
Trump úgy véli, hogy előrelépés történt az ukrajnai konfliktus rendezésében
Ma a béketárgyalások helyzetéről is egyeztet a magyar kormányfő és az amerikai elnök. Trump előrelépést lát a tárgyalásos rendezésben.
Trump amerikai elnök és különmegbízottja, Steve Witkoff is úgy nyilatkozott a napokban, hogy előrelépés történt az ukrán válság tárgyalásos rendezésében. Csütörtök késő este a közép-ázsiai országok vezetőivel tartott fehér házi vacsora során Trump reményét fejezte ki, hogy az eddigi nyolc után sikerül egy újabb háborút lezárnia.

Trump a béke embere
"Oroszország és Ukrajna esetében ezt még nem értük el, de azt hiszem, sok előrelépést tettünk” – mondta. Szerdán az amerikai elnök egy amerikai üzleti fórumon azt is elmondta, hogy orosz kollégája, Vlagyimir Putyin érdekelt abban, hogy békés megoldást találjanak az ukrajnai háborúra, amely 2025-ben már negyedik éve tart.
Trump különleges megbízottja, Steve Witkoff az elnökhöz hasonló előrelépést lát.
„Sok párbeszédet kell lefolytatniuk a technikai csapatoknak az alsóbb szinteken, mielőtt a vezetők megállapodásra juthatnak. De úgy érzem, hogy ma van némi előrelépés” – mondta Witkoff.
Orbán Viktor a pénteki rádióinterjúban elmondta, az amerikai elnök a béke embere, és ez nem csupán politikai célkitűzés a részéről. Hozzátette: a baloldal által szinte már ördögien erős vezetőnek leírt amerikai elnök valójában kedves ember, szívbéli meggyőződése, hogy a rossz dolgokat ki kell iktatni, és a legrosszabb dolgok között is a legrosszabb a háború.
Emlékeztetett: Donald Trump nyolc hónap alatt nyolc kisebb-nagyobb konfliktust tudott lezárni. De a legnagyobb feladat még itt van előtte: ez az orosz-ukrán háború lezárása, amely egy amerikai elnök számára is nagy kihívás - mutatott rá.
Orbán Viktor kitért arra is, hogy a békecsúcs megtörténik majd, hiszen bejelentették. Az a kérdés, hogy azt a funkciót szánják-e a csúcsnak, hogy közelebb vigyen a békéhez, vagy várnak addig, míg minden kérdésben sikerül megegyezni. Ez még nem dőlt el, de békecsúcs lesz. Hogy az utolsó, már megoldást is hozó békecsúcs lesz vagy egy békéhez vezető fontos állomás, ezt most még nem tudjuk - összegzett. Hangsúlyozta: a magyarok pontosan tudják, hogy lesz tűzszünet és béke. Arra a kérdésre viszont, hogy Ukrajna képes lesz-e önmagát fenntartó államként létezni, a válasz inkább borongós – jegyezte meg a miniszterelnök.
"Olyan megoldást kell találnunk, hogy az ukránok is talpon maradjanak, de az a lehető legkevesebbe kerüljön Európának – jelentette ki Orbán Viktor.
Hozzátette: "az európaiak azt gondolják, legyőzhetik Oroszországot, majd jóvátételre lehet kényszeríteni őket, vagyis kifizetik az ukrán állam működését és a háború árát is, ám ez illúzió. Nincs semmiféle garancia arra, hogy ha az ukránok megnyerik a háborút, akkor az oroszok majd fizetnek. A számla már kész van, de ki fogja fizetni? Európának nincs pénze, és ha az oroszokat nem tudják rákényszeríteni, hogy fizessenek, akkor ki fog fizetni? – tette fel a kérdést. Emlékeztetett: nagy a nyomás hazánkon, miután mindenki azon dolgozik, hogy benyomják Magyarországot a háborúba.
Azt akarják, hogy Magyarország adjon fegyvereket, ha kell, katonákat és pénzt is. Én ezt nem akarom, ez a csata tétje"
– szögezte le a miniszterelnök.






