
Újabb késeléses merénylet Izraelben
Karácsonykor két ember meghalt.
Izrael északi részén, Jezréel-völgyében pénteken egy hatvannyolc éves férfit elgázolt, majd egy tizennyolc éves nőt halálra késelt, s többeket megsebesített egy palesztin merénylő, akit később a biztonságiak meglőttek és elfogtak.
A terrorista a ciszjordániai Kabatija nevű város lakója. Először egy férfit szándékosan halálra gázolt az észak-izraeli Bét-Seán városban, majd egy fiatal nőt halálra késelt az Ein Harod nevű kibuc közelében. Két további embert könnyebben megsebesített.
Afúla város környékére menekült, ahol egy biztonsági rálőtt, megsebesítette, és őrizetbe vette. A Sin Bét belbiztonsági szolgálat is részt vesz az eset kivizsgálásában.
Jiszráél Kac védelmi miniszter bejelentette: utasította a hadsereget, hogy "azonnal és teljes erővel lépjen fel Kabatijával szemben, ahonnan a terrorista elindult". A hadsereg megerősítette, hogy katonai erők hatoltak be a ciszjordániai városba, és "jelentős hadműveleti tevékenységre" készülnek a település körbezárásával.
Az első nyomozások szerint a terrorista először egy tizenhat éves fiút gázolt el Bét-Seánban, aki könnyebben megsérült. Ezután halálos sérüléseket okozott járművével a hatvannyolc éves áldozatnak egy másik utcában.
Ezt követően az Ein Harod kibuc környékére hajtott, ahol az út mentén halálra késelte a kibuc egyik 18 éves lakóját. Egy afúlai kereszteződés felé folytatta útját, ahol megpróbált elgázolni egy harminchét éves férfit. Ott szemtanúk szerint nekiütközött egy villanyoszlopnak, majd felkapott egy nagy követ, és fejbe vágta vele újabb áldozatát, akit később kórházba szállítottak. A sebesültet autóval éppen arra járó arab orvosnők részesítették elsősegélyben.
Ezután egy, a helyszínen tartózkodó biztonsági a terroristát lelőtte és elfogta. A hadsereg szerint a támadó néhány nappal ezelőtt engedély nélkül hatolt be Izraelbe, s korábban több évig dolgozott Izraelben tartózkodási engedély nélkül.
Az izraeli hatóságok letartóztattak öt zsidó telepest, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megtámadtak egy palesztin családot és állataikat Ciszjordánia déli részén, Hebron mellett.
A telepesek keddre virradóan támadták meg egy palesztin család házát Szamú faluban, és paprikasprayjel lefújták az anyát és három gyermekét, valamint megsebesítették őket. Emellett a támadók leöltek a családi gazdaságban legalább két birkát, egyet pedig bántalmaztak.
A családtagokat a hatóságok később elszállították orvosi ellátásra.
Ennek a családnak az otthonát már a múlt hónapban is megtámadták:
akkor maszkos telepesek szintén elpusztítottak több bárányt, és kárt okoztak az épületben.
A ház biztonsági kameráinak friss felvételein legalább hat embert látni, akik az éjszaka betörtek a házba, és jelentős anyagi kárt okoztak. Az izraeli hadsereg (IDF) és a rendőrség erői is kivonultak a helyszínre.
A rendőrség közölte, hogy a kiérkező járőrök számos bizonyítékot találtak a gyanúsítottak ellen, és a ciszjordániai rendőrség súlyos bűncselekményekkel foglalkozó egysége hallgatja ki őket.
Palesztin támadók halálra késeltek egy, és megsebesítettek több izraelit kedden délben Ciszjordániában - jelentette az izraeli mentőszolgálat.
A merénylők a Jeruzsálemtől délre fekvő Gus Ecion központi kereszteződésében előbb autójukkal megpróbálták elgázolni az ott várakozó gyalogosokat, majd a járműből kiszálltak, és késsel támadtak a járókelőkre.
Négyen megsérültek, egyikük, egy harminc év körüli férfi a helyszínen életét vesztette. Egy középkorú nőt súlyos állapotban szállítottak kórházba, egy harminc körüli férfi és egy tizenöt éves fiú közepesen súlyosan sebesült meg.
A két támadót a helyszínen tartózkodó fegyveres civilek és biztonságiak agyonlőtték. Az egyik merénylő Hebronból származik. A támadás után az izraeli hadsereg erői körbezárták a környező palesztin falvakat.
Az izraeli hatóságok letartóztattak öt zsidó telepest, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megtámadtak egy palesztin családot és állataikat Ciszjordánia déli részén, Hebron mellett.
A telepesek keddre virradóan támadták meg egy palesztin család házát Szamú faluban, és paprikasprayjel lefújták az anyát és három gyermekét, valamint megsebesítették őket. Emellett a támadók leöltek a családi gazdaságban legalább két birkát, egyet pedig bántalmaztak.
A családtagokat a hatóságok később elszállították orvosi ellátásra.
Ennek a családnak az otthonát már a múlt hónapban is megtámadták:
akkor maszkos telepesek szintén elpusztítottak több bárányt, és kárt okoztak az épületben.
