
Oroszország robotrepülőgépekkel támadta Ukrajnát
Visszafoglalták a donyecki Torszkét.
Oroszország az utóbbi hónapokban olyan robotrepülőgéppel támadta Ukrajnát, amelynek fejlesztése hivatkozási alap volt arra, hogy Donald Trump amerikai elnök még első elnöki ciklusa idején felmondja az Oroszországgal fennálló nukleáris fegyverzetkorlátozási megállapodást – közölte Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az UNIAN hírügynökség pénteki beszámolója szerint.
Ez az első hivatalos ukrán közlés arra vonatkozóan, hogy Oroszország bevetette a 9M729-es, földi indítású robotrepülőgépet harci körülmények között Ukrajnában vagy bárhol máshol – tette hozzá az UNIAN. Egy másik magas rangú ukrán tisztségviselő szerint Oroszország augusztus óta 23 esetben támadta Ukrajnát ilyen típusú rakétával.
Éppen a 9M729-es rakéta kifejlesztése volt a hivatkozási alap arra, hogy az Egyesült Államok 2019-ben felmondta a közepes és rövidebb hatótávolságú nukleáris erőkre vonatkozó INF-szerződést. Washington azzal indokolta a döntést, hogy Oroszország megsértette a szerződést, mert ez a rakéta jóval messzebbre képes repülni, mint a megengedett 500 kilométer. Moszkva tagadta ezt. A washingtoni Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának (CSIS) adatai szerint a 9M729-es rakéta hatótávolsága elérheti a 2500 kilométert, valamint képes hagyományos és nukleáris robbanófejet is hordozni.
Egy katonai tisztségviselő szerint az Oroszország által október 5-én elindított rakéta több mint 1200 kilométert tett meg, mielőtt elérte ukrajnai célpontját. „Az, hogy Oroszország az INF-szerződés által betiltott 9M729-es rakétát használja az utóbbi hónapokban, arra utal, hogy (Vlagyimir) Putyin (orosz elnök) semmibe veszi az Egyesült Államokat és Trump elnök diplomáciai erőfeszítéseit az ukrajnai háború lezárására” – hangsúlyozta Szibiha.
Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője közölte, hogy Ukrajna szövetségeseivel közösen kidolgoz ki egy olyan béketervet, amely figyelembe veszi Ukrajna érdekeit. „A médiában most sok hír jelenik meg alternatív tervekről, azaz arról, hogy van ilyen az Egyesült Államoknak, az EU-nak, és egyéb más országoknak is. Egyértelműen kijelentem: ez nem igaz! Nincsenek különböző tervek, amelyek közül válogatnánk. Főként nincsenek olyan tervek, amelyek közül mások válogatnának helyettünk. Vannak munkaszintű egyeztetések a megfogalmazásokról, de minden partner folyamatos kapcsolatban áll a többivel” – idézte Jermakot az RBK-Ukrajina hírportál. Hozzátette, hogy a folyamat végén elkészül egy egységes dokumentum.
Andrij Jermak hangsúlyozta, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök, valamint az európai vezetők egyetértenek abban: bármilyen tárgyalásnak tűzszünettel és a jelenlegi frontvonal befagyasztásával kell elkezdődnie. Tájékoztatott arról, hogy november 3-án online formában ülést tart az Ukrajnát támogató „tettre készek koalíciója” a nemzetbiztonsági tanácsadók szintjén.
Százharminc repülőgéptípusú ukrán drónt semmisített meg Oroszország 11 régiójának légterében az orosz hadsereg – közölte csütörtök reggel az orosz védelmi minisztérium.
A tárca szerint a legtöbb pilóta nélküli repülőszerkezetet, 31-et a kurszki, 21-et a voronyezsi, 14-et pedig a belgorodi régió légterében fogtak el vagy lőttek le közép-európai idő szerint csütörtök este 21 óra és hajnali hat óra között.
A moszkvai régió felett ezúttal egy drónt semlegesítettek.
Volgográd, Kaluga és Jaroszlavl repülőterén átmeneti korlátozásokat vezettek be. Jaroszlavlban két óvodában, Orjolban pedig a hőerőműben keletkeztek károk.
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök megerősítette pénteken, hogy terveik szerint decemberben hadrendbe állítják az orosz gyártású Oresnyik közepes hatótávolságú ballisztikus rakétarendszert.
Az államfő a BelTA fehérorosz állami hírügynökség közlése szerint kijelentette, hogy szükség esetén csapást is mérnek. „Az Oresnyik egy ijesztő fegyver. Decemberben hadrendbe áll. Azt szeretném, ha (a nyugati országok) megértenék, hogy ha nagyon rossz lesz, képesek vagyunk csapást mérni. Akkor leülünk (az orosz elnökkel, Vlagyimir) Putyinnal, döntést hozunk, és csapást mérünk. Szóval ne provokáljanak.”
„Hiszen az ukrajnai háború is így kezdődött: a Donyec-medencében üldözték az orosz ajkúakat, gyilkolták, mérgezték őket. Ez a szemem láttára történt”
– fogalmazott Lukasenka.
Hozzátette, hogy „a minszki tárgyalóasztalnál egykor békemegállapodások születtek, de Fehéroroszország ellenségei a megtévesztés útját választották, ami a jelenlegi helyzethez vezetett. Kiderült, hogy nem állapodtak meg. Kiderült, hogy Minszkbe azért jöttek, hogy Oroszországot és minket megtévesszenek. Megtévesztettek. Nos, meg is fizették az árát. Már kétmillió ember halt meg, és rengeteg ukrán megsebesült.”
Százharminc repülőgéptípusú ukrán drónt semmisített meg Oroszország 11 régiójának légterében az orosz hadsereg – közölte csütörtök reggel az orosz védelmi minisztérium.
