
Amerika terrorszervezetnek minősített négy Antifa csoportot
Azt is amelyik nálunk támadt rá az emberekre.
Az Egyesült Államok a globális terrorszervezetek szankciós listájára vett négy európai Antifa-csoportot, közte a Budapesten is 2023-ban támadást elkövető Antifa Ostot - jelentette be csütörtökön Marco Rubio külügyminiszter.
A miniszteri közlemény szerint a német Antifa Ost, az olasz Informális Anarchista Szövetség/Nemzetközi Forradalmi Front, a görög Fegyveres Proletárigazság nevű csoport és a szintén görög Forradalmi Osztályönvédelem elnevezésű szervezet felkerült a kiemelt globális terrorszervezetek (Specially Designated Global Terrorists) listájára.
Az amerikai kormány szándéka, hogy a négy szervezetet egyúttal a külföldi terrorszervezetek (Foreign Terrorist Organizations) szankciós listájára is felvegye - írta a miniszter.
Marco Rubio közleménye szerint az intézkedés összhangban van Donald Trump elnök azon törekvésével, hogy fellépjen az Antifa-hálózat politikai erőszakra irányuló törekvéseivel szemben.
A lépés "támogatja Trump elnök Nemzetbiztonsági Elnöki Határozatát, azt a kezdeményezést, hogy felszámolja a saját magukat antifasisztaként feltüntető hálózatokat, intézményeket és szervezeteket, amelyek politikai erőszakot alkalmaznak és terrorcselekményeket követnek el, aláásva a demokratikus intézményeket, alkotmányos jogokat és alapvető szabadságjogokat" - olvasható az amerikai külügyminiszter közleményében.
A külügyminisztérium háttértájékoztatója arra is felhívja a figyelmet, hogy a német Antifa Ost 2018 és 2023 között több támadást is végrehajtott Németországban olyan személyek ellen, akiket fasisztának, illetve szélsőjobboldalinak minősített, valamint 2023. februárjában köze volt Budapesten elkövetett támadásokhoz. Az amerikai kormány arra is emlékeztet, hogy a magyar kormány idén szeptemberben terrorszervezetnek nyilvánította a német Antifa Ostot.
Donald Trump elnök nyáron és ősszel többször utalt arra, hogy az Egyesült Államokban erőszakba torkolló kormányellenes tüntetések mögött szervezett csoportok, köztük az Antifa-hálózat áll, amelynek amerikai szervezeteit szeptemberben már belföldi terrorszervezetté nyilvánította.
Az Antifa szélsőbaloldali hálózat teljes megszüntetését jelölte meg célként az Egyesült Államokban korábban Pam Bondi igazságügyi miniszter.
A miniszter a Fehér Házban Donald Trump elnök vezetésével tartott nyilvános kerekasztal-beszélgetés során beszámolt arról, hogy az adminisztráció január 20-i hivatalba lépése óta 1000 százalékkal nőtt meg a bevándorlási hatóság ügynökei ellen elkövetett támadások száma, ahogy a közelmúltban többi között Chicagoban, Portlandben és Dallasban történt.
Egyben közölte, hogy a két nagy technológiai vállalat többé nem működteti azt az alkalmazást, ami a szövetségi Bevándorlási és Vámvégrehajtás munkáját nehezíti az illegális bevándorlók elleni fellépésben.
Pam Bondi emlékeztetett arra, hogy az elnök döntése nyomán az Antifa belföldi terrorszervezet, aminek tevékenységével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az "nem aktivizmus, hanem terrorizmus".
Donald Trump elnök azt hangsúlyozta, hogy a szövetségi hatóságok nyomozása arra is irányul, hogy az Antifához tartozó szervezeteket ki támogatja, mert az összehangoltságot jelzi, hogy egymástól távoli helyszíneken tartott tüntetéseken azonos táblák, feliratok tűnnek fel, költséges anyagokat használva.
"Ezek fizetett anarchisták" – jelentette ki az elnök és hozzátette, "üldözzük az Antifa bűnözőket, és mindazokat, akik támogatják a fellépésüket, erről már rendelkezünk rengeteg feljegyzéssel".
Kash Patel, a Szövetségi Nyomozó Iroda igazgatója azt hangsúlyozta, hogy a kormányzat minden ágát érintő megközelítést alkalmaznak az Antifa elleni fellépés során, ami lehetővé teszi, hogy feltérképezzék a hálózatot. "
Amit az FBI-nál végzünk az nagyon egyszerű, nem igényel magas tudományt, követjük a pénzt, a pénz pedig nem hazudik"
– fogalmazott az FBI igazgatója a Fehér Házban tartott nyilvános eseményen, amelyen megszólalt több olyan újságíró, akit erőszakos inzultus ért, amikor radikális baloldali szervezetek megmozdulásáról tudósított.
Símaszkokban, viperákkal felfegyverkezve támadtak 2023 februárjában ártatlan járókelőkre Budapest utcáin a szélsőbaloldali antifa tagjai. A bűnszervezetben elkövetett támadássorozat vádlottjai kilenc embert vertek meg brutálisan.
2023. február 9-e és 11-e között öt alkalommal, összesen kilenc embert támadtak meg és bántalmaztak súlyosan a radikális nézeteket valló antifák. A támadásokat a magyar Becsület napja elnevezésű eseményt megelőző napokra időzítették, az áldozataikat pedig puszta kinézetük alapján válogatták ki a szervezet tagjai, akik kifejezetten a bűncselekmények elkövetése céljából érkeztek hazánkba.

