RETRO RÁDIÓ

Az oroszok csaknem kétszáz ukrán hadifoglyot engedtek haza

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2026. 04. 26. 09:36

Közben tovább dúl a kegyetlen háború.

Ukrajna és Oroszország újabb hadifogolycserét hajtott végre, amelynek keretében 193 ukrán katona térhetett haza – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken a Telegramon.

Az államfő hozzátette, hogy a hazatérők között vannak sebesültek és olyanok is, akik ellen Oroszország büntetőeljárást indított. Hangsúlyozta: fontos, hogy a cserék folytatódnak, és az ukrán állampolgárok hazatérhetnek. Köszönetet mondott mindazoknak, akik a fogolycseréken dolgoznak: „minden egységnek, amely a fronton biztosítja az ukrán cserealap feltöltését”.

„Hálás vagyok minden partnernek, aki segít ebben. Senkit nem felejtünk el, és mindennap azon dolgozunk, hogy embereink visszatérhessenek az orosz fogságból”

 

– írta bejegyzésében Zelenszkij.

Az ukrán vezérkar pontosította pénteken, hogy mekkora kárt okozott az a támadás, amelyet ukrán gyártású Neptun robotrepülőgépekkel hajtottak végre egy oroszországi dróngyár ellen. Eszerint megsemmisült két gyártócsarnok, további négy pedig megrongálódott. A jelentés szerint az ukrán egységek Oroszország Rosztovi területén, a Taganrogban lévő Atlant Aero vállalat üzemét támadták, amely a Molnyija típusú csapásmérő-felderítő drónok tervezését, gyártását és tesztelését végzi, valamint alkatrészeket gyárt az Orion drónokhoz is.

„Ennek az üzemnek a megsemmisítése csökkenti az ellenség képességét arra, hogy csapásokat mérjen ukrán civil létesítményekre”

– emelték ki.

Oleh Kiper, a déli Odessza megye kormányzója a Telegramon megerősítette, hogy két halálos áldozatot szedett az Odessza városát érő éjszakai orosz támadás, a sebesültek száma pedig 17, köztük kilenc nő és nyolc férfi van, 18 és 83 év közöttiek. Kilenc sebesültet kellett kórházba szállítani. Délelőtt a déli Herszon megyében orosz drónok civileket támadtak, és három embert megsebesítettek – közölte a herszoni városi katonai közigazgatás.

Az orosz hadsereg a helyi hatóságok szerint drónokkal támadta Balaklija városát a harkivi régióban, az eddigi adatok szerint egy nő és egy férfi életét vesztette, és több sebesült van, számuk még nem ismert.

A DTEK áramszolgáltató vállalat arról számolt be, hogy a legutóbbi fűtési szezonban szakembereik 17 alkalommal „indították újra nulláról” a hőerőműveket orosz támadások után. Hozzátették, hogy ez volt eddig számukra a legnehezebb fűtési szezon a nyílt háború kezdete óta. 2022 februárja óta ugyanis összesen 68 alkalommal kellett ezt elvégezniük. Kifejtették, hogy az ellenséges támadások miatt az erőműveket teljesen le kellett állítani, vagyis a hőerőmű egy ideig egyáltalán nem termelt áramot.

A teljes körű invázió előtt az ilyen „nullára esés” rendkívüli eseménynek számított, amely nagyon ritkán, főként vészhelyzetekben fordult elő. A háború során azonban az állandó támadások miatt ezek az esetek rendszeressé váltak – hangsúlyozták.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) arról adott hírt, hogy elfogták azt az orosz katonai hírszerzés által megbízott ügynököt, aki a stratégiai jelentőségű Donyeck megyei Kramatorszk városa elleni támadásokat irányította.

Ukrajna 10 évre szóló védelmi exportmegállapodásokat írt alá Szaúd-Arábiával, az Egyesült Arab Emírségekkel és Katarral, jelentette be Volodimir Zelenszkij elnök egy vasárnap adott interjúban – írja a Kyiv Post.

A megállapodás bejelentése mellett Volodimir Zelenszkij az interjúban kitért arra is, hogy Ukrajna elmélyíti védelmi együttműködését Európával. Németországot, Olaszországot, Norvégiát, Svédországot és Hollandiát nevezte meg olyan országokként, amelyek már részt vesznek a korai fázisú projektekben, az Egyesült Királysággal és Franciaországgal fennálló együttműködések mellett.

„Már 11 további országtól is vannak megkereséseink – a Közel-Keletről és az Öböl-menti térségből – és fokozatosan a Kaukázus felé is nyitunk”

 

– mondta Zelenszkij.

Elmondása szerint a mostani megállapodás egy szélesebb körű együttműködés keretrendszerének a része, amely kiterjed az ukrán fegyverek exportjára és közös gyártására, valamint gyártósorok létrehozására Ukrajnában és azon kívül, emellett része még egy közös kutatási és fejlesztési együttműködés is. „Megállapodás született az éves finanszírozásról, meghatározott volumenre és rögzített időtartamra” – tette hozzá az ukrán elnök, aki szerint a megállapodást eredetileg az Egyesült Államokkal való együttműködésre dolgozták ki a mostani tervezetet, azonban ez nem valósult meg.

„Előkészítettük ezt a drónegyezséget (Drone Deal) az Egyesült Államok számára (…) Ez rendszerszintű védelmet jelent. Korábban ‘kupolának’ nevezték, de a modern háborúban ez nem csupán egy kupola – hanem egy átfogó rendszer”

– fejtette ki Volodimir Zelenszkij. Elmondása szerint a koncepció ötvözi a drónokat, a tömeges támadások – különösen a drónrajok – elleni védelmet, az Ukrajna arzenáljában már meglévő légvédelmi rendszereket, valamint az elektronikai hadviselési képességeket – írja a Kyiv Post.

