
Álhírt terjesztenek a nyugdíjkorhatárról
A Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása.
Álhír terjedt el a magyar sajtóban a nyugdíjkorhatár 2026-os módosításáról. A Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint az erről szóló cikkek teljes mértékben félrevezetők és hamisak. A hivatalos álláspont szerint nincs napirenden a jelenlegi, 65 éves nyugdíjkorhatár eltörlése.
Az elmúlt napokban több magyar médium is téves információt közölt arról, hogy 2026. január 1-jétől megszűnhet a jelenlegi, kötelező 65 éves nyugdíjkorhatár. A cikkek szerint a dolgozók szabadon dönthetnék el, mikor vonulnak nyugdíjba, figyelembe véve egészségi állapotukat, anyagi helyzetüket és szolgálati idejüket. Az új szabályozásról azt is állították, hogy az 1961-ben születetteket érintené először.
Az Országos Nyugdíjas Parlament megerősítette a hirado.hu-nak, hogy a nyugdíjrendszerrel kapcsolatos sajtóhírek nem megalapozottak. Hozzátették, hogy az említett „tervezetet” az online portálok egymásra hivatkozva, kormányzati forrás nélkül vették át, így dominóhatás jött létre.
A Nemzetgazdasági Minisztérium hivatalos Facebook-bejegyzésében cáfolta azokat a híreket, amelyek a nyugdíjkorhatár 2026-os megszüntetéséről szólnak. A tárca szerint semmilyen változtatás nincs tervben, és minden olyan állítás, amely mást sugall, álhír, hangulatkeltő és megtéveszti az olvasókat.
„Az utóbbi napokban a nyugdíjkorhatár változtatásával kapcsolatban megjelent cikkek teljes mértékben félrevezetők és hamisak. Semmilyen a nyugdíjkorhatárral kapcsolatos változtatás nincs – minden olyan állítás, amely mást sugall, álhír, hangulatkeltő és félrevezeti az olvasókat”
– emelte ki a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Megjegyezték, hogy a nyugdíjrendszer jelenlegi szabályait a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény rögzíti, amely világosan kimondja: „Az öregségi nyugdíjkorhatár mind a férfiak, mind a nők esetében 65 év, ha az érintett 1957-ben vagy azt követően született. A nők számára továbbra is fennáll a kedvezményes nyugdíj lehetősége 40 év jogosultsági idővel, életkortól függetlenül, amennyiben a törvényben meghatározott feltételek teljesülnek.”
A hamis információkat terjesztő sajtóorgánumot felkérték, hogy frissítsék a cikkeiket, és alaposabban tájékozódjanak. „A nyugdíjkérdés nem játék, senki se terjesszen ál- és rémhíreket!” – tették hozzá.
Kiegészítő nyugdíjemelés és 13. havi nyugdíj
A Nemzetgazdasági Minisztérium felhívta a figyelmet a nyugdíjasokat érintő aktuális intézkedésekre is. A tárca közölte, hogy 2025. november 12-től minden nyugdíjas számára megérkezik a kiegészítő nyugdíjemelés, átlagosan 51 ezer forint összegben.
Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára közösségi oldalán közölte, hogy
a novemberi nyugdíjjal együtt érkezik a nyugdíj-kiegészítés is, ami egy átlagnyugdíjnál 47 200 forintot jelent. A januárig visszamenőleges összeget egyben kapják meg az idősek.
Az államtitkár kiemelte, hogy a kormány minden évben, és idén is garantálja az inflációkövető nyugdíjemelést, ezért novemberben az éves tényleges inflációhoz igazították a nyugdíjakat, kiegészítve az év eleji előre becsült infláción alapuló emelést.
Hozzátette, hogy decemberben már a kiegészített nyugdíj érkezik, januárban az újabb év eleji 3,6 százalékos emelés, februárban pedig a 13. havi nyugdíj. A politikus hangsúlyozta, hogy a kormány arról is döntött, hogy januártól több lépésben bevezetik a 14. havi nyugdíjat.
Az államtitkár elmondta, hogy Orbán Viktor és Donald Trump sikeres csúcstalálkozójának köszönhetően a rezsicsökkentést is változatlanul biztosítja a kormány.
A nemzetközi bankárhálózat nem nézi jó szemmel, hogy Magyarországon a 13. havi nyugdíj után a 14. havit is bevezetik, de nem nézik jó szemmel az édesanyák szja-mentességét, a rezsicsökkentést, az árrésstopot és az Otthon Start programot sem. A miniszterelnök azonban a közösségi oldalán közzétett videóban leszögezte, hogy a nemzetközi bankárok mindig is a nemzeti kormányok ellen fogadtak, az általuk kritizált intézkedésekért pedig az utolsó vérig kell küzdeni.
