
Ukrajna háromszor több támogatást kapott Brüsszeltől, mint mi
A 2004-es EU-csatlakozás óta összesen...
Tudom, hogy totál idegbajt kapnak a tiszások és DK-sok, ha szóba hozzuk ezt a témát, de vajon jól van az úgy, hogy Ukrajna eddig háromszor több pénzügyi támogatást kapott Brüsszeltől, mint Magyarország a 2004-es EU-csatlakozás óta összesen? – tette fel a kérdést a Fidesz frakcióvezetője szerdai Facebook-bejegyzésében.
Kocsis Máté úgy fogalmazott, „nyugi, nem kell kikészülni, csak kérdezem”, majd hozzátette, „ez egy friss jelentésből derül ki, amivel mindenki be tudja állítani a vérnyomását, ha akarja”. A frakcióvezető így folytatta, „beüt az írás: Brüsszel felső korlát nélküli finanszírozást akar a háborúnak és Ukrajnának, amit persze a tagországoknak járó pénz csökkentéséből, közös hitelből, és megszorításokból akar behajtani”.
„Fantasztikus”!
– jegyezte meg.
Azt is írta, hogy az ukrán elnök által követelt 800 milliárd dolláros hitelfelvétel minden magyar családnak több mint 1,3 millió forintba kerülne.
„És: a Bizottság követelései között szerepel: az otthonteremtési támogatások megszüntetése (CSOK, kedvezményes hitelek, illetékmentesség), magasabb ingatlanadók, a 13. havi nyugdíj csökkentése vagy eltörlése, progresszív személyi jövedelemadó bevezetése (ismerős, nem?), családi és anyáknak járó adókedvezmények lekaszabolása, a jó öreg rezsicsökkentés eltörlése, munkáshitel kinyírása, a hazai kkv-k támogatásának csökkentése” – sorolta Kocsis Máté. Hozzátette,
„megjegyzem, ezek az őrültségek csak akkor nem lesznek bevezetve, ha a mostani kormány a helyén marad, mert Orbán Viktor már sokszor bemutatta, hogyan kell beinteni a brüsszeli góréknak”.
„Petinél ez finoman szólva sem garantált” – fűzte hozzá. „Khm. (Mentelmi jog és társai, de mindegy.)” – fogalmazott a frakcióvezető. Kocsis Máté végül kijelentette, „szóval a .hu, a .eu, a .com végződésű domain nevek ide vagy oda, mégis a Fidesz a biztos választás. Bocs”.
Amíg a jelenlegi szuverén, nemzeti kormány van hatalmon, addig Brüsszel biztosan nem küldheti el a magyarok pénzét Ukrajnába, ezért is rendkívül nagy az április 12-i választás tétje – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Ukrajna EU-s finanszírozásáról szóló friss jelentéssel kapcsolatban arról számolt be, hogy Brüsszelben és Kijevben is kezdi mindenki elveszíteni a józan eszét.
„Brüsszel már eddig is euró százmilliárdokat költött az európai emberek pénzéből arra, hogy az ukrajnai háborút meg az ottani korrupt rezsimet finanszírozza. Ehhez képest az ukránok most benyújtottak egy 800 milliárd dolláros követelést. Azt akarják, hogy az Európai Unió tíz éven keresztül 800 milliárd dollárt adjon Ukrajnának csak arra, hogy magát az államot működtessék, tehát a katonai védelmi kiadásokról itt még nem is beszéltünk” – hangsúlyozta.
Majd aláhúzta, hogy arról fog szólni az elkövetkezendő időszak egyik legfontosabb vitája Brüsszelben, hogy odaadják-e ezt a összeget Ukrajnának az európai emberek pénzéből.
„Nyilvánvaló, hogy ehhez össze kell söpörni minden pénzt, ami csak van az Európai Unióban, be kell söpörni a pénzt az emberektől, köztük a magyar emberektől is, hogy aztán ezt elküldhessék Ukrajnába”
– figyelmeztetett.
