
Így látja Magyar Pétert a volt lengyel igazságügyi miniszter
"Ő a globalisták jelöltje".
Zbigniew Ziobro volt lengyel igazságügyi miniszter szerint semmi jót nem hozna Magyarországnak a globalisták jelöltjének, Magyar Péternek a győzelme, az ígéretei ugyanúgy nem valósulnának meg, mint a szintén brüsszeli érdekeket képviselő Donald Tusk kormányfő vezette Lengyelországban.

Magyar Péter és Manfred Weber (Fotó: AFP)
A Magyar-Lengyel Szabadság Intézet új jelentésének Jogállamiság Tusk Lengyelországában című keddi, budapesti bemutatóján Zbigniew Ziobro arról beszélt: Donald Tusk a választási ígéretei közül csak nagyon keveset valósított meg, és ehhez hasonló történhet Magyarországon is, ha a globalisták jelöltje, Magyar Péter pártja nyerne az országgyűlési választáson. Magyar Pétert „felkenik a brüsszeliek, hogy megvalósítsa Donald Tusk tervét, amire ő hivatkozik is”. Ez semmi jót nem hoz majd, és Magyarország nagyon gyorsan meggyőződhet arról, hogy az ígéretek nem valósulnak meg, ahogy ez történt Lengyelországban is – jelentette ki.

Fotó: MTI
A Magyarországon politikai menedékjogban részesített ellenzéki politikus azt mondta, hogy Donald Tusk kormánya Brüsszel érdekeit választotta jogi és gazdasági szempontból is. Példaként említette az áram és a gáz árának nagyon jelentős megemelkedését Lengyelországban. Jelezte, attól tart, hogy ugyanezt a modellt valósítanák meg Magyarországon is. Attól tart, hogy ugyanezt a modellt valósítanák meg Magyarországon is, ha
a brüsszeliek által [...] felkent jelölt nyerne Magyarországon gyönyörű jelszavak alatt.
Ezeket Tusknak is megírták Brüsszelből, most ugyanezt készítik elő Magyarországon Magyar Péter számára – fogalmazott Zbigniew Ziobro. Hangsúlyozta: ha olyan kormány alakul, amely a külső érdekeket előbbre helyezi a nemzeti érdekekkel szemben, akkor az történik, mint Lengyelországban.
A politikus a hazáját egy laboratóriumhoz hasonlította, ahol megalázó kísérletet végez a brüsszeli elit és az Európai Bizottság Donald Tusknak és a kormányának köszönhetően.
Megjegyezte, hogy a gazdasági mellett az egészségügyi helyzet is sokat romlott. Zbigniew Ziobro szerint drámai következményei vannak annak, hogy a brüsszelpárti lengyel kormány eladta magát a globalista ötleteknek. A lengyel nemzet érdekei árán valósítja meg a brüsszeli döntéseket – mondta.
A politikus arra szólította fel a magyar embereket, hogy figyeljék meg, mi történik Lengyelországban, vonják le a megfelelő következtetéseket. A PR-nak ne dőljenek be, nézzék meg von der Leyen embere, Donald Tusk tevékenységét, és meg tudnak győződni arról, hogy nem érdemes ebbe az irányba menni – fogalmazott. Zbigniew Ziobro kiemelte:
érdemes egy olyan vezetőt választani, akinek ereje van, képes a nemzet érdekeit képviselni. Ilyen Orbán Viktor miniszterelnök, aki meg tudja szerezni a magyaroknak, ami nekik a legelőnyösebb, legfontosabb
– érvelt. A politikus a lengyel politikai helyzetről szólva kifejtette: az európai elitek a valós döntéseket át akarják tenni Brüsszelbe a tagállamokból, egy új globalista államszövetséget szeretnének felépíteni az Európai Unió romjain. Ahhoz hogy ezt a tervet megvalósítsák, egy kísérlet kezdődött Lengyelországban azzal, hogy megindult a lengyel jogrendszer tönkretétele. Példaként említette azt, hogy az Európai Unió Bírósága úgy döntött: az alapszerződés felsőbbrendűbb, mint a tagállamok alkotmánya. Ezt azzal állapította meg, hogy a tagállamok alkotmánybíróságainak nincs joga értékelni és vizsgálni az európai jogot – mondta, majd hozzátette: ez Lengyelországra vonatkozott, de ez igazából az unió összes tagállamára vonatkozik majd. Zbigniew Ziobro kiemelte: ez a bírósági határozat teljesen jogtalan.
Ma egy nagyon veszélyes folyamattal van dolgunk, amelynek az első áldozata a nemzeti jogrend
– mondta a politikus, aki szerint a migráció szintén azt szolgálja, hogy a tagországokban leépítsék a nemzeti önazonosságot.
Marcin Romanowski, a Magyar-Lengyel Szabadság Intézet vezetője, volt lengyel igazságügyminiszter-helyettes hangsúlyozta: a lengyel modell valós veszély minden uniós tagállam számára, és különösen nagy veszély Magyarország számára. Magyar Péter arra készül, hogy megvalósítsa a lengyel forgatókönyvet – mondta a Magyarországon szintén politikai menedékjogban részesített ellenzéki politikus.
Közölte: az intézet a lengyel alkotmánybírósági háborúról szóló jelentése elemzésekkel figyelmeztető előrejelzést is kíván nyújtani. A dokumentum egy tíz évvel ezelőtti jogi vitát dolgoz fel, amely azonban sem nem helyi, sem nem múltbéli kérdéskör – hívta fel a figyelmet Marcin Romanowski. Azt mondta: az Alkotmánybírósággal kapcsolatos vita egy alapvető, baloldali, liberális hazugság. Mindez ürügy arra, hogy már két éve ne tartsák tiszteletben a lengyel alkotmánybíróság határozatait – hangsúlyozta a politikus, aki szerint a lengyel alkotmányt lenullázták.
A politikus kriptodiktatúrának nevezte a lengyelországi folyamatokat.
Lengyelország [...] a liberális törvénytelenség laboratóriumává vált, ahol az állam alkotmányos szerveinek destrukcióját végzik, tönkreteszik az önazonosság alapköveit
– fogalmazott Marcin Romanowski, aki szerint ez a kriptodiktatúra Magyarországon is megtörténhet. Kiemelte: a lengyel Alkotmánybíróság körüli történések példa arra, hogy hogyan lehet a nemzet demokratikus akaratával szemben kihasználni egy szervet és ráerőltetni az akaratot a szuverén államokra. Oskar Kida lengyel alkotmányjogász, a jelentés társszerzője hangsúlyozta: az Európai Unió Bírósága botrányosan delegitimizálta a lengyel alkotmánybíróságot, holott az Európai Uniónak nincs kompetenciája arra, hogy értékelje a tagállami alkotmánybíróságokat. Most már semmiféle fék nincs, az utolsó biztonsági szelepet is kivették – mondta.
Az Alapjogokért Központ részeként működő Lengyel–Magyar Szabadság intézet beszámolt a lengyel jogállamiság helyzetéről. Dornfeld László, a központ vezető elemzője szerint nem lehet kétség, hogy Magyar Péter is a Donald Tusk lengyel miniszterelnök által vitt politikát képviselné.

