1°C
8°C

Ágota, Ingrid névnapja

RETRO RÁDIÓ

Nyugaton a politikusok háborúra készülnek

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 12. 02. 18:32

Európa és Oroszország között – jelentette ki Szijjártó Péter.

A nyugat-európai vezetők ma az ukrajnai háború meghosszabbításán dolgoznak, sőt egy európai-orosz háborúra készülnek, amit mindenképpen meg kell akadályozni – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Vásárosnaményban.

A tárcavezető az országjárása keretében tartott lakossági fórumon hangsúlyozta, hogy a brüsszeli vezetők a háború meghosszabbításán dolgoznak, sőt egy európai-orosz háborúra készülnek.

„Erről szól a fegyverkezés, erről szólnak a döntések, amelyek meghosszabbítják a háborút, erről szól az esztelen pénzküldés Ukrajnába, erről szólnak azon stratégiai dokumentumok, amelyek arról beszélnek, hogy 2029-re el kell érni a harcászati felkészültséget arra, hogy európai-orosz háború legyen, és 2030-ra készen kell állni arra, hogy ez fizikailag is megtörténjen. Ezt kell megakadályozni” – figyelmeztetett.

 

Rámutatott, hogy minél közelebb van egy ország a harcokhoz, annál súlyosabban érik már ma is a negatív hatások, így Magyarország erősen érintett a közvetlen szomszédságban, és a keleti országrész pláne.

És kifejtette, hogy a fegyveres konfliktus megoldása nem képzelhető el a csatatéren, kizárólag úgy, ha az egymással szemben álló felek tárgyalásba kezdenek.

Kapcsolódó tartalom

Felgyorsult az ukrajnai területszerzés, minden eddiginél erősebb pozícióban várhatja Oroszország a béketárgyalásokat

Oroszország novemberben körülbelül 90 százalékkal több területet foglalt el, mint szeptemberben – közölte a DeepState nevű ukrán hadiblog.

„És mi, magyarok, a magyar kormány a magyar emberek támogatásával a negyedik éve szorgalmazzuk, hogy legyenek végre olyan tárgyalások, amelyek elvezetnek a békéhez, legyen fegyverszünet, (…) végre a diplomácia vegye át a fegyverek szerepét, és köttessen végre egy megállapodás, amelynek a nyomán a béke visszatérhet Közép-Európába” – mondta.

„Miért nem történt meg mindez? Ugye egészen idén januárig azért nem történt meg, mert a világ első számú szuperhatalma, az Egyesült Államok mélyítette folyamatosan a konfliktust, öntötte az olajat a tűzre, és ezt önfeledten támogatták a háborús pszichózisban úszó európai politikusok is” – folytatta.

Majd aláhúzta, hogy Donald Trump amerikai elnök idei hivatalba lépését követően nagy erővel kezdett dolgozni a béke érdekében, és úgy vélekedett, hogy ez már sikerre is vezethetett volna, ha a Joe Biden vezette előző adminisztráció nem hozott volna olyan intézkedéseket, amelyek csak tovább rontották a helyzetet, illetve a nyugat-európai politikai elit nem tett volna meg mindent a békeerőfeszítések ellen.

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy ha sikerül békét teremteni, akkor az európai emberek számon fogják kérni a vezetőiket az elmúlt négy során hozott elhibázott döntéseik miatt, egyebek mellett azért, mert 2022-ben elszabotálták a rendezésről szóló megállapodást.

Ennek kapcsán pedig rámutatott, hogy ha most végre lezárul a háború, akkor rosszabb megállapodással fog lezárulni, mint három és fél évvel ezelőtt történt volna.

„Csak gondoljunk bele, hogy mennyien haltak meg, hogy mennyien menekültek el, mekkora pusztítás történt, hogy mi szenvedésen ment keresztül az európai gazdaság, hogy mennyi pénzt küldött Európa Ukrajnába, hogy mennyi fegyvert küldtek oda, amivel ki tudja, mi lett” – sorolta.

„És ez mind-mind nem kellett volna, hogy megtörténjen, ha 2022 március-áprilisában a nyugatiak nem beszélik le az ukránokat a békemegállapodásról” – tette hozzá a miniszter.

Illetve leszögezte, hogy a nyugat-európai politikusok azért érdekeltek a háború meghosszabbításában, mert addig sem kell szembenézniük a kudarcos intézkedéseik miatti felelősségre vonással.

„Ezért nekünk viszont, akik a békében vagyunk érdekeltek, még hangosabban, még többet és a többi békepártival még szorosabban összefogva kell dolgoznunk” – összegzett.

