RETRO RÁDIÓ

Miről tárgyalt Párizsban Macron és Zelenszkij?

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 12. 02. 08:18

Akadályozzák vagy előre viszik a békefolyamatot?

Befejeződött az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák kidolgozása - jelentette be Emmanuel Macron francia elnök hétfőn Párizsban, ukrán hivatali partnerével, Volodimir Zelenszkijjel tartott közös sajtótájékoztatóján.

Macron szavai szerint a közeljövőben "fontos tárgyalásokra" kerül sor amerikai tisztségviselők és azon országok képviselői között, amelyek hajlandók Ukrajnának katonai segítséget nyújtani, hogy "tisztázzák Amerika részvételét ezekben a garanciákban".

A francia elnök - az Interfax-Ukrajina hírügynökség beszámolója szerint - kijelentette, hogy csak Ukrajna folytathat területi tárgyalásokat a háború lezárásával összefüggésben. "Oroszországnak be kell szüntetnie az agressziót. Eddig egyetlen jelét vagy bizonyítékát sem adta ennek. Csakis Ukrajna folytathat tárgyalásokat területi kérdésekről, mert az ő területéről van szó. Nemzetközi jogilag elismert és szuverén területről" - szögezte le Macron. Kiemelte, hogy az Egyesült Államok közvetítő szerepet vállalt, és ő "nagyra értékeli" azt a munkát, amelyet az amerikai csapat Donald Trump elnök vezetésével végez. "De amikor a biztonsági garanciákról beszélünk, akkor nem lehet megvitatni ezeket vagy tárgyalni róluk az ukránok részvétele nélkül" - hangsúlyozta. Hozzátette, hogy elfogadhatatlan mind az "európaiaknak, mind a hajlandók koalíciójának a mellőzése, hiszen ők e garanciák biztosítói".

Macron üdvözölte Ukrajna lépéseit a korrupció elleni küzdelemben, hangsúlyozva, hogy nem fog "előadásokat tartani" Kijevnek ezekről a kérdésekről. "Ukrajnában a felelős szerveket létrehozták és megerősítették, és szabadon végzik munkájukat. A szükséges döntéseket az ukrán tisztségviselők hozták meg"

- emelte ki, megjegyezve, hogy Franciaországban is voltak hasonló botrányok, mint amilyenek Ukrajnában történtek az utóbbi napokban.

A francia elnök szerint "egy demokráciának büszkének kell lennie arra, hogy tudja, miként lehet ezeket a problémákat független igazságszolgáltatási rendszer segítségével kezelni, és hogyan vonható felelősségre minden döntéshozó, bárki is legyen az". "Megjegyzem, hogy Oroszországban soha nem lesz probléma a korrupcióval, és ez komoly aggodalomra ad okot, mert nincs független szerv, amely ezekkel a kérdésekkel foglalkozna" - jelentette ki Macron.

Zelenszkij arra a kérdésre, hogy befolyásolhatja-e a béketárgyalási folyamatot hivatalvezetőjének, Andrij Jermaknak a menesztése, azt mondta: "mindennap fontos döntések születnek, amelyek Ukrajna megerősítésére összpontosítanak. Jermak menesztése ennek egyik példája". Hozzátette, hogy "minden hatással van a tárgyalási folyamatra". "Ami engem illet, egy háborúban álló ország elnöke vagyok, mindennap döntéseket hozok. Ezek különbözőek, túlnyomó részük nagyon bonyolult. A háború kezdete óta hoztam, és továbbra is hozni fogok döntéseket, de kizárólag olyanokat, amelyek Ukrajna megerősítésére összpontosítanak" - fejtette ki Zelenszkij.

Az ukrán elnök szavai szerint az utóbbi két hónapban Oroszország a háború kezdete óta a legnagyobb emberveszteséget szenvedte el Ukrajnában, 25,5 ezer orosz katona halt meg, amit "videófelvételek is igazolnak".

Kijelentette, hogy a Harkiv megyei Kupjanszk város szinte teljesen megtisztult az orosz megszállóktól. "Jelentős sikert értek el katonáink a Kupjanszknál, noha Oroszország azt állítja, hogy elfoglalta a várost. Valójában viszont szinte mindenkit kisöpörtünk ebből a városból"

- idézte az Ukrinform állami hírügynökség Zelenszkijt.

A biztonsági garanciákról szólva az ukrán elnök kijelentette, hogy ezeknek képeseknek kell lenniük megvédeniük Ukrajnát Oroszország esetleges harmadik inváziójától. "Oroszországnak le kell zárnia ezt a háborút, amelyet maga kezdett és mindig folytat. Ez kizárólag az ő háborúja, és Oroszországnak kell pontot tennie az agresszió végére. Közös lépéseink ezt segítik. Ukrajna prioritásai egyértelműek: mindenekelőtt a védelem és a biztonsági garanciák, Ukrajna függetlenségének megőrzésére és szuverenitásunk fenntartására vonatkozó garanciák" - fejtette ki. Hangsúlyozta, hogy "Oroszország már nagyon sokszor szegte meg ígéreteit és minden megállapodást. A béke meghiúsítása Oroszország részéről nagyon könnyű, ezért megbízható biztonsági garanciákra van szükség Ukrajna, az ukránok és mindannyiunk számára".

