8°C
12°C

Mátyás névnapja

RETRO RÁDIÓ

Ezért állt az Erste Bank Magyar Péter mellé

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2026. 02. 24. 09:14

A baloldal káderképzője a pénzintézet.

Nyíltan beszállt a választási kampányba Magyar Péterék mellett az Erste Bank. Egy provokatív reklámvideóban lényegét tekintve a kormányváltásra buzdítanak. Nem véletlenül, az Erste az a bank Magyarországon, amely a legjobban kötődik a mindenkori baloldalhoz. Eleve a baloldali kormányok esztelen privatizációjának köszönhetően került a magyar bankszektorba és nőtt nagyra, többek között annak köszönhetően, hogy az MSZP és az SZDSZ áron alul odaadta nekik előbb a Mezőbankot, majd a Postabankot-korábban mindkettőt az adófizetők pénzéből mentették meg. Ezt azzal hálálták meg, hogy méretüket messze meghaladó módon, rendkívül agresszív stratégiával szálltak be a magyar emberek százezreit tönkretevő devizahitelezésbe- írja az Ellenpont.

 Jellemző a bank-nyugodtan mondhatjuk-lelketlenségre, hogy egy korabeli újságcikk szerint egyedüliként azzal dicsekedtek, hogy az alacsonyabb jövedelműek magasabb kamatot fizetnek. Így az Erste Bankot rosszul érintette(a bankok közül őket érintette a legrosszabbul), amikor az Orbán-kormány több döntést is hozott a bajba került magyar emberek megmentésére-természetesen a bankok terhére. Nem véletlen, hogy a baloldali kampányokba már 2014-2015-ben beszállt az Erste korábbi vezérigazgatója, Papp Edit. Az ő példáját követve helyezték most Kármán Andrást, az Erste egykori vezetőjét Magyar Péter mellé.

Az Ellenpont 1számolt be elsőként arról, hogy a nemzetközi bankóriás néhány hete egy reklámvideóban üzent Magyarországnak: egy magyar zászlós mezben játszó kosárlabdázó példáján keresztül azt próbálja sugallni a magyar választóknak, hogy itt az ideje „csapatot” váltani. A kosármezre rakott magyar zászló nem hagy kétséget a szándék felől: ők itt nem bankváltásra szólítják fel a magyarokat, hanem arra, hogy kormányt váltsanak. A támadás hátterében az állhat, hogy a magyar kormány a bankok helyett az emberek oldalára állt. Ezért is delegálták az Erste volt vezetőjét, Kármán Andrást a Tisza Párthoz: el akarják törölni a bankadót. Az sem tetszik a nemzetközi bankvilágnak, hogy az Orbán-kormány célja az, hogy a bankok nagy része magyar tulajdonba kerüljön. 

 

Orbán Viktor a múlt heti évértékelőjében2 külön kiemelte az Erste Bankot - a Shell és Brüsszel mellett -, mint a háború nyertesét: "akik keresnek a vérontáson. Ők azok, akik érdekeltek a harcok folytatásában. Ők a halál vámszedői. A háború kutyái. Persze ők nem vesznek részt a harcokban, arra ott vannak az ukránok, és szükség esetén a közép-európai szomszédnépek. Jó messziről, kényelmesen nézik a képernyőn, hogyan dőlnek romba városok, és gyarapítja vagyonaikat a pusztítás, ártatlan és tehetetlen milliók tragédiája és kínszenvedése."

Baloldali háttér

Az Erste Bank az 1990-es és a 2000-es évek baloldali kormányainak privatizációja kapcsán került be a magyar piacra. A magyar tulajdonban lévő Mezőbankot 1997-ben megvásárolta az Erste Bank (hivatalosan a GiroCredit, amely azonban akkor már egyesülés alatt állt az Erstével). Egy 1997-es cikkből egyértelműen kiderül: a Mezőbank privatizációja nem sikertörténet, ahogy a cikk fogalmaz: "a Mezőbank magánosítása még a névleges eladási árfolyam tekintetében sem aranybetűkkel kerül be a privatizációs évkönyvekbe".3

Az Erste másik szerzeménye, a Postabank lett. Ez a magyar bank 1988-ban alakult és 1996-ra az ország második legnagyobb pénzintézetévé nőtte ki magát. Az állam (Horn- és Orbán-kormányok) korábban kb. 200 milliárd Ft-tal konszolidálták – adófizetői pénzből –, majd az újabb baloldali kormány 2003 ban mégis a külföldi tulajdonban lévő Erstének adta el mindössze 101 milliárd forintért.