Biztosak vagyunk abban, hogy az amerikai erőfeszítések végül helyreállítják a békét Európában – jelentette ki a NATO-főtitkár Brüsszelben kedden.

A szövetséges országok külügyminisztereinek szerdai találkozóját megelőzően tartott sajtótájékoztatóján Mark Rutte hangsúlyozta: „Mindannyian azon dolgozunk, hogy az Ukrajna ellen folytatott háború igazságos és tartós békével érjen véget.” A szövetségesek üdvözlik az Egyesült Államok erőfeszítéseit, amelyek e törekvést valósággá tehetik – hangoztatta.

Ukrajna esetleges NATO-tagságával kapcsolatban feltett kérdésre válaszolva Rutte azt mondta: a helyzet az, hogy a NATO-hoz csatlakozáshoz konszenzusra van szükség a tagállamok között.

Ez a konszenzus Ukrajna esetében jelenleg nincsen meg – tette hozzá.

Az Egyesült Államok és Ukrajna tárgyalói floridai találkozójukon tovább finomították azt a dokumentumtervezetet, amelyet korábban Genfben dolgoztak ki – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, hozzátéve, hogy Ukrajna szeretné, ha európai szövetségesei nagyobb szerepet kapnának a folyamatban.

Ukrajnai és amerikai tisztviselők több mint egy hete Genfben vitatták meg az amerikai javaslatokat, majd vasárnap újabb tárgyalásokat tartottak Floridában. Zelenszkij a Facebookon közölte, hogy az Egyesült Államokban tartott tárgyalásokról részletes beszámolót hallgatott meg az ukrán delegációtól.

„A munka a genfi dokumentum alapján folyt, és ezt a dokumentumot finomították tovább” – közölte. Szavai szerint Andrij Hnatov vezérkari főnök „érdemi tájékoztatást adott az amerikai partnereknek a front valós helyzetéről”.

 

„A hírszerzések részvételével megbeszélés zajlott az amerikai féllel az egyes lépések fronton történő megvalósításának kilátásairól, valamint a biztonság garantálásának kérdéseiről az orosz csapásokkal, illetve a megállapodások megszegésével szemben egy tűzszünet esetén”

– tette hozzá.

Zelenszkij hangsúlyozta, hogy az ukrán diplomaták aktívan dolgoznak együtt minden partnerrel annak érdekében, hogy az európai országok, valamint azok az államok, amelyek hajlandók Ukrajnának katonai segítséget nyújtani, érdemben részt vegyenek a döntések kidolgozásában.

„Tájékoztattam a tárgyalóküldöttséget az európai vezetőkkel és Steve Witkoff-fal, az amerikai elnök különmegbízottjával folytatott megbeszélésekről, amelyek előző nap Párizsban zajlottak.

Megállapítottuk, hogy az oroszok máris új dezinformációs kampányokba kezdtek, tekintettel az amerikai féllel tervezett találkozóik előkészítésére”

– írta az elnök.

Közölte, hogy utasította a delegációt tagjait: folytassák a lehető legkonstruktívabb munkát Donald Trump amerikai elnök csapatával, valamint az európai partnerekkel. „Az ukrán hírszerzés továbbítani fogja partnereinknek a rendelkezésünkre álló információkat Oroszország valódi szándékairól, valamint arról, miként próbálja a diplomáciai munkát arra használni, hogy enyhítse a rá nehezülő szankciókat és blokkolja a fontos, közös európai döntéseket” – fűzte hozzá.

Leszögezte:

„Ukrajna teljes komolysággal viszonyul minden diplomáciai erőfeszítéshez: érdekeltek vagyunk a valódi békében és a garantált biztonságban. Pontosan ezt az érdekeltséget kell kifacsarni az orosz félből, és ezt a feladatot csak partnereinkkel közösen lehet megvalósítani”

– mondta az ukrán elnök, akinek szavaival több ukrán politikus sem ért egyet. Vlagyimir Olejnyik volt ukrán parlamenti szerint „Zelenszkij számára ma nem a béketerv, nem Trump tervei, és nem Ukrajna biztonsága a legfontosabb, hanem a saját személyes biztonsága, hogy távozása után ne üldözzék. És természetesen, hogy ne veszítse el azt, amit megszerzett”.

Zelenszkij azt is közölte, hogy Rusztem Umerov főtárgyaló, a nemzetbiztonsági és védelmi tanács (RNBO) titkára, folyamatos kapcsolatban lesz az amerikaiakkal a további találkozók ütemezésének meghatározásához.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.