
Bataclan után 10 évvel a hatóságok továbbra is tétlenül nézik az iszlamizmus terjedését
Párizs lakói a 10 év előtti terrortámadások áldozataira emlékeztek. Mi változott a Bataclan-vérfürdő óta?
Bataclan a koncertterem neve, és az a hely, ahol három dzsihadista kilencven embert ölt meg és csaknem négyszázat megsebesített. Több ezren lelkileg megsérültek, a túlélők közül ketten az elmúlt évtizedben öngyilkosok lettek.

Bataclan után 10 évvel a hatóságok továbbra is tétlenül nézik az iszlamizmus terjedését
A Stade de France nemzeti stadionnál tíz évvel ezelőtt, 2015. november 13-án három öngyilkos merénylő felrobbantotta magát, egy ember halálát okozva, Párizs belvárosában pedig egy másik, háromtagú terrorkommandó lépett akcióba. A belvárosban hat kávéház, bár és étterem teraszán 39 embert öltek meg, miközben egy harmadik kommandó behatolt a Bataclan nevű koncertterembe, ahol három dzsihadista kilencven embert ölt meg és csaknem négyszázat megsebesített.
Az European Conservative írásában idézi Laurent Obertone esszéírót, aki rámutatott, hogy a november 13-i tragédiát csak meghosszabbította az a tény, hogy a terrortámadás óta semmi sem változott komolyan:
Ne felejtsük el: azok az emberek és eszmék, amelyek ide vezettek minket, még mindig hatalmon vannak” – emlékeztetett az X-en.
A határok továbbra is nyitva vannak, a bevándorlás áradata töretlen, és a hatóságok továbbra sem veszik komolyan az iszlamista fenyegetést, annak ellenére, hogy számtalan jelzést küldenek azok, akik könyörtelen vallási és civilizációs háborút vívnak Franciaország történelme és identitása ellen.
A Bataclanban történt 132 haláleset óta a baloldal és a média továbbra is elnéző az iszlamizmussal szemben.
November 12-én egy közszolgálati televíziós csatornán egy környezetvédelmi aktivista odáig ment, hogy azt magyarázta, a terrorizmus aránytalanul nagy figyelmet kap a légszennyezés okozta halálesetek számához képest.
Mindössze két hónappal a támadások előtt, 2015. szeptember 13-án Bernard Cazeneuve akkori belügyminiszter kijelentette: „Nem zárhatom ki annak lehetőségét, hogy a terroristák kihasználják a menekültáradatot, hogy Európába jussanak.” Néhány nappal a mészárlás után vonakodva elismerte, hogy a terroristák „kihasználták a menekültválságot, hogy bejuthassanak Európába”.
Tavaly 58 terrortámadást regisztráltak az Európai Unióban, amelyek közül 34 sikeres, 5 sikertelen, 19 pedig meghiúsított volt.
Emmanuel Macron francia elnök az állami megemlékezésen jelezte, hogy az állam "mindent megtesz a további támadások megakadályozása érdekében". Hozzátette, hogy azt "sajnos senki sem tudja szavatolni, hogy nem lesznek többet támadások, de garantálhatjuk, hogy azok számára, akik fegyvert fognak Franciaország ellen, a válasz könyörtelen lesz" - mondta a köztársasági elnök.