Forrás: Demokrata, 2008.

 

 

Az Erste a hazai indulása óta szoros együttműködésben volt a baloldali kormányokkal és intenzív volt az átjárás a bankvilág és a baloldali politika között. Ezt jól bizonyítja az is, hogy a bank több vezető tisztségviselője is köthető közvetve vagy közvetlenül a baloldali kormányokhoz. Nézzünk néhány példát ezek közül: 

 

  • Papp Edit: Az Erste Bank Hungary igazgatósági tagja és elnök-vezérigazgatója volt a devizahitelezés felfutásának kritikus éveiben (2000–2011). És ebben a minőségében, a korabeli cikkek szerint számos alkalommal szorosan egyeztetett Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel.4 Később pedig a baloldali összefogás főpolgármester-jelöltjének, az azóta meghalt Falus Ferencnek lett a kampányfőnöke a 2014-es önkormányzati választáson.5 Fontos megemlíteni, hogy az Erste-vezérigazgató Papp, az azóta tiszássá lett Felcsuti Péterrel, Bárándy Péterrel és Kincses Gyulával kiegészülve dolgozott már 2015-ben a kormányváltáson Kontroll Csoport néven.6
  • Dr. Szerdahelyi Péter: a Medgyessy-kormány helyettes államtitkára volt.7
  • Danks Emese: Korábban Gyurcsány kormányszóvivője volt, később az Erste kommunikációs vezetője lett.8
  • Dr. Walter Katalin: Először Bajnai Gordon kabinetfőnöke,  majd az Erste Bank stratégiai vezetője (2016-2018) lett. Később aztán Karácsony Gergely főpolgármester mellett a BKK vezérigazgatója lehetett tavalyi bukásáig.
  • Kármán András: 2017. június 8-tól az Erste Lakástakarékpénztár Zrt. ügyvezetői és elnöki posztját töltötte be, most pedig a Tisza Párt fő gazdaságpolitikusa, a Tisza megszorító csomagjának atyja.9

 

A baloldali kormányokkal együtt véreztették ki a magyarokat a devizahitelekkel

Az Erste Bank a közel kétmillió magyar embert aránytalanul megkárosító devizahitelezés egyik fő haszonélvezője volt. Az Ellenpont rendelkezésére álló adatok szerint az Erste Bank a második legtöbb devizahitelt kibocsátó bank volt a baloldali kormányok idején - pedig a bank nagysága ezt önmagában nem indokolta. A 2010-es beszámolójuk szerint  17,32%-os volt a bank részesedése a teljes piacból.10 Ráadásul a Postabank kiterjedt, országos hálózatát kihasználva még inkább tudták népszerűsíteni a deviza alapú kölcsönöket. 

A bank felelősségét jól mutatja, a 2006-os pénzügyi beszámolójuk kiegészítő mellékletéből származó rész, amely leírja, hogy az erstés ügyfélkihelyezések 99,6 százalékát a devizahitelek tették ki ebben az évben.

Egészen felháborító, amikor megnézzük a korabeli devizahiteles reklámokat és népszerűsítő cikkeket 2006-2007-ből tudva, hogy azok milyen következményekkel jártak.

2004-ben nem csak arról nyilatkozott az Erste, hogy "minimálbér is elegendő a devizahitel felvételéhez" (ezt több bank is megtette), de az is kiderült, hogy az alacsonyabb jövedelműeknek magasabb kamatot számítottak fel.11 

De több olyan reklám is volt, ami arra biztatta a lakosságot, hogy hitelből vegyen autót vagy épp nyaralást. 

