
Bűncselekményekből származik az aranykonvoj pénze!
Állítja egy volt ukrán parlamenti képviselő.
Leleplezte Zelenszkijt és az ukrán aranykonvojt egy volt ukrán parlamenti képviselő. Ihor Moszijcsuk megerősítette azokat a korábbi híreket, hogy a március 5-én Magyarországon lefoglalt hatalmas készpénz és aranykészlet bűncselekményekből, egészen pontosan online csalásokból és fegyverkereskedelemből származott, és Zelenszkij rendelkezett felettük. Ezt Európában mosták tisztára, majd visszaszállították Ukrajnába. Egy részüket pedig, ahogy arról egy másik volt ukrán képviselő beszélt, lerakták Magyarországon, hogy a kétarcú Magyar Péter kampányát támogassák vele-írja az Ellenpont.
Az ukrán aranykonvoj ügye március eleje óta tartja lázban nem csak a magyar, de az ukrán közéletet is. Emlékeztetőül: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzmosás bűncselekmény gyanújával folytat büntetőeljárást, miután március 5-én hét ukrán állampolgárt, köztük egy egykori ukrán titkosszolgálati tábornokot és két páncélozott pénzszállító autót állított elő.
Ezek Ausztriából szállítottak 40 millió dollárt, 35 millió eurót és 9 kilogramm aranyat Ukrajnába. Ez azonban csak egy töredéke az idei teljes forgalomnak. A 2026-os évben eddig ugyanis több mint 900 millió amerikai dollárt, 420 millió eurót és 146 kilogramm aranytömböt szállítottak Magyarország területén keresztül Ukrajnába.1
Call centerek, online csalások?
Az Ellenpont most egy újabb ukrán megszólalót talált: Igor Moszijcsuk, az ukrán Radikális Párt képviselője2 YouTube-csatornáján vázolta fe, mi történhetett. 3 Egy 2017-es merényletnek kis híján áldozatául eső4 Moszijcsuk nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a pénz konkrétan az ukrán call centerek tevékenységéből, azaz online csalásokból származik, és fegyverekre, Zelenszkij környezetének szánt milliárdok.
"Nos, van még egy verzió, amit a beszélgetőpartnereim szintén nagyon valószínűnek tartanak: ezek call centerekből származó pénzek. Ezeket legalizálhatták, átfuttathatták Európán; mehettek valóban fegyverekre (…)
Sokan mesélik azt is, hogy ezek Zelenszkij környezetének pénzei. Találgatni sokat lehet, de az egyértelműen látszik, hogy bűncselekményekből, bűnözői ügyletekből származó pénzekről van szó, amelyek nagyon-nagyon zavaros ügyekre mennek. Ezeket a továbbiakban is vizsgálni és kutatni fogjuk. Úgy gondolom, Magyarország számára ismert, hogy hová és miért [mentek ezek a pénzek]..."
Külön figyelemreméltó a politikus monológjában, hogy az ukrán szóhasználatban a "call center" fogalma nem igényel külön magyarázatot – senki nem multicégekre gondol, mint itthon, hanem azonnal mindenki tudja, hogy online csalásokról van szó.
Ahogy a miniszterelnök és a kormány is már felhívta rá a figyelmet: a Magyarországon tetten ért SMS- és online csalások 80 százaléka mögött szervezett ukrán bűnözői csoportok állnak,5 legutóbb pedig a rendőrség göngyölített fel sikeresen egy ilyen hálózatot.6
Forrás: Ігор Мосійчук Facebook
Zelenszkij és köre Magyar Pétert támogatja
Az emberi ésszel felfoghatatlan mennyiségű és értékű szállítmány kapcsán számtalan találgatás került napvilágra: mi lehetett a vagyon forrása, és ki lehetett a címzett. Ahogy az Ellenpont elsőként beszámolt róla, Anatolij Sarij, ukrán sztárvlogger már tett arra utalást, hogy "az EU-ban is nagyon jól tudják, miféle pénzek ezek", vagyis egyszerű kenőpénz, amely feltételezhetően az Ukrajnának szánt uniós támogatásokból származik és korrupciós célokat szolgál.7 Abban több ukrán forrás is egyetért, hogy az arany és a pénz Zelenszkijhez és köréhez tartozik.
