
Zelenszkij Európa megtámadásával fenyeget
Szerinte az oroszok erre készülnek.
Oroszország növeli hadiipari létesítményeinek termelését, és egy nagy háborúra készül az európai kontinensen 2029-től vagy 2030-tól – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön a Telegramon, hangsúlyozva, hogy nagyobb nyomást kell gyakorolni emiatt Oroszországra.
„Figyelembe véve a harctéri helyzetet, nem látjuk, hogy Oroszország meg akarna állni. A probléma az, hogy amikor az orosz hadiiparra tekintünk, azt látjuk, hogy növelik a termelésüket, és (…) folytatni akarják ezt a háborút” – emelte ki az államfő. Ugyanakkor meggyőződése szerint, ha erőteljes nyomás nehezedik Oroszországra, az oroszoknak szünetre lesz szükségük. Hangsúlyozta: el kell gondolkodni azon, miként lehet most, Ukrajnában megállítani az orosz erőket.
„Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy csökkentsük a képességeiket. Nem szabad pénzt adni nekik, amelyet még mindig az energiahordozókból szerezhetnek, és nem szabad fegyvert adni nekik” – vélekedett Zelenszkij.
A Bloomberg hírügynökségnek adott interjúban – amelyet az UNIAN hírügynökség szemlézett csütörtökön – az elnök elismerte, hogy súlyos a helyzet a Donyeck megyei Pokrovszkban, és kijelentette, hogy a csapatok kivonásáról szóló bármilyen döntést a helyszínen lévő katonai parancsnokságnak kell meghoznia. „Senki sem kényszeríti őket arra, hogy a romokért haljanak meg. Támogatni fogom a katonáinkat, különösen az ott szolgáló parancsnokokat abban, ahogyan képesek maradjanak ellenőrzés alatt tartani a helyzetet. Máskülönben ez túlságosan nagy áldozat lenne nekünk. Számunkra a katonák élete a legfontosabb” – mondta.
Szavai szerint Oroszország azért törekszik Pokrovszk elfoglalására, hogy meggyőzze Donald Trump amerikai elnököt az ukrán csapatok kivonásának szükségességéről Donyeck és Luhanszk megyékből, leszögezte viszont, hogy ez nem fog megtörténni.
„Nem hagyhatjuk el Ukrajna keleti részét. Ezt senki sem értené meg, az ukrajnai emberek sem, Ami pedig a legfontosabb, senki sem tudja garantálni, hogy miután elfoglalnak egy-egy települést, nem fognak tovább nyomulni. Nincs visszatartó erő” – fejtette ki.
Emellett hangsúlyozta, hogy az orosz csapatoknak „nincs is akkora erejük”, és az ukrán energiarendszert veszik célba, hogy tavaszig engedelmességre kényszerítsék Ukrajnát. „Tudják, hogy amint az energetikai tényező eltűnik, nem marad számukra más erős eszköz” – jegyezte meg.
Zelenszkij egyúttal kiemelte, hogy Ukrajna „nyitott marad a tárgyalásokra az oroszokkal” a tűzszünet elérése érdekében. „Ha valóban be akarják fejezni a háborút, vagy akár készek erre, akkor diplomáciai útra kell lépniük” – szögezte le.
Az ukrán elnök csütörtökön a Zaporizzsja megyei frontszakaszra látogatott, ahol biztonsági értekezletet tartott a katonai vezetéssel a déli front helyzetéről. „A zaporizzsjai régióban tett munkalátogatásom során a fő figyelem a déli hadihelyzetre, a dandárok és ezredek feladataira, valamint Rivnopillja térségében a helyzet stabilizálását célzó katonai és személyzeti intézkedésekre irányult” – közölte a Telegramon. Hozzátette: felkereste a 65. ukrán önálló gépesített dandár parancsnoki állását is, amely a 17. hadtest részeként az orihivi irányban védekezik.
Oroszország mintegy 430 drónt és 18 rakétát indított Ukrajna ellen, a támadás fő iránya Kijev volt; ezen felül péntek reggel az oroszok Cirkon hiperszonikus rakétát vetetek be Szumi megye ellen - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegramon.
"Az éjszaka óta dolgoznak a sürgősségi szolgálataink az orosz csapások helyszínein. Aljas támadás volt. A jelenlegi információk szerint több tucat sérültről tudunk, köztük gyermekekről és egy várandós nőről. Sajnos négy ember meghalt. Részvétem a hozzátartozóknak" - írta az államfő.
Zelenszkij szerint ez olyan támadás volt, amelyet kifejezetten úgy terveztek meg, hogy a lehető legnagyobb kárt okozzák a polgári lakosságnak és infrastruktúrának. "Csak Kijevben több tucat lakóépületben keletkeztek károk. Egy Iszkander rakéta törmelékei megrongálták Azerbajdzsán nagykövetségét. A támadás fő iránya Kijev volt, de csapás érte a Kijev, Harkiv és Odessza megyét is. Előzetes adatok szerint reggel az oroszok Cirkon rakétát vetettek be Szumi régióban" - tette hozzá.
Zelenszkij kiemelte, hogy az ukrán erők sikeresen alkalmazták a Patriot légvédelmi rakétarendszereket a védekezésben, orosz rakétákat semmisítettek meg az éjszakai támadás során.
"Működésbe léptek a Patriotjaink és néhány más rendszer is, és ma éjszaka 14 orosz rakétát sikerült hatástalanítani, köztük két aeroballisztikus és hat ballisztikus orosz rakétát. A jövőben tovább fogjuk erősíteni ezt a légvédelmi komponensünket olyan rendszerekkel, amelyek képesek ballisztikus rakéták megsemmisítésére" - emelte ki Telegram-bejegyzésében.
