
Erdély hazavár!
Indul az RMDSZ programja.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke egy karácsonyi reklámfilm bemutatásával bejelentette az Erdély hazavár program elindítását, amellyel a párt gyakorlati segítséget akar nyújtani az erdélyi származású, de jelenleg külföldön élő fiatalok, fiatal családosok, kint tanulók, dolgozók és szépkorúak hazatéréshez- írja a hirado.hu.
„Világszerte több százezer erdélyi magyar él, akik ma is a mi közösségünk tagjai: továbbra is hozzánk tartoznak, rájuk számít az RMDSZ a jövő építésében. Az Erdély hazavár program őket köti össze a szülőfölddel, őket hívja haza” – írja honlapján közzétett közleményében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), melyben emlékeztetnek, hogy jövő márciustól már nyolc európai országból érkezhetnek a marosvásárhelyi repülőtérre utasok, Angliától egészen Németországig, ami segíti a program sikerét.
A közel háromperces karácsonyi kisfilm mellett – melyben egy családanya az ünnepi vacsorát követően jelenti be, hogy hazaköltöznek Erdélybe – egy, a program számára honlappal is szeretnék segíteni a motiváció növelését. Az Erdélyhazavár.ro oldalon először egy rövid konzultációs ív várja a külföldön élő erdélyi magyarokat.
Az RMDSZ arra kéri őket, mondják el, mi segítené és mi akadályozná a hazajövetelüket, annak érdekében, hogy pontosan megérthessék az igényeket, a félelmeket és a reményeket a hazautazással kapcsolatban.
Alternatív megoldásként telefonos elérhetőséget is biztosítanak, amelyen keresztül jelezni lehet, hová szeretne hazatérni az érintett, illetve milyen támogatásra van szüksége. Az RMDSZ vállalja, hogy összeköti őket az adott település polgármesterével és önkormányzatával, valamint a hazaköltözés folyamatát az első kérdésektől az első konkrét lépésekig végigkíséri.
És hogy miért érdemes hazatérni az erdélyi magyaroknak? Közleményükben a következőképp fogalmaztak:
„Erdély ma is tud valamit, amire egyre nagyobb szükség van a világban: biztonságot és otthonosságot ad. Ez a szülőföldünk, itt ismerjük a nyelvet, az utcákat, az embereket. És közben mindenki láthatja, mennyit változott ez a vidék. Az elmúlt évtizedekben kórházak, iskolák, bölcsődék, új városrészek épültek, terek újultak meg. Településeink arca jó értelemben változott meg: rendezettebb, élhetőbb, több esélyt adó hely lett Erdély”
– írták, majd hozzátették: „Erdély mindig az a hely lesz, ahová haza lehet jönni. Erdély mindig hazavár!”
Az RMDSZ a Kárpát-medence legsikeresebb politikai innovációja volt az elmúlt 35 évben – és annak is kell maradnia, ehhez pedig a szövetségnek meg kell újulnia. „Nem elég őrizni, amit elértünk, tovább is kell építeni” – hangsúlyozta korábban Kelemen Hunor szövetségi elnök az erdélyi Zsukiménesen, az RMDSZ 17. kongresszusán.
Az erdélyi magyar érdekvédelmi szervezet kongresszusa több mint ezer küldött részvételével, a megújulás jegyében zajlik. Kelemen Hunor bejelentette: a szövetség létrehozza a stratégiai igazgatói tisztséget, melyet Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, az Országos Önkormányzati Tanács elnöke tölt be, aki már elkezdett dolgozni. A tisztségben az RMDSZ közép- és hosszútávú céljainak kidolgozásában, követésében és kommunikálásában segít, összehangolja a politikai, szervezetépítési és közösségszervezési munkát és segíti a 2028-as választási évre való felkészülést.
„Korszakhatáron állunk” – mondta politikai beszámolójában a szövetségi elnök, aki szerint ezért egyrészt az a feladat, hogy megemlékezzenek az elmúlt 35 évről, hogy tanuljanak belőle, valamint beszéljenek a jövőről, az előttük álló feladatokról.