És arról is lehetet olvasni, hogy ebből a pénzből Magyar Péter kampányára is fordítottak egy nagyobb összeget. Ahogy arról az Ellenpont beszámolt, Boriszlav Berjoza volt ukrán parlamenti képviselő, Zelenszkij szövetségese elmondta, hogy Zelenszkij azt tervezte, hogy az aranykonvoj pénzét lerakják Magyarországon, és a konvoj üresen tér vissza Ukrajnába. A pénz egy részét az ukrán elnök saját magának lopta volna el, egy másik részét viszont a kétarcú Magyar Péter kampányának finanszírozására fordították volna-ahogy korábban már többször megtették ugyanígy.8
Olekszandr Dubinszkij, a Zelenszkij-féle Nép Szolgája pártból kizárt parlamenti képviselő a bírósági kihallgatásán még egyértelműbben fogalmazott: ez a pénz Zelenszkij lopott pénze, amit "egy kamu rakétára kapott".9
Egy másik vallomás is bizonyítja, hogy az aranykonvojban szállított ukrán pénz, amit március 5-én foglaltak le a magyar hatóságok, Zelenszkij korrupciós pénze, amelyből Magyar Péteréket is támogatta az ukrán elnök. Ezúttal Boriszlav Berjoza volt ukrán parlamenti képviselő, Zelenszkij szövetségese szólalt meg. Berjoza korábban többször is kritizálta a magyar kormányt, vagyis nem állítható róla, hogy Magyarország mellett elfogult. Ennek ellenére azt mondta, hogy Zelenszkij azt tervezte, hogy az aranykonvoj pénzét lerakják Magyarországon, és a konvoj üresen tér vissza Ukrajnába. A pénz egy részét az ukrán elnök saját magának lopta volna el, egy másik részét viszont a kétarcú Magyar Péter kampányának finanszírozására fordították volna-ahogy korábban már többször megtették ugyanígy. Egy ukrán titkosszolgálati alkalmazott korábban a Tényeknek elmondta azt is, hogy az ukránok november óta hetente 5 millió dollárt küldtek a Tisza Pártnak. Zelenszkijnek létfontosságú lenne Magyar Péter győzelme, mert csak így juthatna hozzá a 90 millió eurós uniós háborús hitelhez, amelyet Orbán Viktor megakadályozott.
Mint ahogy arról egy kiugrott ukrán titksszolga beszélt a Tényeknek, az ukrán aranykonvoj szállította a kampánytámogatást a Tisza Pártnak, Magyar Péter és csapata heti ötmillió eurót vehetett át a kétes eredetű ukrán pénzekből.1
Erre azután derült fény, hogy a magyar hatóságok március 5-én megállítottak két páncélozott pénzszállító autót Kecskemétnél. A járművek Ausztriából Ukrajnába tartottak, rakterükben 40 millió dollárral, 35 millió euróval és kilenc kilogramm arannyal, ami összesen megközelíti a harmincmilliárd forintot. A pénzszállítást az Ukrán Védelmi Szolgálat (SZBU) egykori tábornoka felügyelte, helyettese a légierőnél volt őrnagy, de a többiek is katonai múlttal rendelkező személyek voltak. A szállítmányt a magyar hatóságok lefoglalták, az azt kísérő hét ukrán személyt pedig előbb kihallgatták, aztán kiutasították az országból. A hatóságok a hírek szerint pénzmosás gyanújával nyomoznak az ügyben.
A kiugrott kém arról is beszélt, hogy ilyen feketepénzek felett egyedül Zelenszkij elnök diszponálhat,2 azt azonban eddig nem tudtuk, hogy pontosan hogyan tudta megtenni a nemzetközi pénzmozgásokat monitorozó rendszerek tudta nélkül. Most azonban úgy tűnik, fény derült a titokra.
Zelenszkij kimenekített fekete pénzéből finanszírozhatják Magyar Pétert
Az Ellenpont nemrég beszámolt3 arról, hogy Olekszandr Dubinszkij, aki parlamenti képviselő is volt Zelenszkij pártjában, azt állította, hogy az aranykonvoj valójában az ukrán elnök pénzét szállította, amely a Fire Point nevű fegyvergyártótól származó korrupciós pénz volt. A feketepénzt szerinte Zelenszkij elnök magának menekítette ki az országból, de a magyarországi ellenzéknek is juthatott belőle.
Ezt erősíti meg a Magyarországgal egyébként egészen kritikus Boriszlav Berjoza, volt ukrán parlamenti képviselő, a neonáci kötődésű Jobboldali Szektor korábbi szóvivője, valamint a Zelenszkij-kabinet egyik korábbi szövetségese, aki egy igen érdekes publicisztikát közölt a Censor.net nevű ukrán hírportálon.
A cikkben azzal vádolja az ukrán elnököt, hogy a háború alatt illegálisan szerzett vagyonát egy korrupciós hálózaton keresztül menekíti ki az országból, így akarja biztonságban tudni a fegyverbizniszen keresett pénzét.4
Boriszlav Berjoza
Hogyan mossa tisztára Zelenszkij a háborús pénzt?
Berjoza állítása szerint az ukrán Nemzeti Bank és az OschadBank alkalmazottjaival folytatott beszélgetése szerint az alábbi módon menti ki és legalizálja Zeleszkij a háborús pénzt:
- Az OschadBank Nyugat-Európában, például Ausztriában vásárol deviza- és aranytartalékot a saját forrásait felhasználva, legálisan;
- Erről tanúsítványt kapnak az osztrák banktól is;
- A pénzt azonban először nem hazaviszik, hanem lerakják, például Magyarországon vagy Szerbiában;
- innen- az ukrán és osztrák banki papírok birtokában- papíron pénzzel megrakva, gyakorlatilag viszont üresen érkeznek Ukrajnába a pénzszállítók;
- Az ukrán határ és a bankudvar között azonban visszatöltik a szállítóautót a kimenekíteni kívánt pénzzel- ennek a felügyeletéhez kell a bizalmi ember, az SZBU-tiszt-, aki a rakományt felügyelte, amelynek értéke és állománya megegyezik azzal, amit az Oschad a nyugati partnertől vásárolt;
- papíron tehát minden megvan, de a fekete pénz értékének megfelelő összeg külföldön van anélkül, hogy bármilyen dokumentált tranzakció történt volna.
