
A lengyeleket és a magyarokat rendkívüli barátság köti össze, amelyet ápolni kell
Erről beszélt a lengyel politikus.
A lengyeleket és a magyarokat a térség viszonylatában egyedülálló barátság köti össze, amelyet ápolni kell - jelentette ki az utóbbi időben külföldön, ezen belül Magyarországon élő Zbigniew Ziobro lengyel ellenzéki képviselő, volt igazságügyi miniszter kedden a Radio Wnet lengyel konzervatív csatornának.
A terjedelmes interjúban Ziobro arra is kitért, hogy minap Európa több országában, ezen belül Belgiumban és Magyarországon is megfordult az ellene folytatott lengyelországi ügyészségi eljárás miatt.
Elmondta, nagy benyomást tett rá a magyarok barátsága a lengyelek iránt. "Ők talán még jobban érzik ezt a barátságot, mint mi, nagyon mély náluk a történelmi kötelékek tudata" - fogalmazott Ziobro.
Ez azzal is összefügg, hogy Orbán Viktor miniszterelnök "különös fontosságot tulajdonít" ennek a hagyománynak - mondta Ziobro, hozzátéve:
a magyar kormány történelempolitikája figyelemre méltó, a lengyeleknek "van kitől tanulniuk ebben a tekintetben".
Ziobro több részletben is felidézte Magyarország segítségét az 1920-as lengyel-bolsevik háború során, ezen belül azt, hogy Teleki Pál egykori miniszterelnök döntésére magyar lőszert szállítottak a harcoló lengyeleknek.
A lengyel politikus arra is utalt, hogy második miniszterelnöki hivatali időszakában, 1939 szeptemberében Teleki elutasította Hitler felkérését, és nem engedte át Magyarországon a Lengyelország elleni támadásra készülő német csapatokat.
"Ezek szép baráti gesztusok" - húzta alá Ziobro, hozzáfűzve: "nincs sok barátunk a szomszédságban, igazából Magyarországon kívül nincsenek ilyen történelmi kapocsok köztünk és a környező országok között". Ezt érdemes emlékezetben tartani, és "ápolni ezeket a kapcsolatokat, nemcsak a mai perspektívából" - hangsúlyozta Ziobro.
Ziobrót Lengyelországban hivatali visszaéléssel és kötelességmulasztással, összesen 26 rendbeli bűncselekménnyel gyanúsítják, amelyekért összesen 25 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. Az ügyészség szerint az előző, a Jog és Igazságosság párt vezette kormány idején igazságügyi miniszterként a tárca munkatársaiból is álló "szervezett bűnözői csoportot hozott létre és irányított".
A lengyel parlamenti többség novemberben hagyta jóvá Ziobro képviselői mentelmi jogának felfüggesztését, és hozzájárult az esetleges letartóztatásához is. Az ügyészség ezt követően kezdeményezte Ziobro három hónapos előzetes letartóztatását.
A bíróság hétfőn döntött volna ebben a kérdésben, a tárgyalást azonban január 15-re elnapolták.
Az ügyészség ugyanis nem továbbította a törvényszékhez a teljes bizonyítóanyagot, ezen belül a titkosított dokumentumokat. Ziobro ügyvédje szerint ezen iratok tartalma a védence mellett szól. A bíróság elfogadta ezt az érvelést, amikor a tárgyalást elnapolta.
Érvénytelenítették a Lengyelországban több bűnügyben meggyanúsított, külföldön élő Zbigniew Ziobro ellenzéki képviselő, volt igazságügyi miniszter polgári útlevelét - közölte kedden Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.
"Zbigniew Z. útlevele érvényét veszítette Mariusz Frankowski mazóviai vajda döntéséből, az államügyészség kezdeményezésére" - áll Kierwinski keddi X-bejegyzésében. "Senki sem menekülhet a felelősségre vonás elől" - tette hozzá a miniszter.
