
Telefonon tárgyalt újraTrump és Zelenszkij
Van-e esélye végre a békének?
Az amerikai elnöki hivatal részleteket nem közölt a megbeszélésről, ugyanakkor az ukrán elnök a közösségi oldalán azt írta, hogy az ukrán légvédelem megerősítésének esélyeiről volt szó, valamint tájékoztatást adott az orosz támadásokról.

Volodimir Zelenszkij szavai szerint arra sürgette az amerikai elnököt, hogy segítsen a háború lezárásában Ukrajnában, miután a gázai konfliktust tekintve elérte a béke lehetőségét hordozó tűzszünetet.
Ha egy háború megállítható egy régióban, akkor bizonyosan más háborúkat is le lehet zárni - ideértve az orosz háborút
– írta az ukrán államfő.
Kijev az Egyesült Államoktól nagy hatótávolságú Tomahawk rakétákat szeretne kapni az orosz támadások semlegesítése érdekében. Donald Trump amerikai elnök a héten jelezte, hogy megfontolás tárgya a fegyverzet eladása a NATO számára, a felhasználásról szóló döntés pedig a katonai szervezet hatáskörébe tartozik.
Az elnök ugyanakkor jelezte, hogy a Tomahawk rakéták felhasználásának részletei külön megbeszélés tárgyát képeznék, ahogy fogalmazott, ezzel kapcsolatban „kérdéseket fog feltenni” a NATO-nak.
A német Rheinmetall hadiipari vállalat újabb Skyranger 35 légvédelmi rendszerek szállítását jelentette be Ukrajnának – közölte a társaság. A szállítást egy meg nem nevezett európai uniós tagállam finanszírozza, amely a vásárlást a befagyasztott orosz vagyonból származó bevételek felhasználásával fedezi.

A német Rheinmetall fegyvergyártó cég „Skyranger” légvédelmi rendszerének prototípusa Fotó: Robert Michael Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP
A német hadiipari cég szerint a döntés célja, hogy „gyors és költséghatékony védelmet” nyújtson Ukrajnának az egyre intenzívebb orosz dróntámadásokkal szemben, írja az Origo.

A Skyranger 35 rendszer páncélozott lánctalpas járművekre, például Leopard 1-es harckocsikra is felszerelhető. A 4 kilométeres hatótávolságú eszköz az Oerlikon Revolver Gun Mk 3 légvédelmi ágyúval működik együtt, és egyszerre biztosít mobilitást és tűzerőt.
A szerződés értéke a Rheinmetall tájékoztatása szerint több száz millió euróra tehető, de a pontos összeg és a szállítandó mennyiség nem ismert. A gyártás és a rendszer-integráció a vállalat római központjában, a Rheinmetall Italiánál zajlik majd.
Hálásak vagyunk Ukrajna bizalmáért, és köszönjük az uniós ország támogatását, amely ismét megmutatja, hogy Európa egységesen segíti Ukrajna védelmét
– fogalmazott Armin Papperger, a vállalat vezérigazgatója.

Ez már a második Skyranger-szállítás néhány héten belül: Papperger szeptember elején jelentette be, hogy a Rheinmetall több száz millió eurós szerződés keretében már megkezdte a mobil drónelhárító rendszerek szállítását.
A mostani bejelentés előtt nem sokkal nagy kiterjedésű orosz légitámadás érte Ukrajnát, amelyben egy gyermek életét vesztette, több tucat civil megsebesült, és Kijev több kerülete áram és víz nélkül maradt.
Oroszország továbbra is Ukrajna energiahálózatát és infrastrukturális létesítményeit támadja, hogy a tél előtt gyengítse az ország ellenálló képességét.
Légvédelmi rendszer az orosz drónok ellen
Szakértők szerint Ukrajna számára komoly gondot jelent, hogy a drónok elleni védekezés költsége aránytalanul magas: egy iráni gyártmányú Shahed drón ára tízezrekben mérhető, miközben egy NASAMS vagy Patriot rakéta kilövése 600 ezer és egymillió dollár közötti összeget emészt fel.
A Rheinmetall az elmúlt hónapokban Európa egyik legfontosabb fegyverszállítójává vált. A vállalat tankokat, tüzérségi lövedékeket, aknavetőket és felderítő drónokat is küldött Ukrajnának.
A mostani Skyranger-rendszerek a várakozások szerint tovább erősítik Kijev légvédelmét, miközben a béketárgyalások lassan haladnak, és mindkét fél próbál előnyhöz jutni a fronton a tél beállta előtt.
Szombatra virradóra az orosz erők dróntámadást intéztek a dél-ukrajnai Odessza megye energetikai infrastruktúrája ellen, 44 település maradt áramellátás nélkül – közölte az UNIAN hírügynökséggel a megyei ügyészi hivatal.

Orosz dróntámadás Odessza megyében Forrás: Telegram
A dróntámadásban a közlés szerint egy 47 éves nő megsebesült, kórházba szállították. Az ügyészség közölte, hogy háborús bűncselekmény címén eljárást indítottak, írja az MTI.

