
Volt már így német kancellár kiakadva Magyarországra
Nem ez az első eset.
A kettővel ezelőtti német kancellár ugyanúgy volt kiakadva Magyarországra a migráció miatt, mint most Friedrich Merz Ukrajna miatt, azonban a magyaroknak volt igaza egy évtizeddel ezelőtt is amikor a nyomásnak ellenálltunk - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
A minisztérium közlése szerint a tárcavezető kifejtette, hogy a jelek szerint "a német kancellár továbbra is rendkívül ideges, feszült, és tovább fenyeget minket, hiszen hiába gyakoroltak óriási nyomást tegnap a magyar miniszterelnökre Brüsszelben, nem tudták elérni, hogy a 90 milliárd eurós ukrán hadikölcsönhöz a támogatásunkat adjuk, hiszen az ukránok továbbra is - persze Berlinnel és Brüsszellel egyeztetve - olajblokád alatt tartanak minket".
"Mindaddig, amíg olajblokád alatt tartanak minket az ukránok, addig nem járulunk hozzá a 90 milliárd eurós hadikölcsönhöz. Ez mindenki számára világos, akárhogy is vannak kiakadva a németek, akárhogy is fenyegetőzik a német kancellár"
- szögezte le.
"De jusson eszünkbe, volt már valami hasonló eset körülbelül egy évtizeddel, két német kancellárral és vagy három német külügyminiszterrel ezelőtt? Igen, 2015 migrációs válság. Akkor ugyanígy fenyegettek minket a németek, akkor is ideges volt ránk a német kancellár, akkor is nyomást gyakoroltak a magyar miniszterelnökre, és megpróbálták elérni, hogy mi is beengedjük az illegális migránsokat. De mi ellenálltunk, kerítést építettünk, és nem engedtünk be egyetlen illegális migránst sem" - idézte fel.
Szijjártó Péter aláhúzta, hogy a német kancellár akkor is nagyon ideges volt, és megpróbálták elérni, hogy engedjük be az illegális migránsokat, aztán mára kiderült, hogy a magyaroknak volt igaza.
"Elég, ha végigsétálnak a nagy német városok utcáin esténként, akkor látják, hogy igen, a magyaroknak volt igazuk. A magyaroknak volt igazuk akkor, amikor azt mondtuk, hogy mi nem engedünk be illegális bevándorlókat. Magyarország továbbra is a magyarok országa, egy biztonságos ország"
- mutatott rá.
"2015-ben is tehát óriási volt rajtunk a nyomás Németországból, Berlinből, az aktuális német kancellár részéről, mi akkor is ellenálltunk, és igazunk lett. Most is nagy a nyomás rajtunk, most is ideges a német kancellár, de mi most is ellenállunk, és most is igazunk lesz. Mert az Ukrajnában zajló háború nem a mi háborúnk, nem a mi felelősségünk, nincsen közünk hozzá, ezért abból mi ki fogunk maradni akármilyen ideges is a német kancellár" - összegzett.
Vannak tagállamok, amelyek a magyar modellt követelik, amely szerint nemcsak az illegális bevándorlókat kell távol tartani, nem akarnak beengedni senkit - mondta el Orbán Viktor miniszterelnök péntekre virradóra Brüsszelben, az EU-csúcsról távozva újságíróknak nyilatkozva.

Kifejtette: miután van 4 millió afgán menekült Iránban, plusz van az iráni konfliktus, amit a helyiek is elszenvednek, tömeges migrációra kell felkészülni.
Mint mondta, erről nyíltan beszéltek reggel és az is kiderült, hogy vannak tagállamok, amelyek a magyar modellt követelik.
"Tehát azt mondták, hogy nem ér semmit a most megalkotott migrációs paktum, mert nem arról van szó, hogy az illegálisakat kell távol tartani, hanem ők nem akarnak beengedni senkit. A legálisakat se. Ez a magyar modell" - jelentette ki Orbán Viktor.
Itt lassacskán a magyar pozíció nemcsak elméletileg kap elismerést, hanem lassan mindenkinek át kell vennie - tette hozzá a kormányfő.
Jogunk van blokkolni a 90 milliárdos ukrán hitelt - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök péntekre virradóra Brüsszelben, az EU-csúcsról távozva újságíróknak nyilatkozva.

A kormányfő az EU-csúcsot értékelve úgy fogalmazott: harcos volt, göröngyös, "egy kicsit rázott a kocsi".
Hozzátette: nem voltak boldogok, hogy egy decemberben meghozott döntést az ukránok olajblokádja miatt megváltoztattunk, de miután a jogi helyzet teljesen világos, hogy ehhez van jogunk, hiszen nem zárult le a döntési folyamat, ezért egyetlen dolgot tehettek, hogy kicsit fenyegetőztek és utána belátták, hogy ez nem fog menni.
"Nem volt olyan érvük, amelynél ne lett volna erősebb érvünk" - fogalmazott Orbán Viktor. Megjegyezte: nem szép dolgokat mondtak, de egyetlen olyan dolgot se tudtak mondani, ami akár morális, akár jogi, akár politikai szempontból fölróható lett volna Magyarországnak.
"Minden egyes érvet, a morálist is, a politikait is, meg a jogit is visszavertük, illetve sajátjainkat megvédtük" - emelte ki.
A kormányfő hangsúlyozta: ha az ukránok decemberben olajblokád alá vették volna Magyarországot, "sose járultunk volna hozzá ehhez a 90 milliárdos hitelhez". De miután megvárták ezt a pozitív döntést, és utána vettek bennünket olajblokád alá, "nem kérhetik tőlem, hogy tegyek úgy, mintha mi sem történt volna".