A rendszer előnye ahhoz képest, hogy ha Zelenszkij személyesen menekítené vagyonát külföldre, az az, hogy a lebukás esetén nincs egyértelmű kapocs, amely a pénzmosást az ukrán elnökhöz kötné, hiszen papíron arról van szó, hogy két bank tranzakciót bonyolít egymás között. Ez a fedett kapcsolat pedig még hasznosabb akkor, ha külföldi partnereket kell finanszírozni, amely esetben fontos, hogy a finanszírozó és a finanszírozott között semmilyen direkt kapcsolat nem merülhet fel.
Amennyiben helytálló a Tényeknek nyilatkozó ukrán titkosszolga és a volt ukrán parlamenti képviselő okfejtése, úgy tehát a Tisza Párt egy ukrán állami bank felhasználásával, egyenesen Zelenszkij elnök fekete pénzeiből menedzselhette a kampányát. Mindezt készpénzben, amelyet aztán "anonim mikroadományként" már könnyedén legálissá lehet tenni. Hasonló forgatókönyvet láthattunk 2022-ben is, amikor a Magyar Péterék mögött is felbukkanó, Bajnai Gordon nevével fémjelzett DatAdat-hálózat közvetített külföldi forrásokat a magyarországi ellenzéknek.5
Itt kell megjegyeznünk, hogy hasonló módszerrel támogatta Kijev Joe Biden 2020-as elnökválasztási kampányát is. A sajtóban nyilvánosságra hozott amerikai hírszerzési dokumentumok szerint 2022-ben ukrán tisztségviselők egy olyan pénzügyi konstrukcióról tárgyaltak, amely az Ukrajnának szánt, tisztaenergia-fejlesztésekre elkülönített amerikai támogatások jelentős részének visszacsatornázását célozta Joe Biden akkori elnök 2024-es újraválasztási kampányának és a Demokrata Nemzeti Bizottságnak a finanszírozására. A lehallgatások összefoglalója szerint a pénzmozgást energetikai infrastrukturális projekttel fedték volna el, míg a források túlnyomó részét politikai célokra irányították volna át.6
Lebukott a finanszírozási hálózat
Állami szintű korrupciós gépezet állhat a Tisza Párt ukrán finanszírozása mögött
A fent vázolt művelethez, vagyis a legális bankpénz és a feketepénzek helycseréjéhez két fontos bizalmi emberre van szükség: a pénzt kísérő parancsnokra, és a bankvezérre, aki engedélyezi, hogy az általa vezetett intézmény eszközeit egy ilyen csaláshoz használják fel (a nyugati partnereknek nem kell bűnrészesnek lenniük, hiszen amit tesznek, az látszólag teljesen legális). A korábban említett, egyébként Magyarországgal kifejezetten barátságtalan Berjoza be is mutatja, hogy a két kulcspozícióba milyen embereket válogattak össze.
Először is, a pénzszállítóautóban a protokoll szerinti 4 ember helyett 5 utazott: a személyzet és egy volt SZBU-tábornok. Róla Berjoza azt állítja, hogy korrupciós botrányai miatt szakmai körökben vállalhatatlanná vált, így azonban bizalmi emberként újra munkát kapott.
A volt parlamenti képviselő azt is felveti, hogy Andrij Pisnij, az ukrán jegybank elnöke lehetett a bizalmi banki ember, aki azért lehet Zelenszkij lekötelezettje, mert a személyét érintő korrupciós botrányok ellenére a nemzeti bank élére kerülhetett.
Pisnij éppen az Oschadbank vezetőségéből "bukott felfelé" a jegybankelnöki székbe, kiderült, hogy felesége vagyonnyilatkozatában eltitkolta vagyona mintegy kétharmadát. Jegybankelnökként aztán több korábbi, az Oschadbanknál vele dolgozó személyt nevezett ki kulcspozíciókba, ami felvetette a nepotizmus gyanúját, különösen úgy, hogy egyes kinevezettek rövid úton korrupciós eljárás alá kerültek.7
Mindebből úgy tűnik, hogy Zelenszkij elnök egy rendszerszintű korrupciós gépezetet működtet saját vagyonának kimenekítésére, és - többek közt - Magyar Péter támogatására. Ehhez fegyvergyárakból származó feketepénzt és az állami tulajdonú OschadBankot használja a korrupciós hálózat fedezéséhez. Értelemszerű, hogy ezért az igencsak jelentős támogatásért cserébe ellenszolgáltatást vár Ukrajna és Zelenszkij.