Emmanuel Macron kedden úgy vélte, hogy orosz részről "jelenleg egyértelműen nincs szándék a tűzszünetre", és úgy vélte, hogy "továbbra is nyomást kell gyakorolni" Oroszországra, hogy tárgyalóasztalhoz üljön.

Az Ukrajnát támogató országok vezetőnek videókonferenciáján "több résztvevő beszámolt a közvetlenül az oroszokkal, elsősorban Vlagyimir Putyin elnökkel folytatott eszmecseréikről" - jelezte a francia államfő.

Ez alapján "jelenleg egyértelműen nincs orosz szándék tűzszünetre" - mondta Macron, hozzátéve, hogy Moszkva "szándékot sem mutatott arra, hogy a megbeszélések után módosított, amerikai, ukrán és európai szakértők részvételével Genfben a múlt hétvégén kidolgozott amerikai tervről tárgyaljon".

A francia államfő a francia sajtó előtt nyilatkozott a kijevi vezetést támogató, úgynevezett tettrekészek koalíciójához tartozó országok vezetőinek videokonferenciája után. A koalíció több mint harminc, főként európai országot foglal magában, amelyek hajlandóak valamilyen módon biztonsági garanciákat nyújtani Kijevnek, ha tűzszünetet vagy békét köt Moszkvával.

Emmanuel Macron elmondta: egyeztetéseket kezdeményeznek az Egyesült Államokkal és a NATO-val, hogy "megbeszéljék a jövőbeli tűzszünet betartásának megfigyelését". Emellett a "biztonsági garanciákkal" kapcsolatban úgy vélte, hogy mindenekelőtt "erős ukrán hadseregre" van szükség. A "genfi megbeszélések megmutatták, hogy nem szabad korlátozni az ukrán hadsereget" - hangsúlyozta, ellentétben az amerikai terv első változatával, amelyet az ukránok és az európaiak azóta igyekeztek módosítani.

Egy munkacsoport is létrejön szerdától a "biztosítási erők" számára, amelyek feladata "az ukrán hadsereg megerősítése" lesz egy orosz-ukrán megállapodás esetén - jelentette be Macron. "Franciaország és Nagy-Britannia fogja irányítani, szoros együttműködésben Törökországgal, amely kulcsszerepet játszik a tengeri kérdésekben, és most először az Egyesült Államok bevonásával" - tette hozzá. A videókonferencián Marco Rubio amerikai külügyminiszter is részt vett.

"A következő napok során nagyon pontosan véglegesítjük mindenki hozzájárulását, és így tudjuk véglegesíteni ezeket a biztonsági garanciákat"

- ígérte meg a francia elnök. Szerinte "ez elengedhetetlen a hiteles béke megkötéséhez és a Oroszországra gyakorolt nyomás fenntartásához is".

Emmanuel Macron ezenkívül jelezte, hogy az orosz befagyasztott vagyonokról szóló döntést "a következő napokban véglegesítik".

Ezek a befagyasztott eszközök a francia elnök szerint "rendkívül fontosak" és "nyomást is jelentenek" Oroszországra.

"A következő napokban a legérintettebb európai országokkal, természetesen az Európai Unióval és az Európai Bizottsággal koordinálva, véglegesítünk egy olyan megoldást, amely biztosítja a finanszírozást, távlatot ad Ukrajnának, de fenntartja ezt a nyomást" - mondta.

Tömeges csapást mért az orosz hadsereg ukrán hadiüzemekre, energetikai létesítményekre és drónraktárakra, valamint elfoglalta a donyecki régióbeli Ivanopillja települést az elmúlt nap folyamán az ukrajnai háborúban - közölte a moszkvai védelmi minisztérium.

A tárca a precíziós fegyverekkel, egyebek között Kinzsal hiperszonikus rakétákkal végrehajtott tömeges csapást az oroszországi polgári célpontok elleni ukrán támadásokra adott válasznak nevezte.

Moszkva szerint a donyecki Pokrovszk (orosz nevén: Krasznoarmejszk) város megsegítése érdekében az ukrán hadsereg kilenc támadással próbálkozott Hrisine felől, és ebben a körzetben összesen mintegy 235 katonát, valamint egyebek mellett hét páncélozott harcjárművet vesztett el.

A keddi hadijelentés szerint az orosz fegyveres erők a hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre tudtak törni, 1345 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan. A tárca az eltalált és megsemmisített katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel az ukrán hadsereget ellátó közlekedési és kikötői létesítményeket, valamint lőszer-, anyagi-műszaki és üzemanyagraktárakat, 23 páncélozott harcjárművet, négy Neptun nagy hatótávolságú irányított rakétát, továbbá 419 repülőgép típusú drónt.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és orosz régiók településeiről is jelentettek kedden ukrán tüzérségi és dróntámadást. A Kaszpi-tengeri Csővezeték Konzorcium (CPC) közölte, hogy károk keletkeztek olajtermináljának adminisztratív épületében Novorosszijszk közelében, ahonnan a Tengiz-Novorosszijszk csővezeték-rendszer egészének működését ellenőrzik Oroszországban és Kazahsztánban, de személyi sérülés nem történt.

A tájékoztatás értelmében a külső kikötőberendezéseknél a rakománykezelési műveleteket felfüggesztették. A Zaporizzsja megyei Enerhodar központjában egy ifjúsági kulturális létesítmény, a Kurszk megyei Lgovban pedig több lakóépület rongálódott meg.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.