Az olajvezeték állapotának vizsgálatával kapcsolatban Orbán Viktor azt úgy fogalmazott: "szeretnénk odamenni, hogy megnézzük, hogy mi van. Egyelőre az a helyzet, és ez a bizonyíték szerintem arra, hogy az ukránok hazudnak, hogy nem engednek oda bennünket. Ez fölfoghatatlan. A szlovákok meg mi oda szeretnénk menni. Nem is egyedül, velük együtt. Nézzük már meg, miért nem lehet". Az a gondolat, hogy az unió elküld egy bizottságot, amiben nincs ott a szlovák és a magyar kormány képviselője, az egy rossz vicc - tette hozzá.
Arról, hogy ha Ukrajna visszaállítja a Barátság-kőolajvezeték működését, majd Magyarország feloldja a hitel blokkolását, a kormányfő azt mondta: nemcsak arról van szó, hogy az olajnak meg kell jönnie, hanem "garanciákat kell kapnunk arra, hogy ez még egyszer nem fordul elő". Eszköz ehhez "most még nincs, de majd lesz" - mondta.
"Amint megjön az olaj, és megkapjuk a garanciákat, hogy ilyen többet nem fordul elő, azonnal mehet a pénz" - fogalmazott.
Kijelentette: az orosz energiaforrások nélkül Európa nem tud élni. "Kopogtat az ajtón" a globális olajhiány, ezért az a viselkedés és az a stratégia, amelyet az európaiak ebben a kérdésben folytatnak, az egész egyszerűen őrületes. Mindenképpen szükségünk van az orosz olajra, enélkül nem tudjuk túlélni ezt a helyzetet, amely egyre súlyosabb lesz - értékelt.

Hozzátette: meghallgatták az Európai Központi Bank és az eurócsoport elnökének a beszámolóját a helyzetről, amely "minden képzetet felülmúlóan súlyos".
Két nap alatt annyit romlott a globális energiahelyzet, ami korábban elgondolhatatlan lett volna.
Kiemelte: ma az a helyzet, hogy az Európai Unió nincs tárgyalásos viszonyban az amerikaiakkal, nincs ilyen viszonyban az oroszokkal és a kínaiakkal. Ha nem tudjuk kiszabadítani magunkat ebből az izolációból, ahova az unió rossz politikája belesodorta Európát, akkor nagy baj lesz.
Orbán Viktor hangsúlyozta: egy ilyen energiaválságot a többiekkel való együttműködés nélkül nem lehet menedzselni, "tehát az, amit itt csináltak, az most a csőd felé sodor bennünket".
A migráció ügyével kapcsolatban a kormányfő azt mondta: vannak tagállamok, amelyek a magyar modellt követelik, amely szerint nemcsak az illegális bevándorlókat kell távol tartani, nem akarnak beengedni senkit.
Kifejtette: miután van 4 millió afgán menekült Iránban, plusz van az iráni konfliktus, amit a helyiek is elszenvednek, tömeges migrációra kell felkészülni. Mint mondta, erről nyíltan beszéltek reggel és az is kiderült, hogy vannak tagállamok, amelyek a magyar modellt követelik.
"Tehát azt mondták, hogy nem ér semmit a most megalkotott migrációs paktum, mert nem arról van szó, hogy az illegálisakat kell távol tartani, hanem ők nem akarnak beengedni senkit. A legálisakat se. Ez a magyar modell" - jelentette ki Orbán Viktor.
Itt lassacskán a magyar pozíció nemcsak elméletileg kap elismerést, hanem lassan mindenkinek át kell vennie - hangoztatta.

"Kívánom, hogy ne történjen meg ez, hogy délről meginduljon egy ilyen hatalmas migrációs áramlás, de itt ezzel úgy számolnak, mint egy lehetséges forgatókönyv" - tette hozzá a kormányfő.
A magyar migrációs intézkedésekkel kapcsolatban kiszabott bírsággal kapcsolatban a miniszterelnök azt mondta, Magyarországnak napi egymillió eurót kell fizetnie, azaz ennyit tartanak vissza. "A mi pénzünkből tartják vissza. Úgyhogy ezt mindig elmondom, hogy ezt majd vissza kell adni. Tehát ne költsék el, mert ezt vissza kell adni" - fogalmazott.
Orbán Viktor kérdésre válaszolva kijelentette: a magyar ellenzéket Brüsszelből finanszírozzák."Brüsszelben azon dolgoznak, hogy a nemzeti kormány veszítse el a választást, és az új Ukrajna-párti kormány majd beáll a sorba, hogy pénzt és hadifelszerelést adjanak az ukránoknak".
Arra a kérdésre, hogy pontosan kikre gondol, Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy ennek a "vágynak" a megvalósítása mögött brüsszeli intézmények állnak.







