
130 drónnal támadtak ismét az oroszok
Hétfőre virradóra.
Az orosz hadsereg tucatnyi különböző típusú rakétával és 139 csapásmérő, valamint álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat hétfőre virradóra: eddigi adatok szerint egy ember meghalt, többen megsebesültek, és károk keletkeztek az infrastrukturális létesítményekben - közölték katonai és helyhatósági források jelentései alapján ukrán hírügynökségek és hírportálok.
A légierő parancsnokságának hétfői Telegram-jelentése szerint a légvédelem egy Kinzsal típusú aeroballisztikus rakétát, valamint 115 drónt lelőtt, illetve rádióelektronikai eszközök bevetésével eredeti pályájukról eltérített. A közlemény szerint 11 helyszínen 11 rakéta és 20 drón célba talált.
Egy ember meghalt, heten megsebesültek az éjszakai légitámadásban Szumi megyében - jelentették ukrán hírforrások az állami katasztrófavédelmi szolgálatra hivatkozva. Egy kétszintes lakóépületet ért találat, amely kigyulladt. A mentési munkálatok során a katasztrófavédők egy holttestet emeltek ki a romok közül. November 2-án, a késő esti órákban a Boromljanszkij kistérség egyik települését is rakétacsapás érte. A támadásban több lakóépület és egy infrastrukturális létesítmény is megrongálódott.
Megrongálódott az energetikai infrastruktúra a dél-ukrajnai Mikolajiv megyében is az éjszakai orosz dróntámadásban - közölte az Interfax-Ukrajina hírügynökség Vitalij Kim katonai kormányzó Telegram-bejegyzése nyomán. Ideiglenesen 12 településen szünetelt az áramszolgáltatás. Egy szupermarketet is találat ért, a mintegy 2000 négyzetméteres területen felcsapó lángokat a katasztrófavédők megfékezték. A légicsapásokban senki sem sebesült meg.
Újabb robbanások rázták meg az oroszok által megszállt Donyeck megye egyik ipari létesítményét. Helyi jelentések szerint vasárnap este találat érte a Sahtar városában található olajraktárt, ahol éjszaka is lángokat lehetett látni.

Hatalmas robbanásokról számoltak be a megszállt Donyeck megyében található Sahtar olajraktárból Forrás: AFP
Erőteljes robbanásokról számoltak be a Donyeck megyei Sahtar városából november 2-án este. A közösségi oldalakra felkerült felvételek tanúsága szerint helyi idő szerint valamivel 20 óra előtt egymást követő detonációk rázták meg az orosz megszállás alatt lévő település olajraktárát – írja a Kyiv Independent tudósítása alapján az Origo.

Robbanások Donyeckben
A Telegramon működő Exilenova-Plus csatorna a támadásról készült videó alapján közölte: a robbanások ereje több kilométeres körzetben érezhető volt, és a felvételeken jól kivehető, ahogy sűrű füst és lángcsóvák emelkednek az égbe.
A helyszíni felvételek szerint a régióban a légvédelem is aktív maradt, a levegőben pedig több robbanás fénye is látszott.
Nem ez az első támadás a létesítmény ellen
A Sahtarban található olajtároló az elmúlt években már többször célponttá vált:
- 2023 júliusában egy feltételezett rakétatámadás miatt keletkezett tűz a raktárban,
- 2022 októberében pedig ismét lángok csaptak fel a területen. Az orosz megbízott tisztviselők akkor az ukránokat vádolták azzal, hogy a közeli vasútállomás elleni csapás idézte elő a tüzet.
Kijev stratégiai okokból támadja az orosz olajlétesítményeket
Ukrajna rendszeresen intéz csapásokat az oroszországi, illetve az orosz megszállás alatt álló területeken működő olajkitermelő és -finomító üzemek ellen.
Az ukrán hatóságok ezeket a létesítményeket legitim katonai célpontnak tekintik, mivel – érvelésük szerint – a kőolajból és földgázból származó bevételek Moszkva hadigépezetét finanszírozzák.
Vaszil Maljuk, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetője október 31-én arról számolt be, hogy 2025-ben már mintegy 160 sikeres támadást hajtottak végre orosz olaj- és finomítóinfrastruktúra ellen.
Lángokban Oroszország, Putyin bosszúja félelmetes lehet
Pár napja arról is írtunk, hogy az ukrán hadsereg ismét mélységi csapásokat hajtott végre Oroszország területén október 29-én. Akkor egy uljanovszki olajfinomítót és egy sztavropoli vegyi üzemet ért támadás.
Donald Trump továbbra sem tervezi, hogy nagy hatótávolságú Tomahawk-rakétákat bocsásson Ukrajna rendelkezésére.
Az amerikai elnök vasárnap az elnöki repülőgép fedélzetén újságírói kérdésre válaszolva beszélt az ukrajnai háborúról és megjegyezte, hogy döntése még "megváltozhat".
Donald Trump ugyanakkor kijelentette: nincs olyan pont, azaz "utolsó csepp a pohárban", amiből azt a következtetést vonhatja le, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nem áll készen a háború lezárására Ukrajnával.
"Néha hagyni kell, hogy végigküzdjék" - fogalmazott az amerikai elnök. Hozzátette, most ez zajlik Oroszország és Ukrajna között. "Ez egy kemény háború Putyinnak, rengeteg katonába kerül, talán egymillióba is" - hangoztatta Donald Trump megjegyezve, hogy ez Ukrajna számára is egy kemény háború.
