
Magyarország nem támogatja az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hadikölcsönt
Retteg Orbán Viktor győzelmétől Brüsszel.
Szijjártó Péter, aki szerint Berlin nem tűri az ellenvéleményt, és az uniós szabályok megsértésével akarná keresztülvinni az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós támogatást. A külügyminiszter hangsúlyozta: Magyarország nem adja fel nemzeti érdekeit.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (Fotó: MTI)
Mit szólsz ahhoz, hogy a német kancellár a Bundestagban kijelentette, az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hadikölcsönt sürgősen ki kell fizetni és nem szabad tekintettel lenni egyetlen blokkoló országra sem? –hangzott el a kérdés Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek.

A németek nem fogadják el, hogyha valaki ellentmond nekik. A németek egy választ fogadnak el, az, hogy jawohl
– válaszolt Szijjártó Péter.
„Vagyis, hogy igenis. Mi nem az a nemzet vagyunk, aki azt mondja a németeknek, hogy jawohl, mi a magyar nemzeti érdeket szolgáljuk, és nem adhatja oda senki ezt a 90 milliárdos hadikölcsönt Ukrajnának addig, amíg Ukrajna olajblokád alatt tart minket” – hangsúlyozta.
Mindegy, hogy mit mond a német kancellár, az európai szabályok világosak. Az európai szabályok nyílt megerőszakolásával lenne csak lehetőség a 90 milliárd eurót odaadni, de ha ez megtörténik, akkor annak az Európai Unió jövőjére és működésére nagyon súlyos következményei vannak
– zárta.
A mai brüsszeli EU-csúcson jelentős politikai nyomás nehezedik Orbán Viktorra – írja Facebook-bejegyzésében Deák Dániel. A vita középpontjában az Ukrajnának nyújtandó támogatás áll.

Orbán Viktor (Fotó: MTI)
Ma újabb európai uniós csúcstalálkozót tartanak Brüsszelben. Deák Dániel politológus Facebook-bejegyzése szerint a tárgyalások során különösen nagy nyomás helyeződik Orbán Viktorra.

Mint írta, az uniós vezetők azt szeretnék elérni, hogy a magyar miniszterelnök támogassa az Ukrajnának nyújtandó, mintegy 90 milliárd eurós pénzügyi támogatást. Orbán Viktor azonban korábban világossá tette:
Amíg Zelenszkij nem nyitja újra a Barátság kőolajvezetéket, addig ő sem támogat semmilyen Ukrajnával kapcsolatos döntést.
– olvasható a bejegyzésben.
Deák Dániel szerint a mostani EU-csúcs ezért izgalmasnak ígérkezik. Hozzátette azt is, hogy ehhez „komoly lelki erőt adott Orbán Viktornak a tegnapi dunaújvárosi országjáró esemény, ahol a hatalmas tömeg támogatásáról biztosította őt.”
Brüsszelbe indult a miniszterelnök. Orbán Viktor Dunaújvárosban is elmondta: az ukránok és Zelenszkij elnök úgy döntött, hogy olajblokád alá veszi Magyarországot és elzárta a Barátság olajvezetéket.

Orbán Viktor Dunaújvárosban szólalt fel Fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály
Orbán Viktor a közösségi oldalára töltött fel egy videót a dunaújvárosi felszólalásáról. A miniszterelnök a videóhoz azt írta: „Indulás Brüsszelbe, ahol nemet fogok mondani Zelenszkij zsarolására!”
Ha nincs olaj, nincs pénz
– fogalmazott.
A miniszterelnök elmondta, az ukránok és Zelenszkij elnök úgy döntött, hogy olajblokád alá veszi Magyarországot és elzárta a Barátság olajvezetéket.
Azért teszi ezt, mert követelései vannak Magyarországgal szemben, amit mi, és személyesen én nem vagyok hajlandó teljesíteni. Nem járulhatunk hozzá, hogy Zelenszkij kizsarolja belőlünk, hogy Magyarország leváljon az olcsó orosz energiáról, és holnap Brüsszelben ezt én nem is fogom megengedni
– emelte ki Orbán Viktor.
Ukrajna ügyében mindenre képesek Brüsszel háborúpárti erői. Kijev számukra fontosabb, mint az uniós tagállamok. Ezt bizonyítja, hogy az uniós csúcson a brüsszeliek arra készülnek, hogy leszámoljanak Magyarország demokratikusan megválasztott miniszterelnökével. A Politico azt azonban elismeri, hogy az elmúlt évtized nagy részében Orbán Viktor magyar kormányfőnek sikerült az EU napirendjét a saját akarata szerint alakítania. A miniszterelnök nem hátrál meg a brüsszeli fenyegetések ellenére sem. Kijelentette: Ha nincs olaj, nincs pénz.

A Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke országjárásának dunaújvárosi állomásán, a Dózsa György téren 2026. március 18-án (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos)
Azzal, hogy Orbán Viktor azzal fenyegetőzött, hogy blokkolja az EU-vezetők brüsszeli találkozóján a decemberben jóváhagyott 90 milliárd eurós ukrajnai hitelt, átlépte a vörös vonalat Brüsszellel szembeni ellenállás tekintetében. Erről ír a Politico napilap. Ezzel egy olyan leszámolásra készteti magát az EU-val, amelyre a magyar választások után hamarosan sor kerülhet – mondta öt uniós diplomata és egy európai nemzeti kormány kabinetminisztere.

