1°C
7°C

Viktória névnapja

RETRO RÁDIÓ

Elképesztő flotttát épít Donald Trump

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 12. 23. 15:58

Soha nem látott méretű hadihajók.

Soha nem látott méretű hadihajókból álló amerikai flotta építését jelentette be Donald Trump elnök hétfőn.

Floridai rezidenciáján tartott tájékoztatóján azt mondta, hogy az "Arany Flotta" a távlati célok szerint 20-25 hajóból áll majd, két vízi jármű építésére már engedélyt adott, a munka pedig azonnal megkezdődik.

Az elnök hangsúlyozta, hogy a meglévő hadihajók kiöregedőben vannak, kezdenek elavulni, és hozzátette: sürgős szükség van az új eszközökre. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az amerikai haditengerészet 1994 óta nem bővült harci egységekkel.

Donald Trump megfogalmazása szerint az új hadihajók "százszorosan erőteljesebbek lesznek, mint bármely hajó, ami valaha is épült".

A célokat tekintve az elnök közölte, hogy az első két, 30-40 ezer tonnás vízi jármű megépítésére körülbelül két és fél évet szán, azokat a legmodernebb fegyverzettel szerelik fel, így hiperszonikus rakétákkal, nagy erejű lézerrendszerrel, a jelenleg fejlesztési fázisban lévő nukleáris töltet szállítására alkalmas tenger alatti cirkálórakétákkal, valamint a legmodernebb védelmi rendszerrel.

Arra a kérdésre, hogy az új hadihajók megépítésének célja Kína egyre növekvő haditengerészeti kapacitásának ellensúlyozása-e, Donald Trump azt felelte: nem csupán Kína ellensúlyozásáról van szó, hanem "mindenkiéről".

Az Egyesült Államok haditengerészete jelenleg 294 hadihajót üzemeltet, míg Kína teljes flottája 370 hadihajóból áll.

Az Egyesült Államok amerikai katonák állomásoztatását lehetővé tevő keretmegállapodást kötött Paraguay-jal hétfőn.

Az amerikai erők jelenlétének jogalapját megteremtő kétoldalú szerződést Marco Rubio amerikai és Ruben Ramirez paraguayi külügyminiszter írta alá Washingtonban. A két politikus egyaránt méltatta a dokumentumot, amely szerintük újabb lépést jelent a kétoldalú kapcsolatok terén és erősíti a már jelenleg is kiterjedt, terrorizmus- és kábítószerkereskedelem-ellenes együttműködést.

Szintén hétfőn Trinidad és Tobago kormánya engedélyt adott arra, hogy amerikai katonai repülőgépek tranzit céljából használják az ország repülőtereit a következő hetekben.

A karibi ország külügyminisztériumának közleménye szerint Trinidad és Tobago elkötelezett az együttműködés mellett az Egyesült Államokkal a térség biztonsága érdekében. Az állásfoglalás egyben azt is hangsúlyozza, hogy amerikai részről logisztikai célú lehet a repülőterek igénybe vétele.

A bejelentéssel egy időben Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban újságírók előtt megismételte szándékát arra, hogy a Venezuelában működő kábítószerkereskedők ellen szárazföldi műveletet rendeljen el. Az elnök szavai szerint az elmúlt három hónapban a karibi térségben, elsősorban Venezuela partjainál végrehajtott amerikai tengeri rajtaütések révén 94 százalékkal sikerült visszavetni az Egyesült Államokba irányuló tengeri drogcsempészetet.

A Trump-adminisztráció álláspontja szerint a venezuelai kábítószer-előállítás és -kereskedelem a Nicolas Maduro vezette rezsim jóváhagyásával zajlik.

Nicolas Maduro venezuelai elnök számára hétfőn Alekszandar Lukasenka fehérorosz elnök menedéket ajánlott fel. A kelet-európai államfő a Newsmax amerikai hírtelevíziónak adott interjúban azt hangoztatta, hogy adott esetben szívesen látják Nicolas Madurot Minszkben, ám hangsúlyozta, hogy erről egyelőre nem tárgyaltak.

Az amerikai hadsereg újabb feltételezett kábítószercsempész hajót semmisített meg a Csendes-óceán keleti medencéjében szerdán – jelentette be az amerikai haderő déli parancsnoksága (SOUTHCOM).

A közlemény szerint a jármű fedélzetén négyen tartózkodtak, őket kábítószer-terroristának minősítették. A támadásban valamennyien meghaltak. A katonai akció nemzetközi vizeken, egy sűrűn használt kábítószercsempész útvonalon történt.

A bejelentés alapján a műveletet Pete Hegseth védelmi miniszter hagyta jóvá, miután a hírszerzés megerősítette a hajó rendeltetését, és megállapította, hogy a jármű egy külföldi terrorszervezetnek nyilvánított csoporthoz tartozik.

Az Egyesült Államok hadserege szeptember eleje óta mintegy 20 feltételezett csempészjárművet semmisített meg, megölve mintegy 90 embert.

Donald Trump amerikai elnök tömegpusztító fegyverré nyilvánította a törvénytelen úton előállított fentanilt és alapösszetevőit hétfőn.

Az elnök a Fehér Házban tartott nyilvános eseményen írta alá rendeletét, amelynek nyitómondata megállapítja, hogy "a törvénytelen úton előállított fentanil közelebb van a vegyifegyverhez, mint a kábítószerhez".

A jogszabály szerint a fentanilt elsősorban szervezett bűnözői hálózatok állítják elő és terjesztik, ami fenyegetés az Egyesült Államok nemzetbiztonságára, valamint táplálja az amerikai kontinensen, így az Egyesült Államok határainál a törvényen kívüli állapotokat.

Az elnöki rendelet a tömegpusztító fegyver megjelölést azzal támasztja alá, hogy a vegyi anyagnak már két milligramja halálos adagot jelent, és ennek következtében a túladagolás "amerikaiak százezreinek halálát okozta".

Az elnöki dokumentumban szereplő tömegpusztító fegyver megjelölés a "törvénytelen úton előállított fentanilra" vonatkozik, ami azt takarja, hogy az Egyesült Államok szabályozott anyagokról szóló törvényének rendelkezéseibe ütköző módon állítják elő és terjesztik.

A kábítószerként használt fentanilt nagy mennyiségben csempészik az Egyesült Államokba főként Mexikó és részben Kanada felől, az alapösszetevők jórészt Kínából származnak.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.