RETRO RÁDIÓ

A finn elnök a korrupciós botrány ellenére is küldene pénzt Ukrajnába

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 11. 16. 17:36

Trump és Zelenszkij kapcsolatát Stubb viharosnak nevezte.

Tavasz előtt aligha várható tűzszünet az ukrajnai háborúban, az európai államoknak pedig az ukrán vezetés köreiben kirobbant korrupciós botrányok ellenére sem szabad felhagyniuk Ukrajna támogatásával – jelentette ki Alexander Stubb finn elnök az AP hírügynökségnek adott, vasárnap közzétett interjújában.

Stubb – akinek országa több mint 1300 kilométer közös határral rendelkezik Oroszországgal – hangsúlyozta: kitartásra és eltökéltségre van szükség a téli hónapok átvészeléséhez, mert Oroszország folytatja az információs és a hibrid háborút Európa-szerte, így „a háború és a béke közötti határok elmosódtak”.

„Oroszország pánik és zűrzavar keltésével igyekszik Európát destabilizálni, és ehhez felhasználja például a propagandát, illetve vandalizmust és gyújtogatást is” – figyelmeztetett.

Hozzátette: ezekkel a fenyegetésekkel „finn módra” lehet szembenézni, „más szóval nyugodtsággal, higgadtsággal”. Emlékeztetett arra, hogy  Finnország a múlt században két háborút is vívott Oroszországgal, amelyben elvesztette területének 10 százalékát és beleegyezett a katonai semlegességbe, amelyet csak az ukrajnai háború 2022-es kitörése nyomán adott fel, csatlakozva a NATO-hoz.

Az elnök – aki egy Helsinkitől északra lévő támaszponton találkozott újságírókkal – Donald Trump amerikai elnökre kitérve elmondta: el tudja magyarázni Trumpnak, Finnország miken ment keresztül, hogyan látja a helyzetet a csatatéren, vagy hogyan kell szerinte kezelni Vlagyimir Putyin orosz államfőt. „Ha tíz ötletből akár csak egyet is elfogad, már az is remek” – tette hozzá.

Az Ukrajnában nemrég kirobbant korrupciós botránnyal kapcsolatban Stubb úgy vélte,

Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek mihamarabb orvosolnia kell a helyzetet, mert ezek a hírek Oroszország kezére játszanak. Mindazonáltal felszólította az európai vezetőket, gyorsítsák fel a katonai és pénzügyi támogatást Ukrajnának, amelynek hadserege az utóbbi időben több vereséget is elszenvedett az orosz erőktől.

„Nem vagyok túl derűlátó egy esetleges tűzszünettel vagy a béketárgyalások megkezdésével kapcsolatban, legalábbis nem idén; jó lenne azért, ha márciusra sikerülne valamit elérni” – jelentette ki ezután.  Mint mondta, a tűzszünethez Ukrajnának biztonsági garanciákra van szüksége, valamint meg kell erősíteni az ukrán gazdaságot és igyekezni kell közös nevezőre jutni a területi követelésekkel összefüggésben is.

Hangsúlyozta: ahhoz, hogy béke lehessen, Trumpnak és az európai vezetőknek fokozni kell az Oroszországra gyakorolt nyomást.

„Putyin voltaképpen tagadja Ukrajna függetlenségét, szuverenitását és a területi egységét” – szögezte le. Méltatta továbbá Washington szankcióit, amelyeket a Lukoil és a Rosznyeft orosz óriásvállalatra vetett ki októberben, „remek munkának” minősítve a Fehér Ház rendeleteit. Azonban úgy vélte, több támogatást kell nyújtani Ukrajnának ahhoz, hogy célba vehesse az orosz energetikai és hadi szektort.

„Ukrajna még mindig tárgyal az Egyesült Államokkal a fegyverekről” – emlékeztetett ezen kívül.  Trump és Zelenszkij kapcsolatát Stubb viharosnak nevezte, azonban hangsúlyozta, hogy ő és más európai politikusok közvetítenek a két vezető között.

„Lefordítjuk Trump elnöknek Zelenszkij elnököt és fordítva” – fogalmazott, kitérve arra, hogy közte és Trump között egyébként a golf iránti szeretet alapozta meg a jó viszonyt.

„Azonban ha Putyinról van szó, csak egyetlen embernek lehet vele közvetlenül és nyilvánosan tárgyalnia, és az Trump”

– szögezte le a finn elnök.

Ukrajna hosszú ideje a legnagyobb korrupciós botránnyal kénytelen szembenézni Volodimir Zelenszkij elnök mandátuma alatt – erről írt az Index.

