
Április 12-én mi leszünk a győztes többség!
Erről posztolt a politikai igazgató.
Eddig mi voltunk a csendes többség, március 15-én mi lettünk a békés többség, április 12-én mi leszünk a győztes többség! – közölte Facebook-bejegyzésében Obán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója. A kampány teljes gőzzel folytatódott, és egy újabb héttel kerültünk közelebb az április 12-i választásokhoz – tette hozzá.
Orbán Balázs ezután azzal folytatta,
„ezen a héten is bőven kijutott a jó hírekből: a XXI. Század Intézet friss kutatásából kiderült, hogy stabilan vezet a Fidesz”.
A felmérés szerint egy hónappal a választás előtt a politikailag aktív szavazók körében 46 százalékon áll a Fidesz–KDNP, míg a Tisza Párt 41 százalékon, vagyis öt százalékpontos kormánypárti előnyt mértek. A kutatás szerint a kampány erősödésével csökkent a bizonytalanok aránya is – idézte a felmérés eredményeit a miniszterelnök politikai igazgatója. Ezután felhívta a figyelmet a kazincbarcikai időközi választás eredményeire, amelyen a Fidesz–KDNP jelöltje fölényes győzelmet aratott a helyi Tisza-sziget által támogatott jelölttel szemben. Ugyancsak jelzésértékű, hogy mindössze 35 nappal a parlamenti választások előtt, az utolsó időközi választáson a Fidesz–KDNP nyert Kazincbarcikán az önkormányzati képviselői helyért folytatott megmérettetésen – írta.
„Az eredmény annak tükrében különösen figyelemre méltó, hogy egy hagyományosan baloldali fellegvárnak számító városban sikerült a Tisza Párt által támogatott jelöltet is legyőzni, ahol az elmúlt 16 évben a Fidesz egyszer sem tudott nyerni”
– emelte ki Orbán Balázs. Az eset pikantériája, hogy a baloldali sajtó előzetesen óriási jelentőséget tulajdonított ennek a voksolásnak, és ellenzéki sikert várt – tette hozzá.
Ezután a Mandiner birtokába került választókerületi felmérések eredményeire hívta fel a figyelmet, amelyek elmondása szerint újabb hideg zuhanyként érték a baloldalt.
„A nyilvánosságra hozott számok szerint több fontos körzetben is a Fidesz vezet”
– emelte ki, majd tételesen felsorolta a szóban forgó körzeteket.
- A Heves vármegyei 2-es számú körzetben (Gyöngyös térsége) 43 százalékon áll a Fidesz–KDNP, míg a Tisza 37 százalékon;
- a Pest vármegyei 11-es számú körzetben (Vác és környéke) 41–35 az arány a kormánypártok javára;
- a Vas vármegyei 3-as körzetben (Körmend–Vasvár térsége) pedig még nagyobb a különbség: 50 százalék támogatná a Fideszt, és csupán 28 a Tiszát.
Ezek az adatok azért jelentősek, mert két hagyományosan billegő körzetben is kormánypárti előnyt mutatnak, miközben egy stabil Fidesz-bástyában továbbra is jelentős a fölény – magyarázta.
Időközben Ukrajna egyre intenzívebben avatkozik be a magyar választásokba – fűzte hozzá.
„Zelenszkij politikai okokból tartja fenn hetek óta Magyarországgal szemben az olajblokádot”
– hangsúlyozta Orbán Balázs. Az ukránok korábban műszaki hibákra hivatkoztak, ám a magyar kormány olyan bizonyítékokat mutatott be, melyek cáfolják ezt az állítást, majd vizsgálóbizottságot küldött Kijevbe az olajszállítás újraindítása érdekében – fejtette ki.
„Az ukrán fél azonban nem volt hajlandó tárgyalni, amiből egyértelműen kiderült, hogy Kijev nem a megoldásban, hanem a zsarolás fenntartásában érdekelt”
– húzta alá a miniszterelnök politikai igazgatója. A kormány válaszlépéseket vezetett be a zsarolással szemben, ezek a következők:
- leállította az Ukrajnába irányuló dízelszállítást,
- blokkolja a 90 milliárd eurós hadikölcsönt, és az olajszállítás helyreállításáig nem támogat Ukrajnának kedvező uniós döntéseket.
„Zelenszkij erre válaszul halálosan megfenyegette Orbán Viktort” – hangoztatta Orbán Balázs.
„Az ukrán elnök arról beszélt, hogy ha valaki blokkolja az Ukrajnának szánt mintegy 90 milliárd eurós uniós hadikölcsönt, akkor megadhatják annak az embernek a címét az ukrán katonáknak”
– emlékeztetett a Zelenszkij által megfogalmazott fenyegető hangvételű üzenet tartalmára Orbán Balázs, valamint felhívta a figyelmet arra is, hogyan értékelte utólag saját kijelentéseit az ukrán elnök. Egy, a Politicónak adott interjúban ezen a héten elmondta, hogy egyáltalán nem bánta meg a halálos fenyegetést – írta. A magyarok nagy többsége kiáll Orbán Viktor mellett, és élesen elutasítja az ukrán elnök fenyegetését a Nézőpont Intézet kutatása szerint – emlékeztetett.
