
Közel a megállapodás a Mol és a szerb NIS között
Erről beszélt Sijjártó Péter.
Közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról a Mol és a tulajdonos Gazpromnyefty és a szerbiai vezetés között, aminek nyomán korábban nem látott biztonságba kerülne Közép-Európa energiaellátása - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Belgrádban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a szerb energiaügyi miniszterrel, Dubravka Dedoviccsal közösen tartott sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy jó eséllyel hamarosan eljöhet az első mérföldkő a NIS többségi tulajdonának megszerzéséről szóló egyeztetéseken, a következő napokban létrejöhet az első fontos megállapodás a Mol és a Gazpromnyefty között.
"Magyarország kormánya azért támogatja a Mol bevásárlási szándékát a NIS-be, mert ez akkora előrelépést biztosítana a közép-európai térség energiaellátásának biztonsága szempontjából, hogy ehhez fogható biztonságban Közép-Európa energiaellátása még soha nem volt"
- mutatott rá.
"Három, szárazföld által körülzárt, kőolajmezőkben nem túl gazdag ország, Szlovákia, Magyarország és Szerbia kőolajrendszerének összehangolt működése, a pozsonyi, a százhalombattai és a pancsovai kőolajfinomítók integrált működése mind az energiaellátás biztonsága, mind az energiaárak szempontjából egy olyan helyzetet fog teremteni, amilyen jó helyzetben még soha nem volt a közép-európai térség" - folytatta.

"Olyan jó helyzetet fogunk teremteni az árak és az ellátásbiztonság szempontjából is, amilyen helyzetben Szlovákia, Magyarország és Szerbia még nem voltak" - tette hozzá.
Megerősítette, hogy a Mol, leendő tulajdonosként, stratégiai fontosságúnak tartja a pancsovai finomítót, vagyis minden olyan híresztelés hazugság, amely arról szól, hogy a magyar vállalat csak piacot akar szerezni és a létesítményt pedig bezárná. Úgy fogalmazott, hogy az ilyesfajta állítások "álhírek, egy szándékos zavarkeltő művelet elemei, hiszen pontosan tudjuk, hogy bármilyen jó is egy ügy, ellenérdekeltek mindig vannak".
Leszögezte, hogy a magyar kormány folyamatos diplomáciai támogatást nyújt annak érdekében, hogy a Mol a NIS jövőbeni többségi tulajdonosaként tudjon belépni a szerb kőolajpiac működtetésébe.
Szijjártó Péter ezután tudatta, hogy Magyarország és Szerbia kormányközi megállapodást fog kötni, amelyben lefektetik a stratégiai olajipari együttműködésnek kedvező környezet alapjait, valamint rögzítik, hogy kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a két ország között tervezett kőolajvezetéknek.
"És itt nem csak arról van szó, hogy új kőolajvezeték köti majd össze az országainkat, hanem egy új olajtermék-vezeték is épül, amely a Mol százhalombattai finomítóját és az újvidéki logisztikai központját fogja összekötni" - fejtette ki.

"Tehát a Mol belépése tulajdonosként a szerb olajpiacra a NIS többségi tulajdonának megvásárlásával, illetve a magyar-szerb kőolajvezeték megépítése olyan előrelépés Közép-Európa, Szerbia, Magyarország és Szlovákia energiaellátásának biztonságában, amelynek nyomán olyan jó helyzetbe kerülünk, amilyenben még soha nem voltunk. És ezért támogatja a kormány a Mol vásárlási szándékát, és ezért kötünk kormányközi megállapodást a szerb kormánnyal" - húzta alá.
A miniszter hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború és az Európai Unió politikája korábban már egy igen súlyos energiaválsághoz vezetett Közép-Európában, és Brüsszel a térség helyzetét láthatóan tovább akarja rontani az eddigi megbízható források és bejáratott szállítási útvonalak elzárásával.
Megjegyezte ugyanakkor, hogy ez a krízis újfent bizonyította a magyar-szerb barátság erejét, enélkül ugyanis nem lett volna garantálható a biztonságos energiaellátás a régióban.