„Ez egy egyedülálló rendszer, amely jelenleg csak Ukrajnában létezik, a Oroszország által Ukrajna ellen folytatott szörnyű háború miatt”

– hangsúlyozta, emellett kiemelte az ukrán légvédelmi megközelítés költséghatékonyságát is, mondván, hogy az ukrán rendszerek a nyugati elfogórakéták árának töredékéért képesek drónokat semlegesíteni. A portál szerint a szóban forgó megállapodásokat épp abban a kritikus biztonsági helyzetben írják alá, amikor az érintett országok növekvő drónfenyegetéssel néznek szembe az iráni háború miatt, valamint egyre nagyobb fenyegetést jelentenek a az alacsony költségű pilóta nélküli légi fegyverek. Emellett a Kyiv Post mindezekkel kapcsolatban hozzáfűzte, az iráni háború rávilágított a légvédelmi fegyverek kereskedelmében tapasztalható gazdasági egyensúlytalanságára.

Az iráni típusú támadó drónok 20 ezer és 50 ezer dollár közötti áron mozognak a fegyverpiacon, ezzel szemben az amerikai Patriothoz hasonló nyugati rendszerek elfogó rakétái indításonként több millió dollárba kerülhetnek.

A portál szerint ez az aránytalanság keltette fel az érdeklődést az olcsóbb, többrétegű légvédelmi rendszerek iránt, ebben pedig Ukrajna a portál szerint hatalmas tapasztalatra tett szerint az orosz-ukrán háború miatt, az ukrán légvédelem jelenleg ötvözi a szovjet és a nyugati légvédelmi rendszerek sajátosságait a fegyverrendszerektől kezdve az elektronikai hadviselésen és a vadászgépeken át egészen föld-levegő elfogórendszerekig, a mobil tűzcsoportokig  és a drónelhárító rendszerekig.

Az ukrán tisztviselők ezért többször is hangsúlyozták, hogy az ukrajnai háborús tapasztalatok közvetlenül alkalmazhatóak a Közel-Keleten jelenleg használt, iráni gyártású drónok elleni védekezésben is.

Öt csoportos csapást mért az orosz hadsereg az elmúlt hét folyamán ukrán katonai célpontokra – közölte pénteken a moszkvai védelmi tárca.

A támadások célpontjai hadiüzemek, katonai célokra használt üzemanyag- és energiaellátási, valamint közlekedési és kikötői infrastrukturális létesítmények, katonai repülőterek, lőszerraktárak, csapásmérő drónok gyártásának, tárolásának és indításra való előkészítésének helyszínei, valamint az ukrán fegyveres alakulatok és a külföldi „zsoldosok” ideiglenes állomáshelyei voltak. A minisztérium a légi, tengeri és szárazföldi indítású, nagy hatótávolságú precíziós fegyverekkel és drónokkal végrehajtott csapásokat az oroszországi polgári célpontok elleni „terrortámadásokra” adott válasznak nevezte.

A heti hadijelentés szerint az orosz fegyveres erők mind a hat ukrajnai frontszakaszon előre tudtak nyomulni, két települést elfoglalva, és a „különleges hadművelet” övezetében több mint 8200 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan. A tárca az április 18. és 24. közötti időszakban megsemmisített haditechnikai eszközök között sorolt fel 91 páncélozott harcjárművet, hét sorozatvetőt – köztük két amerikai HIMARS-t -, ötven irányított légibombát, nyolc HIMARS-rakétát, egy Neptun nagy hatótávolságú irányított rakétát, továbbá 2464 repülőgép-típusú drónt.

 

Az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és oroszországi régiók településeinek hatóságai több helyszínről is jelentettek pénteken ukrán dróntámadást. Herszon megye orosz ellenőrzés alá került részén a feleségével együtt életét vesztette a vészhelyzeti minisztérium egyik munkatársa, mert a gépkocsijukat pilóta nélküli repülőszerkezet támadta meg. A Belgorod megyei Gora-Podol községben egy nő meghalt, egy férfi pedig megsebesült.

Rogyion Mirosnyik, az orosz külügyminisztériumnak a „kijevi rezsim háborús bűnei” ügyében illetékes nagykövete pénteken „szörnyű hazugságnak” minősítette Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa jelentését, amely szerint, mint az orosz diplomata mondta, a háború civil áldozatainak száma tavaly nem haladta meg a háromezret, és a 95 százalékuk ukrán ellenőrzés alatt álló területeken lakott. Mirosnyik szerint ezzel szemben 2025-ben csak az orosz ellenőrzés alatt álló területeken több mint hatezer ember sebesült meg ukrán támadás következtében és több mint ezren vesztették életüket.

Tuapsze város tengeri terminálján csütörtök éjjel sikerült elfojtani a hétfői ukrán dróntámadás következtében keletkezett tüzet, pénteken megkezdődött a város utcáinak megtisztítása. A krasznodari régió operatív törzse közölte, hogy a Tuapsze folyón az esőzések miatt olajtermékek ömlöttek át az úszógátakon. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő pénteki sajtótájékoztatóján kifogásolta, hogy a Nyugat szemet huny az ökológiai pusztítás felett, amelyet az ukrán támadások okoznak a Fekete-tenger partvidékének.

Az orosz déli körzeti katonai bíróság nyolc és tíz év közötti szabadságvesztésre ítélt három férfit, akik 2022 végén Rosztov-na-Donu város hadkiegészítő parancsnokságának felgyújtására készültek. Az elítéltek egyike a nem bejegyzett baloldali radikális Forradalmi Munkáspárt tagja.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.