
Fico levelet írt Zelenszkijnek
Közzé tette.
Robert Fico szlovák miniszterelnök közzétett pénteken a közösségi médiában egy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek írt levelet, amelyben az ukrajnai kőolajtranzit újraindítását kéri az összes szlovák parlamenti párt nevében. Egyúttal felszólította az ellenzéki pártoknak a vezetőit, hogy ők is írják alá a levelet.
Fico a levélben sajnálatosnak nevezi az ukrán elnöknek a kőolajtranzit leállításáról hozott döntését és rámutat: ez Szlovákiának nem csak gazdasági károkat, hanem komoly logisztikai problémákat is okoz, hasonlóan a gáztranzit egyoldalú leállításához. Kiemeli: az Európai Unió hatályos döntéseinek, illetve az általa adott kivételeknek az értelmében Szlovákia továbbra is jogosult az orosz eredetű kőolajra.
A kormányfő felidézte, hogy az ukrán elnök a tranzit leállásának okaként a Barátság kőolajvezeték károsodását jelölte meg. "A rendelkezésünkre álló információk nem támasztják alá a károsodást" - olvasható a levélben.
Fico felszólítja az ukrán felet, hogy az a lehető legrövidebb időn belül indítsa újra a területén áthaladó kőolajtranzitot. Amennyiben a Barátság kőolajvezeték sérült, akkor az ukrán fél tegye lehetővé, hogy az Európai Bizottság képviselői megvizsgálhassák ennek a károsodásnak a mértékét
- írta.
Ezenkívül azt kéri, hogy fogadják el a bizottság ajánlatát az esetleges javítások finanszírozására, illetve Szlovákiának a javítási kapacitások terén tett felajánlását.
A közösségi médiában pénteken közzétett levélen a három kormánykoalíciós pártelnök, Robert Fico, Matus Sutaj Estok és Andrej Danko aláírása szerepel. A szlovák miniszterelnök felszólította az ellenzéki pártok vezetőit, hogy aláírásukkal maguk is csatlakozzanak a levélben írtakhoz.
Minden vörös vonalat átlépett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Orbán Viktor magyar miniszterelnököt célzó fenyegetőzésével, amelyet mindenkinek el kell utasítania - jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök a közösségimédia-profilján csütörtökön éjjel közzétett videóbejegyzésében.
Fico ezzel Zelenszkijnek arra a kijelentésére reagált, amely szerint amennyiben Orbán Viktor nem hagy fel az Ukrajnának szánt uniós háborús kölcsön blokkolásával, akkor megadják a címét a fegyveres erőiknek, hogy "beszéljenek vele a saját nyelvükön."
"Ez egy durva zsarolás, amit attól függetlenül, hogy Ukrajnában háború van, mindannyiunknak el kell utasítanunk" - hangsúlyozta Fico. Hozzátette: hivatalosan felszólítja Ursula von der Leyent, Antonio Costát és Kaja Kallast, hogy határolódjanak el az ukrán elnök "zsaroló kijelentéseitől."
"Zelenszkij átlépett minden vörös vonalat és nekünk, mint egy független országnak meg kell szólalnunk, és bár nincs nagy hadseregünk, nincs nagy gazdasági erőnk, de van függetlenségünk és büszkeségünk, és az ilyen viselkedést elvből elutasítjuk"
- szögezte le a szlovák kormányfő.
"Elfogadhatatlan, hogy az ukrán elnök azt gondolja, hogy mi a szolgái vagyunk, és hogy mindent meg kell tennünk, amit ő elvár" - hangsúlyozta Fico. Hozzátette: amennyiben az ukrán elnök így fogja folytatni, megeshet, hogy más uniós tagállamok is vétózni fogják az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós háborús kölcsönt.
Zelenszkij kijelentését Juraj Blanár szlovák külügyminiszter is elutasította, elfogadhatatlannak és elítélendőnek nevezve azokat.
Minden határon túlmegy, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök gyakorlatilag halálosan megfenyegette Orbán Viktor kormányfőt, Magyarországot azonban nem lehet zsarolni, akárhogyan is fenyegetőznek - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Sopronban.

A minisztérium közlése szerint a tárcavezető a városban tartott lakossági fórumát megelőző sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy az ukrán államfő nemrég úgy nyilatkozott, hogy "majd a katonáik felkeresik a magyar miniszterelnököt, ha nem járulunk hozzá ahhoz, hogy Ukrajna elvigye az európai és benne a magyar emberek pénzét".
"Ez minden határon túlmegy. Ez teljesen új helyzet, amely kialakult Európában, hogy egy európai ország elnöke megöléssel, gyilkossággal fenyegeti egy NATO- és EU-tagállam miniszterelnökét. Magyarországot fenyegetni nem lehet, a magyar miniszterelnököt fenyegetni nem lehet" - hangsúlyozta.
"Minket, magyarokat zsarolni nem lehet. Akármivel fenyegetőzik is Zelenszkij elnök, mi nem fogjuk azt engedni, hogy a magyar emberek pénzét elvigyék Ukrajnába. Akárhogy fenyegetőzik Zelenszkij elnök, mi nem fogjuk engedni azt, hogy Magyarországot belesodorják a háborúba, és akárhogyan, akármilyen alpári, útszéli stílusban fenyegetőzik Zelenszkij elnök, mi nem fogunk fizetni az ő háborújukért, és nem vagyunk hajlandók kétszer-háromszor-négyszer annyit fizetni az energiáért csak őmiattuk"
- tette hozzá.
Szijjártó Péter arra is kitért, hogy az ukrán elnök a Tisza Párt szövetségese, hiszen a Tisza Párt az Európai Néppárt tagja, az Európai Néppárthoz tartozásnak pedig feltétele az Ukrajna-pártiság.

"Az Európai Néppárt a legháborúpártibb pártcsalád az Európai Parlamentben. Ursula von der Leyen és Manfred Weber a két legnagyobb csodálója Európában Zelenszkijnek" - vélekedett.
A miniszter végül aláhúzta, hogy Volodimir Zelenszkij fenyegetőzése kiállítja a bizonyítványt Ukrajnáról, azokról, akik ezt az országot akarják behozni az Európai Unióba, és kiállítja a bizonyítványt a Tisza Pártról is, amely Ukrajna szövetségese itt Magyarországon.
"Akárhogy fenyegetőzik Zelenszkij, mi a választást meg fogjuk nyerni, akárhogy is avatkozik be, szuverén nemzeti kormánya marad Magyarországnak, és ők nem csatlakoznak az Európai Unióhoz, nem viszik el a pénzünket, mi pedig nem fogunk részt venni a háborújukban" - összegzett.







