RETRO RÁDIÓ

Baloldali szélsőségesek támadák meg az AfD kongresszust

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 11. 30. 12:33

Vízágyút is bevetettek.

Erőszakba torkolló tüntetés zavarta meg az Alternatíva Németországnak (AfD) párt új ifjúsági szervezetének alakuló kongresszusát szombaton a közép-németországi Giessen városban. A tüntetők összecsaptak a rendőrökkel, aminek következtében többen kisebb sérüléseket szenvedek.

A hatóságok közlése szerint a tüntetők a mintegy 90 ezer lélekszámú városban több helyszínen is összetűztek a rendőrökkel. Utóbbiak a köveket dobáló tüntetők ellen paprikasprayt használtak, egy másik helyszínen pedig vízágyút vetettek be a mintegy kétezer tüntetővel szemben, aki elzárta a kongresszushoz vezető utat, és felszólítás ellenére sem távozott.

A helyi kórház szóvivőjének tájékoztatása szerint főleg kéz- és lábsérüléssel hozzájuk érkezőket láttak el, akik ezt követően el is hagyhatták az egészségügyi intézményt.

A rendőrség közlése szerint legkevesebb 15 munkatársuk is könnyebb sérüléseket szenvedett.

Julian Schmidt, az AfD szövetségi parlamenti képviselője a dpa hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy

mintegy 20 tüntető támadta meg, és könnyebb sérüléseket szenvedett, miután a kongresszusi csarnok közelében leparkolt az autójával.

A rendőrség szerint egy másik AfD-képviselőt is megtámadtak a Giessen melletti Heuchelheim településén, és a feltételezett elkövetőt őrizetbe vették.

A tüntetést szervező német szakszervezetek országos szövetségének (DGB) adatai szerint több mint 20 000 tüntető demonstrált a városban.

Friedrich Merz német szövetségi kancellár élesen bírálta a giesseni erőszakot. „Ma este a televízióban olyan képeket fognak látni Giessenből, amelyek egyáltalán nem vidámak, összecsapást a szélsőbal és a szélsőjobb között” – mondta Merz a szász-anhalti CDU tartományi pártkongresszusán Magdeburgban.

„Azt akarom, hogy mutassuk meg a politikai centrumban: képesek vagyunk megoldani a problémákat” – hangsúlyozta Merz.

Alexander Dobrindt szövetségi belügyminiszter pedig a szászországi CDU lipcsei pártkongresszusán tartott beszédében ítélte el a történteket.

Mint mondta,

a tüntetés alapvető jog, de „nincs olyan alapvető jog, amely igazolná, hogy erőszakkal lépjenek fel biztonsági erőink ellen.”

Az AfD rendezvénye csak több mint kétórás késéssel tudott elkezdődni, mert a tüntetők akadályozták, hogy a mintegy ezer főnyi résztvevő megközelítse a giesseni kongresszusi központot.

Alice Weidel és Tino Chrupall, az AfD vezetői, valamint az új ifjúsági szervezet kijelölt vezetője, Jean-Pascal Holm sem tudott időben megérkezni a kongresszus helyszínére.

„Ami kint zajlik, kedves baloldaliak, kedves szélsőségesek – nézzetek magatokra -, az mélyen antidemokratikus”

– jelentette ki Weidel a rendezvényen.

Az új ifjúsági szervezet elődjét, az Ifjú Alternatívát (JA), amely autonómiát élvezett, és viszonylag laza szálakkal kötődött az AfD-hez, március végén feloszlatták, miután a párt úgy döntött, hogy megszakítja vele a kapcsolatát. A német alkotmányvédelmi hivatal 2023-ban antidemokratikus törekvésekre utaló bizonyítékokra hivatkozva szélsőjobboldali szervezetnek minősítette a JA-t, ami ellen a az AfD és a JA is panaszt tett.

Az AfD szorosabban akarja felügyelni új ifjúsági szervezetet, amely a szombati kongresszuson a Generation Deutschland (GD) nevet kapta.

Az olasz politika és média világa is szolidaritását fejezte ki a La Stampa napilap szerkesztőségének szombaton, miután palesztinbarát tüntetők behatoltak a torinói központi szerkesztőségbe és feldúlták azt.

