
Sulyok Tamás államfő már kiírhatja a választás időpontját
Törvényadta lehetőség.
„Még 13 hét! Mivel a köztársasági elnök legkorábban a választás előtti 91. napon írhatja azt ki, s a legkorábbi idei dátum április 12-e lehet – ahogy azt bő egy éve megírtam –, ezért Sulyok Tamás most hétfőtől bármikor kiírhatja a választás hivatalos időpontját” – írja a Facebook-oldalán a Nézőpont Intézet vezetője.
„Lehet, hogy már csak 13 hét van hátra a sors-választásig” – írja a közösségi oldalán Mráz Ágoston Sámuel, aki tavaly január 6-án – nyilatkozta azt: „Minden komoly szereplő tudja, hogy nem lesz előre hozott választás, a legvalószínűbb, hogy 2026. április 12-én, az akkori húsvét utáni vasárnap várható, több mint 15 hónap múlva.”
A Nézőpont Intézet vezetője tavaly januárban azért is beszélt erről, mert
Magyar Péter akkor azt állította: szerinte 2025 áprilisában előre hozott választások lesznek (azóta Kéri László a Kompország podcastban annak a véleményének adott hangot, hogy Magyar Péter akkor „blöffölt” az előre hozott választások hangoztatásával).
Azóta Magyar Péter, de más politikus is az április 12-ei időponttal számol. Orbán Viktor miniszterelnök az év eleji nemzetközi sajtótájékoztatóján az MTVA kérdésére azzal válaszolt, hogy a köztársasági elnöknek alkotmányos, diszkredicionális, azaz szabad mérlegelési joga van, hogy kitűzze a parlamenti választás időpontját- írja a hirado.hu.
Most Mráz Ágoston Sámuel a Facebookon kifejti, hogy az ő nézőpontjából mik a legfontosabbak. Ezek a következők:
„A Fidesz megtartotta a kongresszusát és levezényelte a közel 40 százalékos fiatalítást békésen, mindenfajta konfliktus nélkül. Ez nagy teljesítmény, egy fegyelmezett, újraválasztására készülő párt képét erősítette. Orbán Viktor egyszerre nevezte magát tapasztaltnak és fiatalnak, és egyszerre is tudta mindkettőt megjeleníteni.”
„A Tisza vezetőjét mintha meglepte volna a Fidesz teljes körű jelöltállítása: előző hétfőn tartott sajtótájékoztatóján még azt ígérte, hogy Tállai András ellenfelét, az elmaradt előválasztás körzetében, még a Fidesz jelöltállítása előtt megnevezi, de erről lecsúszott. Kivételesen nem talált ki semmilyen párhuzamos programot a Fidesz-kongresszusára, ezért annak ideje alatt egyéni Facebook-akciókat szervezett a Fidesz ellen. Nem vette észre, hogy ezzel csak növelte a jobboldal és a baloldal kínálata közötti kontrasztot.”
Ugyan Magyar Péternek – saját bevallása szerint – még mindig olyan kutatásokat mutatnak a kollégái, amely szerint kétharmados győzelmet arat majd a Tisza Párt, a baloldali kutatócégek valójában a nyilvánosságban megkezdték az eloldalgást mellőle – állítja Mráz a gyorselemzésében.
Arra is emlékeztet: a Medián már tavaly novemberben a Fidesz győzelmi esélyeinek többségbe kerülését mérte, Závecz Tibor – velem beszélgetve az ATV-n – azt mondta, hogy az általa mért Tisza-előny nem jelenti a Tisza győzelmét, Pulai András pedig a Népszava szombati számában jelentette ki, hogy „elképzelhető, hogy »erősebbnek tűnik« a Tisza Párt” a valódinál.
„No comment. Nem indul jól a választási év a Tiszának” – jegyzi meg Mráz Ágoston Sámuel.
Egy nemzetközi seregszemlét láthattunk a Fidesz-kongresszuson – értékelte a szombati eseményeket a helyszínen, a Mandiner pódiumbeszélgetésén a Hungexpón szombaton Szalai Zoltán és Mráz Ágoston Sámuel. Az MCC főigazgatóját és a Nézőpont Intézet vezetőjét Kacsoh Dániel és Lentulai Krisztián kérdezte.

Nem csak erődemonstrációt, de olyan seregszemlét láthattunk, melynek tagjai „kiváló személyiségek”, akik „különféle dolgokban erősek” és azt üzenték: alkalmasak az ország irányítására és vállalják a következő évek kihívásait is – foglalta össze Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője.
Valóban nagyon érdekes volt látni
ezt a nagy nemzetközi seregszemlét
– emelte ki a panelbeszélgetésben Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója, utalva arra, hogy a Fidesz-kongresszuson kormányfők, külföldi pártok elnökei szólaltak meg, küldtek videóüzenetet. Ahogy arról a Mandineren beszámoltunk:
Benjamin Netanjahu mellett – például – Aleksandar Vucic, Andrej Babis, Giorgia Meloni, Marine Le Pen, Alice Weidel, Mateusz Morawieczki és Argentína elnöke is méltatta a magyar nemzetet.