Ártatlan járókelőket vertek meg viperákkal
A símaszkokkal, viperákkal felszerelt banda2023 február 10-én fényes nappal verte meg egy dohánybolt alkalmazottját Gazdagréten. Az áldozatnak annyi volt a bűne, hogy aznap terepszínű nadrágban ment el dolgozni. A támadást a térfigyelő kamerák rögzítették. Ezen a felvételen jól látszik, ahogy a banda tagjai a férfit ütik, rúgják, majd végül paprika spray-vel arcon fújják. A gazdagréti támadás mellett a Nyugati pályaudvaron, egy vonaton is bántalmaztak egy embert, a Fővám téren három lengyel állampolgárra támadtak, egy sétáló pár egyik tagját az ötödik kerületi Bank utcában verték meg, majd a banda tagjai az I. kerületi Mikó utcában bántalmaztak járókelőket. Az áldozatok kéz, borda és arccsont töréseket szenvedtek.
„Hátulról leütöttek viperával, szétnyílt a fejem, amit a kórházban összevarrtak. A bal oldalam teljesen fel van dagadva, felrepedt az arccsontom, jégakksival borogatom, szedek gyógyszert és kaptam szemcseppet. A barátnőmet kétszer combon szúrták valamivel, sokkos állapotba került, de a helyzethez képest már jól van"
– nyilatkozta korábban a Bank utcánál megtámadott férfi.

Egy 40 éves olasz tanárnőt vádolnak a támadások megszervezésével
A bűncselekmény-sorozat felgöngyölítésére létrehozott nyomozócsoport a külföldi hatóságokkal szorosan együttműködve megállapította, hogy a bűncselekmények elkövetése egy 20 fős elkövetői körhöz köthető, amelyből 17 fő személyazonossága megállapítást nyert. Tavaly októberben három ember ellen vádat is emeltek: egy 40 éves olasz tanárnőt, Salis Ilariat bűnszervezetben elkövetett 3 rendbeli, két esetben társtettesként, egy esetben bűnsegédként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt. A német Edelhoff Tobiast és Anna Christina Mehwaldot bűnszervezetben részvétel bűntettével vádolták meg.

Előre kitervelt forgatókönyv szerint verték a járókelőket
A vádirat szerint a banda tagjai kifejezetten a támadások miatt, előre kitervelten érkeztek Magyarországra, és szándékosan okoztak súlyos és életveszélyes sérüléseket a kinézetük alapján kiválasztott járókelőknek: így akartak elrettentő példával szolgálni a szélsőjobboldali mozgalmak képviselői számára. A támadásokat előre kitervelték és megkoreografálták, a banda tagjainak begyakorolt forgatókönyve is volt, a feladatokat pedig felosztották egymás között. A támadások időtartamát 30 másodpercben határozták meg, amelynek mérése az irányító feladata volt, aki a támadást vezényszavakkal indította meg, illetve állította le, majd ezután a társai menekülésében segédkezett. A figyelő feladata a környezet figyelése, valamint kívülálló személyek beavatkozásának megakadályozása volt, a további tagok pedig a támadás végrehajtói voltak. A támadások során az elkövetők törekedtek az arcfelismerés és a nyomazonosítás meghiúsítására is, símaszkokat és kesztyűket használtak, a menekülés alatt pedig átöltöztek.
Az ügyben bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlete miatt 14 gyanúsítottal szemben belföldi elfogatóparancs került kibocsátásra, továbbá a nemzetközi és európai elfogatóparancsok kibocsátása is megtörtént. Gabriele Marchesit Milánóban fogták el, Simeon Ravi Truxot pedig Berlinben.
Vigyorgott, kacsintgatott a tárgyalóteremben a brutális támadások szervezője
A 2023 októberi vádemelés után kezdődött meg Magyarországon az antifa-támadások elkövetőinek tárgyalása. A támadások megszervezésével vádolt 40 éves olasz tanárnő, Salis Ilaria vigyorogva érkezett meg a tárgyalóterembe, ahol többször is mosolyogva kacsintott az ügyben eljáró bíróra. A nő tagadta bűnösségét, míg társa, a német Edelhoff Tobias beismerte, hogy minden úgy történt, ahogy az a vádiratban szerepel.
Ám hiába érkezett arcán széles mosollyal az olasz tanárnő a tárgyalóterembe, ügyvédje, a börtönbizniszben élen járó Magyar György a rossz fogvatartási körülményekre panaszkodott, a dollármédia pedig máris védelmébe vette a nőt. Miután Salis Ilariát vezetőszáron vitték be a tárgyalóterembe, ahogy az a súlyos bűnelkövetőknél teljesen megszokott, a baloldali olasz lapok máris „láncra verésről” cikkeztek, amit kritika nélkül vett át a hazai dollármédia is.

Salis Ilariát később európai parlamenti képviselőnek választották. A kiadatási kérelem ellenére mentelmi jogát Brüsszel nem függesztette fel. Ma is szabadlábon van.