„Az ukrán elnök Orbán Viktornak címzett fenyegetését a válaszadók 79 százaléka elfogadhatatlannak tartja”
– emelte ki a felmérés eredményeit, majd ezt részletesebben is kifejtette: a Fidesz szavazói szinte teljesen egységesek ebben a kérdésben, 97 százalékuk elutasítja Zelenszkij szavait, de még a Tisza Párt szavazóinak 63 százaléka is ellenzi a fenyegetést – igaz, 37 százalékuk vagy egyetértett vele, vagy nem foglalt állást.
„Az ukrán elnök fenyegetése felnyitotta Pandóra szelencéjét: az ukrán katonai, hírszerzési és politikai „elit” részéről egymás után érkeznek a halálos fenyegetések”
– hangoztatta.
Az ukrán hírszerzés egyik tábornoka például több alkalommal is halálosan megfenyegette Orbán Viktort és a családját: az ukrán elnökhöz hasonlóan arról beszélt, hogy tudják, hol él a miniszterelnök és a hozzátartozói is – írta. Annak érdekében, hogy az ukrán energiazsarolás, valamint a közel-keleti konfliktus árát ne a magyar emberek fizessék meg, a kormány védett árat vezet be az üzemanyagokra – tette hozzá. A védett árak a következők:
a benzin legfeljebb 595, a gázolaj 615 forint lehet.
A kedvezmény a magyar rendszámú járművekre, valamint a gazdákra, fuvarozókra és vállalkozókra is vonatkozik – tette hozzá, valamint elmondása szerint az intézkedés széles támogatásra talált.
„A Századvég friss kutatása szerint a magyarok kétharmada támogatja a védett üzemanyagár bevezetését. A felmérés alapján a válaszadók 67 százaléka egyetért az intézkedéssel”
– emelte ki.
A múlt héten tartotta utolsó ülését a parlament az április 12-i választás előtt – írta. Az Országgyűlés határozatban utasította el Ukrajna uniós csatlakozásának támogatását, a háborús finanszírozást és az Európai Unió katonai szövetséggé alakítására irányuló törekvéseket – tette hozzá. A parlament szerint Európa érdeke a háború eszkalációjának megakadályozása és a béketárgyalások támogatása. A határozat felszólítja a kormányt, hogy ne támogassa Ukrajna EU-csatlakozását, lépjen fel a további pénzügyi és katonai támogatások ellen, valamint védje meg a magyar szuverenitást és az uniós forrásokat – írta.
„A határozat szerint Magyarország és Európa érdeke, hogy kimaradjon a háborúból, és a békét szolgáló kezdeményezéseket támogassa. Az országgyűlési határozat rámutatott arra, hogy az áprilisi választás tétje, hogy ukrán vagy magyar többség lesz-e a következő Országgyűlésben”
– hangoztatta.
Mindezeket figyelembe véve nem meglepő, hogy egyre erősebb nemzeti egység formálódik az ukrán zsarolással szemben – összegzett.
„Mostanra több mint másfél millió nemzeti petíciót küldtek vissza”
– emelte ki. A magyar emberek a petíció kitöltésével világosan üzentek – tette hozzá, majd felsorolta:
„Nem adjuk a pénzünket a háborúba, sem Ukrajnának, és nem fizetünk magasabb energiaárakat az ukrán követelések miatt”.
Kijev hazai szövetségesei ismét kimutatták a foguk fehérjét: a Tisza Párt egyik vezető politikusa, Ruszin-Szendi Romulusz ismét agresszíven viselkedett egy újságíróval (ugyanazzal, akit korábban erőszakosan lökdösött). Miután fenyegetően lépett fel a riporterrel szemben, ki is nevette a magyarokat célzó ukrán zsarolást. Erőszakoskodás és cinkos összekacsintás az ukránokkal: pontosan ez a Tisza Párt értékajánlata a magyarok részére – írta.
„Ha már értékajánlatról esett szó, érdemes megemlíteni, hogy újabb tiszás hazugság lepleződött le”
– írta.
A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen elutasította a Tisza Párt keresetét a Ripost után most már a Magyar Nemzettel szemben is, így kimondta: hiteles és valósnak tekinthető, ezért szabadon terjeszthető a párt kiszivárgott, adóemeléseket és megszorításokat tartalmazó adóterve. Az ítélet szerint Tarr Zoltán nyilatkozata elegendő alapot ad arra a következtetésre, hogy a Tisza Párt hivatalos programján túl az szja emelésére és progresszív adóra vonatkozó programtervek is léteznek – írta.
A tegnapi nap megmutatta a nemzeti oldal erejét – tette hozzá.
