
Zelenszkij gyorsan Washingtonba megy
Lépések a béke felé?
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök október 13-án bejelentette, hogy a hét második felében Washingtonban találkozik amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal – a hírt később az amerikai elnök is megerősítette. A washingtoni találkozót október 17-re tűzték ki, és két korábbi telefonbeszélgetés folytatásaként valósul meg, amelyek során Zelenszkij és Trump az ukrán légvédelemről és a nagy hatótávolságú fegyverrendszerekről egyeztettek az orosz támadások erősödése miatt.

Volodimir Zelenszkij és Donald Trump Fotó: MANDEL NGAN Forrás: AFP
Az Európai Unió külügyi vezetőjével, Kaja Kallasszal közösen tartott sajtótájékoztatón Volodimir Zelenszkij kijelentette, hogy a Donald Trumppal folytatott telefonbeszélgetések „nem voltak elegendőek” minden fontos kérdés áttekintéséhez. A washingtoni meghívásra szervezett csúcstalálkozó az ötödik személyes megbeszélés lesz Trump és Zelenszkij között azóta, hogy az amerikai elnök januárban ismét hivatalba lépett. A két vezető legutóbb szeptember 23-án, az ENSZ-közgyűlés idején találkozott New Yorkban – számolt be az Origo.

Zelenszkij emlékeztetett arra is, hogy Julija Szviridenko miniszterelnök vezetésével egy ukrán delegáció már úton van az Egyesült Államokba.
Korábban az ukrán elnök elmondta: a küldöttség célja, hogy a Washingtonnal kötendő „Mega Deal” keretében további légvédelmi rendszerek és HIMARS rakétarendszerek beszerzéséről tárgyaljon. Trump később, az Air Force One fedélzetén újságíróknak nyilatkozva, megerősítette a két vezető közötti tervezett találkozót.
Arra a kérdésre, hogy október 17-én fogadja-e Zelenszkijt a Fehér Házban, Trump úgy válaszolt: „Azt hiszem, igen.”
Kijev továbbra is külföldi partnerei támogatását kéri Ukrajna légvédelmének megerősítéséhez, mivel Moszkva fokozza légi támadásait az ország energiahálózata ellen. Október 10-én egy nagyszabású orosz csapás ideiglenesen megbénította az áramszolgáltatást Kijevben és több más ukrán régióban – írja a The Kyiv Independent.
Trump nyilvánosan azt is felvetette, hogy Ukrajnának Tomahawk típusú, nagy hatótávolságú robotrepülőgépeket szállítsanak, amelyek 1600–2500 kilométeres távolságban lévő célpontokat képesek elérni.
A Kreml „rendkívüli aggodalmát” fejezte ki a lehetséges Tomahawk-szállítások miatt, mondván, hogy egy ilyen lépés „az eszkaláció minőségileg új szakaszát” jelentené.
Zelenszkij szerint a Tomahawkok finanszírozása megvalósulhatna az Egyesült Államokkal kötendő „Mega Deal” keretében, befagyasztott orosz vagyonból, vagy a NATO által vezetett Priority Ukraine Requirements List (PURL) programon keresztül.
Donald Trump amerikai elnök október 13-án kijelentette, hogy az Izrael és a Hamasz között létrejött békemegállapodás után Oroszország Ukrajna elleni háborújára fogja irányítani figyelmét – írja a The Kyiv Indepentent.
Donald Trump amerikai elnök október 13-án bejelentette, hogy az Izrael és a Hamász közötti békekötés után Oroszország Ukrajna elleni háborújára kíván koncentrálni. Az izraeli Kneszetben, tartott beszédében Trump úgy fogalmazott:
„Nagyszerű lenne, ha békét köthetnénk Iránnal… Előbb azonban Oroszországgal kell végeznünk. Fókuszáljunk először Oroszországra.”
A bejelentés azután érkezett, hogy a Hamász október 13-án szabadon engedte az utolsó húsz élő izraeli túszt a Gázában zajló, amerikai közvetítéssel létrejött békemegállapodás részeként. A megállapodás célja a 2023 októbere óta tartó Izrael–Hamasz-konfliktus lezárása.
Donald Trump beszédében kiemelte Steve Witkoff amerikai különmegbízott szerepét, aki a béketárgyalásokban kulcsszerepet játszott, és korábban Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is többször találkozott. Trump elmesélte, hogy Witkoff egyik oroszországi találkozója öt órán át tartott, amit meglepőnek nevezett. „Azt mondtam neki: mi a fenéről beszéltetek öt órán keresztül? Ő meg csak annyit mondott: sok érdekes dologról. De hát nem lehet öt órán át csak úgy beszélgetni” – idézte fel Trump.