Felidézte, hogy 35 éve „egy megtépázott közösség állt a diktatúra romjai között”, ekkor született meg az RMDSZ.
„Harmincöt év alatt voltak komoly sikereink, voltak kudarcaink, de minden mélypont után felálltunk, és mindig erősebben folytattuk az építkezést. Mint a fa, amelyet megtépáz a szél, de gyökerei mélyre kapaszkodnak, és minden vihar után új hajtásokat hoz. Ez a mi történetünk: gyökerek és új hajtások”
– húzta alá.
Kiemelte a reziliencia fontosságát, mely az RMDSZ-ben „nem egy elvont politikai fogalom”. „Ma, 35 év után, büszkén mondhatjuk, hogy igen, reziliens közösség vagyunk. Olyan közösség, amelyet nem törtek meg sem a történelmi viharok, sem a politikai széljárások. Olyan közösség, amely soha nem adta fel és nem adja fel. Olyan közösség, amely minden új nemzedéknek át tudta adni a hitet: érdemes itt élni, érdemes a szülőföldön dolgozni, családot alapítani” – mondta.
Kitért az elmúlt évtizedek eredményeire, és beszélt a jövő kihívásairól is, amikor alkalmazkodni kell a világ gyors változásaihoz. Hangsúlyozta:
„az erdélyi magyarság nemcsak túlélő közösség, hanem újjáépítő közösség is, mely mindig meg tudott újulni, minden nehézség után újra talpra tudott állni”.
A szövetség hatalmas erényének nevezte, hogy megőrizte egységét, bár kívülről és belülről is próbálták szétszakítani. „És amíg egységben maradunk, addig van erőnk, van jövőnk. Az egység nem csupán politikai eszköz, hanem életbiztosítás a magyar közösség számára” – húzta alá.
Hangsúlyozta: olyan erős hálózatokat kell építeni, működtetni, amelyek széltében és hosszában, földrajzilag és társadalmilag, szellemileg, kulturálisan és korosztályól függetlenül át- és átszövik az erdélyi romániai magyar közösséget, mivel az erős hálózatok, megtartanak és az építkezés forrásai is lehetnek. „A szervezeti megújulás azt jelenti, hogy minden nap visszavisszük a józan ész politikáját az emberek közé. Közelebb lépünk, többet hallgatunk, gyorsabban reagálunk” – mondta.
Kitért a parajdi bányakatasztrófára is, mint a közösség számára „fájó sebről”, melyet „látszólag a természet ejtett”, de mely mögött megfogalmazása szerint „az emberi hanyagság és közöny áll”. Hozzátette: a közösség összefogott a bajban, mindenki a maga lehetőségei szerint segített. A felelősségrevonást sürgetve közölte:
„a mi közösségünk nem fog belenyugodni abba, hogy következmények nélküli országban éljünk”.
A kormányzásról szólva közölte: a nehéz, szinte megoldhatatlannak tűnő gondok ellenére az RMDSZ azért vállalta, hogy kormányra lép, mert felelősséggel tartozik közösségéért, nem hagyhatja, hogy mások döntsenek a magyar iskolák, települések, családok sorsáról.
Aláhúzta:
az RMDSZ számára létkérdés, hogy a magyar önkormányzatok, közösségi intézmények biztonságban legyenek.
„Nekünk minden nap ki kell mondanunk, és ki is mondjuk, hogy a helyi közösségek jövőjét nem lehet kizárólag Bukarestből eldönteni” – mondta, majd közölte: a koalícióban az RMDSZ a garancia, hogy a magyar közösség és annak intézményei nem lesznek a válságkezelés járulékos áldozatai.
Kelemen Hunor beszélt a már elkezdett reformokról, az állam, oktatás, egészségügy reformjáról. Kijelentette: úgy kell építeni tovább Erdélyt és az országot, hogy abban jó legyen magyarnak lenni, családot alapítani, tanulni és dolgozni.