„Nehezített terepen több mint kétszer annyian vettek részt a Békemeneten, mint októberben, így ez lett az eddigi legnagyobb Békemenet. Hiába a fenyegetések, hiába a zsarolás, 180 000 ember nyilvánította ki jelenlétével, hogy Magyarország nem hátrál meg”
– emelte ki.
Az ellenfelet is meglepte, hogy milyen sokan vannak a Békemeneten – arra számítottak, hogy ők lesznek többen – írta. Március 15-én számos híres ember állt ki a Fidesz mellett, a nemzeti oldal vidéken továbbra is elsöprő támogatást élvez – írta.
„A csendes többség egyre inkább erősebbnek is tűnik, mint a hangoskodók. Ebből nagyon könnyen győztes többség lesz”
– hangsúlyozta.
Az ellenfél rendezvényén a Magyar Turisztikai Ügynökség mobil-cellainformációkra épülő adatai alapján mindösszesen 150 000-en vettek részt, vagyis a Fidesz nehezített pályán múlta fölül a Tisza mozgósítási képességét. Ez utóbbival komoly problémák lehetnek, tekintve, hogy az eseményük törzsközönségét az urbánus, budapesti, liberális közösség alkotja, akiket a Fidesz közösségéhez mérten összemérhetetlenül könnyebb kivinni városon belül az eseményre. A tömegben megjelentek a régi, bukott baloldal szereplői is, csakúgy, mint például Soros György embere, Daniel Freund EP-képviselő, aki a sajtónak elárulta, hogy azért támogatja Magyar Pétert, mert a Tisza Párt elnöke minden pénzügyi és katonai támogatást megadna Ukrajnának – írta.
A tegnapi rendezvény alapján pontos képet kaphattunk arról is, hogy kik alkotják a Tisza törzsszavazói táborát – írta.
„A vonuláson megjelent egy nagy méretű ukrán zászló, több résztvevő is úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy támogatja az ukrán elnököt, támogatják Magyar Péter és Zelenszkij szövetségét, támogatják az ukrán olajblokádot”
– emelte ki.
Voltak, akik a jobboldali sajtó megjelent képviselőivel erőszakoskodtak, és fenyegették őket. Mások úgy nyilatkoztak, hogy ha a Fidesz nyeri a választásokat, akkor utcára fognak vonulni, „háború lesz”, mert „ez már vérre megy”. Ezek a hírszemcsék jól kirajzolják, hogy mit gondol a támogatói tábor, és egyben elárulják, hogy a Tisza Párt elérte a mozgósításban az üvegplafont, nagyjából ennyi budapesti liberálisra számíthatnak – írta.
„A Tisza Párt elnökének beszédét még a baloldalon sem igazán idézik, maguk a baloldali elemzők is elmondták, hogy széttartó, terjengős és középszerű volt”
– hangsúlyozta.
„Ennek fényében nem véletlen, hogy a baloldali sajtó is arról számolt be, hogy a tömeg a beszéd felénél elkezdett szivárogni a helyszínről”
– tette hozzá. A problémát a pártvezetésben is érzékelhették, az esemény után tartott sajtótájékoztatón ugyanis a pártelnök a saját médiáján is számonkérte, hogy miért a miniszterelnök beszédével foglalkoznak, és miért nem kérdezi őt senki az aznapi eseményükről – írta.
„Orbán Viktor viszont a beszédében egyértelműen megfogalmazta a tétet: Magyarország meg tudja-e őrizni békéjét, vagy ukránpárti kormányzás lesz, amely átadja a magyarok pénzét, és feladja a magyarok biztonságát”
– írta.
Még a baloldali elemzők szerint is a miniszterelnök mondta a legerősebb beszédet tegnap, és mindenkihez szólt, aki elutasítja a háborút. A miniszterelnök a feladatot is kijelölte a hátralévő 27 napra: nem úgy kell nyerni, mint négy éve, hanem jobban. Nem annyi szavazat kell, mint négy éve, hanem több. A hárommillió szavazat nem a plafon, hanem a küszöb. Nem elérnünk kell, hanem átlépnünk. Történelmi győzelmet kell aratnunk, mert a következő kormánynak történelmi lesz a felelőssége – írta.
Ezt figyelembe véve biztató fejlemény, hogy a Fidesz az utcák mellett a virtuális teret is egyre inkább betölti – írta. A támogatottság folyamatos növekedését jelzi, új trend terjed a TikTokon és más közösségimédia-platformokon is, melyben az alábbi zenére táncolnak a tartalomgyártók – írta, majd rámutatott:
„Magyarország nincs elveszve, szavazzatok a Fideszre! Magyarországról vesz példát a világ, hogyan kell védeni népet és hazát. Mindent összegezve már előre látható, hogy nagy kijózanodás lesz ebből április 13-án, ezt tegnap minden liberális is megérezte”
– szögezte le Orbán Balázs.







