
Új delegációt küldött Amerikába a sarokba szorult Zelenszkij
Már Ali baba nélkül.
Ukrajna új vezetésű delegációt küldött az Egyesült Államokba az ukrajnai háború lezárásáról szóló béketárgyalásokra, a küldöttséget Rusztem Umerov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára vezeti a lemondott Andrij Jermak helyett. Ez Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombati bejelentéséből derül ki, amelyet a közösségi médiában tett.
Zelenszkij kiemelte: a tárgyalócsapat feladata, hogy „gyors és érdemi lépéseket” dolgozzon ki a rendezés előmozdítására és a „méltó béke” elérésére. Ukrajna továbbra is a lehető legkonstruktívabb módon működik együtt az Egyesült Államokkal – fogalmazott az ukrán elnök.
A hamarosan sorra kerülő ukrán-amerikai tárgyalásokon részt vesz Andrij Hnatov vezérkari főnök is. A delegációt Umerov vezeti, akit Zelenszkij a pénteken lemondott Jermak helyére nevezett ki.
A delegáció már úton van – jelezte az ukrán elnök.
Az Egyesült Államokban folyó béketárgyalásokon a feleknek több vitás kérdést is rendezniük kell, miután az ukrán elnök kérésére a héten Genfben amerikai és európai partnerei átdolgozták Donald Trump amerikai elnök 28 pontos békejavaslatát.
Jermak azért mondott le mert a Nemzeti Korrupcióellenes Nyomozóiroda (NABU) tisztségviselői házkutatást tartottak nála. A hatóságok később közölték, hogy nem gyanúsították meg a nemrég az energetikai szektorban feltárt – nagy visszhangot kiváltó – korrupciós ügyben. Jermak utódjának, Umerovnak a neve is felmerült korábbi korrupciós nyomozásokban, ő azonban minden vádat tagadott. Az RNBO titkára az utóbbi évben több alkalommal is tárgyalt orosz tisztviselőkkel Isztambulban; ezek eredményeként fogolycserék és elesett katonák átadása valósult meg. Umerov közölte, hogy washingtoni útján „a következő lépésekről” kíván egyeztetni egy igazságos és tartós béke érdekében.
Oroszország békefeltételei között továbbra is szerepel Donyeck és Luhanszk megyék azon területeinek átadása is, amelyeket eddig nem tartott ellenőrzése alatt, valamint az, hogy Ukrajna mondjon le a NATO-csatlakozás lehetőségéről. Kijev továbbra is elutasítja Moszkva követeléseit.
A jövő hét első felében amerikai tisztviselők Moszkvába is ellátogatnak további egyeztetésekre. Vlagyimir Putyin orosz elnök jelezte, hogy nyitott a tárgyalások folytatására.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök időt akar nyerni kabinetfőnöke, Andrij Jermak lemondásával, és meg akarja győzni Európát, hogy fedezze őt a korrupciós botrányban – jelentette ki Rogyion Mirosnyik, az orosz külügyminisztériumnak a kijevi rezsim háborús bűnei ügyében illetékes nagykövete pénteken.
„Ez arra irányuló kísérlet, hogy eltolják azt a pillanatot, amikor elérnek magához Zelenszkijhez, ami beláthatatlan következményekkel fenyeget. Egyelőre időt akar nyerni, hogy valahogy megállapodjon európai védelmezőivel, fedezzék őt a kiábrándító hatalmas botránnyal szemben” – mondta a diplomata.
A nagykövet szerint
„Zelenszkij úgy döntött, mindenkiről lemond, csak hogy saját magát a felszínen tarthassa.”
„Ellenkező esetben garantált számára a felelősség, a tisztességtelen viselkedés felvetése a külső szponzorokkal szemben, és feltehetően a felelősség kérdése a nemzetközi ügyletekért is, amelyekben közvetetten Jermak, és esetleg maga Zelenszkij érintett. Ezért az a tény, hogy Zelenszkij egy pillanat alatt lemondott Jermakról, menesztette őt saját kérésére, arról tanúskodik, hogy a NABU-nak (Ukrán Nemzeti Korrupcióellenes Hivatal) elegendő bizonyítéka van a nyílt korrupciójáról. És ez a korrupció nemcsak Jermakot érinti személyesen, de közvetetten kapcsolatban van Zelenszkij tetteivel, illetve az ő nemzetközi partnereivel is” – fogalmazott Mirosnyik.
Leonyid Szluckij, az orosz alsóház külügyi bizottságának elnöke a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette, hogy
az ukrán elnöki hivatal vezetőjének lemondása az ukrajnai korrupciós botrány következménye, de a botrány csúcspontja még messze van.
Felhívta a figyelmet arra, hogy Jermak vezette az ukrajnai rendezés ügyében tárgyaló ukrán küldöttséget. „Reméljük, hogy eltávolítása nem befolyásol semmilyen folyamatot az Isztambul-2 (tárgyalások) keretében” – mondta a parlamenti képviselő.
Kirill Dmitrijev orosz elnöki különmegbízott Jermak lemondását kommentálva a Telegram üzenetküldő alkalmazásban megjegyezte, hogy „Ali Baba lemondott, csak a negyven rabló maradt.”