Az Orbán Viktor közösségi oldalán publikált videóból kiderül, hogy a nemzetközi bankárhálózat szerint a magyarországi gazdasági támogatásokat meg kell nyirbálni. A miniszterelnök kiemelte, hogy inkább növelni kellene ezeket, mert fejlesztő államra van szükség.
„Január 1-jétől be fogjuk vezetni. Több lépésben ugyan, de bevezetjük” – mondta a miniszterelnök a 14. havi nyugdíjról.
„Ami megilleti az embereket, azt meg kell kapniuk”
– érvelt Orbán Viktor.
A nemzetközi bankárhálózat nemcsak a 14. havi nyugdíj bevezetését, hanem az édesanyák szjamentességét és a 3 százalékos támogatott lakáshiteleket, az árrésstopot, a rezsicsökkentést is kritikusan szemléli.
„A háromszázalékos hitelkamat az az első otthon a fiatalok számára, utolsó vérig kell harcolni érte”
– hangsúlyozta Orbán Viktor.
„A nemzetközi bankárok mindig is a nemzeti kormány ellen fogadtak. Régebben az egyesült ellenzékre meg a szocikra, most meg a Tiszára. Nincs ebben semmi új” – így kommentálta a kormányfő azt, hogy piac a Tisza Párt győzelmére tesz, ezért erősödik a forint.
„A kormány végleges döntést hozott a 14. havi nyugdíj bevezetéséről” – jelentette be Orbán Viktor a Facebookon. A részletek kidolgozása még folyamatban van, de a kabinet határozott szándéka, hogy a juttatás bevezetésre kerüljön.
Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán közzétett videóban jelentette be, hogy a kormány a legutóbbi ülésén hosszú vita után döntött a 14. havi nyugdíj bevezetéséről. Mint mondta, a kormányülésen számos előterjesztés és fontos döntés született, köztük az állami gondozásban lévő gyerekek helyzetének javítását célzó akcióterv, valamint az élelmiszerárstop meghosszabbítása és kiterjesztése 14 új termékre.
„Mindig van róla vita, de árréstop nélkül az élelmiszerek ára jóval magasabb lenne, ezt meghosszabbítottuk, 14 új élelmiszerre ki is terjesztettük, és egy hosszú vita volt a 14. havi nyugdíjról. Azt eldöntöttük, hogy lesz, annak a bevezetési rendjén dolgozunk most már”
– mondta a kormányfő.
A múlt csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter megerősítette, hogy a kabinet tárgyalt a 14. havi nyugdíj bevezetéséről, de a költségvetési lehetőségek vizsgálata még tart.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az Indexnek adott interjújában szintén hangsúlyozta, hogy a 14. havi nyugdíj bevezetése elkerülhetetlen, és a nyugdíjasok reáljövedelmét is érezhetően növelné. A miniszter szerint a 14. havi nyugdíj lenne a legjobb módja annak, hogy a nyugdíjasok részesüljenek a reálbér-emelkedésből.
„A teljes 14. havi nyugdíj bevezetése azt jelentené, hogy a nyugdíjak 8 százalékkal emelkednének, az inflációt meghaladó mértékben”
– hangsúlyozta, hozzátéve, hogy mivel a kormány a nyugdíjakat minden évben az inflációhoz igazítja, ez a plusz 8 százalék valódi, reálértékben is érzékelhető növekedésnek számít.
A tárcavezető elmondta, hogy már dolgoznak a bevezetés módján és ütemezésén, amelyet a kormány a költségvetési fegyelem figyelembevételével határoz meg. Orbán Viktor szerint is reális lehet a két–három éves bevezetési idő, ugyanakkor döntés még nem született a pontos ütemezésről. A bevezetés lehetséges módjáról Nagy Márton úgy fogalmazott: elképzelhető, hogy az új juttatást fokozatosan, „hétről hétre” haladva vezetik be. „Ha egyhetes lépésekben haladnánk, akkor a teljes 14. havi nyugdíj visszaállítása négy évig tartana. De az is elképzelhető, hogy az első évben egy hetet adunk, a következőben többet. Így gyorsabban elérhető a cél” – mondta.
Szerinte a kormány akár már egyhetes kiegészítéssel is elindíthatja a folyamatot, amelynek folytatását a gazdaság teljesítménye és a költségvetés mozgástere határozhatja meg.
„A lényeg, hogy el kell kezdeni, a tempót pedig a gazdaság ereje diktálhatja” – fogalmazott a miniszter.
Arra a kérdésre, hogy a költségvetés 2026-ban és 2027-ben lehetővé teszi-e a 14. havi nyugdíj fokozatos bevezetését, Nagy Márton úgy válaszolt: „2026-ban egy héttel el lehet kezdeni.” Hozzátette: „A kérdés az, hogy 2027-ben már egy, két vagy akár három hét pluszjuttatás is érkezhet-e. Ez teljes mértékben a gazdaság növekedésétől és a költségvetés bevételi helyzetétől függ.”