A Nemzeti Antikorrupciós Hivatal (NABU) ezen a héten mutatta be azokat a felvételeket, amelyeken azt látható, hogy aranyvécére és sporttáskába csomagolt készpénzkötegekre bukkantak a Zelenszkijhez köthető oligarcha, Timur Mindics lakásán.

Óriási csapás ez, de a legrosszabb az, hogy nem vagyok biztos abban, hogy már a végén járunk, lehet, hogy még csak most bontakozik ki. Amit most a legjobban javasolnék az elnöknek, hogy tegyen komoly lépéseket, és szabaduljon meg sok embertől a környezetében” – idézett az Index egy, a The Kyiv Independentnek név nélkül nyilatkozó ukrán tisztviselőt.

A botrány kirobbanása óta a kijevi kormányzat a maradék legitimitásáért és nyugati támogatóival szembeni komolyan vehetőségéért küzd, mivel az ukrajnai korrupció

nemcsak a fegyveres-pénzügyi támogatás visszatartását, de akár az uniós csatlakozás megvalósulását is ellehetetlenítheti.

Bár vannak, akik a botrány ellenére is bizakodnak abban, hogy helyreállhat az intézmények integritása, egyre többen teszik felelőssé Zelenszkijt és a kijevi hatalom mögött álló háborús maffiát az ország reménytelen háborús és általános helyzete miatt.

Prostituáltak, drága autók, százmilliók luxusvillákra – feltört a harag az ukrajnai társadalomból a Zelenszkij-kartell urizálása miatt

Miközben a nemzetközi sajtóban világszenzációvá váltak a Volodimir Zelenszkij elnök üzlettársának, Timur Mindics fényűző lakásáról készült felvételek, azzal párhuzamosan a kényszersorozást, az egyre gyakoribb áramszüneteket elszenvedő, valamint az áram-, gáz-, fűtés- és vízellátás megszűnése szélén tántorgó Ukrajna egy emberként háborodott fel az országot a háború folytatására hivatkozva foglyul ejtő Zelenszkij-kartell urizálásán.

Az Index ezzel kapcsolatban szemlézett egy, az Ukrajinszka Pravdában megjelent véleménycikket,

amelynek szerzője a szovjet időkkel vont párhuzamot a korrupciós botrány fejleményeivel kapcsolatban.

„Ez a gondolkodásmód a Szovjetunióból származik. Azok, akik hatalmon vannak, mindig a saját hasznukat keresik, és mindig próbálnak ellopni valamit. Ez a háború el fogja vinni a legtöbb aktív, őszinte és tisztességes embert. Fáj hinni abban, hogy közben az elnök barátai a k*rváikra, drága autóikra költik a pénzünket, és százmilliókat pazarolnak új villákra” – írta Marija Berlinszka katonai önkéntes az Ukrajinszka Pravdában.

Az, hogy egyáltalán létezik antikorrupciós hivatali vizsgálat, nagyrészt a nyári tömegtüntetéseknek köszönhető, amelyek a törvény aláírása után kezdődtek, ami lényegében megsemmisítette volna Ukrajna két kulcsfontosságú antikorrupciós testületét – írja az Index a NABU és a SzAPO elleni nyári eljárás miatt, amelyről a hirado.hu felületén is beszámoltunk.

Zelenszkij még a nyáron írta alá azt a törvénytervezetet, amellyel a korrupcióellenes hatóságokat – a NABU-t és a SzAPO-t – megfosztotta volna függetlenségüktől, a javaslat elfogadása után azonban a 2014-es forradalom óta nem látott tüntetések kezdődtek Ukrajnában, az elnök ezért – valamint a nemzetközi tiltakozás hatására – egy új törvényjavaslattal kívánta semlegesíteni a korábban elfogadott rendelkezést.

A portál ezzel kapcsolatban idézte az ukrán fegyveres erők egyik 32 éves drónoperátorát, aki a The Kyiv Independentnek arról beszélt: „Fájdalmas folyamaton megyünk keresztül, hogy megértsük saját államunk értékét a személyes túléléstől a felismerésig, hogy a hatalom forrása azokban az emberekben rejlik, akik kartontáblákkal tüntetnek.”

„Őszintén remélem, hogy a következő lépés megmutatja, hogy az intézmények működnek az államunkban, és a bizonyíték erre az lesz, hogy minden korrupt gazembert a törvény büntet, nem pedig haragos, fegyveres emberek”

– tette hozzá a fronton harcoló katona.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.