Az Axios amerikai hírportál szerint Jermak egy nappal azelőtt mondott le, hogy elutazott volna Floridába tárgyalni az ukrajnai rendezésről Steven Witkoff-fal, Donald Trump amerikai elnök különmegbízottjával és az elnök vejével, Jared Kushnerrel. A hírportál ”politikai földrengésnek” nevezte Jermak távozását.
Pénteken házkutatást tartottak az ukrán korrupcióellenes hatóságok Andrij Jermak otthonában.
November közepén a két ügynökség nyilvánosságra hozta, hogy egy széles körű művelet eredményeként korrupciós ügyeket tártak fel az ország nukleáris energetikai szektorában. Jermakot abban az ügyben nem nevezték meg gyanúsítottként, de ellenzéki képviselők és néhányan Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pártjában is szorgalmazták az államfő jobbkezének tartott politikus felmentését.
Andrij Jermak az egyik legbefolyásosabb vezető volt Ukrajnában, ő vezette egyebek mellett az ukrán delegációt az Egyesült Államokkal a háború lezárásáról folytatott tárgyalásokon.
Volodimir Zelenszkij péntek délután bejelentette, hogy Andrij Jermak távozik a hivatalában.
„Az elnöki hivatalban változások lesznek. Andrij Jermak, az elnöki hivatal vezetője benyújtotta lemondását. Hálás vagyok Andrijnak, hogy a tárgyalások során mindig pontosan úgy képviselte Ukrajna álláspontját, ahogyan azt kellett” – mondta Zelenszkij, majd hozzáfűzte, hogy a lemondással kapcsolatban „el akarja kerülni a pletykákat és a spekulációkat”.
„Ami a hivatal új vezetőjét illeti, holnap konzultációkat fogok tartani azokkal, akik vezethetnék ezt az intézményt”
– tette hozzá az ukrán elnök.
A legmagasabb szintre ért az ukrán korrupciós botrány, Zelenszkij hatalma is veszélyben lehet
A korrupciós botrányba keveredett eddigi két magas beosztású tisztviselőt – Herman Haluscsenko igazságügyi minisztert és Szvitlana Hrincsuk energiaügyi minisztert november 19-én elbocsátották, de ellenük eddig még nem történt vádemelés. Az ügy központi alakja, Timur Mindics oligarcha pedig még a vádemelés előtt elmenekült Ukrajnából.
Lengyelország változatlanul támogatja Ukrajnát, de magyarázatot vár el a korrupciós ügyről, amely nem könnyíti meg a folyamatban lévő béketárgyalásokat – jelentette ki Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel kormányfőhelyettes és védelmi miniszter pénteki sajtóértekezletén. Egyben azt is jelezte: Ukrajna csak akkor csatlakozhat az Európai Unióhoz, ha további lépéseket tesz a korrupció ellen.
Kosiniak-Kamysz azt mondta:
Ukrajna jelenleg „nehéz időszakon megy keresztül, és a kormány legfelsőbb szintjein esetleg felmerülő korrupció kérdése nem segíti elő a folyamatban lévő béketárgyalásokat.”
Hozzátette: az Ukrajnát megrengető korrupciós ügy „nem jó hír Lengyelország és Nyugat-Európa számára” sem, mert az európai biztonság határa „jelenleg az orosz-ukrán frontvonalon található”. Reményének adott hangot, hogy Ukrajna „négy év óta folytatott hősies védelmét nem hiúsítják meg olyan ügyek, amelyek […] az Ukrajnával szemben ellenséges erők által is szított érzelmeket keltenek”.
Kosiniak-Kamysz hangsúlyozta, hogy Lengyelország magyarázatot vár a korrupciós ügyre.
„Ukrajna támogatására vonatkozó stratégiánk változatlan marad […] de lehetetlen például az Európai Unióhoz csatlakozni a korrupcióellenes politika átláthatósága nélkül”
– jelentette ki a lengyel politikus az MTI beszámolója szerint.
Nem először kritizálta Ukrajnát a korrupció miatt a lengyel politikus
A kormányfőhelyettes egy rádióinterjúban már a múlt héten is beszélt arról röviden, hogy
a nyugati partnereknek követelniük kell Kijevtől, hogy Ukrajna azonnal vizsgálja ki a Volodimir Zelenszkij elnököt környezett érintő korrupciós botrányt.
Kosiniak-Kamysz akkor szintén jelezte, hogy a korrupcióellenes lépések jelentik az egyik első lépést az unió felé vezető úton. „Ez az EU-csatlakozási tárgyalások egyik első feltétele – egy korrupt ország nem csatlakozhat” – fogalmazott.
Az Ukrajnában zajló korrupcióellenes művelet részeként vizsgálódtak pénteken Andrij Jermaknál is – az ukrán energiaágazatban elterjedt korrupciós rendszerhez köthető. A korrupcióellenes szervek, a NABU és a SzAPO nyomozásának középpontjában egy Zelenszkijhez közel álló oligarcha, Timur Mindics áll, aki a gyanú szerint számos illegális tevékenységet szervezett.
A korrupcióellenes hivatalok több mint 100 millió dollár értékű pénzmosásról számoltak be, ami felháborodást és aggodalmat váltott ki. Eddig két miniszter vesztette el pozícióját a botránnyal kapcsolatban: Herman Haluscsenko igazságügyi miniszter és Szvitlana Hrincsuk energiaügyi miniszter – írta a wiadomosci.pl lengyel portál.