Hatvannégy ukrán drónt lőtt le Oroszország légterében a légvédelem az éjszaka folyamán – közölte hétfő reggel az orosz védelmi minisztérium.
A tárca szerint a legtöbb, egyaránt 29 drónt a rosztovi és a szaratovi régió felett, négyet a volgográdi, egyet-egyet pedig a belgorodi és a sztavropoli régió fölött lőttek le. Penza és Szaratov repülőterének forgalmában ideiglenes korlátozásokat vezettek be a támadás miatt.
Jevgenyij Poddubnij orosz haditudósító a Rosszija-1 televíziós csatornán bejelentette, hogy
az orosz hadsereg megsemmisítette Ukrajna egyik legnagyobb hőerőművét az Ivano-Frankivszk megyei Burstinban.
Az orosz Nyomozó Bizottság(SZK) mindeközben közölte, hogy az oroszországi, Kurszk megyei Szudzsa városból az ukrán fegyveres erők által meggyilkolt 300 áldozat holttestét szállították el és adták át rokonaiknak a bűnügyi szakértői vizsgálatokat követően. A régió egyes határ menti területei 2024. augusztus elejétől 2025. április végéig ukrán ellenőrzés alá kerültek.
Orosz előrenyomulásról, valamint visszavert ukrán kitörési és felmentési kísérletekről számolt be a Harkiv régióbeli Kupjanszk, valamint a donyecki régióban található Pokrovszk (orosz nevén: Krasznoarmejszk) és Mirnohrad (Dimitrov) térségéből vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök múlt vasárnap arról tett jelentést Vlagyimir Putyin elnöknek, hogy ezeket a településeket bekerítette az orosz hadsereg.
Gyenyisz Pusilin, a „Donyecki Népköztársaság” vezetője a Telegramon vasárnap este közzétett videóüzenetében azt mondta, hogy Pokrovszkban folytatódik az ukrán erők megsemmisítése, amelyek, mint mondta, nem annyira a pozícióik megtartására, hanem inkább arra összpontosítanak, hogy megpróbáljanak kijutni a bekerítésből. Hozzátette, hogy értesülései szerint az ukrán parancsnokság nem adott parancsot a városból való kivonulásra, ugyanakkor jelentések érkeztek az első megadásokról.
Az ukrán hadsereg helyzetét Mirnohradban „kritikusnak” minősítette.
Mint mondta, az orosz hadsereg benyomult Kosztyantinyivka területére és heves harcok folynak Jampilban – ahová szerinte ukrán erősítések érkeznek –, valamint a dobropilljai-kiszögellés környékén.
Igor Kimakovszkij, Pusilin tanácsadója a TASZSZ hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy az ukrán katonai hírszerzés szombat után vasárnap is sikertelen kísérletet tett rá, hogy helikopterrel deszantcsoportot dobjon le Pokrovszknál. Kimakovszkij szerint az ukrán szakszolgálat többször próbálkozott azzal, hogy külföldiek egy csoportját evakuálja a városból.
A vasárnapi orosz hadijelentés szerint az orosz fegyveres erők az elmúlt nap folyamán a hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre tudtak törni, és a „különleges hadművelet” övezetében több mint 1350 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan. A beszámoló a megsemmisített vagy eltalált katonai célpontok, illetve haditechnikai eszközök között sorolt fel ukrán hadiipari vállalatokat ellátó energetikai létesítményeket, valamint nagy hatótávolságú, pilóta nélküli repülőgépek tárolásának és indításának helyszíneit, anyagi-műszaki és lőszerraktárakat, egy német Leopard harckocsit és 23 egyéb páncélozott harcjárművet, négy irányított légibombát, négy HIMARS-rakétát, továbbá 283 repülőgép típusú és hat tengeri drónt. Az orosz statisztika szerint elérte a 31 ezret a háború kezdete óta megsemmisített ukrán tüzérségi lövegek és aknavetők száma.
Szergej Lebegyev, a „mikolajivi földalatti mozgalom koordinátora” azt mondta a RIA Novosztyi hírügynökségnek, hogy az orosz erők Odessza régióban, egy Kilija városnál kiépített dunai átkelőnél csapást mértek a román „zsoldosok” által szállított nehéz haditechnikai eszközökre. Lebegyev szerint Csernyihiv régióban harci eszközök állásait, utánpótlási bázisokat és radarállomásokat, Szumi régióban katonai raktárakat, légvédelmi állásokat és parancsnokságokat, Harkiv régióban egy katonai javítóműhelyt, Herszon és Zaporizzsja régióban pedig ellátási és logisztikai objektumokat ért támadás.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és orosz régiók településeiről is jelentettek vasárnap ukrán tüzérségi és dróntámadást. A Krasznodari területen lévő Tuapsze fekete-tengeri kikötő infrastruktúrájában károk keletkeztek és megrongálódott két külföldi polgári hajó és egy lakóház. Tűz keletkezett egy tankerhajón és kitörtek a vasúti pályaudvar ablakai. Szocsi, Gelendzsik, Krasznodar, Bugulma, Kazany, Nyizsnyekamszk és Uljanovszk repülőterén ideiglenes fogalomkorlátozást vezettek be.
Belgorod régióban a nap folyamán öt polgári személy szenvedett sérüléseket dróncsapások következtében. A Rosztov régióbéli Leninavanban két civil szenvedett sérüléseket egy pilóta nélküli repülő szerkezet szilánkjaitól, a donyecki régióban lévő Marjinkában pedig egy tizenévest megsebesített egy robbanószerkezet.






