RETRO RÁDIÓ

Orbán Balázs: A következő választást nem csak a politikusok nyerik meg, hanem azok is, akik kiállnak a saját jövőjükért

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 12. 27. 16:06

Erről beszélt a politikai igazgató.

Orbán Balázs szerint Magyarország 2025-ben politikailag és gazdaságilag is sikeres évet zárt, miközben az orosz–ukrán háború továbbra sem ért véget. A miniszterelnök politikai igazgatója hangsúlyozta, hogy Magyarország nem csatlakozott az európai elit háborús politikájához, így sikerült megőrizni a békét és a gazdasági stabilitást. Szerinte ez az egyedülálló magyar út biztosította a családok támogatását, a fiatalok lakhatási lehetőségeit, a vállalkozások fejlődését, valamint a nyugdíjak és a munkahelyek védelmét.

A gazdasági intézkedésekről Orbán Balázs elmondta: „Az adócsökkentések és a kedvező hitelkonstrukciók a fiataloknak és a vállalkozóknak hosszú távon erősítik a magyar gazdaságot.” A miniszterelnök politikai igazgatója szerint a brüsszeli javaslatok, amelyek Ukrajna támogatását célozták, nem szolgálnák a magyar érdekeket, mert „ezek a források a háborúba áramlanának, nem a magyar családokhoz.”

A külpolitikai helyzetben a miniszterelnök politikai igazgatója kiemelte, hogy a magyar-amerikai kapcsolatok új lendületet kaptak az Egyesült Államok új adminisztrációjával.

Orbán Balázs szerint

„Donald Trump elnökké választása és a békepárti irányvonal megerősítése kedvező lehetőségeket teremt Magyarország számára.”

Szerinte ez a stratégiai partnerség különösen az energiaárak stabilizálása, a beruházások ösztönzése és a gazdasági biztonság szempontjából jelentős, miközben megakadályozza, hogy Magyarország közvetlenül részt vegyen a háborúban.

A belpolitikai kihívásokat Orbán Balázs így értékelte: „Az ellenzék a brüsszeli elit irányvonalát követné, ami hosszú távon veszélyeztetné a magyar gazdaság és társadalom stabilitását.” A miniszterelnök politikai igazgatója szerint az ellenzéki politikusok nem beszélnek nyíltan a háborúról és a kapcsolódó költségekről, így a választóknak kell eldönteniük, melyik politikai irányt tartják hitelesnek és Magyarország érdekeit szolgálónak.

A társadalmi szerepvállalás szintén hangsúlyos eleme volt a 2025-ös évnek. A miniszterelnök politikai igazgatója kiemelte a háborúellenes mozgalmak és civil kezdeményezések fontosságát, amelyek a béke mellett tették le voksukat, és amelyek a kormány szerint erősítik a társadalmi összefogást. Orbán Balázs szerint: „A következő választást nem csupán politikusok nyerik meg, hanem azok az emberek is, akik kiállnak a saját és családjuk jövőjéért, és így közvetlenül alakítják Magyarország politikai és gazdasági pályáját.”

„2025-re egyértelművé vált: a béke és a biztonság lett a legnagyobb érték” – fogalmazott karácsony másnapján Hidvéghi Balázs a közösségi oldalán. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára elmondta, a magyar kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból, ellenálljon a brüsszeli nyomásgyakorlásnak, és megőrizze az ország biztonságát.

Közösségi oldalára feltöltött videójában úgy fogalmazott, az ünnepek mindig a számvetés és az összegzés időszakai is. Ezzel kapcsolatban elmondta: Európa nehéz évet zár, és az elhibázott brüsszeli döntések következményeit – a háború, a migráció, a terrorveszély, az energiaválság és a gazdasági nehézségek – ma mindenki érzi, és ezek határozzák meg az európai mindennapokat.

Kiemelte, hogy néhány év leforgása alatt megrengett minden, amit Európában korábban természetesnek gondoltunk, és ezért – szavai szerint – sajnos a brüsszeli elit viseli az elsődleges felelősséget.

 

„2025-re egyértelművé vált: a béke és a biztonság lett a legnagyobb érték” – hangsúlyozta, majd hozzátette, a magyar kormány minden erejével azon dolgozik, hogy megőrizze hazánk békéjét és biztonságát.

Ezt követően felsorolta, mi mindenért, illetve mi ellen lép fel a magyar kormány Brüsszellel szemben:

Vállalásuk szerint mindent megtesznek annak érdekében, hogy Magyarország kimaradjon a veszélyes brüsszeli döntésekből, és ne sodorják bele a háborúba.

Nem engedik meg, hogy Brüsszel a magyar emberekkel fizettesse meg a háború árát.

A kormány – ígéretük szerint – minden eszközt bevet azért is, hogy ne telepítsenek be migránsokat Magyarországra, és ne csináljanak hazánkból bevándorlóországot.

Ellenállnak a brüsszeli nyomásgyakorlásnak, és teljes erővel megvédik az adócsökkentéseket, a rezsicsökkentést, valamint a biztonságos energiaellátást.

Emellett céljuk, hogy megóvják a magyar vállalkozásokat és a gazdaságot a rossz brüsszeli döntések következményeitől.

Kijelentette:

„Biztosak lehetnek benne: a nemzeti kormány kitart a háborúellenes és migrációellenes politikája mellett, ha kell, az árral szemben is.”

Az államtitkár szerint Brüsszelben ezt pontosan tudják, ezért akarják lecserélni a nemzeti kormányt egy brüsszeli baloldali bábkormányra. Mint mondta, ezért támogatják teljes erővel a Tiszát, amely kész végrehajtani a brüsszeli elit összes megrendelését.

Állítása szerint kiszolgálnák a háborús terveket, készek lennének Magyarországot is háborúba sodorni, megszorításokat és adóemeléseket készítenének elő a családoknak, a nyugdíjasoknak és a vállalkozásoknak. Úgy fogalmazott, a Tisza Párt hallgatna akkor is, ha brüsszeli nyomásra megindulna a migránsok betelepítése, és belemennének abba is, hogy elvágják Magyarországot az orosz energiától, veszélybe sodorva ezzel a magyarok energiaellátását és az alacsony rezsit.

Hozzátette: mindezt tagadják, de szerinte saját magukat buktatták le, amikor elmondták, hogy ezekről most nem kell beszélni, de „a választások után majd mindent lehet” – utalva ezzel Tarr Zoltán, a Tisza Párt EP-képviselőjének korábbi kijelentésére.

„Magyarországnak még van választása. Kívánom mindannyiunknak, hogy a magyar érdeket, a békét és a biztonságot válasszuk”

– zárta gondolatait Hidvéghi Balázs.

 


 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.