Egy biztos, az Erste Bank folytatta a legagresszívabb devizahitelezést. Jelasity Radován, az Erste vezérigazgatója egy az Origónak adott interjúban 2011-ben pedig egészen megdöbbentő beismerést tett: 

...mi voltunk a legaktívabbak a devizahitelezésben, a mérlegfőösszegre vetítve az Erste devizahitel-állománya a legnagyobb. Több frank- és euróalapú hitelünk van, mint Magyarország legnagyobb bankjának, az OTP-nek.12

A Tolna megyei Népújságnak adott 2015-ös interjújában pedig azt mondta, hogy amikor az Erstéhez került, megdöbbent, hogy ötször akkora volt a svájci frank alapú hitel a banknál, mint egész Szerbiában. Vagyis az Erste Bankot érintette a legrosszabbul a magyar bankok közül, hogy a kormány az adósságcsapdába került embereket a bankok terhére megmentette.

Botrányos kampányok és gigabevételek 2010 után 

Nem véletlen, hogy a 2010-es kormányváltás után a felálló Orbán-kormány egyik első lépése volt a gigászi hasznokat zsebre vágó bankok különadójának bevezetése13 (2010) és a devizahitelezés megszüntetése. Utóbbi kapcsán érdemes megjegyezni, hogy ez a folyamat a 2014-2015-ös kötelező forintosítással zárult le, amely során a deviza alapú jelzáloghiteleket piaci árfolyamon forintra váltotta a jelenlegi kormányzat, megszüntetve az árfolyamkockázatot, és jelentősen mérsékelve az adósok terheit. Ezek a lépések mind az emberek javát szolgálták, és a korábban gát nélkül nyerészkedő, külföldi bankok hátrányát szolgálták. Orbán Viktor a 2026-os évértékelőben elmondta, hogy "Miből futja a Magyar Falu Programra, diákhitelre, munkáshitelre, fix 3 százalékos elsőotthon-teremtésre? Ugyan miből? Nos, 2010 és 2025 között három gazdasági területről: a bankoktól, az energiavállalatoktól és a kereskedelmi láncoktól különböző módszerekkel elvettünk összesen 14.956 milliárd forintot. 14.956 milliárd forintot! És a tervek szerint 2026-ban is elveszünk 1.922 milliárd forintot." - Ez természetesen nem tetszik az Erste-nek, holott így sem panaszkodhat a gazdasági helyzetére.

Az Erste hazai leányvállalata, az ERSTE BANK HUNGARY Zrt. 2021-ről 2023-ra több, mint háromszorosára növelte az árbevételét, 210-ről 727 miliárd forintra. De sokat elárul a bank virágzásáról az is, hogy még a 2024-es árbevétel-visszaesés ellenére is az elmúlt 5 évben konzekvensen növekedett a bank profitja, a 2020-as 18,9 milliárd forintról 129,3 milliárd forintra.

A bank az elmúlt időszakban több, botrányt okozó kampányt is indított. 

Tavaly nyáron a Budapest Pride, LMBTQ-felvonulást népszerűsítették a bank reklámvideójában, amelyet utóbb aztán kénytelenek voltak eltávolítani.14 Ebben a videóban a Budapest Pride-ot a legnagyobb történelmi események közé sorolták, háttérbe szorítva például 1956-ot. De ők voltak azok is, akik külön bankkártyát biztosítottak a transzneműek számára.15 

A legújabb botrányt pedig az okozta, hogy Magyar Péterék mellett kezdett kampányolni az Erste Bank. A nemzetközi bankóriás egy reklámvideóban üzent Magyarországnak: egy magyar zászlós mezben játszó kosárlabdázó példáján keresztül azt próbálja sugallni a magyar választóknak, hogy itt az ideje „csapatot” váltani. A kosármezre rakott magyar zászló nem hagy kétséget a szándék felől: ők itt nem bankváltásra szólítják fel a magyarokat, hanem arra, hogy kormányt váltsanak. 

A támadás hátterében a bankadó állhat.  Ezért is delegálták az Erste volt vezetőjét, Kármán Andrást a Tisza Párthoz: el akarják törölni a bankadót. Az sem tetszik a nemzetközi bankvilágnak, hogy az Orbán-kormány célja az, hogy a bankok nagy része magyar tulajdonba kerüljön. A száz százalékig külföldi tulajdonban lévő Erste Bank azt a globális bankvilágot képviseli, amelyik fel akarja vásárolni a magyar bankpiacot, el akarja foglalni Magyarországot. Ezért kezdett kampányba Magyar Péter mellett az Erste Bank.


 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.