5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Újabb településeket foglaltak el az oroszok UKrajnában

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 10. 19. 18:56

Nem állnak le...

Az ukrajnai háborúban az orosz hadsereg elfoglalta Csunyiscsinye községet a donyecki régióban és Poltavka települést Zaporizzsja megyében – közölte vasárnap a moszkvai védelmi minisztérium.

A tárca szerint az orosz fegyveres erők Poltavkánál 12 négyzetkilométernyi megerődített területen több mint ötszáz épületet „tisztítottak meg”. A TASZSZ hírügynökség katonai forrásokra hivatkozva vasárnap azt írta, hogy az orosz hadsereg helyenként négy kilométerre közelítette meg a donyecki Liman várost.

Szombaton a tárca bejelentette, hogy a donyecki Plescsijivka orosz ellenőrzés alá került.

A vasárnapi hadijelentés szerint

az orosz fegyveres erők az elmúlt nap folyamán a hat ukrajnai frontszakasz közül ötön előre tudtak törni, és a „különleges hadművelet” övezetében mintegy 1600 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.

A tárca a megsemmisített vagy eltalált katonai célpontok, illetve haditechnikai eszközök között sorolta fel az ukrán közlekedési infrastruktúrának több, az ukrán hadsereg által használt objektumát, valamint több anyagi-műszaki és lőszerraktárt, egy amerikai HIMARS sorozatvetőt, négy harckocsit és 14 egyéb páncélozott harcjárművet, egy önjáró 155 milliméteres tarackot, három irányított légibombát, három HIMARS-rakétát, továbbá 323 repülőgép típusú drónt.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és orosz régiók településeiről is jelentettek vasárnap ukrán tüzérségi és dróntámadást. Orenburg, Szaratov, Szamara és Ufa repülőterének forgalmát átmenetileg korlátozták.

Kazahsztán energiaügyi minisztériuma délután közleményt adott, miszerint az orenburgi régióban található orosz gázfeldolgozó üzem dróntámadás miatt ideiglenesen leállította a nyersgáz fogadását a Karasiganak (orosz változatban: Karacsaganak) gázmezőről, de ez nem volt hatással a kazah belföldi gázellátására. A tárca szerint a károk jellegéről és a gyár működése helyreállításának időpontjáról az orosz fél még nem adott tájékoztatást.

Korábban Jevgenyij Szolncev, Orenburg régió kormányzója közölte, hogy

dróntámadás tüzet okozott a gázgyárban, és annak infrastruktúrája „részben megrongálódott”.

A Gazprom és a KazMunajGas 2002 óta működik együtt a KazRoszGaz közös kereskedelmi vállalatban, amelyet paritásos alapon hoztak létre a karasiganaki mező gázkincsének felvásárlására, ennek feldolgozására az Orenburgi Gázfeldolgozó Üzemben, valamint kazahsztáni és orosz fogyasztók ellátására.

A Karasiganakból származó gáz forgalmazásáról a hosszú távú szerződést a Karachaganak Petroleum Operating BV és a KazRoszGaz 2007-ben írta alá, 2015-ben pedig 2038-ig meghosszabbította, évi 9 milliárd köbméter mennyiségre. A Karasiganak a világ egyik legnagyobb olaj- és gázmezeje. Olajkészleteit 1,2 milliárd tonnára, gázkészleteit 1350 milliárd köbméterre becsülik.

Ukrán tengerészgyalogosok megsemmisítettek egy Szmercs típusú orosz rakéta-sorozatvető rendszert, amely Mikolajiv és Zaporizzsja megye civil lakosait támadta – tudatta az ukrán haditengerészet szombaton a Telegramon.

A csapásmérésről videofelvételt is közzétettek a bejegyzésben. „A 30. tengerészgyalogos hadtest 426. különálló pilóta nélküli rendszerek zászlóaljának kezelői felderítették az ellenséges Szmercs rakétarendszert, amely Herszon és Mikolajiv lakóit terrorizálta. A tengerészgyalogosok hetekig vadásztak az ellenséges rendszerre, és közvetlenül a tűzállásán csaptak le rá” – fejtette ki a haditengerészet.

A Szmercs szovjet-orosz, 300 milliméter kaliberű sorozatvető rakétarendszer, amelyet 2014 óta vet be az orosz hadsereg Ukrajna területén. A rendszernek több változata ismert. A „Szmercs-M” exportára 2016-os adatok szerint hozzávetőlegesen 12,5 millió dollár volt – tette hozzá az UNIAN ukrán hírügynökség.

Az ukrán határőrszolgálat arról tett jelentést, hogy ukrán határőrök dél-ukrajnai területen FPV-drónok precíziós csapásaival megsemmisítetek négy orosz állást, egy fedezéket és három járművet, amelyek közül az egyik lőszert szállított.