A terrorizmus ellenes nyomozóigazgatóság (Digos) bejelentette, hogy csaknem negyven behatolót azonosított, noha egy részük eltakarta az arcát.

A vandálok péntek este hatoltak be a torinói székhelyű La Stampa szerkesztőségébe, ahol az országos újságírósztrájk miatt éppen nem tartózkodott senki.

 

A szerkesztőséget feldúlták, a szobák falaira a Free Palestine (Szabad Palesztina) feliratot írták vörös festékkel.

Az általuk megosztott videófelvételek tanúsága szerint azt kiabálták, hogy az újságírók terroristák és cinkosok, és a célpontok között az első helyen állnak. A La Stampa székházának bejáratát trágyával piszkolták be.

Gianni Armand-Pilon, a La Stampa igazgatóhelyettese közleményében azt írta: a történtek nem tudják őket megfélemlíteni, de „a fenyegetések barbár és borzalmas gyűlölethangulatra utalnak, amit nagyon komolyan kell venni.”

Hozzátette, hogy

a támadás az egész szakma, a teljes olasz demokratikus sajtó ellen irányult.

Az újság mögött álló Gedi kiadócsoport, amely az Agnelli család vállalkozói portfóliójának része, elfogadhatatlannak nevezte a történteket.

A La Stampa székházának biztonságát rendkívüli intézkedésekkel erősítettük meg – jelentette be Donato Carfagna torinói prefektus a szombat délelőtt tartott rendkívüli hatósági ülés végén. Elmondta, hogy a szerkesztőségbe betörők a pénteki palesztinbarát tüntetésről váltak le: egy hétszáz fős csoportról van szó, amely szerinte szélsőbaloldali mozgalmak tagjaiból állt, és amely engedély nélküli útvonalon mozgott a város területén.

A prefektus úgy vélte, hogy a La Stampa elleni agresszió a helyzet súlyos rosszabbodását jelzi:

az utóbbi hónapokban egymást követték az erőszakos demonstrációk a város vasúti csomópontjain, a repülőtérnél, politikai és kulturális intézményeknél, a RAI közmédia torinói székházánál.

A prefektus szerint ezek is előre megtervezett akciók voltak, de most a tüntetők be is törtek egy épületbe, és szándékuk a szabad információszolgáltatás elleni támadás volt.

Maurizio Marrone, aki Piemont tartomány biztonsági és közrendfenntartási felelőse, az Olasz Testvérek (FdI) jobboldali kormánypárt politikusa azt állította, hogy a tüntetők az Askatasuna nevű szélsőbaloldali központ tagjai voltak. Marrone a központ azonnali bezárását sürgette, hangoztatva, hogy Torinó önkormányzata nem támogathatja többé az Askatasunát, amelyet az egykori baszk szeparatista mozgalomról neveztek el.

Általában az olasz média és a politikai elit is elítélte a szerkesztőség elleni támadást. Kifejezte szolidaritását a lappal Sergio Mattarella államfő, Giorgia Meloni miniszterelnök és a kormány több más tagja, Elly Schlein, a baloldali Demokrata Párt (PD) főtitkára és Giuseppe Conte, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) elnöke.

Jonathan Peled, Izrael római nagykövete közösségi oldalán ítélte el a vandál cselekedetet, amelyet a demokrácia, a törvények és a közrend elleni támadásnak nevezett.

Az utolsó bejegyzés szombaton Matteo Salvini miniszterelnök-helyettesé volt, aki szégyenletes erőszakról írt.

Ilyesmi a „Hamásznak tetszik, de elborzasztja azt, aki a szabadságot szereti”

– közölte.

A palesztinbarát tüntetés és a La Stampa szerkesztősége elleni akció előtt csütörtökön szélsőbaloldali megmozdulás volt Torinóban a helyi imám, az egyiptomi Muhammad Shahin mellett, akit a belügyminisztérium kiutasított az országból. Az imám november 9-én egy palesztinbarát tüntetésen mondott beszédet, amelyet a hatóságok fundamentalistának és antiszemitának minősített.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.