországot!” – írta Orbán Balázs a közösségi oldalán a hazánkba látogató amerikai alelnök és a magyar kormányfő közös sajtótájékoztatója után.
A miniszterelnök politikai igazgatója bejegyzésében felidézte J. D. Vance Orbán Viktor energiapolitikáját méltató nyilatkozatát, amely szerint az energiakrízis azért ilyen súlyos Európában, mert nem követik Orbán Viktor politikáját. Megnézhetnék mi történik Magyarországon, ahol az energiaárak jóval alacsonyabbak, mint Nyugat-Európában. Az amerikai alelnök szerint az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek Orbán Viktort kellene követniük az energiabiztonság terén!
Orbán Balázs az amerikai alelnök beszéde nyomán rámutatott, hogy a nyugati civilizáció védelme a legfontosabb közös ügye az Egyesült Államoknak és Magyarországnak kiemelve, hogy hazánk egy tízmilliós ország, de sokkal jelentősebb a hatása a világban.
„Ami a választási kampány során történt, a legrosszabb példája annak, hogyan avatkozik be egy külső hatalom egy szuverén ország választási folyamataiba. Brüsszel arra törekedett, hogy Magyarország energiafüggetlensége sérüljön. Tönkre akarják tenni a magyar gazdaságot, a techcégekkel pedig cenzúráztatják az online tartalmakat, mert meg akarják szabni, milyen információkhoz juthatnak hozzá a magyar választópolgárok” – összegezte a politikai igazgató az amerikai alelnöknek a magyar választásokba való külföldi beavatkozási kísérletekkel kapcsolatos megállapításait.
„Az amerikai alelnök megerősítette: nem csak Brüsszel, hanem az ukránok is beavatkoznak a magyar választásokba! Az ukrán hírszerzés először az amerikai, most pedig a magyar választásokba próbált meg beavatkozni” – mutatott rá Orbán Balázs, aki szerint a magyar választópolgároknak azt a kérdést kell feltenniük április 12-én, ki áll ki és ki szolgálja valóban az ő érdekeiket.
„Amerika Orbán Viktort támogatja!”
– tette egyértelművé.
Orbán Balázs egy videót is publikált a közösségi oldalán. A felvételen J. D. Vance arról beszél, hogy
Orbán Viktor fogja megnyerni Magyarországon a következő választást.
Orbán Balázs egy videót is publikált a közösségi oldalán. A felvételen J. D. Vance arról beszél, hogy
Orbán Viktor fogja megnyerni Magyarországon a következő választást.
„A világ legerősebb országa ma a magyarok szövetségese. Magyarország békéje és biztonsága így garantált” – közölte Orbán Viktor, miközben közös sajtótájékoztatót tartott J. D. Vance, az Egyesült Államok alelnökével kedd délután a Karmelita kolostorban.
Az előző héten vált véglegessé, hogy Magyarországra látogat J. D. Vance. Mint írtuk, az amerikai alelnök kedden délelőtt meg is érkezett Magyarországra.
Orbán Viktor: Az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és örömmel mondhatom, hogy ők ma a szövetségeseink
A sajtótájékoztatón Orbán Viktor először arról beszélt, hogy alelnök utoljára 35 éve járt Magyarországon, és 20 éve (George W. Bush 2006-os látogatása óta) nem volt ilyen magas rangú amerikai vendég Magyarországon.
„2025 a rekordok éve volt a gazdasági együttműködésben. A ’26-os év is lendületes, 50 százalékkal nőtt a kereskedelmi forgalom”
– mondta a miniszterelnök, hozzátéve: a mai napon megerősítették a stratégiai együttműködést az űriparban és a védelmi iparban is.
Köszönetet mondott J. D. Vance-nek, hogy Donald Trumppal együtt kiálltak Magyarországért az utóbbi években.
„Az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és örömmel mondhatom, hogy ők ma a szövetségeseink. Magyarország békéje és biztonsági így garantált”
– tette hozzá.