Az elnök szerint Witkoff korábban sem Oroszországot, sem Putyint, sem a politikát nem ismerte igazán, mégis rendelkezett azzal a „minőséggel”, amit Trump keresett. A mostani kijelentés majdnem két hónappal azután hangzott el, hogy Trump és Putyin Alaszkában találkoztak, hogy a háború rendezéséről és a két ország közötti együttműködésről tárgyaljanak. Ez volt az első személyes találkozójuk Trump hivatalba való visszatérése óta.
Bár Trump ígéretet tett arra, hogy közvetlen tárgyalásokat szervez Volodimir Zelenszkij és Vlagyimir Putyin között, végül nem született megállapodás.
Volodimir Zelenszkij elutasította Putyin moszkvai meghívását, mondván, amíg Oroszország bombázza Ukrajnát, lehetetlen a találkozó, ugyanakkor ismételten kijelentette, hogy hajlandó lenne semleges helyszínen találkozni az orosz elnökkel.
A Bloomberg értesülései szerint az alaszkai találkozó megerősítette Putyint abban, hogy fokozhatja az ukrajnai légicsapásokat, mivel nem számít komoly washingtoni ellenállásra.
Trump azonban az utóbbi hetekben keményebb hangot ütött meg Oroszországgal szemben.
Szeptemberben úgy fogalmazott, hogy Ukrajna képes lehet visszaszerezni minden, az invázió során elveszített területét. Washington eközben fontolgatja, hogy Tomahawk cirkálórakétákat küldjön Ukrajnának, amelyek akár 2500 kilométeres hatótávolságukkal mélyen orosz területeket is elérhetnek.
Putyin azonban figyelmeztetett: ha Ukrajna ilyen fegyvereket kapna, és azokkal az Urál-hegységet vagy Szibéria egyes részeit is támadhatná, az az eszkaláció új szakaszát jelentené, és alááshatná az amerikai–orosz kapcsolatokban elért eddigi előrelépéseket. Donald Trump október 12-én kijelentette, hogy kész hosszú hatótávolságú Tomahawk rakétákat küldeni Ukrajnának, ám előbb egyeztetni kíván erről Putyinnal.
Donald Trump amerikai elnök pénteken fogadja tehát Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt a washingtoni Fehér Házban, miután nemrég a közel-keleti békemegállapodás ügyeit intézte. A két vezető találkozóján a fegyverszállításokról lesz szó.
Az amerikai elnök egy újságírónak arra kérdésére, hogy pénteken fogadja-e az ukrán elnököt a Fehér Házban, úgy válaszolt: „Igen, úgy gondolom”. A választ az elnöki repülőgépen adta hétfő éjjel, egy rövid megállás során, Washingtonba tartva, miután Izraelben és Egyiptomban járt.
„Ezen a héten találkozom Trump elnökkel Washingtonban”
– jelentette be mindeközben hétfőn az ukrán elnök egy kijevi sajtótájékoztatón, amelyen Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi főképviselője is részt vett. „Meg kell beszélnünk egy sor intézkedést, amelyet javasolni szeretnék az elnöknek” – tette hozzá, és közölte, hogy „további találkozókra” is sor kerül amerikai tisztviselőkkel.
Ennek keretében említette az Egyesült Államokban tartandó találkozókat a „katonai vállalatok” képviselőivel és törvényhozókkal. „A fő téma a légvédelem lesz, de találkozóim lesznek az energiaipari vállalatokkal is” – folytatta Volodimir Zelenszkij.
Az ukrán magas rangú tisztviselőkből álló delegáció, amelynek tagjai között van Julija Szviridenko miniszterelnök, Andrij Jermak elnöki adminisztráció vezetője és Rusztem Umarov, a Nemzeti Biztonsági és Védelmi Tanács titkára, már úton van az Egyesült Államokba – közölte Zelenszkij hétfő este az X közösségi platformon.
A Tomahawk rakétákról lehet szó elsősorban
A pénteki találkozón a két vezető várhatóan megvitatja, hogy milyen fegyvereket adhatnak át az amerikaiak a jövőben Kijevnek, beleértve a Tomahawk rakéták átadásának lehetőségét is, amelyek jelentősen változtathatnának Ukrajna lehetőségein a nagy távolságú csapásokat illetően – értesült az Axios amerikai híroldal A híroldal egyik forrása azt mondta: „vannak bizonyos kérdések, amelyeket nem lehet telefonon megvitatni”.
Donald Trump a múlt héten azt közölte, hogy lényegében már döntött a Tomahawk rakéták kérdésében, bár bizonyos feltételekhez kötné azok átadását. Ugyanakkor hétfőn megjegyezte azt is, hogy a kérdést Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is meg akarja vitatni.