Bár a blokk eddig elkerülte a Magyarországgal való nagyobb konfrontációt – például nem fosztotta meg Budapestet a szavazati jogától –, ez az óvatosság a választások után megváltozhat, írja a brüsszeli lap.
A tisztviselők szerint az elszámolás az április 12-i magyar választások eredményétől függetlenül várható, de sokkal gyorsabban bekövetkezne, ha Orbán Viktort újraválasztják. Brüsszel és Kijev Magyar Péter győzelmében bízik. A Tisza Párt vezetője az ő fogott emberük.
„Magyarország viselkedése új mélypont” – nyilatkozta Jessica Rosencrantz svéd Európa-ügyi miniszter a csütörtöki Európai Tanács ülése előtt. Arra a kérdésre, hogy Stockholm fontolóra venné-e jogi eszközök bevetését Magyarország ellen, beleértve az EU-szerződés 7. cikkének alkalmazását Budapest szavazati jogának megvonására, azt mondta:
Teljesen nyitottak vagyunk.
Ha Orbánt újraválasztják, „komoly párbeszédre kerül sor az országok között arról, hogyan kezeljék ezt a helyzetet a jövőben” – mondta az egyik diplomata. Ez a párbeszéd valószínűleg másképp alakulna, ha Magyar Péter győzedelmeskedik, mivel „jelzi, hogy konstruktívabb játékot akar játszani”, míg az EU vezetői valószínűleg „kiváró játékot” játszanának, hogy lássák, hogyan viselkedik az új kormány.
Retteg Orbán Viktor győzelmétől Brüsszel
Az, hogy pontosan mit tenne az EU az újraválasztott Orbán Viktor megfékezésére, továbbra is nyitott kérdés. Eddig lehetetlennek bizonyult megszerezni a 27 uniós országból 26 támogatását a Budapest elleni 7. cikkely szerinti eljáráshoz. De más jogi lehetőségek, például az uniós források még szigorúbb jogállamisági feltételekhez kötése, már szerepelnek az asztalon – mondták a diplomaták –, ahogy Orbán bíróság elé állítása is a hitelfelvétel akadályozása miatt.
A külügyminiszterek ezen a héten Brüsszelben tartott zárt ajtók mögötti ülésén Johann Wadephul német külügyminiszter megmutatta, mennyire kevés türelme van már az EU-nak Magyarországgal szemben. Példátlan támadást intézett hazánk ellen a tárcavezető.
„Orbán miniszterelnöknek meg kell értenie, hogy folyamatosan azt teszteli, hogy mit hajlandó elviselni a többi tagállam” – mondta egy másik magas rangú EU-diplomata egy közepes méretű országból.
Ez nem folytatódhat tovább
– tette hozzá.
Egy harmadik diplomata azt mondta:
Ennek mindenképpen lesznek következményei a választások után. Már csak arra várunk, hogy ez megtörténjen.
Brüsszelben azonban azt azért elismerik, hogy a feszültség enyhítésében az sem segített, hogy
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is eszkalálta a helyzetet azzal, hogy nem engedélyezte az EU-s ellenőröknek a Barátság csővezeték vizsgálatát, majd kijelentette, hogy nem érdeke annak megjavítása.
António Costa, az Európai Tanács elnöke, az Orbán Viktorral a vezetői csúcstalálkozók előtti kapcsolattartásért felelős fő uniós tisztviselő, február 23-án Orbánnak küldött levelében utalt arra, hogy keményebb fellépést fog tanúsítani a magyar miniszterelnökkel szemben. A levélben figyelmeztetett, hogy a kölcsön iránti támogatásának megtagadásával a miniszterelnök megszegte az EU lojális együttműködésének elvét, és ezzel jogi következményeknek tette ki magát.
Orbán Viktor: Ha nincs olaj, nincs pénz
A magyar miniszterelnök nem hátrál meg a brüsszeli fenyegetések ellenére sem. Szerda este indult Brüsszelbe a kormányfő. A közösségi oldalán úgy fogalmazott: „Indulás Brüsszelbe, ahol nemet fogok mondani Zelenszkij zsarolására!”
Ha nincs olaj, nincs pénz
– hangsúlyozta.
A miniszterelnök aláhúzta, az ukránok és Zelenszkij elnök úgy döntött, hogy olajblokád alá veszi Magyarországot és elzárta a Barátság olajvezetéket.
Azért teszi ezt, mert követelései vannak Magyarországgal szemben, amit mi, és személyesen én nem vagyok hajlandó teljesíteni. Nem járulhatunk hozzá, hogy Zelenszkij kizsarolja belőlünk, hogy Magyarország leváljon az olcsó orosz energiáról, és Brüsszelben ezt én nem is fogom megengedni
– magyarázta Orbán Viktor.







