
A korrupciót nem szeretnénk finanszírozni Ukrajnában
Selmeczi Gabriella az Igazság órájában.
Selmeczi Gabriella az Igazság órájában: A korrupciót nem szeretnénk finanszírozni, ez a magyar emberek pénze + videó
Mráz Ágoston Sámuel szerint csak szavazógépek lesznek a tiszások.

Fotó: Facebook
– Felháborító azt látni, hogy megint lenéznek minket. Ursula von der Leyen ikonikus alakja ennek a típusú kommunikációnak. Neki ott feladata van – fogalmazott az Igazság órájában Selmeczi Gabriella.

A kormánypárti politikus elmondta, mindig az európai adófizetők fizetik a számlát. Akkor is, ha az orosz vagyont lefoglalják, elküldik Ukrajnának, és azt vissza kell majd idővel fizetni.
A Tisza-jelöltaspiránsoknak nem lehet saját programjuk
A Tisza Párt jelöltjeiről szólva azt mondta, nem az a kérdés, hogy valaki férfi vagy női politikus, hanem hogy milyen értékek mentén dolgozik. Ő azt mondta, a magyar nőknek nincs kvótára szükségük, ha politizálni akarnak, el tudják érni egyéni céljaikat is. A politikus szerint azt kell megnézni, hogy ki a Tisza Párt vezetője: Brüsszel fogott embere. A szakértői közben elárulják, mi a Tisza Párt valódi programja. Hozzátette:
sok újdonság itt nincs, a Tisza Párt programja ugyanis a baloldal programja.
Selmeczi Gabriella nem tartja valószínűnek, hogy a képviselőknek van saját programjuk. A Magyar Péter kezébe Brüsszelből adott terveket fogják végrehajtani. Úgy vélekedett: Magyar Péterre nézve kockázatos lenne, ha ezek a jelöltek megszólalnának.
A tiszás jelöltaspiráns, Reketye-Trifán Zoltán produkciójáról szólva azt mondta: nem biztos, hogy ilyen jelöltekre bízná az ország sorsát. A politikus ByeAlex „cuccozásáról” szólva azt mondta: fontos, hogy a fiatalokat megvédjék a kábítószer-fogyasztástól, ezt vissza kell szorítani. Jó eszköznek tartja, hogy a szórakozóhelyeket, amelyek részt vesznek a kábítószer-terjesztésben becsukhatják, és ki is kerülhet a bejáratra, hogy miért csukták be.
Selmeczi Gabriella elmondta: a nyugdíjrendszert 2010 óta stabil lábakra helyezték, behozták a 13. havi nyugdíjat, és most jön a 14. havi. Kormányváltás esetén ezt elveszik, a Tisza Párt szakértői már erről értekeznek.

Titkos egyeztetések folynak az USA és Oroszország között
– Az biztos, hogy sokat segít Ursula von der Leyennek, hogy soha nem kellett a választók szemébe néznie, és a kellemetlen kérdésekre is tud válaszolni – közölte Mráz Ágoston Sámuel, az Igazság órája második vendége. A Nézőpont Intézet vezetője, miután Brüsszel arra kérte az uniós országokat, hogy adjanak még pénzt Ukrajnának, úgy vélekedett, hibát követett el ezzel a levéllel, az Európai Bizottság kudarcos politikát folytat.
Fogy a levegő az ukrán elnök körül az ukrán korrupciós botrány miatt, de a jó hír, hogy az Egyesült Államok és Oroszország titkos egyeztetéseket folytat, 28 pontos békemegállapodásról van szó
– árulta el az elemző. Mráz Ágoston szerint noha a háborús koalíció vesztőpályán van, nem szűnt meg, de már lehet látni, hogy a békepárti országok kerülnek fölénybe.
A tiszások csak szavazógépek lesznek
A Tisza Párt képviselőjelölt-aspiránsai kapcsán elmondták, azzal, hogy Magyar Péter nem enged senkit nyilatkozni, az a Tiszát minősíti. Mráz Ágoston szerint sokkal fontosabb a politikájuk a jelöltaspiránsoknak, mint az, hogy ők honnan jöttek vagy kik ők.
– A kérdés az, hogy bizonyos szakpolitikai kérdésekben mi az ő álláspontjuk, hiszen ha ők beülnek a parlamentbe, csak szavazógépek lesznek. Sokkal fontosabb tehát, hogy mit gondolnak a progresszív adózásról vagy a nyugdíjreformról – közölte, kiemelve, ha megkaparjuk a felszínt, akkor látni, hogy baloldali figurákból áll össze Magyar Péter csapata.
Az állítás, hogy ezek az emberek az új baloldal, tagadhatatlan
– jelezte.
A Republikon azon kutatására, mely szerint hogy Orbán Viktornál népszerűbb Magyar Péter, még maga Magyar Péter is azt mondta, ez nem igaz, nem népszerűbb a miniszterelnöknél. Mráz Ágoston szerint ez a közvélemény-kutatások legalja, miután konkrét adatok nélkül közölnek benne eredményt. – Volt olyan kutatás, amely 18 százalékpontos előnyt állított a Tiszánál, ekkora csúsztatást azért mégsem kellene közölni, most ebből próbálnak kihátrálni, és kozmetikázni igyekeznek. Az is megkérdőjelezhetetlen, hogy egy komoly ellenzéki erő – vélekedett, majd elárulta, a legutóbbi mérések szerint
nincs aggódnivalója a kormánypártnak, vezet a Fidesz–KDNP.
A Párbeszéd átszínezése: Humanisták
A Nézőpont Intézet vezetője szerint Karácsony Gergely sincs jó helyzetben, a főpolgármester körül igencsak megritkult a levegő, még az is előfordulhat, hogy 2029 előtt a Fővárosi Közgyűlést újra kell választani. – Tekintve, hogy Karácsony Gergely nem túl népszerű már Budapesten, a korábbi támogató pártok, mint a DK, kitáncoltak mellőle, a Tisza pedig inkább Vitézy Dáviddal mozog együtt, nem csoda, hogy új pártban képzeli el a saját jövőjét, ami pedig nem más, mint a Párbeszéd átszínezése: a Humanisták Barabás Richárddal és Cseh Katalinnal – vélekedett.