Az látszik – fűzte hozzá –, hogy ami Magyarországon történik, az egyre inkább nemzetközi mozgalommá válik.
Fontos látni, fontos értékelni, hogy ilyen azért nem volt az elmúlt évszázadok magyar történelmében”.
Három uniós miniszterelnök szólalt fel a kongresszuson – erősítette meg Mráz Ágoston Sámuel: Orbán Viktor, Andrej Babis és Giorgia Meloni, „ami azt jelenti, hogy Magyarország egyáltalán nincsen egyedül az európai döntéshozatalban, hanem
Orbán Viktornak – az általa haditanácsnak hívott – Európai Tanácsban nagyon komoly szövetségesei vannak.
„Aki a Fidesz-kongresszusra ilyen üzeneteket küld, arra lehet számítani (…), és még ha hozzáadjuk a folyosói támogatókat, akkor szép lassan többség kezd ez lenni” – emelte ki Mráz.
Az elemző azt, hogy
a 106 egyéni választókerületben 65 „régi” és 41 új Fidesz-jelölt indul, „egészséges, higgadt, józan fejlődésnek”
nevezte.
Szalai Zoltán a miniszterelnök beszédből felidézte: Orbán Viktor akár két kormányt is össze tudna rakni a jelöltekből. Ez azt jelenti – értékelte a hallottakat –, hogy
nem „teljesen zöldfülű” jelöltekről van szó, hanem olyanokról, akik részt vettek önkormányzati vagy akár kormányzati szinten a munkában, ismertek a képességeik.
„106 megfelelő jelöltet megtalálni csak akkor lehet, ha egy közösségben több tízezer ember működik” – fűzte hozzá Mráz Ágoston Sámuel.
Szalai Zoltán kiemelte: a háború, a béke, a migráció, a gender vagy a gazdasági sikeresség olyan kérdések, amelyekről minden nap beszélünk, és amelyek rajtunk kívül álló okokból is alakulnak.
Az, hogy hogyan pozícionáljuk magunkat ebben a globális, változó világban, hogy tudjuk-e ezt a fajta sikeres utat folytatni, tudunk-e a béke oldalán maradni, képesek vagyunk-e (…) a megfelelő utat választani – ezek dőlnek el az elkövetkezendő években”
– részletezte, kiemelve azt is: a 2026-os választás fő tétje az, hogy ki áll Magyarország kormányrúdjánál; egy, a világ vezetőivel „szemmagasságban beszélni képes” miniszterelnök és kormánypárt, vagy pedig az európai elittel sodródik Magyarország.
A Fidesznek van tennivalója 2026 után is a fiatalokkal
– szögezte le Mráz Ágoston Sámuel, aki szerint akkor tud tartósan sikeres lenni egy párt, ha minden generációt mindig meg tud nyerni magának. A Nézőpont Intézet vezetője szerint
a Fidesz-kormány Brüsszelből nem leváltható,
habár „egy olyan politikai alternatíva fogalmazódott meg a Tisza Párt színeiben, amit Brüsszelből szerveztek, onnan finanszíroznak, ott határozzák meg a programját és ott választják ki a vezetőit”.
A Fidesz kampányszlogenével kapcsolatban – „biztos választás” – Szalai Zoltán megjegyezte: a fő üzenete az, hogy miközben a világ fölbolydult és nem abba az irányba fejlődik, amerre a brüsszeli elit halad, a mostani kormánnyal megmaradhat egy kiszámítható, növekvő, békés pálya.
Ha azt akarjuk, hogy kimaradjunk a nagy nemzetközi konfliktusokból, és a nagy globális világdöntéseknél Magyarország az a napos oldalra kerüljön, (…) akkor a biztos választás az a Fidesz. Nem most kell kísérletezni”
– szögezte le az MCC főigazgatója.
Mutatjuk a Fidesz–KDNP egyéni képviselőjelöltjeit
Orbán Viktorral közösen álltak színpadra a kormánypártok egyéni képviselőjelöltjei a Fidesz kongresszusán. A jobboldalon a jelöltek nagyjából negyven százaléka lecserélődött az előző választáshoz képest.

Fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Fõosztály/Kaiser Ákos Forrás: MTI/Miniszterelnöki Kommunikác
A Fidesz szombati jelöltállító kongresszusán bemutatták azokat a politikusokat, akikkel a kormánypártok a 106 egyéni körzetben nekivágnak a választásnak. Orbán Viktor miniszterelnök a kongresszusi beszédében tudatta, hogy 65 régi és 41 új jelölttel kezdi meg a Fidesz–KDNP a választási hadjáratot. Kiemelte, jelöltjeik higgadt és magabiztos emberek, akikre a kormánypártoknak szükségük van.