Oroszország péntekre virradóra 70 drónnal támadta Ukrajnát, közülük a légvédelem 35-öt lelőtt, illetve semlegesített, 31 csapódott be tíz helyszínen, továbbá két helyen lelőtt drónok maradványai hullottak le – jelentette az ukrán légierő.

Az ukrán energetikai minisztérium arról tájékoztatott, hogy az éjjel az orosz hadsereg csapást mért Dnyipropetrovszk, Kirovohrad, Szumi és Donyeck megye energetikai létesítményeire. „A helyreállítási munkálatok folyamatban vannak, az energetikai szakemberek folyamatosan dolgoznak annak érdekében, hogy a lehető leggyorsabban biztosítsák az áramellátást” – emelte ki a tárca közleményében. A minisztérium arra kérte a lakosságot, hogy a nap folyamán – különösen a reggeli és esti csúcsidőszakban – „észszerűen használják” az elektromos áramot.

Az észak-ukrajnai Csernyihiv városában péntek délelőtt orosz dróntámadás érte a vasutat, egy mozdonyvezető megsebesült – közölte a megyei ügyészi hivatal.

Az ukrán vezérkar arról is jelentést tett, hogy az orosz fegyveres erők lelőtték saját vadászgépeik egyikét, egy Szu-30SZM típusút a Krím félsziget fölött. „Az ukrán haditengerészet felderítése rádiólehallgatásból információt szerzett arról, hogy a megszálló oroszok Szu-30SZM típusú repülőgépének mindkét hajtóműve kigyulladt, és a személyzet katapultált. A gép az orosz megszállás alatti Krími Autonóm Köztársaság nyugati-északnyugati részén hajtott végre harci feladatot” – áll a Facebookon nyilvánosságra hozott közleményben. Az ukrán vezérkar feltételezése szerint az oroszok egy dróntámadást próbáltak visszaverni légvédelmi eszközökkel, de a saját gépüket találták el.

A kijevi katonai vezetés egy másik közleményében azt írta, hogy meglátása szerint jelentősen növelné Oroszország rákényszerítésének esélyét a háború befejezésére, és az igazságos béke megteremtésére az, ha Tomahawk típusú manőverező robotrepülőgépeket biztosítanának Ukrajnának. A vezérkar szerint az ukrán csapatok megállították az orosz erők tavaszi-nyári offenzíváját, és egyes frontszakaszokon ukrán ellentámadó műveleteket hajtanak végre.

„Az ellenség csekély előrenyomulásaiért súlyos veszteségekkel fizet: csupán szeptemberben mintegy 29 ezer megszálló esett el vagy tűnt el, továbbá 70 harckocsi, 65 páncélozott harcjármű, több mint 1050 tüzérségi rendszer, 6 rakéta-sorozatvető és más technikai eszköz semmisült vagy rongálódott meg. Az év eleje óta 2060 ellenséges katonát ejtettünk foglyul” – áll a közleményben. A vezérkar hozzátette, hogy az év eleje óta az ukrán erők sikeres csapásokat mértek 45 oroszországi üzemanyag-előállító, valamint energetikai és hadiipari létesítményre. „Ennek következményeként az üzemanyag- és kenőanyag-termelés összvolumene Oroszországban mintegy 25 százalékkal csökkent. A finomított olajtermékek exportjának csökkenése naponta több mint 46 millió dollár veszteséget okoz az agresszor országnak” – írta a vezérkar.

Oleh Szinyehubov, Harkiv megye kormányzója közölte, hogy orosz tüzérségi támadásban életét vesztette szombaton egy 58 éves férfi, egy 83 éves nő pedig megsérült Zelenij Haj faluban. Tájékoztatása szerint az elmúlt nap során 12 települést ért ellenséges csapás a harkivi területen, hárman sérültek meg. Halina Miinajeva, Csuhujiv polgármestere arról adott hírt, hogy orosz dróntámadás nyomán a város szinte minden lakóövezete áram nélkül maradt.

Az ukrán légierő tájékoztatása szerint az éjjel Oroszország három Sz-300-as légvédelmi rakétával és 164 drónnal támadta Ukrajnát, a légvédelem 136 drónt semmisítettek meg. Ugyanakkor 27 csapásmérő drón találatát rögzítették 12 helyszínen, valamint roncsdarabok lezuhanását négy helyen.

Az ukrán vezérkar reggeli harctéri helyzetjelentésében azt írta, hogy az elmúlt 24 órában 128 katonai összecsapást jegyeztek fel a fronton, zöme a Donyeck megyei Pokrovszknál volt. A kijevi katonai vezetés szombati összesítése szerint Oroszország ukrajnai embervesztesége meghaladta az 1 000 129 főt, az ukrán erők pénteken egyéb haditechnikai eszközök mellett megsemmisítettek egy orosz harckocsit, 41 tüzérségi rendszert és 498 drónt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.