
Tovább nyomulnak előre az orosz csapatok
Újabb teleülések elfoglalását jelentették be.
Elfoglalta Prilipka települést Harkiv megyében és Andrijivkát Dnyipropetrovszk megyében az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán, valamint tömeges csapást mért ukrán hadiipari létesítményekre és az őket ellátó energetikai létesítményekre - közölte kedden a moszkvai védelmi minisztérium.
A tárca a nagy hatótávolságú, szárazföldi indítású precíziós fegyverekkel, köztük Kinzsal hiperszonikus rakétákkal és drónokkal végrehajtott támadást az orosz polgári célpontok elleni ukrán "terrortámadásokkal" indokolta.
A keddi hadijelentés szerint az orosz fegyveres erők a hat ukrajnai frontszakasz közül ötön előre tudtak törni, folytatták a donyecki régióban lévő Mirnohradban körülzárt ukrán erők megsemmisítését, valamint Rodinszke "megtisztítását". A tájékoztató szerint több mint 1400 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan. A tárca az eltalált és megsemmisített katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolta fel az ukrán energetikai, kikötői és raktárinfrastruktúra több, katonai célokra használt objektumát, valamint nagy hatótávoságú drónok vezetési pontjait, egy harckocsit és 14 egyéb páncélozott harcjárművet, továbbá 56 repülőgéptípusú drónt.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és orosz régiók településeiről is jelentettek kedden ukrán tüzérségi és dróntámadást. A Sztavropoli területen lévő Bugyonnovszk ipari zónájában több helyen tűz ütött ki.
Tatyjana Moszkalkova orosz emberi jogi biztos kedden közölte, hogy a kurszki régió 12 kurszki lakosa hazatérésének dátumát az ukrán fél még mindig nem nevezte meg. A határmenti orosz megye 2024 augusztusától átmenetileg az ukrán fegyveres erők ellenőrzése alá került területeiről az ombudsman szerint erőszakkal hurcolták el a helyi lakosok egy részét az ukrajnai Szumi városba. Moszkalkova közreműködésével eddig több csoportban, Fehéroroszországon keresztül, száznál több embert szállítottak vissza Oroszországba.
Szergej Novikov, az orosz elnök társadalmi projektekért felelős megbízottja a Népfront elnevezésű szervezet központi törzsének tanácskozásán azt mondta, hogy 167 ezer háborús veterán tért vissza a "különleges hadműveletből" a polgári életbe.
"Mindannyian kívánjuk a győzelmet. Ha holnap meglesz a győzelem, akkor ennek a többszöröse fog visszatérni" - hangoztatta Novikov a TASZSZ szerint.
Elfoglalta Vilcsa települést Harkiv megyében az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán - közölte kedden a moszkvai védelmi minisztérium.
A hadijelentés szerint az orosz fegyveres erők a hat ukrajnai frontszakasz közül ötön előre tudtak törni, folytatták a donyecki régióban lévő Mirnohradban körülzárt ukrán erők megsemmisítését, valamint Rodinszke és Hrisine "megtisztítását". A tájékoztató szerint több mint 1260 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.
A tárca az eltalált és megsemmisített katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolta fel az ukrán energetikai, kikötői és raktárinfrastruktúra több, katonai célokra használt objektumát, valamint nagy hatótávoságú drónok indításának helyszínét, két harckocsit és 14 egyéb páncélozott harcjárművet, egy amerikai M777-es vontatott 155 milliméteres tarackot, továbbá 76 repülőgéptípusú drónt.
Gyenyisz Pusilin, a "Donyecki Népköztársaság" vezetője a Rosszija 24 televíziós hírcsatornán azt mondta, hogy az orosz csapatok a Kosztyantinivkában vívott utcai harcokban javították pozícióikat a város déli és nyugati részén.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és orosz régiók településeiről is jelentettek hétfőn ukrán tüzérségi és dróntámadást. A dél-oroszországi Krasznodari területen található Tamany kikötőben pilóta nélküli légi járművek egy tartályhajón és a kikötőben tüzet okoztak, amelyet eloltottak. Megrongálódott két móló, egy bekötővezeték, két tartályhajó - ezek egyikén volt a tűz - és két tartály.
Vlagyimir Gyemidov, Belgorod polgármestere közölte, hogy a városban az elmúlt hét folyamán 321 lakóépület és 23 gépkocsi sérült meg ukrán támadás következtében.