"Oroszország folytatja a terrort az ukrán városok, és kifejezetten a polgári infrastruktúra ellen" - hangsúlyozta Zelenszkij.
Az orosz hadsereg rakétákkal és drónokkal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra, többen meghaltak, több tucatnyian megsebesültek és komoly károk keletkeztek - jelentették katonai és helyhatósági források jelentései alapján ukrán hírügynökségek és hírportálok.
Kijevben az eddigi adatok szerint három ember meghalt és legkevesebb kéttucatnyian megsebesültek az éjszakai rakétákkal és drónokkal végrehajtott légitámadás következtében, 9 városkerületben 30 többszintes lakóház rongálódott meg - jelentette az Unian hírügynökség Vitalij Klicsko polgármester, valamint a rendőrség Telegram-bejegyzéseire hivatkozva. Egészségügyi létesítményekben, tömegközlekedési eszközökben, irodákban, üzletekben és járművekben is károk keletkeztek.
Az állami katasztrófavédelmi szolgálat jelentése szerint Pogyilszkij kerületben egy lakóház 15. emeletébe csapódott egy támadóeszköz, 13 embert sikerült kimenteni. A Dnyiprovszkij kerületben egy ötszintes épület földszintjén lévő két lakásban keletkezett 50 négyzetméteres tüzet oltottak el a katasztrófavédők, innen 17 embert evakuáltak. Ugyanebben a városrészben egy toronyház felső, 19. - 21. emeleteinek lakásai részben megsemmisültek.
Tűz ütött ki egy többemeletes épület 7. szintjén a főváros Desznyanszkij kerületében. A tűzoltók a megfékezték a lángokat, a tűz által érintett lakásokból 9 embert kimentettek, 50 másikat pedig evakuáltak az épületből. A mentési munkálatok jelenleges tartanak.
Kijev megyét is kombinált légicsapás érte, 6 ember, közöttük egy gyerek megsebesült - idézte az Unian hírügynökség Mikola Kalasnyik katonai kormányzó Telegramon közzétett bejegyzését. A térség öt járásában jegyeztek fel pusztításokat. Magánházak, raktárak és ipari létesítmények, valamint polgári járművek is megrongálódtak.
Odessza megye déli részén orosz hadsereg éjjel drónokkal támadott meg több energetikai létesítményt - jelentette Oleh Kiper katonai kormányzó a Telegramon. A támadásokban egy ember megsebesült.
Ukrajnai háború - Ukrán vezérkar: több tucatnyi orosz célpontra mértek csapást az ukrán erők
Ukrán egységek csapásokat mértek csütörtökre virradó éjjel több tucatnyi célpontra Oroszországban, valamint Ukrajna orosz megszállás alatti területein; a támadások során egyebek között ukrán gyártmányú Flamingó rakétákat is bevetettek - közölte az ukrán fegyveres erők vezérkara.
A jelentés szerint az orosz megszállás alatt lévő Krímben találat érte a Tengeri Olajterminál nevű kőolajtermék-tároló vállalatot, továbbá egy helikopterparkolót, valamint drónok tárolási és előkészítési helyszíneit a Kirovszke katonai légibázison, továbbá egy légvédelmi radarállomást Jevpatorija térségében.
"Az ideiglenesen megszállt Zaporizzsja megyében találat érte a Bergyanszk térségében lévő olajraktárt, valamint az orosz megszállók 5. egyesített hadseregének és 127. gépesített lövészhadosztályának előretolt irányítási pontjait" - áll a közleményben.
Emellett a vezérkar tájékoztatása szerint találat ért Oroszország területén lévő célpontokat is. A komplex csapások végrehajtásához harci drónokat, rakétadrónokat és különféle típusú rakétákat alkalmaznak az ukrán egységek. Így az elmúlt éjjel több, nagy hatótávolságú csapásmérő eszközt elindítottak, köztük a hazai fejlesztésű Flamingót, Barszot és Ljutijt - közölte a vezérkar.
Dmitro Pletencsuk, az ukrán haditengerészet szóvivője egy tévéműsorban elmondta, hogy az utóbbi időben az orosz erők gyakorlatilag folyamatosan támadják a dél-ukrajnai Odessza megyét, főként harci drónokkal, és a megszállók célpontjai nemcsak az energetikai infrastruktúra, hanem a kikötők is, amelyek "megakadtak a Kreml torkán". Orosz Sahid csapásmérő drónok csak szerdán négy alkalommal támadták Odesszát a Fekete-tenger felől - tette hozzá.
A szóvivő kiemelte, hogy Oroszország próbálja akadályozni a gabonaszállításra létesített tengeri folyosó működését. "Ez számukra olyan, mint egy torkunkon akadt szálka. Az orosz próbálkozások ellenére mi továbbra is sikeresen teljesítjük a megrendeléseket. Az utóbbi két évben már több mint hatezer hajó vette igénybe a folyosót. Erre büszkék lehetünk!" - hangsúlyozta.
Pletencsuk hozzátette, hogy a légitámadások elleni védekezés mellett a haditengerészetnek is küszködnie kell, méghozzá a víz alatti aknákkal. Elmondta továbbá, hogy Oroszország "ragaszkodik" a Kinburni-turzás megtartásához, mert lehetővé teszi számára a fekete-tengeri kijárat elzárását a mikolajivi és a herszoni kikötők felől.
Az ukrán vezérkar csütörtöki összesítése szerint Oroszország ukrajnai embervesztesége meghaladta az 1 millió 155 ezret, az ukrán erők előző nap egyéb haditechnikai eszközök mellett megsemmisítettek két orosz harckocsit, kilenc tüzérségi és két légvédelmi rendszert, valamint 141 drónt.