„De amíg mi vagyunk kormányon, addig a magyar emberek pénzéből egyetlen forintot sem küldünk Ukrajnába. A magyar emberek pénzét Brüsszel nem használhatja fel ennek a 800 milliárd dollárnak a keretében” – szögezte le.
Szijjártó Péter rámutatott, hogy az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma készített is egy jelentést, ami erről az ügyről szól, és ebből világosan kiderül, hogy Brüsszel már javaslatokat is tett arra nézvést, hogy honnan vegyék el azt a pénzt, amit aztán Ukrajnába elküldhetnek.
„Azt akarják, hogy szüntessük meg az otthonteremtési támogatásokat és a magyar fiatalok lakáshoz jutásának támogatása helyett adjuk oda a pénzt Ukrajnának. Azt akarják, hogy szüntessük meg a 13. havi nyugdíjat, a 14. havi nyugdíjat is felejtsük el, tehát ahelyett, hogy a magyar nyugdíjasoknak adjuk a pénzt, küldjük el Ukrajnába” – sorolta.
„Azt akarják, hogy vegyük el az adómentességet az édesanyáktól, hogy a családi adókedvezményeket kurtítsuk meg. Tehát a magyar családok, a magyar édesanyák és gyerekek támogatása helyett azt akarják, hogy a pénzt küldjük el Ukrajnába. Azt akarják, hogy zárjuk be a kórházakat, és különböző egészségügyi leépítéseket vigyünk véghez” – folytatta.
„Azt akarják, hogy szüntessük meg a fiatalok munkáshitelét, azaz a magyar fiatal munkások támogatása helyett küldjük a pénzt Ukrajnába. És azt akarják, hogy töröljük el a rezsicsökkentést, legyen sokszorosa a rezsiköltsége a magyar családoknak” – fűzte hozzá.
A miniszter ugyanakkor kijelentette, hogy mindez biztosan nem fog sikerülni, ameddig a jelenlegi kormány van hatalmon.
„Nagy a tét, mert Brüsszel el akarja küldeni ezt a 800 milliárd dollárt az ukránoknak, de ezt csak akkor tudják megtenni, ha arról egyetértés van. Ezért akarnak bedarálni minket is. És ezért akarják, hogy Magyarországon egy Brüsszelhez hű bábkormány jöjjön létre (…) Egy olyan bábkormány, amelyik majd beleegyezik abba, hogy a magyar emberek pénzét elküldjük Ukrajnába” – fogalmazott.
„A magyar emberek biztosak lehetnek benne, hogy a szuverén nemzeti kormány nem fogja engedni a magyar emberek pénzének Ukrajnába küldését. Nagy a tét, április 12-én eldönthetjük, hogy a magyar emberek pénzét Magyarországon a magyarokra vagy az ukrán állam működtetésére fordítsák”
– összegzett.
A kormányzat jelentést készített Ukrajna európai uniós finanszírozásáról és az ezzel összefüggésben követelt gazdasági intézkedésekről. Ennek célja, hogy összegezze az EU által már korábban biztosított támogatásokat, és bemutassa az előterjesztett pénzügyi igények hazánkra gyakorolt lehetséges hatásait.
Julija Szviridenko ukrán miniszterelnök nyugati államok biztonsági tanácsadóival egyeztetett Ukrajna gazdasági jövőjéről. A kormányfő szerint az ország pénzügyi szükségletei a következő tíz évben – a védelmi kiadásokat nem számítva – elérhetik a 800 milliárd dollárt.
Julija Szviridenko hangsúlyozta: „A gazdasági jólét biztosításához szükséges pénzügyi befektetések óriásiak. A jelenlegi kilátások szerint a következő tíz évben 800 milliárd amerikai dollárról van szó.” Ugyanakkor jelezte, hogy ez az összeg nem végleges, mivel nem tartalmaz minden, a háború következményeiből fakadó tételt – közölte a Mandiner.