Tatyjana Moszkalkova orosz emberi jogi biztos egy parlamenti bizottsági ülésén arról számolt be, hogy véget ért az akció, amelyet ukrán hivatali partnerével közösen szervezett, és amelynek keretében befejeződött a családok újraegyesítése.
"Az ukrán állampolgárokat, 15 embert, nagy nehezen szállítottuk át, mert Herszon megyét lövik az ukrán nácik, és nem tudtuk nekik elszállítani a saját állampolgáraikat. De végül minden sikerült" - mondta Moszkalkova.
Korábbi közlések szerint december 16-án a fehérorosz-ukrán határon 15 orosz állampolgár térhetett vissza Ukrajna területéről, hogy újraegyesüljön családjával az Oroszországban. Ukrán állampolgárok is visszatértek családjukhoz, de közülük öten sokáig nem tudták elhagyni a herszoni régiót az ukrán fegyveres erők tüzelése miatt.
A Moszkvai Városi Bíróság távollétében elítélte Olekszandr Bakaj és Volodimir Nazarenko ukrán állampolgárokat a kijevi orosz nagykövetség ellen 2014-ben végrehajtott támadás ügyében. Bakaj kilenc évet kapott azért, mert erőszak alkalmazásával és azzal való fenyegetéssel akadályozta a választások megtartását, Nazarenko pedig 12-t, mert ugyanezen felül nemzetközi védelmet élvező személyek szolgálati helyiségeinek és járműveinek megtámadása címén is elmarasztalták.
Az ítélet szerint 2014. június 14-ről 15-re virradó éjjel történt támadás ügyében a két elítélt, más ukrán nacionalista aktivistákkal együtt, fejszékkel, botokkal és egyéb eszközökkel felfegyverkezve megtámadta és megrongálta az orosz nagykövetség épületét, valamint a diplomáciai misszióhoz tartozó, parkolóban álló autókat is.
Nazarenko ezenkívül 2016. szeptember 18-án, az orosz parlamenti választások napján, másokkal együtt akadályozta az orosz állampolgárok szabad bejutását a nagykövetség épületébe, ahol a választási helyiség működött.
Csapást mért az orosz hadsereg több ukrán hadiüzemre, valamint a közlekedési és energetikai infrastruktúra katonai célokra használt objektumaira, továbbá nagy hatótávolságú támadó pilóta nélküli repülőgépeket összeszerelő műhelyekre - közölte vasárnap a moszkvai védelmi minisztérium.
A hadijelentés szerint az orosz fegyveres erők a hat ukrajnai frontszakasz közül hármon előre tudtak törni és folytatták a donyecki régióban lévő Mirnohradban körülzárt ukrán erők megsemmisítését, valamint Rodinszke "megtisztítását".
A tájékoztató szerint csaknem 1300 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan. A tárca az eltalált és megsemmisített katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel még lőszer- és anyagi-műszaki raktárakat, négy harckocsit - köztük egy Abrams és egy Leopard tankot - és 14 egyéb páncélozott harcjárművet, egy horvát RAK-SA-12-es sorozatvetőt, egy amerikai M198-as vontatott 155 milliméteres tarackot, továbbá 29 repülőgép típusú drónt.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és orosz régiók településeiről is jelentettek vasárnap ukrán tüzérségi és dróntámadást. A donyecki régióba lévő Horlivkában egy nő megsebesült.
Szergej Georgijev, a túlnyomórészt orosz ellenőrzés alá került Herszon megye régió emberi jogi megbízottja közölte, hogy a régióban 2025-ben 133 polgári lakos vesztette életét az ukrán fegyveres erők tűzétől, közülük hárman kiskorúak voltak. A civil sebesültek számát 603-ban nevezte meg, köztük 16 gyermek. Az év eleje óta a herszoni mentőszolgálatok több mint 1700 támadást regisztráltak.
Oroszország kész haladéktalanul leállítani az ukrajnai harci cselekményeket, ha teljesülnek a biztonsági garanciákra vonatkozó feltételei - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök moszkvai sajtótájékoztatóján.
"Készek vagyunk haladéktalanul beszüntetni ezeket a harci cselekményeket, ha biztosítják a biztonsági feltételeket Oroszország számára közép- és hosszú távon" - mondta.
Leszögezte, hogy Oroszország az egyenjogúság és a kölcsönös tisztelet alapján hajandó együttműködni Európával és az Egyesült Államokkal.
Azt hangoztatta, hogy Oroszország 2026-ban békében és háborúk nélkül akar élni.







