RETRO RÁDIÓ

Ukrajnát támogató tőkealap köti össze Magyar Pétert Gerendaival?

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 11. 14. 08:14
Frissítve2025. 11. 17. 09:45

Kirajzolódik az igazi háttér...

Az ukrán kormányt finanszírozók "ajándékozták" meg Magyar Péter milliárdos támogatóját, Gerendai Károlyt - tárta fel az ellenpont.hu.

Legalább 450 millió dollárral segítette a jelenlegi ukrán kormányt a David Petraeus volt CIA-igazgató vezette KKR nevű amerikai tőkealap, amely most aprópénzért adta el Magyar Péter egyik támogatójának, a milliárdos Gerendai Károlynak a Szigetet. Gerendainak komoly szerepe volt Magyar Péter indulásánál: az általa alapított Szeretem Magyarországot Klubban találkozott Magyar Péter egyik korai nagytőkés támogatójával, Bojár Gáborral, aki egyből 6 millió forinttal támogatta az induló politikus pártját. Itt ismerkedhetett meg a Tisza elnöke több ellenzéki médiavezetővel is, akik aztán médiumaikat Magyar Péter szolgálatába állították.

Magyar Péter közvetlenül színre lépése után meglepő meghívást kapott. A Gerendai Károly által alapított Szeretem Magyarországot Klub (SZMK) látta vendégül 2024 március 6-án Magyar Pétert, akire akkor még csak "figyelemreméltó szereplőként" hivatkoztak, és a "jövőbeni elképzeléseiről" kérdezték. A Direkt36 beszámolója szerint1 Magyar ekkor elmondta, hogy politikai pályára akar lépni, és indulni akar a közelgő EP-választáson.

Hogy milyen fontos is a Klub támogatása Magyar Péternek, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az ellenzéki projekteket rendszerint támogató Bojár Gábor látatlanban egyből 6 millió forinttal támogatta a pártot . Fontos megemlíteni, hogy ekkor még a Tisza Pártnak megágyazó Talpra Magyarok mozgalomról sem volt szó, arról csak 2024. március 15-én hullott le a lepel. 

És mint az később kiderült, megjelenési lehetőségek, illetve természetbeni támogatások egész sorát is bezsebelhette a gyűlésen Magyar Péter.

A Klub, ami ellenzéki jelöltté tesz

A rendezvény jelentőségét mutathatja, hogy Magyar Péter 12 nappal a meghívás után már túl volt a méregdrága március 15-i "kampányindító" rendezvényén, és sorban jöttek az ellenzéki sajtótermékek meghívásai. Nem véletlenül.

A Gerendai Károly által alapított SZMK tagjai között számos befolyásos ellenzéki szereplő megtalálható . A már említett Bojár Gáboron kívül a teljesség igénye nélkül:

 

  • A 24.hu kiadójának, a Centrál Médiacsoportnak a tulajdonosa, Varga Zoltán
  • Az RTL programigazgatója, Kolosi Péter
  • A Klubrádió vezérigazgatója, Arató András
  • Az ellenzéki pártokat rendszeresen kutatási alapanyagokkal ellátó Political Capital vezetője, Krekó Péter.

 

Összességében tehát a Klub jelentős kapcsolati tőkét biztosított Magyar Péternek.

Magyar Péter és Gerendai nevetséges műbalhéja

Ahogy azt az Ellenpont megírta, a Tisza elnöke idegesen reagált Karácsony Gergely hónapok óta tartó diplomáciai offenzívájára, és legutóbbi kijevi látogatására: a fővárosi közgyűlésben milliárdos támogatója, Gerendai Károly segítségével egy műbalhét rendezett. Miután a tiszás képviselők nem szavazták meg a Sziget Fesztivál "megmentését" szolgáló javaslatot, másnap Gerendai látványosan fotózkodott egyet Magyar Péterrel, és közölték, ők ketten (tehát Karácsony kizárásával) megoldották a problémát.

Gerendai Károly és Magyar Péter, több ez mint barátság...

A miniszterelnök-jelöltségért vívott politikai helyezkedésben ez egy komoly győzelem volt Magyar Péter számára Karácsony Gergellyel szemben. Ami igazán érdekes, hogy ezután Gerendai mindössze 5 millió 800 forintért vásárolta meg a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Zrt.-t.  Az összeg meglepően alacsonynak tűnik, különösen annak ismeretében, hogy a céget tulajdonló Superstruct Entertainment nevű luxemburgi vállalatot az amerikai KKR alapkezelő tavaly nyáron még 1,3 milliárd fontért (mintegy 600 milliárd forint) vette meg . Természetesen a Sziget nem egyenlő a Superstructtal, de biztos, hogy többet ér az egyszázezered részénél (0,001 százalékánál).

Bár az elmúlt években rendre veszteséges volt, az új tulajdonos eredetileg nagy tervekkel vágott bele az üzemeltetésbe, hiszen a vállalatcsoportnak az egyik kiemelt rendezvénye volt a Sziget. Az 5 millió 800 forintos értékesítési ár tehát adománynak is tekinthető. A KKR-től pedig nem áll távol az adományozás, ha politikailag fontos nekik.

Az Ellenpont számolt be arról, hogy mindössze fél évvel menesztése után David Petraeus, volt CIA-igazgató lett a KKR magántőke-alapítvány elnöke, amelynek élén már legkésőbb 2023-ban megkezdte az együttműködést az ukrán kormányzattal egy 450 millió dolláros segély formájában. Szintén az alapítvány elnökeként Ukrajnában is járt, 2025 februárjában, amikor többek között légvédelmi rendszerek beszerzéséről tárgyalt a Magyar Pétert Ukrajnában kísérgető Ceber Roland főnökével, Szergij Bojev védelmi miniszter-helyettessel.