A ház biztonsági kameráinak friss felvételein legalább hat embert látni, akik az éjszaka betörtek a házba, és jelentős anyagi kárt okoztak. Az izraeli hadsereg (IDF) és a rendőrség erői is kivonultak a helyszínre.
A rendőrség közölte, hogy a kiérkező járőrök számos bizonyítékot találtak a gyanúsítottak ellen, és a ciszjordániai rendőrség súlyos bűncselekményekkel foglalkozó egysége hallgatja ki őket.
Pierbattista Pizzaballa bíboros, a jeruzsálemi latin pátriárka Betlehemben a gázai háború után az öröm visszatéréséről, s az éjféli misén a reményről, a gázaiak szenvedéséről beszélt, és az ellenségeskedés beszüntetésére szólított fel.
Pierbattista Pizzaballa bíboros az éjféli misén arról beszélt, hogy a karácsony az újjászületés üzenetét hordozza a gázaiak számára, a gázai szenvedés az izraeli háború leállása ellenére is tart, ugyanakkor a remény továbbra is jelen van.
"Ma nagyon gyönyörű hangulatot éreztem Betlehemben" - mondta Pizzaballa bíboros.
"Hosszú idő után újra éreztem az örömöt és az élet igenlését, a karácsony érzését és szellemét, mely nagyon fontos nem csak Betlehem, hanem az egész világ számára. Remélem, hogy a világ meglátja a Szentföld másik arcát is, amely nemcsak konfliktus és háború, hanem élet, öröm és az élet, az öröm iránti elköteleződés" - kezdte homíliáját.
A pátriárka emlékeztetett arra, hogy miként Jézus életében is megjelentek az akkori politikai döntések, hatalmi egyensúlyok, melyek a történéseket befolyásolták, ma is úgy tűnik, hogy a Szentföldön is konkrét következményei vannak a politikai döntéseknek, a hatalmi egyensúlyoknak, melyek gyakran meghatározzák az emberek sorsát. A karácsony azonban felfedezi számunkra a szeretet, a szolidaritás és az igazság hatalmát.
A bíboros arra szólította fel a jelenlévőket, hogy ne maradjanak semlegesek, és ne meneküljenek el a jelenlegi helyzet összetettsége elől. Arra szólította fel a hívőket, hogy a békét konkrét, kézzelfogható tettekre és a szeretet alázatos jeleire fordítsák le.
Pizzaballa bíboros közvetlenül megszólította a gázai keresztény közösséget, s biztosította őket, hogy nincsenek egyedül, és hogy ők "a kitartás és a béke csodálatos tanúságtételei". Az ellenségeskedések befejezésére szólított fel. Nem elég a tűzszünetről beszélni, hanem az összes ellenségeskedés befejezésére van szükség - mondta.
A latin pátriárka néhány napja meglátogatta a Gázai övezetet, ahol vasárnap karácsony előtti misét celebrált. Erről azt mondta, hogy bár a háború véget ért, az ára emberi szenvedésekben továbbra is súlyos.
"A szenvedés továbbra is jelen van Gázában a harcok leállása ellenére. A családok romok között élnek, a jövő pedig törékenynek és bizonytalannak tűnik" -emlékeztetett, de hangsúlyozta, hogy a karácsony mégis az újjászületés üzenetét hordozza számukra.
"A sebek mélyek, de itt is felhangzik a karácsony hirdetése" - mondta Pizzaballa bíboros. "Amikor találkoztam velük, lenyűgözött az erejük és az újrakezdés vágya, az a képességük, hogy ismét tudnak örülni, és az elszántságuk, hogy a semmiből újjáépítsék lerombolt életüket. Úgy gondolom, hogy most valóban a saját, különleges karácsonyukat élik: az újjászületés és az élet karácsonyát. Gyönyörű tanúságtételt jelentenek ma számunkra" - közölte, és elmondta, hogy Betlehemben is az élet és az öröm visszatérését érzi.
Megtelt az éjféli misére a Születés temploma melletti katolikus Szent Katalin templom, melyet idén elsősorban a szentföldi keresztények, s az egyház képviselői, s kevésbé az egész világról érkezett zarándokok töltötték meg. Szintén megjelentek a vezető palesztin tisztségviselők és a külföldi diplomaták.
Időben megérkezett a templomba a Mahmúd Abbász elnök kérésére helyette a Palesztin Hatóságot képviselő Husszein al-Sejk palesztin alelnök is, akinek belépését Betlehembe eredetileg megtiltották az izraeli hatóságok, de később engedélyezték odautazását.
Az elmúlt két háborús évben alig jártak látogatók a Születés templomában, alig találkoztak másokkal a születés barlangjában.
Október közepén életbe lépett a gázai tűzszünet, és azóta fokozatosan ismét megjelentek a zarándokok, és idén Betlehemben ismét jelen volt az ünnepi karácsonyi hangulat.
Szenteste visszatértek az ünnepségek Betlehembe, zsúfolt felvonulásokkal és zenével telt meg a Jeruzsálem szomszédságában fekvő ciszjordániai város.