A becslés magában foglalja a makrofinanszírozási stabilitás fenntartását, a háborús veszteségek részleges megtérítését, az újjáépítést, valamint a gazdaság újraindításához szükséges ösztönzőket. A miniszterelnök ugyanakkor kiemelte:
„Ez nem tartalmazza a védelem finanszírozását,” amelynek alakulása a jövőbeni biztonsági garanciáktól függhet.
Szviridenko a találkozón a háború miatt kialakult jelentős költségvetési hiányról is beszélt, és hangsúlyozta: „Gazdasági stabilitás nélkül nincs értelme a befektetések bevonzásáról beszélni.”
A megbeszélésen videókapcsolaton keresztül részt vett az Egyesült Államok képviselője, Steve Witkoff is. A most elhangzott számok összhangban vannak Volodimir Zelenszkij korábbi kijelentéseivel, aki a háború teljes gazdasági veszteségét szintén 800 milliárd dollárra becsülte.
Brüsszel Ukrajna féktelen finanszírozásához adóemeléseket és megszorításokat vár el Magyarországtól – írta az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azzal kapcsolatban, hogy a tárca közzétette jelentését Ukrajna uniós finanszírozásáról és az Európai Bizottság adóemelésekre és megszorításokra irányuló követeléseiről.
A minisztérium szerint Ukrajna eddig majdnem háromszoros pénzügyi támogatást kapott az elmúlt három évben Brüsszeltől, mint Magyarország a 2004-es EU-csatlakozás óta.
„Brüsszel gyakorlatilag féktelen, felső korlát nélküli további finanszírozást tervez a háborúnak és Ukrajnának a következő évekre, amelyet a tagállamok támogatásainak csökkentéséből, közös hitelfelvételből és pénzbehajtásból kíván megvalósítani.
A Zelenszkij által követelt 800 milliárd dolláros hitelfelvétel minden magyar családnak több mint 1,3 millió forintba kerülne.
A Magyarországot célzó brüsszeli eljárások és ajánlások egyértelmű üzenete, hogy adóemeléseket és megszorításokat várnak el a magyar kormánytól” – írták, kiemelve, hogy „a nemzeti kormány ezekre a követelésekre következetesen nemet mond, de egy brüsszeli bábkormány végrehajtaná az adóemeléseket, a rezsicsökkentés eltörlését, a kórházbezárásokat, valamint a családokat, a fiatalokat, a nyugdíjasokat és a vállalkozásokat célzó megszorításokat”.
Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán szerda reggel azt írta, „800 milliárd dollár nem a fán terem meg. Ennyit követelnek az ukránok a következő 10 évre, tőlünk, európaiaktól. Magyarország számára ez több mint 9 milliárd dolláros sarcot jelentene.”
A közlemény szerint az Európai Unió 2022 februárja óta példátlan mértékű pénzügyi, katonai és gazdasági támogatást nyújt Ukrajnának: az eddig kifizetett összeg eléri a 193,3 milliárd eurót, amely katonai segítséget, pénzügyi támogatásokat és az orosz vagyon hozamaiból származó kifizetéseket is magában foglalja.
Összehasonlításképpen: Magyarország 2004 és 2024 között összesen 73 milliárd euró nettó támogatást kapott az EU-tól – jegyezték meg. Felidézték, 2025 decemberében az Európai Tanács újabb 90 milliárd euró hitelfelvételről döntött Ukrajna számára a 2026-2027-es időszakra, a forrást az EU nemzetközi pénzpiacokról venné fel. A nem katonai támogatás makropénzügyi eszközön keresztül történne, amelyhez elég a minősített többség – vagyis Magyarország vétója megkerülhető – mutattak rá.
