
Ali baba lemondása csak látszatintézkedés Kijevben?
El akarják fedni a botrányt?
Az orosz külügyi szóvivő, Marija Zaharova szerint Andrij Jermak távozása nem több, mint újabb trükk a nemzetközi közvélemény manipulálására. Zaharova élesen bírálta a kijevi vezetést és Zelenszkij kabinetjét a nemzetközi bűnözők közé sorolta- írta a Magyar Nemzet.

Zaharova figyelmeztet: Jermak lemondása csupán látszatintézkedés Forrás: AFP
Zelenszkij volt főtanácsadója, a korrupciós botrányba keveredett Andrij Jermak pénteken hivatalosan is benyújtotta lemondását. A döntést követően az ukrán elnök elfogadta a lemondást, miközben a korrupcióellenes hatóságok korábban házkutatást tartottak a politikus lakásában és irodájában. Jermak megerősítette, hogy a nyomozati intézkedések megtörténtek. A hivatalos indoklás szerint a lépés a belső korrupció feltárását szolgálja, ám Moszkva szerint mindez csupán látszatintézkedés.

Ez csak egy újabb PR-húzás. A kijevi rezsim levág egy homokzsákot, hogy ez a léggömb véglegesen ne zuhanjon le
– nyilatkozta Zaharova, akit a TASZSZ hírügynökség idézett. Az orosz diplomata szerint a lépés nem a lemondásról szól, hanem arról, hogy az egész ukrán vezetést felelősségre kell vonni:
Nem csak a belföldi bűncselekményekért, amiért ellopták az ukránok pénzét, hanem nemzetközi bűnözőkként is
– mondta Zaharova, hangsúlyozva, hogy az ukrán rendszer szereplői „nemzetközi” bűnözők.
Az orosz külügyi szóvivő egyértelmű üzenetet küldött: Moszkva szerint a kijevi vezetés látszatintézkedései nem fedik el a valóságot, és a nemzetközi közösségnek is ítéletet kell mondania a rezsimről.
Az ukrán belpolitikában Jermak pozíciója régóta kényes volt. Zelenszkij mellett kulcsszerepet játszott a nyugati támogatások és a háborús finanszírozás koordinálásában, miközben a korrupcióellenes vizsgálatok sorra tárták fel a kormányzati visszaéléseket. A házkutatások és a lemondás kombinációja azonban sok elemző szerint inkább politikai PR, semmint valódi elszámoltatás. Az orosz külügy reakciója csak tovább erősítette ezt a feltételezést.

Jermak menesztése a bukás előszobája
Volodimir Zelenszkij elnököt és bizalmasait, különösen Andrij Jermakot évek óta gyanakvás veszi körül Ukrajnában. A kritikusok hatalmi monopolizálással, az intézmények ellenőrzésével és a korrupcióellenes szervek befolyásolásának kísérletével vádolták őket. Most Jermak – a sokak szerint „társelnökként” működő kabinetfőnök – megbukott egy százmillió dolláros korrupciós botrány árnyékában, így a kijevi hatalmi szerkezet alapjai rengtek meg.
Kevesen hiszik el, hogy Jermak, Mindics és más, korrupciós ügyekkel érintett vezetők az elnök tudta, beleegyezése vagy akár közvetlen részvétele nélkül működhettek volna.
Kijevben arról is egyre hangosabban beszélnek, ki veheti át az ország irányítását, ha Zelenszkij helyzete végleg tarthatatlanná válik.

Jermak üzent
A volt tanácsadó tegnap a The Postnak küldött üzenetében közölte:
A frontra megyek, és felkészültem minden megtorlásra. Őszinte és tisztességes ember vagyok.
Azt is hozzátette, lehetséges, hogy már nem fogad több hívást, s bár nem árulta el, mikor és hogyan készül a harctérre, jelezte:
2024. február 24-én Kijevben voltam… Talán még újra látjuk egymást.
Razzia, lemondás, félbeszakadt tárgyalások
Mint ismert, a kijevi hatóságok Jermak lakásán tartottak házkutatást, majd a tanácsadó benyújtotta lemondását. Mindez közvetlenül azelőtt történt, hogy találkozott volna az amerikai delegációval az orosz–ukrán háború lezárását célzó tárgyalások folytatásáról. A volt tanácsadó vezette (volna) a kijevi küldöttséget az ukrán béketervről szóló egyeztetéseken, de így módosításokra volt szükség a delegációban.
A razzia az után indult, hogy a korrupcióellenes felügyelet 15 hónapig vizsgálódott az úgynevezett Midász hadművelet keretében, amely szerint Enerhoatom-beszállítókat kényszeríthettek 10–15 százalékos „jutalékok” fizetésére. A nyomozók szerint a rendszer működtetői mintegy százmillió dollár fölött rendelkezhettek.
Jermak menesztését az a korrupciós botrány előzte meg, amelyben nyomozók házkutatást tartottak nála, miután felmerült, hogy köze lehet a Timur Mindics ukrán üzletember köré szerveződő visszaélésekhez. Ami azért nem meglepő, mert Mindics Zelenszkij üzlettársa volt.
Emiatt többen is kormányzati érintettséget sejtenek az energetikai szektort behálózó korrupciós rendszerben. A nyomozati iratok szerint a Mindicshez köthető hálózat végső kedvezményezettje Jermak lehetett, akit a dokumentumokban „Ali babaként” emlegettek. A szakértők ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy Jermak bukásával még nem ért véget a korrupciós botrány.
Nagy bajban Zelenszkij: még több változás várható az ukrán politikában
Artem Bronzsukov, a Politika Analitikai Központ igazgatóhelyettese egy külföldi lapnak elmondta, hogy ugyan még korai lenne konkrét következtetéseket levonni, de arra számít, hogy az elnöki hivatal több posztján is változások következnek. Az viszont már most valószínűsíthető, hogy Olekszij Kuleba Ukrajna újjáépítéséért felelős miniszterelnök-helyettese és Ukrajna közösségeinek és területeinek fejlesztéséért felelős minisztere lemond posztjáról.
Eközben pedig javában zajlanak az egyeztetések arról, ki veheti át Jermak helyét. A lehetséges utódok között Pavlo Palisa, Julija Szviridenko, Mihajlo Fedorov, Denisz Smihal és Kirilo Budanov neve is felmerült.
A politikai földindulás azonban érzékeny időszakban érte Ukrajnát: az amerikai elnök elszántan törekszik az orosz–ukrán háború lezárására, és Washington már egy 28 pontos béketervet is letett az asztalra, amely ukrán területi engedményeket tartalmaz. Bár Zelenszkij korábban arról beszélt, hogy méltányos békére törekszik, a körülötte kialakuló botrány könnyen gyengítheti tárgyalási pozícióját.






