
Szabadkán tárgyal a szerb elnökkel Orbán Viktor
Kisegítjük a szerbeket.
A miniszterelnök a tárgyalások után azon kérdésre válaszolva hogy hogyan tud hazánk Szerbiának segíteni, a miniszterelnök hangsúlyozta, hogy Magyarország nem rendelkezik nagy mennyiségű kőolajjal belföldön, így importra szorulunk. Ez főként orosz olaj.
Az amerikaiak szankciókat vezettek be. Nekem két dolgom volt és van. Az első, hogy elintézzem, hogy Magyarország kikerüljön az amerikai szankciók hatálya alól, ezt elintéztem. A második, hogy most azt kell biztosítanom, hogy nafta is legyen, tehát ne csak papír meg engedély, anyag legyen olaj meg gáz a következő napokban, illetve holnap ennek érdekében fogok tárgyalásokat folytatni, remélem sikerrel, és akkor lesz nafta is, meg lesz mentesség a szankciók alól is, vagyis Magyarországra továbbra is érkezik orosz olaj és gáz. És ha nekünk lesz, akkor önöknek is lesz. Tehát arra a kérdésre, hogyan tudunk segíteni önöknek, az az egyszerű válaszom van, hogy amink van, azt megosztjuk önökkel
– fogalmazott a miniszterelnök.
Orbán Viktor kiemelte, fontos, hogy az energiabiztonsághoz elengedhetetlen infrastruktúra ki legyen építve, és ha kell, akkor segíteni tudjunk a Szerbeknek.
Fölgyorsítjuk a szerb-magyar olajvezeték magyar szakaszának építését
– közölte a miniszterelnök a szerb köztársasági elnökkel folytatott megbeszélés után tartott sajtótájékoztatón csütörtökön Szabadkán.
Orbán Viktor kérdésre válaszolva leszögezte: jó döntést hoztak a szerb köztársasági elnökkel, amikor megállapodtak, hogy olajvezetéket építenek Szerbia és Magyarország között.
Ennek kapcsán Orbán megjegyezte, hogy ha változik a világpolitika – amire volt már példa – akkor könnyen lehet hogy a szerbek fognak majd nekünk szállítani, ahogy ez megtörtént a földgáz esetében korábban, hiszen kezdetben mi szállítottunk, ma azonban már mi kapjuk a földgáz dél felől.
Vucsics: Orbán Viktor mindig mellettünk áll
Végtelenül hálás vagyok Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek azért, amit tesz a szerb-magyar barátságért, és mindig ott van mellettünk, amikor segítségre szorulunk
– mondta a szerb köztársasági elnök a magyar kormányfővel folytatott megbeszélés után tartott sajtótájékoztatón csütörtökön Szabadkán. Hozzátette:
A szerb nép mindig számíthat a magyar népre, de Magyarország szintén számíthat Szerbiára.
A szerb elnök kérdésre elmondta: a szankció kihirdetésekor felkészültek a nehézségekre, hogy ne legyen probléma se a fűtéssel, se a villamosenergia ellátással, se az üzemanyag ellátással.
A problémát az okozza, hogy az ország egyetlen kőolajfinomítójában van orosz üzletrész, ám annak eladása a remélt határidőig nem történt meg, ezért fordultak Magyarországhoz segítségért
– tette hozzá.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Alekszandar Vucsics szerb államfő kapta meg idén a Pásztor István-díjat, amelyet a Pásztor István Alapítvány a szerb–magyar kapcsolatok fejlesztésében, a két nép közötti történelmi megbékélés és stratégiai partnerség erősítésében szerzett elévülhetetlen érdemekért ítélt oda a két vezetőnek. Orbán Viktor Szabadkán vette át a díjat, amely után sajtótájékoztatót tartott, a szerb elnökkel közösen. A miniszterelnök jelezte: munkaebéd keretében vitatják meg a háború, a szankciók és Szerbia energiaellátási problémáinak a kérdését is.

Orbán Viktor Szabadkán Fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Fõosztály/Fischer Zoltán Forrás: MTI/Miniszterelnöki Kommunikác
Kiemelkedő diplomáciai erőfeszítéseik elismeréseként Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Alekszandar Vucsics szerb elnök részesül idén a Pásztor István-díjban. Az elismerést a szerb–magyar kapcsolatok fejlesztéséért, a két nép közötti bizalom és együttműködés erősítéséért ítélte oda a Pásztor István Alapítvány.

Fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos / MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály
Orbán Viktor miniszterelnök a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy megtiszteltetés volt Vucsics elnökkel közösen átvenni Pásztor István Alapítvány díját. A miniszterelnök szerint Szerbiának és Magyarországnak hetente kell egyeztetnie, ennek érdekében pedig a külügyminisztereket meg is bízták, hogy a lehető legszorosabb együttműködést alakítsák ki.
A miniszterelnök egyúttal jelezte, hogy a szerb elnökkel munkaebéd keretében megvitatják majd a háború, a szankciók és Szerbia energiaellátási problémáinak a kérdését is.







