RETRO RÁDIÓ

Donald Trump szerint az ukrán vezetés hálátlan

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 11. 24. 08:33

Pedig nagyon sok pénzt kaptak Amerikától.

„Az Oroszország és Ukrajna közötti háború erőszakos és borzalmas konfliktus, amely megfelelő és határozott amerikai és ukrán vezetés mellett soha nem következhetett volna be” – szögezte le az Egyesült Államok Donald Trump hangsúlyozta, hogy jóval második elnöki ciklusa előtt,a Biden-adminisztráció idején tört ki ez a háború. Kiemelte, ha nem csalták volna el a 2020-as elnökválasztást a radikális baloldali ellenfelei, a demokraták, akkor ma nem dúlna Ukrajnában háború.

„Egy olyan háborút örököltem, amelynek soha nem lett volna szabad kitörnie, és amely minden fél számára veszteség, különösen azoknak a millióknak, akiknek teljesen feleslegesen kellett meghalniuk” – tette hozzá.

„Ukrajna vezetése semmiféle hálát nem mutatott az erőfeszítéseinkért,

és Európa továbbra is vásárol olajat Oroszországtól. Az Egyesült Államok pedig hatalmas fegyvermennyiséget ad el a NATO-nak, hogy továbbítsák Ukrajnának” – fakadt ki az amerikai elnök, aki zárójelben azt is megjegyezte, hogy a korrupt Joe Biden mindent ingyen adott, beleértve a nagy pénzeket is.

„Isten áldja mindazokat az életeket, amelyek elvesztek ebben az emberi katasztrófában”

– zárta bejegyzését az Egyesült Államok elnöke.

Zelenszkij gyorsan megpróbálta oldani a feszültséget.

Ukrajna hálás az Egyesült Államok és Donald Trump amerikai elnök segítő erőfeszítéseiért – írta vasárnap Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Telegram-oldalán.

„Ukrajna hálás az Egyesült Államoknak, minden egyes amerikai szívnek és személyesen (Donald) Trump (amerikai) elnöknek a segítségért, amely kezdve a Javelin (páncéltörő rakétákkal) ukránok életét menti. Hálásak vagyunk mindenkinek Európában, a G7-ben és a G20-ban, aki segít nekünk életet menteni. Fontos megőrizni a támogatást” – hangsúlyozta az ukrán vezető.

Mint írta, nem szabad elfelejteni a legfőbb célt, a háború megfékezését és azt, hogy ne lángoljon fel ismét. „Ehhez méltó békére van szükség” – tette hozzá.

„Éppen ezért dolgozunk olyan figyelmesen minden ponton, minden lépésen a béke felé. Mindennek megfelelően kell működnie – úgy, hogy valóban véget lehessen vetni ennek a háborúnak megakadályozva annak újbóli kitörését.

Köszönet mindenkinek, aki segít! Köszönet Amerikának! Köszönet Európának!”

olvasható Zelenszkij bejegyzésében, amelyet azt követően tettek közzé, hogy Trump elnök Truth Social közösségi oldalán azt írta, hogy Ukrajna vezetése semmilyen hálát nem mutatott az amerikai erőfeszítésekért.

Sikerült jelentős előrelépést elérni az ukrajnai háború rendezését szolgáló amerikai béketerv nyitott kérdéseivel kapcsolatban – ismertette Marco Rubio amerikai külügyminiszter Genfben vasárnap, az ukrán delegációval folytatott megbeszéléseket követően.

A külügyminiszter azonban hangsúlyozta, hogy nem áll készen „győzelmet” vagy a konfliktus befejezését kihirdetni, mert – mint fogalmazott – „még van tennivaló”. „De ma sokkal messzebb jutottunk, mint ahol reggel kezdtük, és mint egy héttel ezelőtt” – húzta alá.

Megfogalmazása szerint ez egy „élő, lélegző” dokumentum, minden nappal változik.

„Vannak kérdések, amelyek például a (zárolt orosz) vagyont vagy az EU, illetve NATO szerepét illeti. Éppen most találkoztunk az európai országok nemzetbiztonsági tanácsadóival. Meg kell vitatnunk velük ezeket a kérdéseket, mert ezek őket érintik” – mondta.

„Azt mondhatom, hogy a nyitott kérdések nem leküzdhetetlenek. Csak több időre van szükségünk. Tényleg azt hiszem, hogy sikerülni fog” – emelte ki az amerikai diplomácia vezetője.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az orosz félnek még meg kell fogalmaznia saját álláspontját az Egyesült Államok és Ukrajna közötti, a konfliktus rendezésére irányuló megállapodásokkal kapcsolatban.

„Ugye, nyilvánvaló, hogy az oroszoknak is van beleszólási joguk” – hangsúlyozta az amerikai külügyminiszter.

Mint mondta, jelenleg Washington az ukrán féllel dolgoz ki megállapodásokat, amelyeket aztán átadnak Oroszországnak. „Nekik is hozzá kell járulniuk ehhez” – mutatott rá Rubio.

Újságírói kérdésre felelve elmondta, az Egyesült Államok a lehető leggyorsabban szeretné a békés rendezést elérni Ukrajnában. „Nagyon derűlátóak vagyunk abban, hogy ezt ésszerű időn belül, nagyon hamarosan meg tudjuk valósítani. (…) De szükségünk van még egy kis időre” – tette hozzá.

Újságírói kérdésre válaszolva kijelentette, hogy nem ismert előtte az amerikai béketervhez kapcsolódó európai ellenjavaslat.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap esti videóüzenetében úgy fogalmazott, vannak arra utaló jelzések, hogy Donald Trump amerikai elnök csapata „meghallotta őket”.