Fotó: ATTILA KISBENEDEK Forrás: AFP
Dornfeld László, az Alapjogokért Központ vezető elemzője közösségi oldalán számolt be róla, hogy ismét megvitatták a lengyel jogállamiság helyzetét. Az elemző szerint nem lehet kérdés, hogy a magát „magyar Tuskként” azonosító Magyar Péter milyen politikát is vinne.

Fotó: ATTILA KISBENEDEK / AFP
Kezdetét vette az Alapjogokért Központ részeként működő Lengyel–Magyar Szabadság Intézet legújabb beszámolója a lengyel jogállamiság helyzetéről – írta bejegyzésében a központ elemzője.
Az elemző elmondása szerint a két hazafi, aki Tusk politikai boszorkányüldözése elől hazánkban talált menedéket, nagyon világosan beszélt arról, micsoda nyílt jogtiprás is zajlik most Lengyelországban. „Magyar Péter magát határozta meg a »magyar Tuskként«, így biztosak lehetünk benne, ezt a politikát folytatnák nálunk is” – hangsúlyozta.
Az eseményen Marcin Romanowski intézetvezető és Zbigniew Ziobra volt igazságügyi miniszter számolt be a lengyelországi fejleményekről.
Romanowski a jogtudományok doktora, egyetemi adjunktus, politikus. Számos tudományos tanulmány és publicisztika szerzője, illetve szerkesztője. A varsói Igazságügyi Intézet korábbi igazgatója, majd igazságügyi miniszter-helyettes volt. Zbigniew Ziobro volt igazságügyi miniszter a folyamatos politikai támadások miatt keresett hazánkban menedéket.
Donald Tusk és kormánya a hatalomra kerülés után szinte azonnal elkezdte vegzálni a korábbi kormány tagjait és példátlan bosszú hadjáratot indított. A lengyel miniszterelnök Zbigniew Ziobronak üzenve egy alkalommal nyíltan fenyegetőzött vele, hogy a konzervatív politikus vagy Budapesten marad, vagy várja a börtön.