A tárca szerint a legtöbb pilóta nélküli repülőszerkezetet, 31-et a kurszki, 21-et a voronyezsi, 14-et pedig a belgorodi régió légterében fogtak el vagy lőttek le közép-európai idő szerint csütörtök este 21 óra és hajnali hat óra között.
A moszkvai régió felett ezúttal egy drónt semlegesítettek.
Volgográd, Kaluga és Jaroszlavl repülőterén átmeneti korlátozásokat vezettek be. Jaroszlavlban két óvodában, Orjolban pedig a hőerőműben keletkeztek károk.
Száz ukrán drónt semlegesített az éjszaka folyamán a légvédelem Oroszország 13 régiójának légterében – közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.
A legtöbb repülőgéptípusú pilóta nélküli szerkezetet, negyvenhatot a brjanszki, tizenkettőt a kalugai, nyolcat pedig a belgorodi régióban lőttek le vagy semlegesítettek. Négy drón Moszkva felé repült.
Volgográd, Gelendzsik, Kazany, Krasznodar, Uljanovszk, Csebokszari, Penza, Seremetyjevo (Moszkva), Szaratov és Szamara repülőterén biztonsági okokból átmenetileg forgalomkorlátozást vezettek be.
A helyi hatóságok közlése szerint
Szimferopolban kigyulladt egy üzemanyagot és kenőanyagokat tartalmazó tartály, az uljanovszki régióban lévő Novoszpasszkij járásban tűz ütött ki, Brajnszk megyében kilenc házban keletkeztek károk, Mariföldön egy ipari létesítmény közelében történtek dróncsapások.
Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közölte, hogy megakadályozott egy terrortámadást egy közlekedési objektum ellen a sztavropoli régióban. A beszámoló szerint egy 45 éves orosz állampolgár ukrán megbízásból cselekedett, és robbantásra készült. Hazaárulás címén indult ellene büntetőeljárás.
Az ukrajnai háborúban ismét kiemelt figyelem irányul Pokrovszk városára. A frontvonal mentén fekvő településen fokozódott a nyomás, miután az orosz előrenyomulás miatt egyre nehezebb az ukrán fegyveres erőknek megtartani a stratégiailag fontos települést. Eközben pedig az ország többi részén is súlyos károkat okoztak az orosz rakéta- és dróntámadások.

Fotó: DANYLO ANTONIUK Forrás: ANADOLU
Körülbelül három és fél évvel az Ukrajna elleni nagyszabású orosz offenzíva kezdete után Pokrovszk iparvárosa ismét a figyelem középpontjába került. Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok a Telegramon keresztül számolt be a Donbász régió stratégiailag fontos frontvonalbeli városa elleni fokozódó orosz támadásokról – írja a Spiegel.

Fotó: HANDOUT / General Staff of the Armed Force
Ukrajna megerősíti védekezését a támadások elhárítása érdekében – mondta Szirszkij. „A legfontosabb prioritás katonáink életének megmentése.” Az ukrán hadsereg korábban arról számolt be, hogy orosz csapatok gyülekeznek a város felé.
Pokrovszk már egy ideje a harcok középpontjában áll, hiszen 2024 nyarának végén a várost már kiürítették az előrenyomuló orosz csapatok elől. A bányaváros kiemelt stratégiai fontosságú, vasúti és közúti csomópontként, valamint a szomszédos Dnyipro régió kapujaként szolgál.
Az ukrán hadsereg nemrégiben arról számolt be, hogy mintegy 200 orosz katona behatolt az ukrán védelmi vonalak mögé és megvetette a lábát a városban.
Halottak és sebesültek az orosz légi csapásban
Oroszország az éjszaka folyamán ismét nagyszabású dróntámadást hajtott végre. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtök reggel több mint 650 drónról és több mint 50 rakétáról beszélt, amelyek közül néhány energetikai infrastruktúrát és civil célpontokat talált el Ukrajnában.
„Sok gépet lelőttek, de sajnos találatokról is beszámoltak” – írta az elnök. „Összetett, kombinált támadásról” volt szó – mondta Zelenszkij. Fotókat is közzétett, amelyek állítólag az ország különböző részein keletkezett károkat mutatják.
Az Ukrenergo energiaszolgáltató ma reggel tájékoztatta ügyfeleit az éjszakai orosz támadásokat követő ideiglenes áramszünetekről – az elektromos hálózat stabilizálása érdekében. Egyúttal a vállalat energiatakarékosságra szólította fel az embereket. A támadások nyomás ugyanis az ország minden régiójában tervezett áramszünetekkel kell számolni a szolgáltató szerint.
Az orosz támadásnak látszólag különösen súlyos következményei voltak a dél-ukrajnai Zaporizzsja városában. A hatóságok szerint legalább egy ember meghalt és 17 másik megsebesült. Az orvosok a sérülteket ápolják – mondta Ivan Fedorov, a régió kormányzója.
„A megszállók legalább 20 drónt és nyolc rakétát lőttek ki Zaporizzsja városára. Egy kollégium több emelete is megsemmisült” – mondta Fedorov. Korábban reggel 15 sérültről számolt be. Később egy halottat húztak ki a romok alól.
Oroszország 2022-ben annektálta Zaporizzsja megyét Herszon, Donyeck és Luhanszk megyékkel együtt, de nem ellenőrzi azt teljesen. A régió fővárosa, Zaporizzsja, továbbra is ukrán ellenőrzés alatt áll.
Az orosz védelmi minisztérium kijelentette, hogy a támadások megtorló csapások voltak az ukrán dróntámadásokat követően. A rakéta- és dróntámadások célpontjai között szerepeltek az ország energetikai infrastrukturális létesítményei, védelmi vállalatok és katonai repülőterek.