"Az elmúlt hónapok a bizonyítékát adták annak, hogy Magyarország nélkül nincs energiabiztonság Szerbiában, és Szerbia nélkül nincs energiabiztonság Magyarországon" - jelentette ki, emlékeztetve arra is, hogy a tavalyi évben 7,8 milliárd köbméternyi földgáz érkezett hazánkba a szomszédos országon keresztül.
Végül kiemelte, hogy a Szerbiában előállt nehéz helyzet kezelése érdekében a Mol mára körülbelül két és félszeresére növelte a kőolajexportját, amely mennyiséggel elérte a teljesítőképessége felső határát.
"Mindhárom üzemanyagdepója a Mol-nak itt Szerbiában az operatív maximumon van, és a Mol benzinkútjai több mint 20 százalékos forgalomnövekedést tudtak menedzselni az elmúlt hetekben" - fűzte hozzá.
Dubravka Đedović Handanović bányászati és energiaügyi miniszter elmondta, hogy majdnem 100 nap után érkezik meg az első nyersolaj a NIS számára a JANAF-on keresztül, és az ellátás ezen a héten folytatódik. Ez azt jelenti, hogy a pancsovói finomító körülbelül január 16-án kezdi meg újra a működését, az első dízelüzemanyag pedig várhatóan január 26–27. körül kerül a piacra- írja a vg.hu.

Hozzátette: az első 85 000 tonna után a következő héten további 35–45 000 tonna nyersolaj érkezését várják. Ez – a jelenleg meglévő kb. 120 000 tonna hazai nyersolajjal együtt – lehetővé teszi, hogy a finomító hosszabb távon, január 23-a után is folyamatosan üzemeljen.
Megjegyezte, hogy nagyon nehéz időszak van mögöttünk, de az ország képes volt minden nehézség ellenére problémamentesen ellátni a piacot.
Emlékeztetett arra, hogy a NIS-nek jelenleg érvényes működési engedélye van, és a pancsovói finomító újraindul.
„Folyamatban vannak és zajlanak a MOL és a Gazprom Neft közötti tárgyalások az orosz tulajdonrész eladásáról – ezek a tárgyalások haladnak a maguk útján. Természetesen mi is részt veszünk bennük, Szerbia stratégiai partner, ez kritikus infrastruktúra a területünkön, és abszolút érdekünk, hogy elsősorban az ország érdekeit védjük, de ugyanakkor esetleg növeljük is a részesedésünket a NIS-ben – erről is folynak egyeztetések” – mondta a miniszter asszony.
„De a célunk az, hogy a működési engedélyt meghosszabbítsák. Ebben az értelemben az amerikai OFAC-nak vannak bizonyos követelményei, elsősorban a fő szerződési pontok megtekintése. Ezért várjuk, hogy ebben a kontextusban lezáruljanak az első tárgyalások a MOL és a Gazprom Neft között, majd ezt követően forduljanak az amerikai Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatalhoz (OFAC) az engedély meghosszabbításáért, amíg a végleges tárgyalások és az esetleges tranzakció aláírása meg nem történik” – magyarázta Đedović Handanović.
Aleksandar Vucic szerb elnök bejelentette: Szerbia készen áll beavatkozni a Naftna Industrija Srbije (NIS) ügyében, amennyiben nem születik megállapodás a magyar Mollal az orosz tulajdonrész sorsáról. A NIS az amerikai szankciók miatt került a figyelem középpontjába, mivel a vállalatban továbbra is meghatározó az orosz többségi tulajdon.
Vucic a TV Informer műsorában hangsúlyozta: Belgrád bízik a megállapodásban, de nem hagyhatja felkészületlenül az országot.
Ha nincs megállapodás, január 15-től készen állunk a saját csomagunkkal
– fogalmazott, részletek ismertetése nélkül.