A miniszterelnök ezt követően beszélt a nemzetközi energiaválságról, és arról, hogy az energetikában is fontos együttműködés van a két ország közt. De elmondása szerint szó esett az amerikai békekezdeményezésekről, és arról is tájékoztatta J. D. Vance-t, hogy a magyar választásokba külföldről akarnak beavatkozni. Szóba hozta azt is, hogy többek között a migráció és a gender kérdésében is hasonlóan gondolkoznak az amerikai kormányzattal.
„Arra jutottunk a mai beszélgetésünkön, hogy az együttműködés folytatása mindkét fél érdeke. Hálás szívvel köszöntöm az alelnök urat, és köszönöm, hogy ellátogatott Magyarországra”
– mondta végül Orbán Viktor.
J. D. Vance: Orbán Viktor a legfontosabb vezető Európában, ami az energiabiztonságot és az energiafüggetlenséget illeti
Vance felidézte, hogy legutóbb akkor járt Magyarországon, amikor a felesége a második gyermekükkel volt húszhetes várandós, most pedig, amikor ismét ide érkeztek, a negyedik gyermekükkel húszhetes várandós a felesége. Mint mondta, azért érkezett Magyarországra, hogy a lehető legnagyobb segítséget adják Orbán Viktornak.
„Egy hét múlva fogják megválasztani Magyarország következő miniszterelnökét” – mondta az alelnök, hozzátéve: azért érkezett, mert a brüsszeli bürokratáknak nem tetszik Magyarország vezetője, és „le akarják horgonyozni” az országot.
„Orbán Viktor a legfontosabb vezető Európában, ami az energiabiztonságot és az energiafüggetlenséget illeti”
– mondta, hozzátéve: az európai vezetőknek semmi mást nem kellene tenniük, mint Orbán Viktor politikáját folytatni, és akkor nem lennének válságban.
J.D. Vance: a magyar vezetés megmutatta, hogy államférfiként áll a helyzethez, és erőfeszítéseket tett a béketeremtés érdekében
Elmondása szerint azt szeretnék, hogy Európa sikeresen és energiafüggetlen, sőt energiadomináns legyen. „Orbán Viktor ezt jól megmutatta, és azt is, hogy Európa sokkal virágzóbb is lehet” – mondta. Hangsúlyozta azt is, hogy még több együttműködést szeretnének Magyarországgal, mert ők közösen a nyugati civilizáció védelmét képviselik.
„Orbán Viktor egy kivétel a szabály alól, ez is az egyik oka, hogy itt vagyok. Azért is vagyok itt, mert Viktor egy államférfi”
– tette még hozzá az alelnök, miközben arról beszélt: a magyar miniszterelnök azon kevesek egyike, akik kiálltak a hagyományos értékek védelmében, és Donald Trumphoz hasonlóan állt ki az ukrajnai béke érdekében.
J. D. Vance azt is hozzátette:
Ami Magyarországon történt, az az egyik legrosszabb példája a választási beavatkozásnak, amelyről valaha is hallott.
„A brüsszeli bürokraták megpróbálták Magyarország kevésbé energiafüggetlenné tenni. (…) Ne azt kérdezzék meg maguktól, hogy ki az, aki Európa-párti, vagy Európa-ellenes, hanem azt, hogy ki az, aki az ország népének érdekében áll” – mondta az Egyesült Államok alelnöke, hozzátéve: emiatt a méltatlan brüsszeli beavatkozás miatt érkezett Magyarországra.
„Köszönöm szépen, Viktor, örülök, hogy itt lehetek”
– zárta mondandóját az alelnök.
Orbán Viktor: Magyarország továbbra is készen áll megrendezni az amerikai-orosz békecsúcsot
Az ezt követő újságírói kérdéseknél az M1 riportere, Joó Csaba arról kérdezte Orbán Viktort, hogy az ukrajnai békét illetően történt-e előrelépés a kettejük tárgyalásán, az amerikai alelnököt pedig arról, hogy mit gondol Zelenszkij Orbánnal szembeni fenyegetéséről.