A tárca szerint azonban a bizottság hosszabb távú tervei még ennél is messzebbre mennek: a 2028-2034-es uniós költségvetési javaslat alapján Ukrajna a következő pénzügyi ciklus egyik fő kedvezményezettje lehet, és a tervezet nem tartalmaz sem időbeli, sem összegszerű korlátot az Ukrajnának nyújtható hitelekre, valamint lehetővé tenné, hogy a jelenleg tervezett 100 milliárd eurós keret akár több száz milliárd euróval is megemelhető legyen – egyhangúság nélkül. A forrásokat a bizottság a kohéziós és agrártámogatások legalább 20 százalékos csökkentéséből teremtené elő.
Mindezek alapján Ukrajna tényleges részesedése a következő hétéves uniós költségvetési kerettervből (MFF) 360 milliárd euró felett alakulhat
– vélekedtek.
„Mindeközben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az úgynevezett Ukrán Jóléti Tervben 800 milliárd dollár finanszírozási igényt jelentett be a következő évtizedre – a katonai kiadásokon felül. Ennek fedezetére új, uniós hitelfelvételi eszközök létrehozása válna szükségessé” – írták a közleményben, hangsúlyozva, hogy ha Magyarország részt venne ebben, a GNI-arányos hozzájárulás alapján a teher 1,16 százalék, vagyis 9,29 milliárd dollár lenne, ami fejenként több mint 320 ezer forint, családonként pedig 1,3 millió forintot meghaladó terhet jelentene.
„Magyarország álláspontja világos: a kormány nem támogatja Ukrajna korlátlan pénzügyi és katonai finanszírozását, nem járul hozzá a folyamatos szankciós politika további eszkalációjához, és elutasítja, hogy a magyar emberek fizessék meg egy elhúzódó háború árát” – jelentették ki, hozzátéve, hogy ennek ellenére az Európai Bizottság egyre erősebb nyomást gyakorol Magyarországra, hogy a szükséges forrásokat adóemelésekből és megszorításokból teremtse elő.
A közlemény szerint a bizottság követelései között szerepel az otthonteremtési támogatások, a csok, a kedvezményes lakáshitelek és az illetékmentesség megszüntetése, valamint a magasabb ingatlanadók bevezetése, a 13. havi nyugdíj csökkentése vagy eltörlése, adóemelés, a progresszív személyi jövedelemadó bevezetése, amely magasabb adóterhet róna a dolgozókra, a családoknak, fiataloknak és édesanyáknak járó adókedvezmények felülvizsgálata, a rezsicsökkentés eltörlése, a fosszilis energiatámogatások megszüntetése, valamint az orosz energiaimport teljes tiltása, amely akár három és félszeres rezsiár-emelkedést is okozhatna Magyarországon, az állampapírok hozamának megadóztatása, vagyis vagyonadó jellegű intézkedések, kórházbezárások, ágyszámcsökkentés, az állami egészségügyi rendszer leépítése, a fiataloknak szóló munkáshitel megszüntetése, valamint a magyar kkv-k támogatásának csökkentése, miközben a külföldi nagyvállalatokat érintő különadók eltörlését sürgetik.
A minisztérium szerint ezeket az elvárásokat az Európai Bizottság az európai szemeszter ajánlásaiban, országjelentéseiben és kötelezettségszegési eljárásaiban rögzíti, egyértelműen jelezve, hogy a magyar költségvetési mozgástér szűkítését és a lakosság terheinek növelését várja el Ukrajna további finanszírozásához. „A kormány elutasítja, hogy az ukrajnai háború költségeit adóemelésekkel és megszorításokkal fizettessék meg a magyar emberekkel” – emelték ki a közleményben.
Hozzátették, hogy a brüsszeli elvárások arra is világos figyelmeztetést jelentenek, hogy amennyiben áprilisban a nemzeti kormány helyére egy brüsszeli bábkormány kerülne, akkor az végrehajtaná Brüsszel követeléseit, és elindítaná a brutális adóemeléseket és megszorításokat, hogy Brüsszel a magyarok pénzét is Ukrajna és a háború finanszírozására tudja fordítani.