David Petraeus személyesen biztosította Zelenszkijt az Egyesült Államok támogatásáról

Petraeus elkötelezett demokrata párti szimpatizáns, akivel kapcsolatban már 2010-ben arról írt az NBC, hogy egyszer még megméretheti magát demokrata színekben az elnöki székért. Petraeus az orosz–ukrán háború alatt végig az ukrán álláspontot képviselte, és képviseli a mai napig is. Nyilatkozataiban a kijevi rezsimet támogatja , az Atlantic Council nevű Soros-szervezet képviseletében Amerika támogatásáról biztosította Zelenszkij elnököt, az ukrajnai háborút pedig "Putyin és Orbán háborújának" minősítette.

Petraeus felbukkant közvetlenül Ceber Roland Ivanovics, a Magyarországról kitiltott ukrán kém mögött is.  A LinkedIn nevű közösségi hálózat algoritmusa ugyanis a felhasználók kapcsolatai alapján minden profilhoz társít olyan ajánlott oldalakat, amelyek közismert emberekhez tartoznak, és az adott személy kapcsolati rendszere alapján a legrelevánsabb kapcsolódás lehet.

Ezek közül az egyik legfontosabb Ceber esetében David H. Petraeus volt.

Amit tehát tudni lehet az ügyről, a következő:

  • Gerendai komoly támogatást nyújtott az induláskor Magyar Péternek
  • Időközben a Tisza elnökének pozíciói megromlottak az ellenzéken belül
  • Ekkor támogatást jelentett ismét Gerendai, aki aktívan beleállt a Sziget Fesztivál körüli vitába
  • Néhány nappal később Gerendai aprópénzért visszavásárolja a Szigetet üzemeltető céget attól a tőkealaptól, amelynek vezetője nyíltan támadta a magyar kormányt, és amely 450 millió dollárnyi támogatást nyújtott a Zelenszkij-kormánynak

 

A Sziget régi-új tulajdonosának üzleti érdekeltségébe további érdekes szereplők is tartoznak.

Gyanús üzleti körökkel tehát jól ellátott a Tisza Párt gazdasági holdudvara, amelybe a belépőt a Gerendai-féle Szeretem Magyarországot Klub jelentette. Magyar Péter mögé már felbukkanásakor beálltak a magyarországi baloldal pénzemberei, akik magukkal hozták külföldi kapcsolataikat.

Bár igyekeztek elkerülni a kínos látszatot, hogy nem Magyar Péter kezdeményezett találkozót a Sziget üzletemberével, hanem fordítva, a helyzet nyilvánvaló. Gerendai Károly a Tisza Párt bőkezű támogatója hívatta magához Magyar Pétert.

 És aztán gyorsan nyélbe ütötték a fővárost megkárosító üzletet.

Mint ismeretes, a Tisza Párt fővárosi képviselői nem szavazták meg, hogy a fővárost érő százmilliós veszteségek árán megint Gerendai Károlyé legyen a Sziget Fesztivál, amit egyszer már sok milliárdért egyszer eladott. ( A 24.hu korábbi információ szerint üzlettársaival  18 milliárd forintot vághattak zsebre.) Hatalmas üzletnek kínálkozott számára, hogy a főváros kárára most újra megszerezhesse magának az amerikai befektetőknek korábban átjátszott rendezvényt. Miután a közgyűlés leszavazta az átlátszó próbálkozást, Gerendai azonnal lépett.

 Magához hívatta a Tisza-vezért és számonkérte rajta, hogy a sok pénz ellenére, amit Magyar Péternek adott, miért nem támogatja a legújabb zsíros üzletet. Magyar Péter a függőségi viszony miatt azonnal tudta a dolgát és máris támogatásáról biztosította Gerendait -írta meg korábban a Ripost.

Gerendai Károly magához intette a kitartottját

Bár igyekeztek azt a látszatot kelteni, mintha Gerendai kereste volna Magyar Péter kegyeit, valójában fordítva történt. A Ripost információi szerint Gerendai egyszerűen számonkérte rajta azt a sokmilliós támogatást, amit hónapok óta a zsebébe tesz. 

A Tisza Párt háza táján a kezdetektől beszédtéma, hogy Gerendai pénze az egyik fő bevételi forrás. Még Vogel Evelyn is többször felemlegette, hogy Magyar Péter pénzügyi forrásai között mennyire jelentős ez a pénz. Gerendai már tavaly a 24.hu-nak adott interjújában lelkesen üdvözölte, hogy a Tisza Párt bejutott az Európai Parlementbe.

Rendszeres vendég a Tisza Párt háza táján az az arab üzletember is - Mazel Al-Rahami-, akivel Gerendai  közösen üzemelteti vendéglátóipari, éttermi szolgáltatások terén a főváros egyik luxusszállodáját, a  Prestige Hotelt. Erősen valószínűsíthető, hogy ő az egyik pénzügyi összekötő Gerendai és Magyar Péter között. 

Gerendai üzlettársa a Tisza Párt székháza előtt. Vajon mennyi pénzt játszottak át Magyar Péternek?

Különösen kellemetlen lehet Gerendainak, hogy arab üzlettársa egy nyilvános posztban üdvözölte a Hamasz terrorszervezet 2023-as október 7-i véres támadását.

Gerendai üzlettársa így üdvözölte a terrortámadást

 

Fontos körülmény az is, hogy Gerendai üzlettársa évek óta különféle vállalkozásokban a jól ismert baloldali - SZDSZ-es- üzletember, Mesterházy Ernő is. Mesterházy 2004-ben lett Demszky Gábor egyik tanácsadója, 2006-2010 között pedig fő bizalmasának számított. 

 

 

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.