
Híres amerikai közgazdász: Ukrajnát a saját vezetése teszi tönkre
Csak a saját bőrüket mentik.
Jeffrey Sachs úgy véli, Ukrajnát olyan vezetés irányítja, amely nem hajlandó kompromisszumra, miközben Európa támogatja ezt a politikát. Sachs szerint ez súlyos következményekkel jár Kijev számára, és az európai gazdaság is hanyatlás elé néz.

Ursula Von der Leyen és Volodimir Zelenszkij Fotó: LUDOVIC MARIN Forrás: AFP
Jeffrey Sachs szerint a siker akár már holnap elérhető lenne egy észszerű alapokon nyugvó megoldással – számolt be cikkében az EurAsia Daily, amely arról írt, hogy az amerikai közgazdász bírálta az ukrajnai konfliktus rendezésére irányuló, jelenleg is zajló diplomáciai erőfeszítéseket.

A probléma az, hogy Ukrajna egy olyan csoport kezében van, amely hadiállapot alatt kormányoz, és inkább kész elpusztítani Ukrajnát, mintsem kompromisszumot kössön. Európa, amelyet szintén rendkívül inkompetensen irányítanak, támogatja Zelenszkij politikáját, amely Kijev számára katasztrofális.
Trump túl gyenge és következetlen ahhoz, hogy hatékony diplomáciával megoldja ezt a problémát – mondta Sachs.
A közgazdász emellett az európai gazdaság hanyatlását is előre jelezte az orosz gáz elutasítása miatt. Szerinte Európa öngólt lő azzal, hogy a gazdasági kapcsolatok elvesztését választja, ahelyett hogy helyreállítaná a diplomáciát Oroszországgal.
Veszélybe kerültek a béketárgyalások
Ahogy arról korábban is hírt adtunk, Volodimir Zelenszkij ugyan arról beszél, hogy Ukrajna kész a kompromisszumra és a tárgyalásra Oroszországgal, ám mégis olyan kijelentéseket tesz, amelyek Moszkvának nyilvánvalóan nem fogadhatók el. Az ukrán elnök ragaszkodik Ukrajna területi integritásához. Donald Trump amerikai elnök pedig többször hangsúlyozta: mindent megtesz a vérontás befejezéséért.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Gitanas Nauseda litván és Karol Nawrocki lengyel elnökkel, a litvániai Vilniusban található elnöki palotában tartott sajtótájékoztatóján vasárnap arról beszélt, hogy az Egyesült Államok által közvetített új háromoldalú tárgyalásokat Ukrajna és Oroszország között február 4-én és 5-én Abu-Dzabiban rendezik meg – tudósított a Reuters.
Tárgyalócsoportunk nemrégiben benyújtotta jelentését. A következő háromoldalú találkozók időpontja már megvan: február 4-én és 5-én Abu-Dzabiban
– írta az X-en Zelenszkij.
Dmitro Kuleba korábbi ukrán külügyminiszter arról beszélt egy videóban, hogy szerinte az ukrán közvélemény abban bízik, hogy Magyarországon politikai fordulat következik be, és egy Ukrajnát támogató, Brüsszel-párti kormány kerül hatalomra. A volt diplomata kijelentései szerint a remények középpontjában Orbán Viktor miniszterelnök 2026-os választási veresége áll. „Most mindenki ül és imádkozik. Gyertyát gyújt a templomban, hogy Orbán elveszítse a 2026-os választásokat” – fogalmazott Dmitro Kuleba.
Nyíltan egy magyarországi kormányváltásért és egy Ukrajna-barát kabinet hatalomra kerüléséért imádkozik Dmitro Kuleba, Ukrajna korábbi külügyminisztere – derül ki abból a videóból, amelyben a volt politikus Magyarországról és Orbán Viktor miniszterelnökről beszél.
A Magyar Nemzet vette észre a felvételt, amelyen a volt ukrán külügyminiszter úgy fogalmazott:
„A kiút nagyon egyszerű. Most mindenki ül és imádkozik. Gyertyát gyújt a templomban, hogy Orbán elveszítse a 2026-os választásokat, és hogy hatalomra kerüljön egy Európa-párti, egyébként Ukrajna-párti kormánykoalíció.”
„„Ez persze csak afféle remény, de jelenleg ez a legjobb amit Európa tehet ”– folytatta, hozzáfűzve, hogy szerinte azért
„Orbán Viktor mögött több más ország is ott áll. Összedörzsölik a kezüket, és azt mondják, na ez klassz.”
Kuleba ezzel arra utalt, hogy Magyarország miniszterelnöke nincs egyedül az álláspontjával az EU-n belül, és a volt ukrán külügyi tárcavezető szerint ezek az országok nyilvánosan ugyan ellenzik Magyarország döntéseit, a háttérben azonban profitálnak abból, hogy a vitatott uniós határozatok nem születnek meg.
„Mi is ellene vagyunk ennek a döntésnek – mondják. Hagyjuk, hadd hulljon minden (…) Orbánra, mi pedig csendben ülünk a háta mögött, és örülünk annak, hogy a döntések nem születnek meg”
– fogalmazott Dmitro Kuleba.
Ukrán politikai elemzők a Tisza győzelmét várják, mert ezzel megszűnne az ukrán csatlakozás blokkolása
Ukrán elemzők és újságok sorra számolnak be arról, hogy Ukrajna 2027-es uniós csatlakozása hiába van napirenden Brüsszelben, Magyarország akadályt jelent. Az erről szóló cikkek és elemzések azonban kiemelik azt is, hogy a Tisza választási győzelme esetén ez az akadály elhárulna Ukrajna előtt – hangzott el az M1 Híradójában.