„Ma folytatódnak a tárgyalások Svájcban. A munkacsapatok gyakorlatilag éjszakába nyúlóan fognak dolgozni, és lesznek majd további értesülések is” – mondta Zelenszkij. „Fontos, hogy tárgyalások folynak az amerikai fél képviselőivel, és vannak jelek arra, hogy Trump elnök csapata meghallgat minket” – fűzte hozzá.

Bármely béketervnek maradéktalanul tükröznie kell az Európai Unió központi szerepét Ukrajna békéjének biztosításában – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke vasárnap.

Az interneten is elérhető közleményében Ursula von der Leyen hangsúlyozta: bármely hiteles és fenntartható béketervnek elsősorban a gyilkolás megállítására kell összpontosítania és véget kell vetnie a háborúnak, anélkül, hogy egy jövőbeni konfliktus magvait vetné el.

Leszögezte: az Ukrajna szuverenitásához szükséges igazságos és tartós béke érdekében a határokat nem lehet erőszakkal megváltoztatni. Szuverén nemzetként Ukrajna fegyveres erőire nem vonatkozhatnak olyan korlátozások, amelyek sebezhetővé tennék az országot a jövőbeni támadásokkal szemben, aláásva ezáltal az európai biztonságot is. Hangsúlyozta továbbá: Ukrajnának rendelkeznie kell azzal a szabadsággal és szuverén joggal, hogy saját maga válassza meg jövőjét. Szavai szerint

Ukrajna az európai jövőt választotta. Ez – mint mondta – az ország újjáépítésével, az uniós egységes piacba és az európai védelmiipari bázisba való integrációjával kezdődik, majd az Európai Unióhoz való csatlakozással fejeződik be.

„Továbbra is együttműködünk Ukrajnával, tagállamainkkal, az Ukrajnát támogató országok koalíciójával és az Egyesült Államokkal, hogy valódi előrelépést érjünk el a béke érdekében” – fogalmazott.

Ursula von der Leyen fontosnak nevezte, hogy a felek partnerként haladjanak előre, egyetlen úton. Leszögezte továbbá, hogy bármely megállapodásban szerepelnie kell azon kulcsfontosságú pontnak, mely szerint

Oroszország által elrabolt minden egyes ukrán gyermeket vissza kell juttatni a családjához.

„Több tízezer rémült fiú- és lánygyermek rekedt Oroszországban, akik szeretteik után vágyakoznak. Ezen gyerekek hazajutását a napirendünk élére kell helyeznünk” – fogalmazott Ursula von der Leyen, majd arról tájékoztatott, hogy ennek érdekében az EU Ukrajnával és Kanadával közösen csúcstalálkozót szervez.

„Nem nyugszunk addig, amíg nem tér haza minden ukrán gyermek családjához, ahová tartozik” – tette hozzá közleményében az Európai Bizottság elnöke.

Elfoglalta a Dnyipropetrovszk megyei Tihe és Otradne, valamint a donyecki régióbeli Petrivszke települést az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán – közölte vasárnap a moszkvai védelmi minisztérium.

Kommentárjában a tárca azt írta, hogy az orosz erők kiterjesztik az ellenőrzésük alatt álló zónát Dnyipropetrovszk megyében. Moszkva szerint a donyecki Pokrovszk (orosz nevén: Krasznoarmejszk) város megsegítése érdekében az ukrán hadsereg hét támadással próbálkozott Hrisine felől, és ebben a körzetben mintegy 210 katonát, valamint egyebek mellett tíz páncélozott harcjárművet vesztett.

A vasárnapi hadijelentés szerint az orosz fegyveres erők a hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre tudtak törni,

több mint 1300 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan. A tárca az eltalált és megsemmisített katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel az ukrán hadsereget ellátó energetikai és közlekedési létesítményeket, valamint drón-, lőszer- és műszaki raktárakat, egy Sz-300-as légvédelmi rendszert, két harckocsit és tíz egyéb páncélozott harcjárművet, egy irányított légibombát, egy HIMARS-rakétát, továbbá 140 repülőgéptípusú drónt.

Gyenyisz Pusilin, a „Donyecki Népköztársaság” vezetője a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökségnek azt mondta, hogy

az orosz erők kiterjesztették az ellenőrzésük alatt álló övezetet Kosztantyinivka város keleti és délkeleti részén.

Beszámolója szerint harcok zajlanak Ivanopillja és a Kleban-Bik-i víztározó északi részén. Pusilin szerint az ukrán erők megpróbálnak védelmi vonalat kiépíteni Szlovjanszk város közelében, miközben igyekeznek visszatartani az orosz előrenyomulást a Jampilnál.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és orosz régiók településeiről is jelentettek vasárnap ukrán tüzérségi és dróntámadást. Az orosz védelmi minisztérium a RIA Novosztyi szerint a háború kezdete óta első alkalommal számolt be Arhangelszk megye ellen pilóta nélküli repülő szerkezetekkel megkísérelt csapásról. A tárca szerint a régióban két drónt lőtt le a légvédelem.

A moszkvai régióban lévő saturai hőerőműben tűz keletkezett.

A rendkívüli helyzetek minisztériuma szerint négy transzformátor gyulladt ki. Andrej Vorobjov kormányzó szerint folyik a létesítmény helyreállítása, Satura város áramellátása nem szakadt meg, mert sikerült tartalék vonalakra átállni. A fűtésellátás fenntartása érdekében a helyzet stabilizálódásáig mobil moduláris kazánházakat küldtek a körzetbe.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.