Orbán Viktor válaszában felhívta a figyelmet arra, hogy Budapest korábban felajánlotta egy békecsúcs megrendezését, és a technikai előkészületeket korábban meg is tárgyalták a felekkel. Hangsúlyozta, hogy a magyar főváros az egyetlen európai helyszín, ahol erre sor kerülhetne.
„Ha az oroszok és az Egyesült Államok úgy gondolják, hogy közöttük egy békecsúcsra van szükség, akkor Budapest ennek a találkozónak továbbra is helyet ad és áll rendelkezésre”
– mondta.
J. D. Vance azt mondta: nincs tisztában azzal, hogy Zelenszkij elnök megfenyegette Orbán Viktort, de azt tudja, hogy mások is tettek már így. Emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok és Orbán Viktor is elítélte a háborút, és azt kérdezte azoktól, akik a békét ellenzik, hogy szerintük mi lenne az alternatíva. Hangsúlyozta, hogy sokan halnak meg a háború következtében, és egyre magasabbak az energiaárak. Az amerikai elnök azért küzd elkötelezetten a békéért, mert tudja, hogy mindez rossz – mondta.
„Viktor segített megérteni nekünk, hogy mire van szükségük az oroszoknak és az ukránoknak a békéhez”
– tette hozzá Vance, miközben arról is beszélt, hogy nagyon pozitív lett megrendezni a békecsúcsot.
J.D. Vance: biztos vagyok abban, hogy Orbán Viktor győzni fog
Mindeközben az amerikai elnök azt is kijelentette:
„Biztos vagyok abban, hogy Orbán Viktor győzni fog.”
„Természetesen együttműködünk majd a magyar választások győztesével, akárki is legyen az, mert szeretjük a magyar népet, és ez egy fontos kapcsolat. De Orbán Viktor fogja megnyerni a következő magyar választást. Ebben teljesen biztos vagyok” – mondta, miközben Orbán is hozzáfűzte: „Ez a terv.”
Orbán Viktor: megnyerjük a választást, és az ukránok feladják az olajblokádot
Egy későbbi kérdésre válaszolva Orbán Viktor arról beszélt, hogy Brüsszel háborús politikája elhibázott, de most kevesebbet tudtak foglalkozni ezzel a kérdéssel a választások miatt.
Kitért arra is, hogy az ukránok olajblokád alá vonták Magyarországot, de van egy tervük ennek feloldására, amelyet lépésről lépésre végrehajtanak, és „miután a nemzeti erők megnyerték” a választást, az ukránok arra fognak kényszerülni, hogy feloldják a blokádot.
J. D. Vance pedig – egy ukrán titkosszolgálati tevékenységeket érintő kérdésre válaszolva – arról beszélt, hogy az ukránok korábban az amerikai választásokba is beavatkoztak, a demokraták mellett kampányoltak.
J. D. Vance-t az iráni háborúról is kérdezték, mire elmondta: az Egyesült Államok nagyrészt elérte katonai célkitűzéseit, de azt is szeretnék, hogy Irán például ne legyen képes bizonyos fegyvereket gyártani. „Ennek a háborúnak hamarosan vége lesz, a befejezés jellege azonban az irániaktól is függ” – mondta, hozzátéve, hogy két opció van: ha az irániak békét kötnek, akkor az egész világ biztonságosabb lesz, ha viszont folytatják a terrorizmust, akkor az a világ és az iráni gazdaság számára is sokkal kedvezőtlenebb lesz.
Egy másik kérdésre válaszolva azt mondta, hogy az Egyesült Államok csak katonai célpontokat támadott az Iránhoz tartozó Harg-szigeten a közelmúltban, és energetikai-infrastrukturális létesítményeket addig nem vesznek célba, amíg látnak lehetőséget a tárgyalásra Irán részéről.