Ziobro parlamenti képviselőként diplomáciai útlevéllel is rendelkezett, amelyet a lengyel ügyészség kezdeményezésére novemberben érvénytelenített Radoslaw Sikorski külügyminiszter. A politikus a lengyel személyi igazolvánnyal viszont továbbra is szabadon mozoghat a schengeni övezet országaiban.
Az ügyészség azután kezdeményezte Ziobro útlevelének érvénytelenítését, hogy a politikus október végén kiutazott Lengyelországból, és nem jelenik meg az ügyészségi kihallgatásokon, amelyek az ellene indított bűnügyi eljárással függenek össze. Ziobro novemberben Magyarországon tartózkodott, de megjelent Brüsszelben is. A politikus felesége Belgiumban dolgozik, és Ziobro belgiumi orvosok kezelése alatt áll rákbetegsége miatt.
Zbigniew Ziobrót Lengyelországban hivatali visszaéléssel és kötelességmulasztással, összesen 26 rendbeli bűncselekménnyel gyanúsítják, amelyekért összesen 25 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. Az ügyészség szerint az előző, a Jog és Igazságosság (PiS) párt vezette kormány idején igazságügyi miniszterként a tárca munkatársaiból is álló "szervezett bűnözői csoportot hozott létre és irányított".
A lengyel parlamenti alsóház november elején hagyta jóvá Ziobro képviselői mentelmi jogának felfüggesztését, és hozzájárult az ellenzéki képviselő esetleges letartóztatásához is. Az ügyészség november közepén kezdeményezte Ziobro három hónapos előzetes letartóztatását, hivatalosan a bíróság december 22-én dönt ebben a kérdésben.
A PiS politikusai többször abszurdnak nevezték a Ziobróval szembeni gyanúsításokat. Maga Ziobro több alkalommal hangsúlyozta: visszatér hazájába, ha esélye lesz igazságos perre, amelyre a jelenlegi lengyel bírósági rendszer nem ad garanciát.
Törölték Lengyelországban az európai elfogatási parancsot Marcin Romanowski, volt igazságügyminiszter-helyettes ellen, aki erős szavakkal reagált a döntésre.

Marcin Romanowski, Lengyelország korábbi igazságügyi miniszterhelyettese közösségi oldalán reagált a varsói kerületi bíróság azon döntésére, mely törölte az ellene irányuló európai elfogatási parancsot.
Emlékezetes, hogy
az Interpol nemzetközi rendőri együttműködési szervezet már áprilisban elutasította a körözés életbe léptetését.
A Magyar-Lengyel Szabadság Intézetének vezetője Facebook-oldalán idézte azokat a megállapításokat, amelyek az ellene kiadott európai elfogatóparancsot megsemmisítő bírósági határozatban szerepelnek:
- „Tusk kormányzása alatt Lengyelország egy »kriptodiktatúra« lett.
- A jelenlegi igazságügyi miniszternek »szégyenletes kijelentései« vannak.
- »Politikai üldözés«.
- »Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának megsértése«.
- »Az emberi jogok és az alkotmányos rend nyilvánvaló megsértése, ami civilizált államban példátlan«”.
„Ezek nem újságírói szlogenek vagy politikai túlzások. Ezek jogilag megalapozott megállapítások, amelyek egy, ellenem kiadott európai elfogatóparancsot megsemmisítő bírósági határozatban szerepelnek” – hangsúlyozta.
„Egy tapasztalt, a végrehajtó hatalomtól független bíró pontosan ezekkel a szavakkal írta le a Tusk-kormány tevékenységét a Justice Fund ügyben” – húzta alá a tavaly december óta Magyarországon tartózkodó lengyel politikus.
Marcin Romanowski arra is kitért, hogy ez a döntés súlyos csapást mér Tusk társainak Zbigniew Ziobro – a volt igazságügyi miniszter és a lengyel konzervatív ellenzék egyik vezető alakja – letartóztatásáról szóló döntése előtt.