A beszámoló szerint Olekszandr Muszijenko ukrán katonai szakértő közösségi oldalán arról írt, hogy rossz hír Orbán Viktor számára, hogy Ukrajnát érintő történelmi döntésekről tárgyalnak Brüsszelben. Az elemző azzal zárta bejegyzését, hogy Magyar Péterék azonban támogatják az ukrán uniós tagságot, vagyis szerinte a küzdelem folytatódik.
Ukrán elemzők és újságok sorra számolnak be arról, hogy Ukrajna 2027-es uniós csatlakozása hiába van napirenden Brüsszelben, Magyarország akadályt jelent. Az erről szóló cikkek és elemzések azonban kiemelik azt is, hogy a Tisza választási győzelme esetén ez az akadály elhárulna Ukrajna előtt – hangzott el az M1 Híradójában.
Az M1 hozzáteszi, Olekszandr Muszijenko ukrán katonai szakértő közösségi oldalán arról írt, hogy rossz hír Orbán Viktor számára, hogy Ukrajnát érintő történelmi döntésekről tárgyalnak Brüsszelben. Az elemző azzal zárta bejegyzését, hogy Magyar Péterék azonban támogatják az ukrán uniós tagságot, vagyis szerinte a küzdelem folytatódik.
A választásokon múlik Ukrajna uniós tagsága?
Veszélyesnek nevezte a magyarországi választásokat az Oboz című ukrán lap, mert szerinte ezen múlik Ukrajna uniós tagsága – közölte az M1. Az ukrán lap cikkében arra hívja fel a figyelmet, hogy Magyarország az egyetlen EU-tagállam, amely blokkolja Ukrajna EU-tagság felé vezető útját, de egy ellenzéki győzelemmel ez megszűnne, ugyanis Magyar Péter nem ellenzi a csatlakozást.
Trükköket vetnének be Magyarország ellen
A magyarországi választás tétjéről beszélt egy interjúban Anton Kucsuhidze ukrán politológus is. Az elemző a témával kapcsolatban elmondta, hogy Brüsszelben már olyan terveken dolgoznak, hogy miként lehetne kizárni a szavazásból olyan kisebb tagállamokat, amelyek befolyást próbálnak gyakorolni más államok politikájára. Kucsuhidze szerint a szavazati szabályok megváltoztatása igenis lehetséges.
Luxemburg külügyminisztere Brüsszelben, az uniós tagországok külügyminisztereinek ülése előtt arra kérte Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy ne adjon ultimátumokat Ukrajna európai uniós csatlakozására vonatkozóan. Xavier Bettel megjegyezte, hogy az EU-csatlakozás feltételei minden jelölt ország számára ugyanazok.
A Strana Today beszámolója szerint Xavier Bettel luxemburgi külügyminiszter arra kérte Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy ne adjon ultimátumokat Ukrajna európai uniós csatlakozására vonatkozóan. Bettel Brüsszelben, az uniós országok külügyminisztereinek ülése előtt nyilatkozott erről.
Megjegyezte, hogy
„bár nem szeretné felzaklatni az ukránokat, akik szintén az európaiakért harcolnak”, de az EU-csatlakozás feltételei minden jelölt ország számára ugyanazok.
„Hallottam, hogy Zelenszkij elnök azt mondta, hogy jövőre EU-taggá kellene válniuk. Sajnálom, többször is mondtam neki: ne adj ultimátumot, ez nem a te érdeked. A tény az, hogy vannak szabályok, közös kritériumok és azokat be kell tartani. Nem mondhatjuk, hogy a kritériumok egyeseknek szólnak, de másoknak nem. Nem hunyhatunk szemet, és nem törölhetjük el a kritériumokat” – fogalmazott.
Az orosz nyelvű hírportál tudósítása szerint a luxemburgi külügyminiszter hozzátette: hisz az európai politikai közösség egy új mechanizmusában, amelyben a döntések nem függenek a 27 EU-tagállam jóváhagyásától, ugyanakkor azt vetítette előre, hogy az uniónak a jövőben akár 30–40 tagja is lehet.
Írásos garanciát követel Zelenszkij Ukrajna 2027-es uniós csatlakozására
Ahogyan arról egy hétfőn megjelent cikkben a hirado.hu is beszámolt, az ukrán elnök szerint a háborút lezáró megállapodás csak akkor valósulhat meg, ha abban konkrét határidő szerepel Ukrajna uniós csatlakozásáról, amelyet Kijev 2027-re tűzne ki.
Vilniusban, a litván és a lengyel elnökkel közös sajtótájékoztatón Volodimir Zelenszkij kijelentette: azt követeli, hogy Ukrajna Európai Unióhoz való csatlakozásának időpontja szerepeljen a háborút lezáró békemegállapodásban.
Az ukrán elnök hangsúlyozta: technikailag Ukrajna 2026 első felében készen áll majd az összes tárgyalási klaszter megnyitására, 2027-re pedig teljes mértékben felkészül az uniós tagságra.
Mint ismert, Friedrich Merz német kancellár berlini hivatalában szerdán kizártnak nevezte, hogy Ukrajna 2027-ben csatlakozzon az EU-hoz.