Dróntámadás Odesszában
Vjacseszlav Csausz, az észak-ukrajnai Csernyihiv megye kormányzója pedig azt közölte, hogy orosz dróntalálat érte az egyik szerelőbrigád járművét, akik az energetikai létesítmények elleni orosz légicsapások utáni helyreállítási munkákat végezték a régióban.
A tisztségviselő szavai szerint a találat után a jármű kigyulladt, majd újabb orosz csapás érte a területet, amely a vállalat egy másik autóját találta el. A helyszínen egy szakember életét vesztette, további négyet sérülésekkel szállítottak kórházba. Később egy újabb energetikai szakember is meghalt a kórházban. Csausz hozzátette, hogy az orosz erők a helyszínre érkező helyi tűzoltóegységet is tűz alá vették.
Az ukrán légierő jelentése szerint az éjjel Oroszország 78 drónnal támadta meg Ukrajnát, a légvédelem ebből 54-et semmisített meg, hat helyszínen azonban 21 csapásmérő drón találatát rögzítették.
Vlagyimir Putyin orosz elnök elveszíti az orosz lakosság bizalmát, ha nagyszabású lakossági mozgósítást rendel el az országában, és a helyzet javítása érdekében kénytelen lesz egy nagyszabású háborút indítani Európában, hogy valamilyen sikereket mutathasson fel – vélekedett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijevi sajtótájékoztatóján.
„Az Ukrajna elleni háborúban már mindent eladott az orosz lakosságnak, amit tudott, és ahogy mondtam is, a termék silány minőségű: azt a hazugságot adja el, hogy képes valamiféle eredményt elérni az Ukrajna elleni háborújában. Hol maradnak azonban a gyors sikerei? Nézzék meg Európa térképét. Ahol gyors sikereket érhet el, oda fog menni, ha mozgósítás lesz, ez egészen biztos. Miért mozgósítana milliókat? Nagy a kockázata annak, hogy Putyin valóban egy világháborúba sodródik” – fejtette ki Volodimir Zelenszkij.
Ugyanakkor véleménye szerint ezért voltak fontosak az európaiak jelzései, az Egyesült Államok és Donald Trump amerikai elnök kezdeményezései, hogy Putyint tárgyalóasztalhoz ültessék.
„Mert ez megállíthatja őt, és csökkentheti a katonai műveletek kiterjesztésének kockázatát”
– tette hozzá.
Az államfő szerint Putyin fél a tűzszünettől, mert ha egyszer tűzszünetet kötnek, onnan visszalépni a háborúba számára nehéz lesz.
„Úgy gondolom, hogy Trump elnök azt szeretné, ha mi ott ülnénk a tárgyalóasztalnál, és mi támogatjuk is ezt az irányt. Úgy vélem, ő nagyon szeretné, ha tűzszünet lenne, és a háború véget érne. Azt hiszem, ez volt a célja kezdettől fogva. Azt gondolom, hogy a találkozónk és a valós tények együtt szélesebb megértést adtak neki arról, hogy az oroszok olyasmit próbálnak neki eladni, amit valójában nem képesek megvalósítani. Más szóval: nyíltan hazudnak” – jelentette ki Zelenszkij.
Hangsúlyozta, hogy
a valóság azt mutatja: az oroszok nem tudják mindenáron és nagyon gyorsan elfoglalni Ukrajna keleti részét. Szerinte ez lehet az egyik oka annak, hogy egyes ukrán megyék intenzív orosz tüzérségi támadások alatt állnak.
Elmondta: Trump nem utasította el annak lehetőségét, hogy Ukrajna kaphasson Tomahawk manőverező robotrepülőgépeket. Emlékeztetett arra is, hogy a kérdést már Joe Biden elnöksége alatt is felvetette, de akkor elutasítást kapott.
Az elnök szerint a Kreml célja a Donyeck megyei Pokrovszk elfoglalása bármi áron, és intenzív harcok zajlanak Dobropillja térségében is.
”Zajlik az ukrán ellentámadó hadművelet. Úgy gondoljuk, hogy ez nagyon nehéz, de rendkívül időszerű, és sikeresnek tartjuk. Úgy véljük, ez a hadművelet meghiúsította az orosz nyári offenzívát. A dobropilljai hadművelet során több mint 12 ezres orosz veszteséget regisztráltunk, ezen belül több mint 7 ezer halottat, augusztus 21., a művelet kezdete óta”
– hangsúlyozta.
Ugyanakkor az államfő a legfontosabbnak azt tartja, hogy ez az ukrán ellentámadás meghiúsította mindazokat a terveket, amelyeket az oroszok az amerikai fél felé kommunikáltak, nevezetesen, hogy novemberig elfoglalják a Donyec-medencét, illetve annak nagy részét.
A külső vezeték megrongálódása miatt már napok óta dízelgenerátorokkal működő zaporizzsjai atomerőművel kapcsolatban Zelenszkij kiemelte, hogy az orosz erők nem engedik a vezeték megjavítását, folyamatosan tüzet nyitnak a javítóbrigádokra, melyek tagjai közül többen is életüket vesztették.