A Mol Csoport január 5. óta vizsgálja a NIS legfontosabb létesítményeit, köztük a pancsovai finomítót, a tárolókat, a főbb ipari egységeket, a töltőállomásokat és a pancsovai Petrohemiját. A vállalat a Szabad Európa Rádiónak elmondta: minden lehetséges opciót mérlegelnek annak érdekében, hogy tovább erősítsék a térség ellátásbiztonságát. A Mol szerint Szerbia kiemelten fontos piac, és az együttműködés a szerb partnerekkel kifejezetten jó.
A cég ugyanakkor nem adott egyértelmű választ arra, fontolóra vette-e az orosz tulajdonrész átvételét a NIS-ben. Ez a kérdés továbbra is nyitott, miközben az időkeret egyre szűkül.
A szerb kormány nem eresztené szélnek a NIS-t
Vucic jelezte: Szerbia célja a saját részesedésének növelése is a NIS-ben. Az állam jelenleg 29,87 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik, de legalább 34 százalékot szeretne elérni. „Ez már több mint egyharmad, ami valódi rálátást ad a pénzügyekre és a stratégiai döntésekre” – hangsúlyozta.
A NIS október óta amerikai szankciók alatt áll, mivel Washington célja, hogy megakadályozza Oroszországot abban, hogy az energetikai bevételeket az ukrajnai háború finanszírozására használja fel. Belgrád álláspontja szerint azonban Szerbia energiabiztonsága nem válhat geopolitikai játszmák áldozatává.
Ezért a szerb kormány egyértelmű üzenetet küldött: ha a tárgyalások nem vezetnek eredményre, az állam kész saját eszközeivel garantálni a NIS zavartalan működését és az ország ellátásbiztonságát.
Napokon belül a Molé lehet a NIS, de először Amerika jön: ha nem bólint, mindenki megy haza
Hamarabb megállapodhat a NIS megvételéről a magyar olajvállat, mint gondolnánk. A Molnak azonban meg kell szereznie az amerikaiak jóváhagyását is.
A szerb elnök először is elmondta, hogy január 15-ig megérkezik az első 85 ezer tonna kőolaj az országba, így január végére megtörténik az első finomítás a pancsovai üzemben.
Egyúttal jelezte, hogy várhatóan január 17-én vagy 18-án megkezdi működését a finomító.
Mindez rendkívüli előrelépés, hiszen már 88 napja egyetlen csepp olaj sem érkezett a Janafon (Adria-kőolajvezeték) keresztül Szerbiába.
Vucsics: fogy a türelem, sürgető üzenetet kaptak a magyarok a szerbektől
A szerb elnök a Nemzetbiztonsági Tanács ülése utáni beszédében viszont felszólította
- a Gazprom
- és a NIS vezetését,
- valamint a magyarokat,
hogy a lehető leghamarabb véglegesítsék az adásvételi szerződést, hogy Szerbia „kiléphessen végre a szankciós rendszer alól”.
Számunkra a legfontosabb a béke megőrzése, és ebben sikeresek is leszünk. Ami az energiabiztonságot illeti, várhatóan január 15-ig megérkezik hozzánk az első 85 ezer tonna olaj, amiért már január 5-én utalunk. Aztán 13-ig, de legkésőbb 15-ig meg kell érkeznie a szállítmánynak. Január 17–18-án beindul a finomító, ami azt jelenti, hogy január 25–26. körül már képesek lesznek megoldani az olajkérdést, ahogy mondani szokás, kőolajszármazékokat gyártani ott – sorolta.
Csakhogy arra is rámutatott, hogy jelenleg is érvényben vannak még a NIS-t sújtó szankciók, amelyek továbbra is ott lebegnek Szerbia felett, ahogyan az 1300-1400 embert foglalkoztató kínai Linglong vállalat elleni büntetőintézkedések is hatályosak.
Ezzel meg kell küzdenünk, és meg is fogunk küzdeni.
Remélem, és egyben fel is hívom a Gazprom, a NIS vezetését és a magyarokat – hiszen most már világos, hogy velük tárgyalnak –, hogy a lehető leghamarabb zárják le az adásvételi szerződést, hogy kiléphessünk a szankciós rendszerből, és Szerbia folytathassa a növekedést
– üzente Vucsics.







