1°C
13°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Erdő Péter: A békét kérjük az új esztendőben

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2026. 01. 02. 09:01

Európa és az egész világ számára.

A békét kérjük az új esztendőben mindannyiunk, Európa és az egész világ számára – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek újév napján az esztergomi bazilikában.

A bíboros homíliájában arról beszélt: a békéért imádkozni és dolgozni hatalmas feladatnak látszik, de ebben a küzdelemben nem vagyunk egyedül.

Keresztény hitünk szerint Jézusban teljesült be Mikeás próféta jövendölése, aki nemcsak azt jövendölte meg, hogy Betlehemben fog megszületni a Megváltó, de azt is, hogy „ő maga lesz a béke”. Krisztus közelségét, a személyében közénk jött békét kérjük az új esztendőben mindannyiunk, Európa és az egész világ számára

– fogalmazott.

A bíboros idézte XIV. Leó pápát, aki a béke világnapjára írt üzenetében kiemelte, „a béke létezik, bennünk akar lakni; szelíd erejével képes megvilágítani és kitágítani az értelmet, ellenáll az erőszaknak és legyőzi azt”.

A szentatya – fűzte hozzá – arra bátorít, hogy még „ha bennünk és körülöttünk ellenállásba ütközik is, őrizzük meg, mint vihar által fenyegetett kis lángot” a béke alapelvét, az vezesse és határozza meg döntéseinket.

„Ahogyan húsvét estéjén Jézus belépett abba a helyiségbe, ahol a megrettent és csüggedt tanítványok tartózkodtak, ”úgy hatol át ma is a feltámadt Krisztus békéje ajtókon és akadályokon a róla tanúságot tevők hangján és arcán keresztül”

– idézte a bíboros a pápát.

Erdő Péter hozzátette: ez az az ajándék, amely lehetővé teszi, hogy ne feledkezzünk meg a jóról, és újra meg újra azt válasszuk.

Az emberré lett Isten kiszolgáltatja magát nekünk, ahogy minden igazi szeretet szükségszerűen rábízza magát mások jóindulatára és segítségére – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony éjszaka Budapesten.

A bíboros a zsúfolásig megtelt Szent István-bazilikában arról beszélt: Jézus az irántunk érzett szeretetből, szándékosan adja át magát a teremtett világnak, hogy szüksége legyen az állatok és az emberek testének melegére, hogy szüksége legyen az ételre és talán a pásztorok ajándékaira is.

Jézust ez a sebezhetőség végigkíséri egész földi élete során. Szenved attól, hogy nem értik meg, nem fogadják el, és végül keresztre feszítik. De ennyire, teljesen adja át magát – mondta.

A bíboros hangsúlyozta azt is:

a karácsonyi titok egyik üzenete, hogy a valódi szeretet és a kényelmet és jó közérzetét mindennél többre becsülő önzés ellentmond egymásnak.

Kitért arra: Szent János azt írja, hogy a szeretet nem fér össze a félelemmel, ezért csak Isten, akiben nincs és nem lehet semmi félelem, tud helyesen és teljesen szeretni. Ő teljesen át meri adni magát, és nekünk is át akarja adni ezt a szeretetet.

Hozzátette: ebben a szeretetben részesül minden család, különösen a szülők, hiszen a gyermekről való gondoskodás egy egész életen át tartó, önátadó szeretet és egyfajta kiszolgáltatottság is.

Erdő Péter ennek az áldozatkész szeretetnek a megtapasztalását kérte Istentől az idei karácsonyon. „Adja meg mindnyájunknak, hogy tudjunk hálásak lenni a szüleinknek, nagyszüleinknek, pedagógusainknak, minden jótevőnknek, egyházunknak és egész közösségünknek” – fogalmazott, hozzátéve, kérjük Isten segítségét, hogy „követni tudjuk példájukat, és tovább tudjuk adni ezt az ajándékozó szeretetet.”

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.